Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-01 / 152. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. JÚL. 1. LVASOSZOLGALAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Bicikli a vonaton A sportversenyekre vonattal és vcrsenykerékpárral együtt utazók a vasút mostoha gyerekeinek érezhetik magukat. Nem arról van szó, hogy a vasút technikailag felkészületlen a kerékpárok szállítására, hanem arról, hogy miért nem tekintik a szétszedett versenykerékpárt ugyanolyan útipoggyásznak, mint a jól megtermett bőröndöket, és miért kell indokolatlanul megbüntetni azt az utast, aki merészel kerékpárral együtt felszállni egy lényegében üres vagonba. A TV „Zöld pont" című műsorában nem is olyan régen olyan, kerékpárral felszálló utasokai mutattak be, akik mosolygó ábrázattal cipelik kerékpárjaikat, de a valóságban én legutóbb olyan kalauzzal találkoztam, aki vasvilla-szemekkel nézte a polcon szétszedett gépemet, megállapítva azt, hogy ez nem összecsukható kempingkerékpár, mert csak azt lehet útipoggyászként szállítani. A MÁV Rt. legalább húsz évvel maradt le az utazóközönség igényei mögött. (Az önkényesen kreált és alLuklmu/ott kempingkerékpár-szabályra gondolok.) Ez üzletpolitikai kérdés, ezért ez kifejezetten a MÁV belügye. De az már nem, hogy a kalauzok nem egységesen és egyértelműen tájékoztatják az utasokat a kerékpár szállításáról. Háromféle kalauz létezik a MÁV-nál. Az egyik előzékenyen segít, a másik nem szól érte (tehát elnéző), a harmadik pedig büntet. Szeretném hangsúlyozni, hogy mi nem elnéző kalauzokkal akarunk találkozni a különböző vonalakon, viszont nincs kedvünk senkivel se meddő vitákba bonyolódni, hogy a versenykerékpár miért nem kempingkerékpár? Utalnék arra, hogy vannak olyan utasok, akik akár három-négy bőrönddel is felszállnak, tehát egyáltalán nem jogszerű a MAV részéről egy kb. 8-10 kg-os versenykerékpárért külön viteldíjat felszámítani, amikor annak sem az elhelyezéséről és őrzéséről nem tudnak gondoskodni. A MÁV Rt. vezetőitől azt kéljük, hogy a kalauzokat tájékoztassák a kerékpárszállításról. olyan esetekben is, amikor nincs külön kocsi, ami alkalmas a kerékpárszál Ittasra. elhelyezésre. Ezzel az üggyel megkeresem a szegedi MÁV Rt. vezetőit is, és kémi fogom az állásfoglalásukat az ügyet illetően, megelőzve a jövóbeni teljesen felesleges és bosszantó vitás helyzeteket. Feczisin János Bízunk benne, hogy csak „rövidzárlat"! Elolvasva Ch.Á.-nak a Délmagyarországban megjelent „Rövidzárlat" cfrtiű cikkét, először az jutott eszembe, hogy a szerzőt sürgősen meghívom külső szakértőnek az értékesítési projektbe, amelyben jelenleg dolgozom. Hamisftatlanul adja vissza azokat a reakciókat, amelyeket a Démász értékesítési rendszere helyenként fogyasztóiból kivált. Ez a cikk bemutatja az „állatorvosi beteg lovat". Szinte minden probléma megjelenik benne, amely már egyenként is éppen elég lenne ahhoz, hogy még egy türelmes fogyasztóra is negatívan hasson. Kigyűjtöttem a cikkből azokat a részleteket, amelyeket az előzőekben leírtak* szerint nemcsak fogyasztónknak, de elsősorban nekünk magunknak kell megválaszolnunk. Erről szeretnék néhány sorbaií elgondolkodni. Társaságunk értékesítési rendszerének működését két részre bontanám. Az egyik a technikai-ügyviteli, a másik a rendszert mozgásban tartó emberi tényező. A cikkben emlftett problémák mind besorolhatók e két csoport valamelyikébe. Ha tehát megtesszük ezt a felosztást, megmutatja, hogy hol és mit kell változtatnunk önmagunkon és mit tud rajtunk segíteni a „számítógép" Nézzük tehát! „...miként tud