Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-21 / 169. szám
16 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. JÚL. 21. Mikulások világtalálkozója • Általában minden Mikulás tetszik a gyermekeknek, de nem árt. ha a fehér szakállú apókák némi szakszerű oktatásban is részesülnek. Dániába kedd óta tucatjával érkeznek Mikulások a 31. Mikulás Világkongresszusra. A kongresszust a Bellevue Bcach nevű tengerparti üdülőhelyen rendezik meg, amely 10 kilométerre északra fekszik KopHétfői szívrohamok A dolgozó népesség tagjainak hétfőn egyharmaddal nagyobb az esélyük arra, hogy szívrohamot kapjanak, mint a hét bármely más napján. Egy augsburgi orvoscsoport tanulmánya szerint - amely öt év megfigyelését összegezte - a munkahét első napján 33 százalékkal nagyobb arányban kaptak szívrohamot a dolgozók. A hétfőn belül de ez egyébként más napokra is vonatkozik különösen a reggeli-délelőtti órák a veszélyesek: ilyenkor kétszerháromszor olyan gyakori a szívroham mint más napszakokban. A tanulmány az ötéves periódus alatt 2636 beteget vizsgált, háromnegyed részben férfiakat. A lehetséges kiváltó okok: a hétvégi nyugodt napok után a hirtelen megnövekvő fizikai és szellemi stressz, a napi életritmus megváltozása, vagyis az, hogy élettempónk hirtelen „felpörög". A veszélyeztetett személyeknek ezért a jól ismert „take it easy" vagyis a „vedd könnyedén" életfelfogást ajánlják. penhágától. A kongresszus csúcspontja lesz,.amikor átadják a díjat a legjobb Mikulásnak és a legjobb karácsonyi ének szerzőjének. A nyári hőség miatt a Mikulások nem szarvas vontatta szánon érkeznek. Egy csoportjuk ejtőernyővel szállt le, piros köpenyben és fehér csizmában, nem törődve a 25 fokos nyári hőmérséklettel. • Ismeretlen pápua törzs Patrice Franceschi francia utazó arról számolt be, hogy egy eddig ismeretlen, kőkorszaki körülmények között élő pápua törzset fedezett fel Pápua Új-Guinea északi részén. A mintegy 400 ezer négyzetkilométeren elterülő területen eddig 252 törzset számoltak össze és legutoljára 1991-ben fedeztek fel újat. • Adófolyószámlák - péntektől Pénteken kezdi meg az egyéni vállalkozók adófolyószámla kivonatának kiküldését az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Az adófolyószámla-kivonatok az 1993. január 1. és 1994 júniusa közötti időszakra vonatkozó kötelezettségeket és befizetéseket tartalmazzák. Feltüntetik benne azokat a késedelmi pótlékokat is, amelyeket 1993-ban számítottak fel az ügyfeleknek. A negyedéves bevallási kötelezettséggel rendelkező adózóknak július 25-ig kell eljuttatniuk bevallásaikat az elsőfokú adóhatósághoz A bevallások a 9402 jelű, APEH/ 126 ragszámú nyomtatványon nyújthatók be az APEH-hez. r~7} aratom! Kérlek, állj meg egy szóra. / 'J Hová ez a rohanás? Tudom, tudom... Másra sincs elég időd, de biztos vagy benne, hogy fontos dolgokról maradsz majd le? Már arra sem érsz rá, hogy néha megpihenj, és körülnézz. A szemből érkezőket már észre sem veszed. Miért van az, hogy csak a téged megelőzőkre figyelsz...?! A hátukba bámulsz, s kétségbeesetten próbálod meg beérni őket. Szaladsz előre, megálljt nem parancsolva, és lehet, a célodat épp így hagyod magad mögött. Észrevétlenül hullik el körülötted múlt és jelen. A jövőnek élsz - gondolod. Butaság! Csakis a mában létezel. S amit ma elmulasztasz, a holnap nem hozza vissza soha. Barátom, látod a teret? A szülői ház előtt a kavicsot fű nőtte be. Húsz év telt el, s te azóta egyszer sem tértél vissza. Talán mert nincs időd. De ha itt állnál, a régi ház előtt, füledben egykor lejátszott futballcsaták lármája zúgna föl. És ott az a fa..., amelynek alsó ágán lógtál, mikor rád szólt a házmester... Nézd! Törzse deréknyi, s azt az ágat már el sem tudnád érni. És a pad, mely olykor kapuként szolgált, most magányosan áll. Esténként azon sem ülünk már. A lakótelep mögötti „ vaktöltés " és „feketeút" kihalt. S a „roncshídról" sem száll már föl, nyárbúcsúztatón, tábortűz