Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-04 / 129. szám

A történelmi D-nap Az Overlord hadművelet terveinek kidolgozása az 1944. június 6-a előtti hetekben a dél-angliai Portsmouth közelében, a Southwick House-ban folyt. A jarancsnoklíásául szolgálóul 813-ban épült ház még ma is áll a HMS Dryad haditengerészeti támaszpont fölött emelkedő dombon. Keresztes vitézek és királyok fordultak meg benne a történelem során, mielőtt tengerre szálltak volna, hogy a Szentföldre vagy Franciaországba hajózzanak. A ház ma múzeumnak berendezve fogadja a látogatókat a „D-Nap" 5Q. évfordulója alkalmából. Üveg alatt, bekeretezve látható itt az a hatalmas térkép, amelyen az invázió hadműveleti terveit rögzítették (a térképre a nyilakat felrajzoló vezérkari tiszteket annak idején biztonsági okokból egeszen a partraszállás befejeztéig házi őrizetben tartották) és bronz tábla emlékeztet arra a helyre, ahol Eisenhower tábornok döntését meghozta az invázió elindítására. Rajta a felirat: „1944. június 5-en hajnali 4 óra 15 perckor ebben a helyiségben hozta meg történelmi döntését a támadás megindítására Dwight Eisenhower tábornok, a szövetséges haderők főparancsno„OK, let,s go!" - hangzott Eisenhower szájából a hadtörténet minden bizonnyal egyik legsúlyosabb döntése. A vállalt kockázat nagysá§

át misem bizonyítja jóban, minthogy Eisenhower azon a hajnalon kézzel írt rövid levélben magára vállalta a teljes felelősséget az esetleges kudarcért. A levelet senkinek nem mutatta meg. Később pedig emlékirataiban (Keresztes háború Európában) így emlékezett vissza az invázió első heteinek nehézségeire: „Június vége mindnyájunk számára nehéz időszak volt. Több magas rangú látogatónk.... igazat adott azoknak, akik sötét jövőt jósoltak az Overlordnak." Ma már tudjuk, hogy Eisenhower nem állott egyedül abban az aggodalmában, hogy a „DNap" nem egészen a terveknek megfelelően fog eltelni. Még Churchill brit miniszterelnök is, aki pedig tűzön-vízen át kitartott mellette, nem egészen egy hónappal az invázió megkezdese előtt, amikor együtt löncsöltek, szemében kóny„Csakis a teljes Győzelmet...!" Eisenhower tábornoknak a szövetséges katonákhoz intézett szavai a normandiai partraszállás előestéjén: „Szövetséges katonák, tengerészek, repülősök és felderítők! Közel a pillanat, amikor partraszállnak, hogy megkezdjék Nagy Hadjáratukat, amelyre hónapok óta megfeszített erővel készülünk. A világ szeme önökre szegeződik most. Elkíséri önöket,a szabadságszerető népek reménykedése és imája. Érdemes szövetségeseinkkel, és más frontokon harcoló fegyvertársainkkal együtt önök szétzúzzák majd a német hadigépezetet, és megsemmisítik a nácik zsarnoki igáját, amely Európa népeire nehezedik, és elhozzak a biztonságot egy szabad világba. Az önök feladata nem lesz könnyű. Ellenségük jól felkészült, jól felszerelt és kemény a csatában. Vadul fog harcolni. De ma már 1944-et írunk! Sokminden megváltozott az 1940-41-es náci győzelmek óta. Az egyesült nemzetek a csatatereken jelentős károkat okoztak a németeknek. Légioffenzívánk jelentősen meggyengítette földi és légi hadigépezetüket. Harci erőfeszítéseink elsöprő túlerőt teremtettek számunkra úgy fegyverzetben, mint munícióban, és komoly emberi tartalékok állnak rendelkezésünkre. A hadiszerencse megfordult! A világ szabad emberei együtt menetelnek a Győzelem felel Teljes a bizalmam az önök bátorságában, odaadásában és harci