fizetni, aki akar ugyan, de lépten-nyomon akadályokba ütközik. ...az »azonnal«, a »haladéktalanul« megjegyzéssel ellátott fizetési felszólttókat, azzal a fenyegetéssel..." A gond ott van, hogy a fogyasztót olyan fizetési mód használatára kényszeritettük (kirendeltségi iroda), amelyet nem választott. Ezt a dolgot már csak fűszerezi, hogy a pénzbeszedó által használt értesítő szövege sem hatott nyugtatóan. „Visszajelzés htján nem hagyja nyugton a dolog ." Tehát a fogyasztó közölte velünk a problémáját, de a Démász. nem jelzett vissza. Még azt sem, hogy foglalkozunk az üggyel. Ne felejtsük el: a fogyasztó nem ismeri a 30 napos válaszadási határidőt, ami elófrás a szolgáltatónak. Telefonon sem adtunk megoldást a problémájára, hiszen „az a bizonyos Démász-csekk elévült", a „rózsaszínű utalványon késik" és "különben is olya hosszú sor áll itt, hogy nincs időm beszélgetni" mondja az ügyintéző. így talán jogos a cikkíró félelme, hogy hamar elérkezünk a kikapcsolásig, ami pedig sem a Démász és természetesen sem a fogyasztónak nem célja. A következtetés pedig elég súlyos társaságunkra nézve. Ha valaki csekken fizet, akkor a lassú postai átfutás miatt „Épp úgy büntetik, mint az adósokat." Vajon képesek lettünk volna-e ezt az esetet valamilyen módon megelőzni? Az elkészült számla - a cikk alapján érezhetően - jó volt és jó irányba indultunk el akkor is, amikor pénzbeszedő útján kerestük meg őt. Talán megelégedett volna a fogyasztó, ha valamilyen módon eljuttatunk neki egy jó és érvényes csekket (pl.: a pénzbeszedó felszólftójával együtt, amikor utoljára keresi fel a lakásán), de azt hiszem, ez csak ezt az egy problémát oldotta volna meg. A pénzbeszedő munkájának egyik alapja, hogy személyes kontaktus kialakítására törekedjen fogyasztóival. Ennek eredménye lehetett volna az, hogy a fogyasztó megfelelő csekket kap vagy a megfelelő időpontban keresi fel őt a pénzbeszedő. Tehát az előbb feltett kérdésre a válasz: „igen". Azonban az imént leírt megoldásban szinte minden azokon múlik, akik kapcsolatot tartanak a fogyasztóval és valljuk meg, az őket segítő rendszeren alig valami. Ebben azt utóbbiban tehetünk jelentős előrelépéseket az új CUSTIMA számlázási rendszerrel. Ez az informatikai rendszer minden olyan információt képes megjegyezni és kezelni, amely a fogyasztó kiszolgálását tökéletesíti. Ezek bevihetők és ami nagyon fontos: a fogyasztói irodákban lekérdezhető minden ügyfélre, fogyasztási helyre, számlára vagy fizetésre vonatkozó adat. Tehetünk olyan megjegyzést az ügyfélhez, amely automatikusan jelzi a Démász-ügyintézőnek, hogy ha a pénzbeszedő visszahozza ezt a számlát, akkor csekket kell küldeni és a pénz kalkulált beérkezési határidejéig a rendszer nem engedi kikapcsolni a fogyasztási helyet. így ez a gyorsaság és pontosság valószínűleg még a kígyózó sorokat is csökkentheti majd. Egyet azonban hangsúlyoznunk kell: a legfontosabb a rendszert használók tevékenysége. Nélkülük bármilyen jó rendszemek vége. A CUSTIMA „csak" a jelenleginél jobb technikai megoldásokat tud adni, a vele dolgozók pontos, lelkiismeretes és udvarias munkáját nem tudja pótolni. Hadd fejezzem be válaszomat a „Rövidzárlat" szerzőjéhez szóló pár sorral. Tisztelt Ch. Á.! Nem magyarázni akartam a bizonyítványunkat, egyszerűen jelezni szerettem volna Önnek, a fogyasztóknak, de elsősorban kollégáimnak, hogy még valóban van mit tanulnunk a cikkében többször is megemlített „Európától". Minden, az Önéhez hasonló jelzést figyelmeztetésként kell felfognunk, és tanulnunk kell belőle. Ebben segített Ön a Démásznak és ezt