Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-30 / 151. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. JÚN. 30. Finn képzőművész a Stefániában Fotó: Gyenes Kálmán A Stefánia klubban tegnap délután Ingmar Knif finn kép­zőművész tárlatát nyitotta meg Tandi Lajos újságíró. A meg­nyitó ünnepségen részt vett egy tizenhat fős finn delegáció is. Az északi országból érkezett vendégek a szegedi finn klub tagjaival is találkoztak. A találkozó házigazdája a klub elnöke Dr. Szabó Mihály volt. A megnyitón, Koczor Sarolt Tóth Zsó­fia és Tóth Orsika közreműködött, a külföldi vendégek tisz­teletére magyar és finn népdalokat énekelt. Universitas-hírek A szegedi felsőoktatási in­tézmények 1991. óta létező társulása, az Universitas élén az intézmények vezetői évente váltják egymást. A most lekö­szönő dr. Szalay István főigaz­gatót dr. Dinya László, a Sze­gedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar főigazgatója követi, akit az Universitas Igazgatótanácsa választott meg elnöknek. Tegnap az Igazgatótanács tagjait, az intézményvezetőket is meghívták a közgyűlés tudo­mányos és felsőoktatási bizott­ságának ülésére, a városház.á­A hét vicce - Melyik osztályban játszik a Siófok? - A Balaton A Ligá­ban. F. Gy. • Hőhullámra árhullám Hárman haltak meg az el­múlt 48 órában Némeiország­ban a hőhullámot kísért, felhő­szakadásokban. Lobbachban egy hetven éves ember szívro­hamot kapott, amikor autóját a víztömeg elől biztonságba akarta helyezni. Egy Heidel­berg melletti településen ház­mester fulladt vízbe az elöntött pincében, mlg Oppenauban já­rókelőt temetett maga alá egy földcsuszamlás következtében éppen leomló ház. A felhősza­kadások Németország déli felét sújtják, ahol napközben közel 35 fokos hőség tombol. Időugrás I ._/ reztem, hogy nem lett volna szabad Lfj fölülnöm erre a francos repülőgép­re. Beszorultam. A hátam az ülés támlá­jába préselődik, és mivel középen ülök, a két oldalamon két ember tapad hozzám olyan szorosan, hogy érzem a testük ki­párolgásait. A levegő összesűrűsödik kö­rülöttem, de annyira, hogy már be sem tudom szívni. Tán röhögnöm kéne, hátha az segtt. De min röhögjek? Azon, hogy zuhanunk? Mert bizony zuhanunk lefelé, bele a semmibe, rá egy városra, egy erdőre, vagy bele a nagy vízbe. A mi szempon­tunkból persze mindegy, mert így is, úgy is lángossá lapulunk, vagy életnagyságú poszterré. Fölvihogok nehézkesen szú­kölve, szomszédaim erre felém fordul­nak, szemrehányóan akarnak rám nézni, rám akarnak kiáltani, hogy „Mit rö­högsz, te szerencsétlen?!", de sem kiál­tani, sem szemrehányóan nézni nem tud­nak, mert a rémületük mindennél erő­sebb, megszállta az agyukat, a szemüket, hideg zsinegként csavarodott rá a hang­szálaikra, és csak rikácsolni engedi őket. A jobbomon ülő pasas őszülő halántékát nézem, meg vastag keretű szemüvegét. Mi van haver? Teli a gatya? Húzd ki magad, ilyet nem él át mindenki! Aki meg átéli, nem biztos, hogy túléli, de ha túléli, akkor legalább tudja, hogy milyen átélni! A balomon egy nő ül, arcát a kis ab­lakra préseli. Mit néz? Talán azt, hogy hová pottyanunk? Úgysem látja a kavar­gó felhőktől, meg a gép szárnyától, ami pont egy vonalban van velünk. A levegő sivítva áramlik körülötte, a motorok mint döglött gumók csüggnek rajta. - Hé! Vigyázz ott lent! Jövüüüünk! ­rikkantok vidáman. Megint rámtör a rö­högés, már újra könnyű a lélegzés, bár a levegő poshadt, fémszagú, olajszagú, kocsmaszagúi bagószagú, de mégiscsak levegő. Jó lenne fölállni, előrekocogni és megnézni, hogy mit csinálnak a pilóták. Na mit? Semmit. Legföljebb rángatják a karokat, meg a kapcsolókat, ordítoznak, de mindez most semmi. Zötty. Minden megáll. Kinyitom a sze­mem, és csodálkozva nézek körül. Hogy a francba kerültem én a gép vécéjébe és ki csórta el alólam a budikagylót, hogy a földön ülök? Hol a papír, meg a tükör? Itt nincs semmi, csak a csupasz falak, összevissza firkálva, (Rohadj meg hülye ge.