füstjébe vegyült halk gitárszó. - Talán nem a városban élsz...?! Hol lehetsz, az ország mely szegletén? Elrohantál... Barátom, akivel a gimnáziumban egy padban ültem, s a lakótelep zöld ligetében együtt nőttem fel, és hetvennégyben úgy köszöntünk el: viszlát... Te is megváltoztál. Talán az idei találkozóra végre eljössz. Húsz éve ballagtunk már. s most kezdem érezni, milyen is az a „ vén diák ". És az öreg iskola, amelynek második emeletén, a folyosó végi teremben, az első verseket Irtuk. És ott mellette az a másik osztály, hol a ballagás napján készült ez a fotó, melyet mindig táskámban hordok..., de hisz' hetvenben nem is volt ballagás, csak homokzsákok és árvízvédelmi készültségre berendelt emberek! Az utolsó nap az elemiben közöttük telt el. És elrohantunk, ki-ki a maga útján. A fénykép meg sárgul már. Igy hagyjuk el egymást... De olykor, üres tekintettel bámulva magunk elé, az elszakadt szálakat kutatjuk. Csak néhány perc, s már rohanunk is tovább. Tudod, néha attól félek, a múltam a jelen, s a jelen már jövő. Kérdezlek hát, hová ez a rohanás? • Kezdődik a kamionos találkozó Ünnepélyes megnyitóval kezdődik ma délelőtt 10 órakor Sziksóstón a IV. Nemzetközi Kamionos Country Találkozó. A megnyitót követően - és pénteken napközben - szakmai előadások hangzanak el az Újszegedi Talent Centerben. A nagyközönség érdeklődésére is számot tartó programok pénteken délután kezdődnek, 15 órakor kamionos esküvő lesz a Városházán, majd a Tisza-parton fél hatkor kezdődik a rádiótávirányítású modellek bemutatója. Ide érkezik meg fél hétkor az ötven kamionból álló konvoj is, a kocsikat este kilencig lehet a rakparton megtekinteni. • Saját kérésáie Göncz felmentette Farkast Göncz Árpád köztrásasági elnök 105/1994.(VII.18.) KE jelzésű határozatával saját kérésére, érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása miatt, 1994. július 13-i hatállyal felmentette tisztségéből dr. Farkas László államtitkárt, Bács-Kiskun, Békés és Csonngrád megye köztársasági megbízottját. A határozatot dr. Boross Péter ügyvezető miniszterelnök július 14-én ellenjegyezte. Eltűnt, keresik A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 éra a 94.9 Mll/en la DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged, Arany János u. 7. II em. Teű 480-166/127. Fax: 325-930 jfLtr • PIACI \\l\b wefö/pfy Szegedi Ipari Vásár és Piacigazgatóság Tel.: 471-397 £ Szent I. Mars Dorozsmai tér tér nagybani piac Sárgarépa Ft/kg 35-40 35 30-35 Petrezselyem Ft/kg 25-40 30-35 30 Tojás Ft/db 9-11 8-11 9-10 Karfiol Ft/kg 45-50 40-45 35-40 Spenót Ft/kg 40-50 40 35-40 Paradicsom Ft/kg 25-40 20-35 20-40 Zöldpaprika Ft/db 8-10 4-6 4-5 Saláta Ft/db 15-20 15 10-15 Piros retek Ft/csomó 15-20 20 Zöldhagyma Ft/csomó 15-20 20 15-20 Jb Tel.: Tel.: Tel.: Jb 314-143 312-864 361-273 m Gallov Rezső marad A kormány július 19-ei ülésén - napirenden kívül Gallov Rezső, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke felajánlotta lemondását, amit a testület nem fogadott el. Döntés született viszont arról, hogy az OTSH felügyeletét továbbra is a belügyminiszter látja el. Parlamenti panasziroda Tegnap megkezdte működését az Országgyűlés elnökének panaszirodája. Az Országház 11 -es kapujánál lévő fogadőhelyiség minden hétfőn és szerdán 9-től 12 óráig jogászok, államigazgatási szakemberek fogadják az állampolgárokat. A panaszirodában bárki személyesen is előadhatja, vagy írásban előterjesztheti egyéni kérelmét, közérdekű bejelentését. javaslatát, panaszát. Az iroda ügyintézői felvilágosítást adnak a problémák megoldásának lehetőségeiről, s ha szükséges, megkeresik az illetékes szakhatóságot s intézkedést kérnek tőle. Figyelemmel kísérik az ügyek alakulását, tájékoztatást kémek az intézkedésekről és ezeket ismertetik a panaszosokkal. Cápa-lombikbébi Cápa-lombikbébi született, pontosabban úszott ki a lombikból az igazi vizekre kedden a dél-angliai Portsmoouth város