Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-09 / 159. szám
SZOMBAT, 1994. JÚL. 9. SPORT 7 • Hallgattassák meg a másik Iái is m Meg egyszer Portörő Zoltán „lapátra" táteláről m Nincs elnöke a Szeged FC-nek „Aljasság, amit velem tettek!" Alig egy hete jelent meg e hasábokon a Szeged FC helyzetével foglalkozó írás. A cikkben Kozma Zoltán, az FC klubigazgatója informálta lapunkat az időközben történt változásokról. Többek között elmondta, hogy az egyesületnél a gazdasági vezetői tisztet társadalmi munkában ellátó Portörő Zoltántól, aki az ifjúsági „B" csapat edzője is, kénytelenek megválni. A cikk megjelenésekor az érintett edző csapatával spanyolországi túrán vett részt, így akkor nem tudott reagálni a róla alkotott véleményre. Most viszont jelentkezett, hogy elmondja mivel nem ért egyet, s mit sérelmez. A FC-t - Kozma Zoltán családi elfoglaltsága miatt (temetésen volt) beszélgetésünkön Kőműves Mihály, a szakosztály elnöke képviselte. - Rendkívül furcsának érzem, hogy míg a gyerekekkel Spanyolországban voltunk, megjelenik egy olyan cikk, amiben gyakorlatilag emberi mivoltomban sértenek meg így Portörő Zoltán. - Idézném a bántó, ominózus kitételt: „szakmai munkája értékelhetetlen, erkölcsi morálja pedig finoman fogalmazva - sok-sok kívánnivalót hagyott maga után..." Az, hogy egy klub kivel kíván szerződést kötni és kivel nem, az saját dolga. Az azonban már nem magánügye, hogy miként tájékoztatja a közvéleményt a sajtón keresztül! Főként nem akkor, amikor az érintett fél nem védekezhet. Ez, hogy én is finoman fogalmazzak, aljasság! • A klub igazgatója, amikor ezeket közölte, azt is mondta, bárhol, bármikor vállalja szavaiért a felelősséget... - Különös ez azért is, mert ha a morális és erkölcsi oldalát feszegetjük pozíciómnak, nem tudom, az igazgató úr miért ajánlott föl nekem menedzseri állást? Az eddig hallgató Kőműves Mihály kért szót. - Tisztázzunk valamit, nem ajánlott föl semmit, azt mondta, ez is megfordult fejében, s ez nem ugyanaz - helyesbített a szakosztály elnöke.- A klubtól el kell menned, tehát sem edző, sem gazdasági vezető nem lehetsz! Ha menedzserként pénzt hozol, te is jól jársz, erről, és nem másról cseréltünk gondolatot. - Engem emberi mivoltomban sértettek meg - vette vissza a szót Portörő Zoltán -, ha ez a hálája a klubnak azért, amit fél év alatt tettem érte. akkor megköszönöm. Úgy érzem, nem nekem kell igazolnom, hogy nem olyan ember vagyok, mint amilyen vélemény elhangzott rólam. • Ha jól értem, ez nem más, mint egy Kozma Zoltán féle koholmány, aminek szikrányi valóságalapja sincs, egyszerűen el akarta távolítani a klubtól... - Az, hogy eltávolít, nem probléma, mint a klub első embere - elnöke ugyanis hónapok óta nincs az egyesületnek -, ezt megteheti. A cikk viszont fölösleges volt, a klub érdekeit sérti. • Ezt ha lehetne bővebben, mert így nem világos. - Az, hogy engem megsért, egy dolog. Ami történt, emberi mivoltomban sért! Nem vártam hálát, de ez sem hiányzott. Annyit talán még, ha azoknak a gyerekeknek, akikkel foglalkoztam, erkölcsi morálommal ártottam volna, úgy tőlük és szüleiktől elnézést kérek. Az elmondottak után Kőműves Mihály indokolta a „kenyértörést". - Ami a szakmai részt illeti elmondanám, többször