Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-24 / 146. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. JÚN. 24. Új lakástakarékossági konstrukció LÉT-kérdés A vezérigazgató-helyettes elmondta: a konstrukció két részből áll, egy öt évet magában foglaló megtakarítási időszakból, ezután a megtakarítás kamatos kamattal növelt összegének megfelelő kölcsönt vehetnek majd igénybe a hitelfelvevők, szintén ötéves időszakra. A megtakarítási s/.akas/.ban a betétet elhelyező egy általa meghatározóit összeget havonta befizet a banknál a LÉTszámlára. A betétes az elhelyezett összeg után meghatározott kamatot kap. A betét kamata piaci kamat lesz, amely a jegybanki alapkamat és az infláció ingadozásától függően a pénzintézet döntése alapján a futamidő alatt változhat. A megtakarítási időszak végén a hitelt csak akkor tudja felvenni az igénybevevő, ha igazolja, hogy azt lakásépítésre, illetve lakásvásárlásra használja majd fel. A lakásépítési hitelek kamatai azonban a piaci kamatoknál, sőt a jegybanki alapkamatnál is kedvezőbbek lesznek. A júliusi induláskor a betéti kamat 22 százalék lesz, a A Magyar Hitel Bank Kt. LÉT, azaz lakáscélú építési takarékosság néven új lakáselőtakarékossági rendszert dolgozott ki. Az új konstrukciót július 4-étól vehetik igénybe a lakást vásárolni, vagy épiteni szándékozók. Erről tájékoztatta az újságírókat Huszti Ernő, a pénzintézet ügyvezetó' igazgatója csütörtökön, Budapesten. hitel kamataként pedig 23 százalékot számítanak föl. A lakás előtakarékossági konstrukciót német minta alapján állították össze. Arra törekedtek, hogy a futamidő alatt a lehető legtöbb kedvezményt nyújtsa a betéteseknek a normál betéti kamatokon felül, így, aki e konstrukciót választja, a lakáscélú előtakarékossági számlán elhelyezett betétek után, nettó adócsökkentési lehetőségként, maximum évi 60 ezer forint összeg 20 százalékát le tudja ími adóalapjából. További adóalap-csökkentési lehetőség az is, hogy az adott évben vásárolt értékpapírok összege után az ilyen célra fordított pénz a bruttó jövedelem maximum 30 százalékáig leírható az adóalapból. Emiatt a bank minden év végén, az éves befizetésnek megfelelő összegű értékpapír vásárlására hitelt nyújt a konstrukciót igénybe vevőnek. A pénzintézet állampapírokba fekteti majd az így felhalmozott összeget. Az értékpapír-vásárlásról a bank igazolást ad. hogy a betétes igénybe vehesse az szja-hoz kapcsolódó kedvezményt. Az előtakarékossági időszak végén igénybe vehető ötéves futamidejű lakáscélú kölcsön 1 HÍR -1 KOMMENTÁR Orvosi munka csak kamarai tagsággal A megyeháza tanácstermében június 25-én 9 órakor tartja alakuló taggyűlését a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Szeged város és vonzáskörzete területének helyi szervezete. MIRŐL IRT A DM? DÉLMAGYARORSZÁG Befejezték a lósorozást • A szombati alakuló taggyűléssel a törvény szerint is megalakul az orvosi kamara szegedi és Szeged környéki helyi szervezete. Az eddig „önkéntes tagsággal" 1989 óta működő orvosi kamara most a május elején a Parlament által elfogadott kamarai törvény értelmében kötelező tagságú köztestületté válik: az orvosok és fogorvosok önkormányzattal rendelkező szakmai, érdekképviseleti köztestületeként alakul meg. Feladatai szerint a következőkben a MOK az