tengerkutatási központjában. Az ottani kutatók szerint ez az első eset, hogy egy halcmbriót lombikban neveltek fel egészen a „születéséig". A mindössze tiz centiméter hosszú, a halbiológiában Seyliorhinus Stellaris néven számontartott kis cápa egy kutyának köszönheti az életét, amely májusban a tengerparton fedezte fel az ikrát. A négylábú gazdája elvitte a képződményt a tengerkutatási központba, ahol a tudósok legnagyobb megelcptésére kiderült, hogy a tojásban két és fél centiméteres eleven embrió van. Minthogy a kutya megsértette a tojás hártyáját, a biológusok úgy döntöttek, hogy a leendő cápabébit áttelepítik egy más tojásokból magzatvízzel feltöltött kémcsőbe. „Amikor úgy döntöttünk, hogy elérkezett az idő, s kihúzhatjuk a dugót a kémcsőből, a kis cápabébi meglehetősen letargikus volt, de alig tíz perc múlva már vidáman úszkált a medencében" - írta le az egyedülálló „világrajövetelt" Dave Wolfenden, a kutatóintézet munkatársa az újságíróknak. • Peches szerzetes Nem fogja az olasz egészségügy amúgy is megtépázott hírnevét öregbíteni Giorgio Guerra esete: az egyik vicenzai kórházban a sebészek egy dülmirigyével (prosztatájával) bajlódó idős ferencesrendi szerzetesnek tévedésből a mellkasát nyitották fel. Mint később kiderült, az operációra előkészített beteggel egy másik páciens kórlapja került be a műtőbe. A sebész csak akkor jött rá a tévedésre, amikor már felnyitotta a mellkast, és nyomát sem látta a tüdőn a rákos daganatnak, melyet a kórházi okmány szerint el kellett volna távolítania. Giorgio testvér az altatásból felébredve döbbenten tapasztalta, hogy nem ott érzi a műtét utáni fájdalmat, ahol arra az ő bajával számítani lehetne. Mikor elmondták neki, hogy milyen tévedés esett meg vele, csendes beletörődéssel vette tudomásul a sors és a gondatlan orvosok által reá mért felesleges szenvedést. Úgy döntött: marad a kórházban, s ad még egy esélyt a sebészeknek. • Gyilkos asztalos Szörnyű gyilkosságsorozat történt a közép-franciaországi kisvárosban, Chatillon-surChalaronne-ban: egy mindaddig teljesen békés életet élő, s a városka megbecsült polgárának számító férfi az éjszaka közepén agyonlőtte feleségét és négy gyerekét, majd átment a szomszédban lakó ismerősükhöz, s őt agyonszúrta. A 37 éves Guy Demule végül öngyilkosságot követett el. Demule jónevű asztalos volt, aki a közéletben is tevékeny szerepet vállalt. • Különös feltétel Nem mindennapi feltételhez kötötte a házasságkötés engedélyezését az indonéziai Lombok szigetének kormányzója. Ezután csak azok léphetnek frigyre a szigeten, akik a szertartás lezajlása előtt gondoskodnak - toalettről. Mudzsitahid kormányzó szerint erre az intézkedésre azért volt szükség, hogy javítsák a sziget higiéniai körülményeit és védjék a környezetet. Lombok szigetének mindössze húszezer illemhelye ugyanis - a kormányzó szerint - a lakosság csupán 30 százalékának szükségleteit elégíti ki. A szegedi rendőrkapitányság keresi Márki Éva 17 éves (Szeged, 1977. május 21. an.: Braun Éva) Szatymaz, II. ker. 208. szám alatti lakost, aki lakásáról július 15-én reggel 5 órakor ismeretlen helyre távozott. Kétezer forint készpénzt, valamint születési anyakönyvi kivonatát vitte magával, személyi igazolványa és útlevele nincs nála. Személylelrása: kb. 165170 cm magas, közepes testalkatú, arca hosszúkás, haja szőkésvörös, festett, eredeti színe szőke, szeme barna. Ismert ruházata: zöld színű póló, piros szoknya vagy farmernadrág, fekete vászoncipő. A rendőrség kéri, hogy akj az eltűntről bármilyen adattal rendelkezik, jelentkezzen a 62/477-577/1 5-24-es melléken, vagy bármely rendőrnél. 43 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig folytatódik a kissé változékony, meleg, nyári idő. Az előző napokhoz képest már csökken a zivatarhajlam, kisebb záporokra azonban a délutáni órákban még számítani lehet. A szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-32 fok között alakul.