is előfordult, hogy nem tartottál edzést, mert hajtottad a pénzt, mégpedig az ifi „B" csapatának! Nem a klubnak, a te csapatodnak! Ezt azért hangsúlyoznám, mert nem tudom, szerinted mi a fontosabb? Az, hogy nincs zoknija, törülközője, cipője az első csapatnak, vagy az, hogy ugyanakkor az ificsapat - melyben rendkívül tehetséges gyerekek rúgják a labdát - elutazzon Spanyolországba? Olyan tornára, aminek nincs szakmai értéke. Mert sem ennek, sem a szilvásváradinak nem volt jelentősége. Az utóbbi - bajnokság közben! nem volt több, mint egy jó kis kirándulás... Megnyertétek a tornát két évvel fiatalabbak ellen, amivel én nem kérkednék! Ezzel meg lehetett fogni a gyerekeket, a szülőket... Erre valóban te szerezted a pénzt, de kifejezetten a klubnak egyetlen fillért sem hoztál! A párbeszéd érdemi része voltaképpen itt véget ért. Mint ahogyan az előző cikk információit, úgy a mostani véleményeket sem kívánjuk kommentálni, mert úgy érezzük, az elhangzottak önmagukért beszélnek... Gyürki Ernő • Az evezősök az első versenynapon már-már azt hitték, hogy az időjárás különös tréfát űz velük, ugyanis a csütörtöki délután vészesen hasonlított a májusi regatta befejező napjához, amikor az utolsó versenyszámot el sem tudták indítani. Most azonban feleslegesnek tűnt az ijedelem, mert fél órás szünet után folytatni tudták a versenyt. Ami pedig a sportág országos bajnoksága iránti érdeklődést illeti: 21 hazai egyesület képviseli színeit, amivel elégedettek a szövetség vezetői, a nézők azonban most is hiányoznak, ami természetesen egy kicsit szomorú. Az első napon inkább a legkisebbek vetélkedtek. Ezekben a versenyszámokban azonban a Szegedi Vízügyi SE versenyzői nem tudtak dobogóra kapaszkodni. A hazaiak becsületét mindössze a férfi egyetemi kormányos nélküli kettesben bronzérmet szerző Hansel Balázs, Csonka Csaba duó mentette meg. Tegnap, különösen a verseny végefelé, már több szegedi dobogós helyezésnek lehettünk szemtanúi. Az alacsony szegedi részvételre Tripolszky Imre elnök a következő választ adta: - Két oka van a Vízügyi SE hanyatlásának. Az egyik, hogy óriási a kajak-kenu szívóereje, a másik, s ami végülis a döntő: jóval kevesebb a pénz, mint korábban volt. Dr. Domonkos Anna, a sportág szövetségének főtitkára ugyanakkor nagyon elégedett volt a két napon látottakkal. Evezős OB Szerényebb szegedi szereplés A fiatalok viszik a prímet az evezős OB-n. (Fotó: Révész Róbert) - Tetszik, ahogyan a fiatalok küzdenek. Itt van példának a női egypárevezős. Punk Edit, a szám korábbi bajnoka, csak ötödik tudott lenni. Az ifjúsági korú Székely pedig nagy küzdelemben szorult le a dobogó csúcsáról. A legnagyobb érdeklődéssel várt versenyszám mégiscsak a férfi felnőtt egypárevezős volt, ahol indult a kettesben egy héttel ezelőtt világraszóló eredményt elért Mitring Gábor és a Szegedről elszármazott Dani Zsolt, valamint a főiskolai világbajnok, szintén volt Szegedi Vízügyis Szögi László. Ez utóbbi már az előfutamokban is magabiztosan kvalifikálta magát a fináléba. Benke György, a szegedi evezés egyik leglelkesebb társadalmi munkása jó jósnak bizonyult, amikor a győzelmére tippelt... A szegediek további eredményei. Fiú mini egypár: ...2. Majoros Tibor. Fiú serdülő egypár: ...2. Ádám Péter. Férfi ifjúsági kettőpárevezős: ...3. Danyi Róbert, Lel László. Felnőtt férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes: ...2. Szegedi Vízügyi SE (Ambrus Attila, Kovács Gyula, Hansel Balázs, Csonka Csaba). Férfi felnőtt kormányos nélküli kettes: ...3. Mármarosi János, Kéri László. Női könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes: ...2. Szegedi Vízügyi SE (Matusovits Andrea, Matusovits Melinda, Imre Zsófia, Szok Ilona). Ma 14-, vasárnap pedig 8 órától folytatódnak a küzdelmek. Süli lónál • „Az SZVSE büszke lehet versenyzőire..." Kiadvány a 75 éves klub történetéről Minap ünnepelte 75. születésnapját a patinás SZVSE. Múltja és jelené egyaránt dicső, hiszen sportolóinak eredményei nemcsak széles e hazában, hanem országhatárainkon túl is ismertek; olykor világraszóló sikereket értek el. A majd három emberöltónyi időszakot foglalja keretbe dr. Thékes István, akivel majdhogy egyazon időben léptünk a szidva imádott, olykor keservvel (is) „megajándékozó", mégis rajongva szeretett pályára. A történéseket felölelő könyvecskében a „Doktor" - akinek személye olyannyira elválaszthatatlan Szegedtói, mint a Tisza - a rá mindig és mindenkor jellemző alapossággal, míves finomsággal foglalkozik a különböző sportágakkal. Aki kezébe veszi és belelapoz a jubileumi kiadványba, annak rögvest szembetűnik, hogy frója - akit az idősebb sportrajongók a zöld gyepről, a fiatalabbak írásai révén az újságokból ismernek - otthon van a „témában". Nem csoda, hiszen az úszástól kezdve a fociig sok-sok sportágba belekóstolt, mígnem a labdarúgás mellett kötött ki, amitől az idő haladtával a tenisz csábította el. (Nyert újságíró Európa- és világbajnokságot, számtalan verseny győztese volt.) A Szegedi Honvédban kezdte, később, ifistaként oszlopos tagja volt a SZEAC-nak, majd az SZVSE csapatához igazolt, ahol - mint (rja - „örök időkre felejthetetlen " idényeket töltött. Ezután a Szolnoki MTE NB l/B-s csapatát erősítette, majd leigazolta az NB l-es Diósgyőr. Onnan tért vissza, s útja a Szegedi Dózsához vezetett, ott akasztotta szögre a bőrcsukát. Szóval érdemes végiglapozni az SZVSE olvasmányos, fotókkal illusztrált krónikáját, ami a kezdettói napjainkig mutatja be a klub életét. Gyürki • A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették az 1994-95. évi Magyar Kupa első fordulójának párosítását. A mérkőzéseket július 24-én, vasárnap, 16.30 órai kezdette! rendezik meg. Megyénk még állva maradt csapatai közül a Tisza-Új együttese az újdonsült NB l-es Kiskőrös-Stadler FC-t „fogta ki", amely ellen érdekes találkozót vívhatnak majd az újszentivániak. A Kiskundorozsma már könnyebb ellenfelet kapott, hiszen a Szarvasi Vasas „csak" NB II-es... Az SZVSE Szeghalomra utazik, s ott a helyi csapattal mérkőzik a továbbjutásért, míg az UTC a Jászberényt fogadja a Kertész utcai pályán. • Labdarúgás , Sorsoltak az MK-ban Egyébként alaposan megváltozott a Magyar Kupa lebonyolítási rendszere. A július 24-i első forduló után a csapatok a legjobb 64 közé kerülnek, majd 16 négyes csoportba osztják a küzdő feleket, amelyek oda-vissza alapon játszanak egymással. Az egyes fordulók játéknapjai: jiílius 30.. augusztus 10., augusztus 24.. augusztus 31., október 5., november 9. Ezt követően a 16 csoportgyőztes játszik egymással. Az ősszel a nyolc közé jutásért november 30-án és december 7-én mérkőznek.