Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-24 / 146. szám

A híd­építők Bemutató - lengyel és magyar parancsnokoknak. (Fotó: Schmidt Andrea) fáztak Jó meleg volt tegnap. Különösen a sándorfalvi homokon. És különösen azoknak a katonáknak volt melegük, akik a lengyel ka­tonai delegációnak bemuta­tóztak. (írásunk a 3. oldalon.) Göncz Árpád összehívta az Országgyűlést Göncz Árpád köztársasági elnök az Országgyűlés ala­kuló ülését az alkotmány 22. paragrafusának (2) bekez­dése alapján 1994. június 28-án, kedden tíz órára össze­hívta - közölte az államfő sajtóirodája. Jemen Aden ostromára készülnek Három ember meghalt és hárman megsebesültek csütör­tök hajnalban Ádenben, ami­kor az észak-jemeni erők raké­tákkal és aknákkal lőtték a ki­kötővárost. A lövedékek a város utcáira csapódtak be és házakat találtak el. Szemtanúk állítása szerint találat érte Aden repülőterének környékét és a kikötőt is. Ugyancsak he­ves összecsapásokról számol­tak be más frontvonalak men­tén. A helyi lakosság véleménye szerint a harcok megélénkülése azt jebi: az északiak ismét arra készülnek, hogy áttörjék a déliek védelmi vonalait az Ádentől 25 kilométerre északra fekvő al-Vaht településen. • A kolozsvári helyzet Figyelik Mátyást A Romániai Demokra­tikus Konvenció kolozs­vári szervezete elhatároz­ta, hogy - Funar polgár­mester román demokrati­kus ellenzékének képvise­letében - támogatja az RMDSZ álláspontját a ter­vezett kolozsvári ásatá­sokkal szemben, tiltakozó nyilatkozatot fogalmaz meg, részt vesz a Mátyás szobor elé tervezett pénte­ki nagy ökumenikus isten­tiszteleten és ha szükséges, kész a magyarsággal együtt mozgósítani a fő té­ri ásatások megakadályo­zására - jelentette be csü­törtökön az RMDSZ saj­tóértekezletén a konvenció helyi elnöke, Virgil Lazar. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Mol­nos Lajos, a városi RMDSZ szervezet elnöke elmondták, hogy kolozsvá­ri polgárokból állandó fi­gyelőszolgálatot hoztak létre. • Koalíciás tárgyalások Személyi kérdések - mára halasztva Az utolsó, vagyis pénteki tárgyalási napra halasztotta a kormányzati személyi kérdé­sek eldöntését az MSZP és az SZDSZ koalíciós delegációja ­jelentette be Pető Iván, az SZDSZ elnöke a csütörtöki mintegy kétórás tanácskozást követő sajtótájékoztatón. A szabaddemokrata politi­kus közölte: a mostani tárgya­lási forduló csupán technikai jellegű volt. Elvégezték az utolsó simításokat a megálla­podás szövegén. Szót ejtettek továbbá az MSZP rendkívüli kongresszusa illetve az SZDSZ küldöttgyűlése utáni, az Or­szággyűlés első napjaival kap­csolatos teendőkről. A küldött­ségek egyúttal megbízták szak­értőiket azzal, hogy alakítsák ki a kormányprogram megszer­kesztésének menetrendjét. Pető Iván ennek kapcsán emlékez­tetett arra, hogy a koalíciós megállapodás szakmai fejeze­tei szolgálnak majd a leendő kormányprogram alapjául. Az MSZP és az SZDSZ politikai delegációi pénteken 14 órakor folytatják tárgya­lásukat. Ekkor állítják össze a kormánylistát, majd eredeti tervüknek megfelelően, 16 órakor írják alá a koalíciós megállapodást. A dokumentum szövegét nyilvánosságra hoz­zák. • Az utolsó kormányülés Hiány és kölcsön A kormány utol­só, teljes jogkörrel megtartott ülésén elfogadta és a Par­lament elé teijeszti a tavalyi költség­vetés végrehajtásá­ról szóló törvény­javaslatot. A zár­számadás szerint a központi költség­vetés az elmúlt esz­tendőt 199 milliárd 666.9 millió forint