ezúton is szeretnénk megköszönni. TÓTH BÉLA, Bajai Üzletigazgatóság gazdasági vezető Olvasóink és az áramot fogyasztó lakosság nevében pedig mi is megköszönjük ezt a korrekt, minden szolgáltató vállalat számára példamutató hangvételű, „európai" választ, amelyből kiderül: ez a cég partnernek igyekszik tekinteni azokat, akikből él. Nemcsak az efféle hozzáállás, hanem a részletes, szakszerű önelemzés is azzal a reménnyel töltheti el Dél-Magyarország áramfogyasztóit, hogy előbb-utóbb valóban európai lesz ezen a tájon is a szolgáltatás és a számlázás, a pénzbeszedés módja is. Az első nap Románia tetején 99 ff Június harmadik hetében nyolcan vállalkoztak megyénkből — baksiak és szegediek hogy nyugatról keleti irányban áthaladjanak a Fogarasi havasok gerincén. Ahogy kislétszámú csapatunk napról napra fogyatkozott. döbbentünk rá, hogy nem is olyan egyszerű végigmenni Románia tetején. Már ott kezdődött, hogy kénytelenek voltunk alaptábort létrehozni Felsősebes falva határában. Itt vártuk be a csapat másik felét, akik csak az újbóli nekirugaszkodásra jutottak át a határon, a román vámosok „jóvoltából". Az egy napos várakozást a hangulatos Nagyszeben bebarangolására és az alaptábor sátrai között legelésző fekete bivalyok riogatására használtuk föl. Napsütéses, jó hangulatban kezdtük az első napot, amit a többiek megérkezése csak fokozott. Ennivalónak és önbizalomnak nem voltunk htján. Kínálgattuk is egymást, azzal is kevesebb lesz a hátizsák súlya (ahogy méregettük a hátizsákokat, 21-23 kiló volt minimum, de akadt 28 kilós is). Indulás! Alföldhöz, szokott lábunknak (és persze hátunknak is) furcsa volt az első napi 1500 méteres szintkülönbség, amfg fölértünk a gerincre és sátrat verhettünk. Először a lombhullató erdők régióján jutottunk túl, ahol erdei darazsak késztettek bennünket gyorsabb haladásra. Majd a fenyők és a törpefenyők birodalma következett. 1450 méteren a Cabana Suru túristaháznál tartottuk ebédszünetünket. Az itteni kutyák olyan ritkán látnak turistákat és ennivalót, hogy még a hátizsákból is kivették a kenyeret. Az egy órás pihenő végén még hintáztunk is úgy hegyvidéki módra: két 30 méteres fenyő tetejéről belógó drótkötélre tett deszkalapon. Ahogy elértük a havasi legelók szintjét, még nevettünk egyet visszanézve, hogy sikerült feljebb jutva megúszni az. esőfelhőt. De ez. volt az. utolsó nevetés aznap. Esőkabátjainkat fölkapva, nyakunkat behúzva küszködtünk az egyre erősödő jégesőben. Látni semmit sem láttunk, hisz felhőben voltunk. Hallani viszont annál jobban hallottuk a mennydörgést, ami csak egy-két másodperc késéssel követte a felvillanást. Most már mindegy volt: állni vagy menni. Elértük az első hófoltokat, bőrig ázva, csak fölfele, semmit sem látva minél hamarább elémi a hegytetőt, hátha találunk sátrazásra alkalmas részt. Ekkorra ködben még Doru (hegyivezetőnk és egyben hegyimentő) sem tudott pontosan tájékozódni. Az eltelt évek alatt sok embert hozott le élve vagy halva a hegyekből, s ő tudja, milyen hosszú lehet az. az öt perc, amíg a lavinába került áldozatnak elfogy az oxigénje. De a jó hegyivezetőnek szerencséje is van, mert a felhők felszálltak s a táj láthatóvá vált. A keresett hely alattunk volt. Úgy két kilométert futottunk örömünkben, no és persze, hogy minél hamarabb fölverjük sátrainkat a hófoltok között. Az. igyekezetre szükség is volt, mert a jeges szélben ismét eleredt az eső. Mindenki vacogva, holtfáradtan bújt bele hálózsákjába. Majd ettünk, hogy pótoljuk az. energiát. Félálomban azért halottuk, hogy az. eső veri a sátrainkat és a szél sem