„, a többi nem látszik a becsukott aj­tótól) a plafon öngyújtóval összeégetve, a padló összeturhálva, a gombok a falról lecibálva, alig tartja őket valami, de azért még működnek. Gombok? Megrá­zom a fejem. Sehol a repülő, csak egy lift, egy koszos, igénytelen lakótelepi lift, amelyben ketten vagyunk csak: én és a klausztrofóbiám. ra. Az Universitás jövőjéről, az elkészült fejlesztési koncepció­ról tárgyaltak. Az 5 ezer dol­gozójával, 20 ezer hallgatójá­val a térség legnagyobb mun­kaadójának számító egyetemi­főiskolai társulás jövője a vá­ros szempontjából sem közöm­bös, a koncepció (amelyet ké­sőbbi lapszámunkban ismerte­tünk) kidolgozói ezért a fej­lesztésben közreműködő part­nerként vették számításba a szegedi önkormányzatot és a régió többi önkormányzatát is. • Tűzgyújtási tilalom Tilos tüzet gyújtani, parla­got, illetve gazt égetni június 30-ától az erdőkben és az erdő­től számított kétszáz méteres távolságon belül. A tilalom vo­natkozik a kijelölt tűzrakó he­lyekre, valamint a közút és vasút menti fásításokra - kö­zölte szerdán a Földművelés­ügyi Minisztérium. Az elmúlt időszakban a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi felelőtlenség és gondatlanság következtében több helyen keletkezett tűz az erdőkben, ez elsősorban a fiatal fenyőket ká­rosította. • Unterweger halott Szerdán hajnalban holtan ta­lálták cellájában Jack Unterwe­gert, a 43 éves börtön-írót, akit a grazi tartományi bíróság elő­ző este kilencszeres gyilkosság miatt életfogytiglanra pszichi­átriai intézetbe utalt. A gyil­kosságok elkövetéséért büntet­hetőnek tartott, ám pszichikai zavarai miatt intézeti kezelésre szorulónak minősített elítélt az első jelentések szerint minden késéget kizáróan öngyilkossá­got követett el: felakasztotta magát. Új professzorok a JATE-n és a SZOTE-n A Magyar Köztársaság elnöke - a művelődési és közoktatási miniszter előteijesztésére - 1994. július hó 1. napjával egyetemi tanárrá nevezte ki a József Attila Tudományegyetemre dr. Krám­li András tudományos tanácsadót, dr. Maróti Péter egyetemi do­censt, dr. Mezősi Gábor egyetemi docenst, dr. Nemcsók János egyetemi docenst, dr. Rácz Béla egyetemi docenst, dr. Szabó Gábor egyetemi adjunktust, dr. Szatmári Sándor tudományos tanácsadót, továbbá 1994. július hó 1. napjával kezdődő 5 évi időtartamra a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemre dr. Varga Tibort, az Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatóját. A kinevezéseket Göncz Árpád köztársasági elnök szerdán adta át a Parlament Kupolacsarnokában. Az államjelzés A nemzetközi egyezmé­nyek értelmében kötelező az államjelzés használata a gépkocsikon, ezt nem he­lyettesíti a rendszámtáblá­kon található H betű. A szabályos államjelzés nél­küli gépkocsi vezetőjével szemben a külföldi hatósá­gok büntetést szabhatnak ki, sőt annak pótlásáig megtilthatják a belépést az országba, vagy a további közlekedést. A Közlekedé­si, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium szerdai köz­leménye szerint a környe­ző országok illetékes ható­ságai jelezték a tárcának, hogy a külföldre kilépd magyar gépkocsikról sok esetben hiányzik - a nem­zetközi egyezmények sze­rint kötelező - a hovatar­tozást bizonyító államjel­zés. Ezért a tárca felhívja a külföldre utazók figyel­mét, hogy gépkocsijaikra minden esetben rakják fel az ellipszisben elhelyezett „H" betűt. • Útlezárás A Dóm tér Somogyi utca­Vértanúk tere, illetve a Rerrich Béla tér közti úttestjét a forga­lom elől július 1. és augusztus 21. közötti időtartamra a sza­badtéri játékok miatt lezárják. A mai lesz az év leg­hosszabb napja. Mivel a Föld tengelyforgási ideje változó, ezért az atomórákat évente le­galább egyszer, de néha két­szer is hozzá kell igazítani e forgáshoz. Idén június 30-án a nap az átállítás miatt 1 másod­perccel lesz hosszabb 24 óránál. „490-490, 35 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! Navratilova anyaszerepet vállalna „Sokat gondolkodtam a jövőn: gyermeket akarok. Mert nem akarom, hogy egyszercsak magányos asszonynak érezzem ma­gam." Ez a tulajdonképpen természetes nyilatkozat nagy port vert fel a világ­sajtóban, hiszen aki adta, korábban egészen más fel­hangokkal hívta fel a fi­gyelmet magára. Martina Navratilova a közelmúlt­ban hozta a világ tudomá­sára, hogy a mostani, wimb­ledoni vereségét korszakha­tárnak tekinti. Legyőzője, egy angol tizenéves lány még meg sem született, amikor Martina már a hí­res angliai pályára lépett; 1973 óta kilencszer nyerte el a „Salátástálat", megha­tározó személyisége volt a női tenisznek és dollármil­liókat