orvosi hivatás gyakorlásával összefüggő ügyekben képviseli és védi az orvosi kar tekintélyét, testületeinek és tagjainak érdekeit; orvosetikai szabályokat alkot (ilyen szabályok készületek már a beteg tájékoztatásáról, a természetgyógyászatról vagy - Az üzletkötői kultúra rendkívül alacsony szinten van ma Magyarországon - állapitolták meg az Euromenedzser Iskolaközpontban. Tapasztalataik szerint tele van az ország olyan házról házra járó ügynöaz orvosi tevékenységek hirdetéséről, stb.); véleményezési jogot gyakorol például az orvosok szakmai tevékenységét, anyagi helyzetét közvetlenül kökkel, akiket a vevő igényei egyáltalán nem érdekelnek, csak a mindenáron történő eladás. Pedig a sikeres üzletkötőnek az áruismeret mellett értenie kell a marketinghez, a kommunikációhoz, a tárgyabefolyásoló jogszabályok megalkotásánál, az egészségpolitika fejlesztési irányzatainak meghatározásánál s a magasabb vezető beosztású orvosok lástechnikákhoz, a testbeszédhez, az illemtanhoz - nem utolsó sorban az üzletkötési technikákhoz, és az sem árt, ha be tudja osztani az idejét. Az EM tegnap véget ért ügynöktanfolyamán éppen ezeket az összege az előtakarékossági idő alatt összegyűjtött, kamatos kamattal növelt betét nagyságával egyezik majd meg. A kölcsön visszafizetésénél a felvétel napjának évében rögzített kamatlábat veszik figyelembe. Mivel hazánkban az infláció a jövőben is várhatóan ingadozik, a kölcsöntörlesztésnél alkalmazott kamatot évente változtathatja az MHB. A törlesztési időszakban a lakáscélú kölcsönöknél érvényes állami támogatási formákat is igénybe vehetik a hitelfelvevők. Az ügyvezető igazgató elmondta: előzetes információik szerint igen nagy igény van e konstrukció iránt. A pénzintézet 11 budapesti és 30 vidéki fiókjában lehet majd az előtakarékossági konstrukciót igénybe venni. Piaci felmérésük szerint, ha a magyar családoknak csupán 5 százaléka „száll be" ezen előtakarékosságba, akkor havi ötezer forint megtakarítás mellett, ez a forma éves szinten az MHB számára mintegy 10,5 milliárd forint összegű lakossági betétállomány-növekedést jelenthet. kinevezésénél. A MOK-nak egyetértési joga van az orvosi hivatás gyakorlói és az egészségbiztosítás szervei közötti általános szerződési feltételek kialakításában és a külföldön szerzett orvosi diplomátal (honosítás nélkül) határozott ideig végezhető orvosi tevékenységre irányuló kérelmek ügyében. A törvény fontos része, hogy Orvosi diplomához kötött tevékenységet ezután csak az végezhet majd, aki tagja a Magyar Orvosi Kamarának. Ez azt jelenti, hogy a megalakuló Szeged városi és Szeged környéki helyi szervezet magába kell, hogy foglalja a város és környéke valamennyi orvosát és fogorvosát (mintegy 1400 szakembert) - beleértve a praxist folytató nyugdíjasokat is. S. P. S. ismereteket sajátíthatta el a tizennégy résztvevő. A „tanulók" nagy része szegedi vállalatok munkatársa volt. A beiskolázások célja a cégek részéről a piaci részesedést növelni képes munkatársak képzése volt. K. G. Negyven napig tartott Szegeden a lósorozás, amit most fejezett be a lósorozó bizottság mind a belterületen, mind a külterületen. A lósorozást Tóth Mihály dr. katonaügyi tanácsos és Bora Árpád (...) huszárezredes vezetésével ejtették meg és meglepő eredménnyel végződött. A