hiánnyal zárta. A költségvetési hiány finanszírozására 73 milliárd 560 millió forint értékű hosszú lejáratú államköt­vényt és 126 mil­liárd 106.9 millió forint értékű kincs­tárjegyet bocsá­tottak ki. Az új koalíciós kormány hivatalba lépéséig a távozó kabinet ügy­vezető jelleggel folytatja munkáját. • Mintegy 73 ezer néző előtt, a német Krug játékvezető közreműködésé vei a csapatok a következő összeállításban kezdtek: Olaszország: Pagliuca - Mai­dini, Baresi (Apoloni), Cos­tacurta, Benar­rivo - Signori, D. Baggio, Ber­ti, Albertini ­R. Baggio (Mar­chegiani), Ca­siraghi. Norvégia: Thorstvedt ­Björnebye, Bratseth, Berg, Haaland - Myk­land (Rekdal), Leonhardsen, Bohinen, Flo ­Rushfeldt (M. Jakobsen), Fjörtoft. Mindkét csapat roppan óvatosan kezdett, ami nem is volt csoda, hiszen az ola­szoknak mondhatni ez volt az utolsó lehetőségük, ahhoz, hogy még reményük legyen a továbbjutáshoz. Ehhez feltétlenül győzniük kellett. De a norvégok sem kozkáz­tattak semmit, számukra a döntetlen eredmény is meg­felelő volt. A 25. percben egy ellentámadás végén az olasz kapuvédő messzire kifutva próbált menteni a kitörő Leonhardsen elől, közben szabálytalankodott a norvég csatárral szemben. Ezért a német bfró kiállította Pag­iiucat, az olaszt kapust. Az A kiállítás oka: szabálytalankodott a kapus. (MTI-Telefotó) Győzelem tíz emberrel is... olasz edző Roberto Baggiot hívta le, hogy tudjon helyette kapust a pályára küldeni. A 10 főre olvadt olaszok to­vábbra is támadtak, de gólt nem tudtak elérni. Szünet után sokáig nem történik semmi, egészen a 69. percig. Ekkor Signori iveit be a bal oldalról sza­badrúgást, s a nagyszerűen felugró Dino Baggio a léc alá fejelte a labdát. (1-0). Aztán Maidini is megsérült, s to­vábbra csak statisztált a pá­lyán. A gyakorlatilag kilenc fővel játszó olaszok végül is hősies küzdelemben kivívták a győzelmet. P. S. I. • A jövő kedden összeülő új Ország­gyűlés alakuló ülé­sének előkészítésé­ről tárgyaló hat frakció vezetője csütörtökön délelőtt aláírta az Ország­gyűlés tisztségvise­lőivel, valamint a frakciók ülésrend­jével, parlamenti és képviselői irodahá­zi elhelyezésével kapcsolatos megál­lapodást. A megál­lapodás aláírása al­kalmából Szunyogh • Új Országgyűlés Hatpárti megállapodás Károly, a Köztársa­sági Elnöki Hivatal vezetője méltatta a kéthetes, együttmű­ködésre és kompro­misszumra törekvő tárgyalássorozat eredményét. - A dokumentum figye­lembe veszi az or­szág érdekeit és aláírásával létrejön a parlamenti de­mokrácia minden feltétele - jelentette ki Szunyogh Ká­roly. Soltész István, az Országgyűlés fő­titkára közölte: hétfőre készül el az a határozatijavas­lat-tervezet, amely­ben a frakciók fel­sorolják, mely tag­jukat milyen bizott­ságba jelölték. Mandátumok szegedi képviselőknek Tegnap a városi közgyű­lés szünetében megtartott rövid ünnepségen átadták a szegedi választókerületek­ben diadalmaskodó kép­viselőknek megbízóleve­leiket. Annus József, Géczi József és Botka László szo­cialista párti képviselők a választási bizottságok elnö­keitől vették át megbízatá­sukat. A vendéglátó városi önkormányzat nevében Tű­hegyi József alpolgármester kívánt minden jót és sikeres lobbyzást a régi és új or­szággyűlési képviselőknek egyaránt. (Fotó: Nagy László) Szegeden a lap! LMAQYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. JÚN. 24., 84/146. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 17 FT

Next

/
Oldalképek
Tartalom