keresett. Továbbá: nyfltan vállalta leszbikus mivoltát. A 37 éves Navrati­lova tehát új szerepre ké­szül: „Wimbledon után most már nyugodt és teljes életet szeretnék élni, olyant, amiről minden asszony ál­modik." A sajtó máris la­tolgatja, hogy mis is jelent ez a „más élet" Martina számára, aki férfit nem tűrt meg maga mellett. (Az utolsó élettárs, a kétgyer­mekes Judy Nelson, amikor hét esztendei együttélés után elhagyta, 1 millió dollárt és egy villát vitt el a válóper­rel.) A londoni bejelentés kommentátora nem zárja ki, hogy Navratilova az egyre inkább terjedő mes­terséges megtermékenyítés révén kíván majd gyermek­hez jutni. Ez orvosilag le­hetséges is, még az évei sem jelentenének akadályt. Jo­gilag azonban komoly problémákkal kell számol­• Nappali rablók Három fegyveres bandita sfálarcban kedden fényes nap­pal megtámadta a pénzszállító­kat, akik a fizetéseket vitték a varsói mezőgazdasági főisko­lára. A négytagú pénzszállító brigád egyik tagját hasbalőtték, de a pénzt nem sikerült elvin­niük, mert a fegyveres szállítók bemenekültek a főiskola kapu­jába, s onnan viszonozták a tü­zet. A környéken, amely a len­gyel főváros egyik legforgal­masabb utcája, pánik tört ki, a járókelők menekültek a golyók elől. A banditák, látva, hogy kudarcot vallottak, elmenekül­tek, de néhány órán belül el­fogták őket. • Új főnök a Daimler-Benz ólén A 49 éves Jürgen Schrempp veszi át jövő év májusában a legnagyobb német ipari kon­szern, a több mint 360 ezer embert foglalkoztató stuttgarti Daimler-Benz AG vezetését a 66 éves Edzard (Edzard) Reu­tertől. Schrempp a Daimler­Benz „saját neveltje", a Merce­desnél, a konszern egyik leány­vállalatánál kezdte tanulóként, s jut most a fiatal menedzser­nemzedék képviselőjeként a német világcég élére. • Játszva lőtt őrszolgálatban játszott a fegyverével és véletlenül fejbe lőtte katonatársát, ezért a Fő­városi Bfróság katonai tanácsa két év hat hónapi fogházbün­tetésre ítélte Oravecz Tamás honvédet. A bíróság szerint a vádlott magatartásával foglal­kozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyezte­tés vétségét valósította meg. Az ítélet jogerős. • Megverték Lukasenkót Fizikailag bántalmazták a rendőrök kedden Alekszandr Lukasenkót, a fehérorosz el­nökválasztások első fordulójá­ban legtöbb szavazatot meg­szerzett jelöltet és három kísé­rőjét. Lukasenko éppen a kor­mány székhelyén lévő irodájá­ba akart bemenni, mikor a be­járatnál álló rendőrök közölték vele, hogy felsőbb utasítás alapján nem engedhetik be az épületbe. Lukasenko ennek ellenére megpróbált bemenni, ezt a rendőrök erőszakkal meg­akadályoztak. A helyszínre ki­hívott mentők megállapították, hogy az elnökjelölt könnyű testi sérüléseket szenvedett. • Szabad a gazdag Az emberrablók fogságában eltötött 107 nap után kedden kiszabadult Mexikó és a világ egyik leggazdagabb embere, az 50 éves Alfredo Harp Helu bankár. A Mexikói Nemzeti Bank elnökét és társtulajdono­sát március 14-én ejtették fog­lyul, amikor mexikóvárosi la­kásából távozott. Az arab származású bankár családja so­káig ellenállt a bűnözők köve­telésének, s nem volt hajlandó velük tárgyalni, ám e hónap 20-án az emberrablók 72 órás ultimátumot adtak a váltságdíj kifizetésére, azzal, hogy ellen­kező esetben végeznek áldoza­tukkal. Ennek nyomán pénte­ken bejelentették, hogy készek átadni a váltságdíjat, amely a hírek szerint az eredetileg kö­vetelt pénznek csak egy töre­déke, ám így is mintegy 30 millió dollár volt. A Számaik felsőfokú számítástechnikai szaktanfo­lyamokat indít. Telefon: 62/ 310-011/5278 Mikoláné. (x) A Partiscum Kft. július l-jén, pénteken 12 és 14,30­kor tartja nagyszabású divatbe­mutató showját a szegedi Nem­zetközi Vásáron. (x) A RADIO „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is,| Önnek Is szól!" mimlcnmip 16-18 öra ku/fitt a 94,9 M H / cn M (a a\NTOIUS hullámi,, VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig tovább tart a napos, fülledt, igen meleg idő. Délután helyenként megnövekszik ugyan a felhőzet, de egy-egy hűsítő záporra, zivatarra csak elvétve lehet számítani. Mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32-36 fok között alakul. LELT. 1995 Az Országg ián létl,Könyv tár ól törölve vb • Á>1 V ' ttMflí/

Next

/
Oldalképek
Tartalom