hagyott alább. Somogyi András • Kínai útijegyzetek (6.) Kína legnagyobb gondja - a túlnépesedés Az 1990. évi hivatalos adatok szerint a kb. Európa-méretű ország népessége 1 milliárd 115 millió; s a lakosság egyötöde városlakó. A népesség eloszlása azonban rendkívül egyenlőtlen. Földművelés csupán az ország területének 15-20 százalékán végezhető, s ennek a területnek kell eltartania 1100 millió embert! Mfg Ktna nagy keleti medencéi a világ legsűrűbben lakott területei, az ország nyugati felén a zömmel sivatagi és magashegységi klímájú, nemzetiségek által lakott ÉszaknyugatKínában és Tibetben - alig 20 millió ember él. A népi forradalom győzelmét követően az öntözőrendszerek kiépítése, a folyószabályozások, a nemesttett vetőmagvak, s a műtrágyázás javítottak ugyan a mezőgazdaság teljesítményén - a termelés mennyisége az 1950es évektől mostanáig kb. a duplájára emelkedett -, viszont a népesség megkétszereződése miatt az egy főre jutó hozamok alig változtak. A városokban nagy plakátok közvetítik a követendő példát - mosolygó fiatal házaspár egyetlen gyermekkel, leggyakrabban kislánnyal. Pekingi beszélgetőpartnereim szerint bár a hivatalos politika a kínai házaspárok számára csak egyetlen gyermeket engedélyez, nagyon nehéz ezt az elvárást 1 milliárd emberen ellenőrizni. Újabban anyagi ösztönzőkkel támogatják az „egy-gyerek" politikát, (gy például ha a szülők egy gyermeket vállalnak, a gyermek 14 éves koráig 13. havi fizetést, továbbá négytagú családnak megfelelő méretű lakást kapnak. Ha viszont megszületik a második gyermek, a kedvezményeket megvonják, a szülőket a munkahelyen nyilvánosan kipellengérezik, alacsonyabb beosztásba kerülnek, sőt munkahelyvesztéssel is sújthatják őket. A'születésszabályozási módszerek gyakorlatilag csak a városokban élnek, ugyanakkor nehéz megmondani azt, mi történik vidéken. A több ezer éves hagyomány ugyanis nagy úr. Egyrészt a parasztnak az a célja, hogy sok gyereke legyen - minél könyebbé tegyék munkáját a földeken. Másrészt Kfnában - főleg távoli vidékeken - hagyományosan csak a fiúgyermeket veszik emberszámba, a megszületett leány nagy csapásnak számft. Ennek oka, hogy a fiú a szülők támasza öreg napjaikra, ő dolgozik a földeken. Kfnában a parasztnak nincs, vagy jelképesen alacsony a nyugdíja. A lány pedig házasságkötéskor elkerül a szülő háztól. Ha a kfnai házaspárok el is fogadják az „egy-gyerek" politikát, a születendő gyermek nemét nem lehet irányítani. Még a '80-as években is előfordultak esetek vidéken, hogy az apa megfojtotta csecsemő leánygyermekét. Az utóbbi években elfogadott gyakorlat szerint ha az első gyermek leány, a hatóságok külön kérvényre általában hozzájárulnak a második gyermek vállalásához. Kínában még ma is gyakori eset, hogy a nők második terhesség esetén - főleg ha az első gyermek fiú - vidékre utaznak, s ott szülik meg „feketén" gyermeküket. Ha kiderül az eset, a nőt súlyosan megbüntetik. Ezek a gyermekek általában nincsenek anyakönyvezve, így nem járhatnak iskolába, állami juttatásokban nem részesülhetnek, semmilyen állampolgári joguk nincs - hiszen a kfnai állam számára hivatalosan nem is léteznek; mintha meg sem születtek volna... Dr. Makra László KÜLDJÖN EGY FOTÓT A dorozsmai téglagyár Móra Ferenc kiskundorozsmai olvasónktól kaptuk ezt az 1943-ban készült fölvételt. A képen a dorozsmai Borbélyféle téglagyár kéménye látható, amelyen éppen akkoriban végeztek magasítási munkálatokat. Köszönjük a régi fotót, s továbbra is érdeklődve váijuk, hátha előkerül még néhány megsárgult fénykép olvasóink „házi archívumából."