választék minőség dolgában nagyon jó, mennyiségre is nagy volt. A Szegedről igényelt 1566 loval a legjobbak köLogika Kónya Imre az MDF parlamenti frakciójának tegnapi. Balatonalmádiban tartott tanácskozása után a következőt nyilatkozta az MTI tudósítójának: a népszavazás kezdeményezését a parlamenti demokrácia és a stabilitás elleni támadásnak tartják, ugyanakkor elismerik azok jogát. akik kezdeményezték és • Az Európai Közösség által támogatott Tempus-program és a JATE Embertani Tanszékének szervezésében június 24-25-én a Móra Ferenc Múzeumban tudományos előadások lesznek. Ezek a gyermekek növekedésével és érésével, valamint fejlődésével kapcsolatos kérdéseket érintenek. A négy külföldi előadón kívül - Ch. Susanne és R. Hauspie (Belgium), C. Prado (Spanyolország) és B. Hulanicka (Lengyelország) - a SZOTE Gyermekklinikájának, Fogászati Klinikájának. Női Klinikájának, Igazságügyi Otyostani In80 éve zül választották ki. Természetesen besorozták a város lovait is, melyek szintén „hadkötelesek". Ha a hadsereg „behivná" a hadi célokra alkalmasnak talált lovakat. az állam magas árat. egyegy hátas lóért 880 koronát, egy-egy hámos lóért pedig 1050 koronát fizet. Az összeíró bizottság becslésével a gazdák meg vannak elégedve. (1914. jún. 24.) aláírták. A 170 ezer magyar aláíró tehát teljesen jogosan támadta meg a stabilitást és a parlamenti demokráciát. Márpedig ahol néhány százezer gőzös állampolgár szabadon támadhatja a demokráciát, ott bizony - hála Istennek - demokrácia van! (1990. jún. 24.) Humánbiológiai előadás-sorozat tézetének, valamint a nyíregyházi Tanárképző Főiskolának a munkatársai tartanak előadásokat. A program pénteken 10 órakor kezdődik, majd délután és szombat délelőtt folytatódik. Ezt az előadás-sorozatot követi a június 26-30. között Szombathelyen megrendezésre kerülő 7. Nemzetközi Auxológiai Kongresszus, amelynek szintén hasonló lesz a témája. Az ügynök feltámadása DELMAGYARORSZAfi 40 éve Ötven százalékos vasúti kedvezménnyel lehet utazni nz egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra A MÁV közli, hogy a budapesti, szegedi, debreceni, pécsi, miskolci, szolnoki, soproni, egri, veszprémi, gödöllői, keszthelyi és magyaróvári egyetemre illetőleg főiskolára felvételi vizsgára behívott hallgatók július elseje és augusztus 15-e között 50 százalékos menetkedvezményt vehetnek igénybe. A felvételi vizsgára a hallgatók lakóhelyükről teljesáru menetjeggyel utaznak az egyetem (főiskola) székhelyére. Az egyetem (főiskola) tanulmányi osztálya által kiállított, aláírt és lebélyegzett igazolvány és az odautazásra használt teljesáru menetjegy együttes felmutatásával az igazolvány tulajdonosa díjtalanul utazhat vissza az eredeti kiindulási állomásra. (...) (1954. jún. 24.) Délmagyarország 4 éve 01 IFJÚSÁGI HAZBAN holnap: 19-01 óráig SUNSHINE DISCO. Dj.: Bogyó and Maxxx PROGRAMAJÁNLAT MA VAKÁCIÓ AKCIÓ: Játék Má tyás király udvarában - reneszánsz játszóház 9-12 óráig a Százszorszép Gyermekházban; Miért köpköd a láma? (szőrös, tüskés, tollas feladatok) 9 órától a Szegedi Vadasparkhan; délután fél 3-tól videóvetítés a Somogyi-könyvtárban. A CSFiMETE BIOKERTÉSZ szakcsoportja összejövetelt tart 17 órakor a l.