#A folytatás 1995-ben lesz. • Kajak-kenu Bohács részt vehet a vb-n és a VK-n Bohács Zsolt, aki a síkvízi és a maraton világbajnokság részvételét is megpályázta, párosban elért első helyével kiharcolta az indulási jogot, s részt vehet a Világ Kupán, valamint a vb-n. Pajkó Zsolt egyesben harmadik lett, s ő is ott lehet a VK-n, valamint első számú tartalék a világbajnokságra. Pintér Tamás, aki szintén harmadik helyezést ért el, még bizonyíthat, s ha jól szerepel a szegedi Világ Kupán, akkor bekerülhet a vb-csapatba. Remete Sára viszont kajak egyesben 42 kilométeren bronzérmes lett, amivel bekerült a maraton válogatott keretbe. Az utánpótlás-versenyzők A Mosoni-Dunaágban rendezték meg a kajak-kenu maraton bajnokságot, ami egyben válogató is volt az augusztus 21-diki szegedi Világ Kupára, valamint az amszterdami világbajnokságra. közül kiemelkedett Nyári Antal, aki a maraton versenyektől szokatlan rajtcél győzelmet aratott és szerezte meg élete első magyar bajnoki aranyérmét. Említésre méltó Beder Krisztián versenyzése az ifjúsági 21 km-es C-l-es kategóriában. Miután a rajtnál kiborították hajójából, a mezőny (25 induló) után evezett és értékes 6. helyezést érte el. Egyébként a közel 40 Celsius-fok melegben, alacsony vízállás mellett a felnőtteknél 3, az ifjúságiaknál 1 futószakasszal nehezítették a versenyzők helyzetét. Eredmények. Felnőttek. C-II (42 km): 1. Bohács Zsolt (Olajbányász SE) Gyulai István (BSE). C-l: 1. Bohács Zsolt (Olajbányász SE), Gyulai István (BSE), 3. Pajkó Zsolt (Olajbányász SE). K-l: ... 3. Pintér Tamás (Olajbányász SE). K-2: ... 5. Pankotai Gábor, Nagy Zoltán, ... 6. Virágh Tibor (mindhárman Olajbányász SE ), Fülöp János (Tiszafüred). Nők. K-2 (42 km): ... 4. Terhes Beatrix, Terhes Tímea (Olajbányász SE). K-l: ... 3. Remete Sára, ... 7. Bödör Krisztina (mindkettő Olajbányász SE). Ifjúságiak. Nők, K-2 (21 km): ... 2. Makra Anna, Varga Zsuzsanna (mindkettő Olajbányász SE). Fiúk, K-l: ... 6. Beder Krisztián (Szegedi Olajbányász). Serdülők. Fiúk, C-l (10 km): 1. Nyári Antal (Olajbányász SE). C-2: ... 6. Bodor Csaba, Domonkos Péter (mindkettő Olajbányász SE). Kölyök. Fiúk, C-2 (5 km): ... 2. Kálmán Marcell, Masír Róbert (mindkettő Olajbányász SE). Lányok, K-2 (5 km): ... 6. Kruzslic Réka, Gyeviki Zsófia (mindkettő Olajbányász SE). tmmt - 2. Tat. I ÁRUHÁZ és a DÉLMAGYARORSZÁG közös akciója: NYERJEN EGY FÜRDŐSZOBÁT A VÁSÁRBAN! Azok között, akik kivágják, összegyűjtik és a vásár B pavilonjába, július 9-én, szombaton 17 óráig behozzák, az öt napon keresztül megjelenő, számozott szelvényünket. EGY KOMPLETT FÜRDŐSZOBA FELSZERELÉST t 5 SORSOLUNK KI, 150 OOO Ft értékben! 2. dg- Kludi kddtöUő csaptelep (22 OOO Ft) i. dg Kludi mosdócsap (11 OOO Ft) 4. dg 2 db karnis (5 OOO Ft) 5. dg karnis (4 OOO Ft) 6. dg karnis (3 OOO Ft) NÉV: CÍM: SPORT A TÉVÉREN Ma látható TV 1, 21.25: Hollandia-Brazília, labdarúgó vb-mérkőzés TV 2, 17.55: Olaszország-Spanyolország, labdarúgó vbmérkőzés Eurosport, 10.00 és 15.00: Tour de Francé kerékpárverseny 17.00: ATP teniszverseny DSF, 13.00: Szuperkrossz 21.00: Német úszóbajnokság