ismeretében! Csakis a teljes Győzelmet fogadhatjuk el! Jó szerencsetl Könyörögjünk a Mindenható áldásáért ehhez a nagy és nemes vállalkozáshoz!" Dwight Eisenhower tábornok Az amerikai 2. Rangers ezred előkészülete a partraszálláshoz. Ők alakítják ki az első hídfőállást a normandiai partoji nyekkel így szólt a tábornokhoz: „A végsőkig kitartok Önnel ebben a vállalkozásban, s ha kudarcot vallunk, akkor együtt fogunk bukni." Szilárdan hitt viszont az invázió sikerében a legendás brit tábornok, az El Alamein-i győző, Bemard Montgomery. A tüskés modorárol és szókimondásáról híres „Monty", amikor 1944 elején első ízben mutatták meg neki a hadműveleti terveket, félretolta azokat, s így szólt: „Készítsenek másik tervet, vagy keressenek maguknak másik parancsnokot." Később aztán mégis ő lett szinte az egyetlen, aki vakon hitt az invázió sikerében, ragyogóan vezette csapatait, bár - mint emlékirataiból kiderül - mindvégig szilárd meggyőződése maradt, hogy a háborút hónapokkal előbb meg lehetett volna nyerni, ha az „íróasztal-stratéga" Eisenhower megfogadta volna az ő (Monty) tanácsát és a széles fronton történő előrenyomulás helyett csak egy vagy két keskeny arcvonalon tört volna előre egyenesen a Ruhr-vidék felé. Nálánál jóval több gondot okozott azonban Eisenhowernek a 3. amerikai hadsereg parancsnoka, a vakmerő, robbanékony természetű „fenegyerek", George Patton tábornok. Nevéhez fűződik a kitörés a normandiai hídfőből St. Ló-nál, amelyet egész Bretagne elfoglalasa követett a hadtörténelemben szinte példa nélküli gyorsasággal. Amilyen kitűnő és rettenthetetlen katona volt, annyira elővigyázatlan politikus és elmozdítását is ez okozta. Amikor a hadjárat kellős közepén eg sajtóértekezleten azt talált érzékeltetni, hogy szerinte a náci politika nem sokban különbözik az amerikai demokraták vagy a republikánusok politikájától, már Eisenhoiwer se volt képes megmenteni őt Washington érthető haragjától - azonnali hatállyal leváltották. Jóllehet a nyugati fronton parancsnokló német tábornokok osztották Hitlernek azt a tévhitét, hogy a partraszállás színhelye Calais térsége lesz, a dolog természeténél fogva a keserű levest elsőkent nekik kellett kikanalazniuk. Néhány héttel a partraszállás után az elégedetlen Hitler leváltotta Rundstedt tábornagyot a nyugati front főparancsnoksága alól. Utóda, Kluge tábornagy néhány hét múlva öngyilkos lett. Barabás Miklós Nagy Bandó András Egy rádiós naplójából Akkor hát megkezdődött... P. Szabó József Magyar Hírlapban megjelent, május 30-i vallomása valószínűleg egy sor hasonszőrű vallomás nyitánya volt csupán. (Én legalábbis várom a folytatást.) Lapzártáig - azaz írásom gépelésének pillanatáig - már tudom, hogy Frankát menesztették az Esti Hírlaptól, s tudom, hogy Seszták Ágnes ismeretei szerint is a csőd szélén áll a Pesti Hírlap, nincsenek pénzügyi támogatások, a kormány egyszerűen kivonult a lap mögül, mivel nem csak onnan kénytelen kivonulni. Nem kell nagy észnek lenni, még néhány hét, és lesz itt még olyan vonulás, hogy egy életen át emlegetjük1. Vándormadaraink - az őszt meg sem várva! - költözni kezdenek, s lesznek közöttük, akik új fészket, új búvóhelyet keresnek, mert számukra ez az élet rendje. Be kell vallanom, P. Szabót inkább sajnálom, mint megértem. De úgy is mondhatnám, azért sajnálom, mert megpróbálom megérteni. P. Szabó egy alapvetően tisztességes rádiós, akit a szakma úgy általában