őwy S. u. I/B alatt. Program: A Nahrin Hungária Kg. cég biotermék bemutatót tarl kóstolóval; a nyári program megbeszélése. EANTÁZIA-JÁTÉK KLUB 17 órától a BBMK Belvárosi Klubjában. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18-21 óráig látogatható. A FŰ-VÉSZ KLUBBAN a szünet előtti utolsó bulit rendezik meg. HOLNAP VAKÁCIÓ AKCIÓ: videóvetltés a Somogyi-könyvtárban délelőtt fél 11 -kor alsótagozatosoknak, 13.30-kor nagyobbaknak. A BAROSS OREGDIÁKOK SZÖVETSÉGE 2. világtalálkozója délelőtt fél 11 órakor kezdődik a Horváth Mihály utca 2/B alatti iskola dísztermében. A DALLAS BÁRBAN (Tisza Lajos krt. 77.) 19 órától Szaniszló János szórakoztatja a vendégeket. A JATE KLUBBAN 20-02 óráig Nosztaigiabuli. Házigazda: Poór Zsolt. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚZEUMBAN: Peru Pizzaro előtt; AbaNovák Vilmos emlékkiállítása A KÉPTÁRBAN (Horváth M. u.) a makói grafikai művésztelep kiállítása A FEKETE-HÁZBAN: mondhatatlan örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést... - emlékkiállítás Kossuth Lajos halálának 100. évfordulójára; Mérnökök. mérnökök című kiállítás A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafikái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyegterveket bemutató kiállítás Bádogosok! Építkezők! — Alumínium — Horganyzott — Vörösréz — Horgany — Lindah lemezek és tf csatornarendszerek Színesfém Kereskedés Kálvária sgt. 52. Tel.: 322-361 AZ IMPALA HAZBAN (Zárda u. 9.): IGLU Művészeti Csoport kiállítása A RÓKUSI FIÓKKÖNYV TÁRBAN (Vértói u. 5.): természetfotó-kiállítás A SZÁZSZORSZÉP GYER MEKHÁZBAN (Kálvin tér 6.): a Mozaik Stúdió lapozgatója; a Képes Levelezőlapgyűjtők I. kiállítása A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN: az Újszegedi Gimnázium nyári tárlala A, HUNGALÉRIÁBAN (Deák F. u. 29.): Vinkler-hagyaték és Sinkó János (Szeged), Erdélyi Tibor (Vásárhely) kamaratárlala A DECORAMA STÚDIÓ GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 4.): Pe tya, Simonics János, Balassi Marianna és Török Illés festményei A KÁLVÁRIA GALÉRIÁBAN (dr. Boros J. u. 27): Michcl Bona és Francoise Rio francia festők képei A SZEGEDI VADASPARK BAN, a Zooiskolában: Élet az őserdőben és az Andok vidékén - a dél-amerikai élővilágbemutatóhoz kapcsolódóan az ott élő indiánok életének bemutatója A POSZT ART GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 5.): Szabó Edit vajdasági festőművész bemutatkozó kamarakiállítása A SOMOGYI-KÖNYVTÁRBAN: Az Erdélyi Szépmíves Céh alapításának 70. évfordulójára kiállítás mulatja be a céh történetét AGROKER Kft Kecskemét Tegye olcsóbbá növényvédelmét és használja ki a kecskeméti AGROKER Kft. 1994. június 22-től július 15-ig tartó szezonális NÖVÉNYVÉDŐSZER AKCIÓJÁT. - .1 • ,ií - , --•• ; ••:••• • •• 10 %-os árengedménnyel készpénzre vásárolhat gyomirtószereket - rovorölő'szereket - gombaöló'szereket - csávázószereket a készlet erejéig. Keresse fel központi telepünket valamint kirendeltségeinket: - AGROKER Kit. raktára Kiskörös, Izsáki ut tel.: 78/311-152 - Baja-Mateházapuszta tel.: 79/321-805, 79/321-057 - Szentesi kirendeltség, Szentes, Vásárhelyi P u. 114. tel.: 63/312-801 lerakatainkat: - Kalocsa KAGE Agrokémiai telep tel.: 78/361-211 - Jánoshalma HALMAKER BT .Agrokémiai telep tel.: 77/321-540 AGROKER Kft. Kecskemét, Halasi ál 29. Telefon: (76)482-682 * Telefax: (76)481-237 * Telex: 26-230