becsül(t). És volt egy lépése, melyet nem lépett meg, illetve amikor kellett, nem azt lépte meg, amit kellett volna. Amikor a 129 rádióst utcára tette a Csúcs-adminisztráció, felelőtlenül aláírt, s így vált felelőssé. Ez ahogy ő fogalmazta - több mint bűn volt, ez egyszerűen hiba. P. Szabót nem azért hibáztatom, mert aláírta a legjobb rádiósok jelentős részének kirúgását, hanem mert akkor tette, amikor már tudnia kellett - volna! -, hogy a Boross, ezáltal a Lezsák, s ezáltal a Csúcskompániának befellegzett. Vége. Ez olyan baklövés volt, mint Berecz János hajdani könyve, melyet a rendszerváltás előtt talán egy évvel adott ki, ellenforradalomnak mondva az 1956-os „sajnálatos eseményeket". Tessék meggondolni: milyen elegáns lett volna beállni a sorba 130.-nak, kivonulni, s most, pár hét után velük együtt visszatérni. Igen, talán van benne valami, így, hogy maradt, megvédett néhány ugyancsak jó rádióst, egy-két elviselhető és fontos műsort, kérdés persze, "hogy megérte-e az „áldozat". Ha ez egyáltalán az volt... Ő sem tudja, én sem tudom, hajlandóak lesznek-e együtt dolgozni vele a hamarosan visszatérő kirúgottak. Szerintem igen. Talán. És ezzel az ő sorsát le is zárnám, megjegyezve: szerencsések vagyunk, hogy nem kényszerültünk hozzá hasonló döntésre. Bár, ki tudja? Talán megmutathattuk volna, hogy tisztességesebb döntést hozhattunk volna nála. P. Szabó vallomásában akad egy-két szemre való mondat. Ezek izgatnak engem igazán. „Ha itthon vagyok, ezúttal is figyelmeztetem az érintett műsorkészítőket, és igyekszem »lecsillapítani« az Alelnököt." Kedves Olvasóm! Tessék elképzelni, milyen ideges lehetett ez az alelnök, ha már amiatt is úgy kellett lecsillapítani, hogy a lapszemlében Hankiss Elemér nyilatkozatára is fölhívták a figyelmet. Egyáltalán: miért kell egy alelnököt lecsillapítani? De mindez eltörpül egy-két egyéb gondolathoz képest! Csúcs tavaly decemberben - a szűkebb vezetés előtt! - bejelentette a létszámleépítés szükségességét. Ekkor született kormánydöntés arról, hogy megszűnik a Rádió és a Televízió költségvetési támogatása. (Később, miután elküldték a 129 főt, újra adott volt a támogatás, bár nem értem, miért és mire, hiszen nem lett volna szükség a pénzre, merthogy megtörtént a karcsúsítás...) Mint P. Szabótól megtudtam, „az etikai-szakmai szempontok is csak a későbbi alelnöki nyilatkozatokban kaptak hangsúlyt... ) A nagyközönség úgy tudta - úgy a fenét!! -, hogy kényszerű leépítésről van szó, a Rádió nem tud ennyi embert eltartani. Ezt a dumát adta - akarta beadni! nekünk a kormány is, arról nem is beszélve, hogy állításuk szerint nem volt közük a rádiós ügyekhez. Csúcs is azt erőltette, hogy muszáj csökkenteni a Rádió dolgozóinak létszámát, mert... És most kiderül P. Szabó írásából, hogy a kirúgottak eszerint gyűltek össze a listán: „akik aláírtak, azoknak menniük kell". Mármint azoknak, akik különféle petíciókat, tiltakozásokat írtak alá, vagy például felszólaltak egy-egy gyűlésen. Valahogy nem akar összeállni nekem ez a kép. Most létszámleépítésről volt szó vagy Magadásról? Én azt hiszem, jobb, ha tovább nem gyerekeskedünk: itt egyszerűen arról volt szó, hogy a másféle gondolkodó, a kormánypárt nézeteitől eltérő nézeteket valló és a kormánypárt tagjain kívül mások véleményére is kíváncsi, mások véleményére - is - adó rádiósokat taszították ki a Pollack térre és a Bródy Sándor utcába. Még azt is elfogadom, hogy „az ellenzékieket", tehát - elképzelésük szerint szocialistákat vagy szabad demokratákat. Tehát - ezt most a választás is bizonyította! - a többség véleményét közvetítőket. Azokat, akik közelebb álltak és állnak az elmúlt négy év kormánypártjának stílusát ellenzőkhöz, mint a nevezett urakhoz. Tisztelt Olvasóm! Nincsenek illúzióim, de optimista vagyok, s reménykedem, ahogy szoktam. Talán elképzelhető, hogy hasonló karcsúsításokra nem kerül sor ebben a négy évben. De remélem, hogy a kényszerű karcsúsítás azért megtörténik mégis, hogy négy évre feledni tudjam azokat, akik tudatosan vették el tőlem a kedvenc műsoraimat, s vettek el engem is a hallgatóktól és nézőktől. Ne törlesszetek, de kérlek benneteket, új Urak, adjatok vissza! Nekik... Gorjdolnánk-e, hogy Paul Verlaine őszi chansonjának Tóth Árpád gyönyörű fordításában megismert sorai 1944. június elején Kódolt üzenet formájában figyelmeztető felszólítást jelentettek a francia ellenállásnak: készülni, közel a normandiai partraszállás. „Les sanglots longs des violons de l'automne" (ősz húrja zsong,/Jajong, busong/A táion,) - szólt az első üzenet, s július 5-én követte a másik: „Blessent mon coeur cj'une langueur monotone" (S ont monoton / Bút konokon / Es fájón), ami azt jelentette: az Overlord terv indul; megsemmisíteni a német összeköttetési vonalakat. Aznap este 10 órakor az angliai partokon megkezdődtek a partraszállás előkészületei. A kővetkező éjszaka kronológiája, az Overlord menetrendje így alakult: 1944. junius 5. 22 óra: Öt rohamhadtest konvojainak megalakítása az angol parton, amelyben 6939 hajó és uszály 130 ezer ember átszállítására vállalkozik a La Manche aknamentesített vízifolyosóin. 1944. junius 6. 0 óra 05: légi előkészítés; a Cherbourg és Le Havre közötti partszakasz német ütegeinek bombazása. A légi úton szállított egységek bevetése: a 82-es és 101-es amerikai hadosztály indul el; 15 500 ember, 1682 repülőgép és 512 vitorlázó repülő. 0 óra 10: Az ejtőernyős felderítők bevetése. 0 óra 20-tól 0 óra 40-ig: A hidakra irányzott kommandós hadművelet, a vitorlázó gépeken szállított 6-os hadosztály bevetése. 1 órától 2 óra 30-ig: Egymást követő hullámokban az angol és amerikai ezredek ejtőernyős ledobása. 3 óra 20: A nehézfegyverzet és erősítés érkezése vitorlázó gépeken 4 óra 30: A 82-es amerikai hadosztály 505-ös ezrede beveszi Saint-Mére-Eglise-t (a pertraszállás nyugati szakaszán) 5 óra 50: A hajoütegek söprő tüze a német állások ellen a partraszálló hajók és uszályok megérkeztéig. 6 óra: Légi bombázás; nehéz es közepes bombázógépek áthaladása a part menti erpsítmények fölött (1333 bombázó, 5316 tonnányi bomba). Ot perccel a partaszállás időpontja, a H-óra előtt leáll a bombázás. 6 óra 30: H-óra az amerikai egységeknek. 7 óra 10: A 2. amerikai Rangers ezred támadása a Hoc hídfőállásnál (Grandcamp Maisy és Vierville között). 7 óra 30: H-óra az angol egységeknek. 8 óra: H-óra a kanadai egységednek. Megkezdődött a rohamcsapatok, aknaszedők és a tüzérség folyamatos kibontakozása. A D-nap végén a szövetségesek több mint 135 ezer embert tettek partra, hídfőállásokat létesítve a normandiai part mentén. A különböző szakaszokon a célkitűzéseket nem sikerült egyformán elérni, s a partraszállás kimenetele a nap folyamán még kétes volt. Tízezer ember esett el vagy sebesült meg súlyosan ezen a napon, s ez a szám mégis kevesebb volt, mint amire a szövetségesek számítottak.