Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-15 / 138. szám
SZERDA, 1994. JÚN. 15. SPORT 7 SZERDAI SZISZEGÉS (LE)ESŐ EMBER. Az öt. fölöttébb ..folyékony" nap alatt annyi minden megtörténhetett. Talán még ez is. A Mars teret szerdától vasárnapig senki sem unta. (Oké, a buszsofőrök kivételével.) Csak barangolni kellett a nagy, sörös rengetegben, és persze gyönyörködni a helyi hírességek igencsak változatos ábrázatában. Az egyik pavilon előtt a szokásához híven hűvös-elegáns röplabdamágus. Nyári Sándor araszolgatott, egy másik egység bejáratánál a „legsportosabb" szegedi képviselő, dr. Szilvásy László szónokolt, térben és időben arrébb pedig a Pick-mezből kibújt Dobos fiúk hirdették az igét. (Sőt, a főnevet is.) Érthető hát, hogy a profik látványához hozzáedződött szemek nemigen figyeltek fel egy lelkes amatőr magánszámára. Egy kis ember sajátos lázadására. Későre járt már, amikor az apróságoknak felállított gumikastélyok legsötétebbike is elnéptelenedett. Ekkor szólalt meg bizonyára ritkán szomjazó - hősünk lelkiismerete. Te ma még nem mozogtál semmit! - ezt súghatta a lélek a testnek És az ostrom megindult. Feltartóztathatatlanul. Ez az önfeledt úr addig-addig ugrált a várfokán, míg le nem esett. A sárba. Na, így sportoljon az ember... Söfesztivál idején. . £ Lovastábor Pusztamérgesen A pusztamérgesi Hungaro-Horse Egyesület június 27-től július 31ig egyhetes turnusokban (elhelyezés 2-4 ágyas szobákban) lovastáborokat szervez, amely ideális lehetőség a lósporttal való ismerkedésre, valamint a meglévő, terészettel kapcsolatos készségek fejlesztésére. A részvételi díj teljes ellátással 6950 forint személyenként, melyből jelentkezéskor 2 ezer forint előleget azonnal ki kell fizetni. Természetesen a szervezők a tábor teljes idejére felügyeletet biztosítanak. Jelentkezni Gera Vilmosnál a 06/60/380-845-ös telefonszámon lehet. Bővebb felvilágosítást ugyanezen a számon kaphatnak az érdeklődők. • Kézilabda Bajnok a KSZSE és a JGYTF A női NB Il-es kézilabada bajnokságban magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a Tornádó SE együttese. Tornádó SE—Szeghalom 17-10 (4-4). Női mérkőzés. Vezette: Rácz, Tajok. Tornádó SE: OTTL1KNÉ Szalai. Kothencz, Fődi 2, Tóth 1, Török 2, VARGA 4. Csere: Peták, Farkas, DUDÁS 6. Edző: Börcsök József. Az első félidőt esőben játszották a csapatok, ami az eredményen is meglátszott. A szünet után jobbra fordult az idő. s küzdelmes mérkőzésen a dorozsmai lányok legyőzték a bronzérmes szeghalmiakat. A bajnokság 1. Jánoshalmi SE 2419 2. Kecskemét 2418 3. Szeghalmi SE 2417 4. Tanárképző SE 2415 5. Sz.Tornádó SE 2415 6. Colors SE Békés 2415 7. Szarvas 2413 8. Soltvadkerti TE 2411 9. Trend-Bek KC 2411 10.Karcagi SE 24 8 11.Bcs.Jamina SE 24 5 !2.Lajosmizsei DSK 24 5 l3.Szentesi VSC 24 4 IJ.Kétsopronyi SE 24 2 állása 2 3 606-479 40 1 5 558-424 37 2 5 541-422 36 1 8 519-452 31 - 9 525-449 30 - 9 555-520 30 1 10 467-140 27 4 9 512-467 26 211 392-371 24 1 15 454-543 17 217 446-564 12 1 18 443-530 11 218 467-619 10 121 432-672 5 Kézilabda Szabadidős SE, mlg a férfiaknál a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola együttese jutott. Mivel a főiskolásokkal azonos pontszámot ért el a vásárhelyi Narancs SE, ezért a szövetség az NB Il-es besorolásra felteijesztette. A női bajnokság végeredménye 1. KSZSE 1612 3 1 272-223 27 2. SVSE-Keri Makó 16 9 2 5 285-220 20 3. Narancs SE 16 7 4 5 307-274 18 4. Vásárhelyi KE 16 7 1 8 350-350 15 5.JATESC 16 - -16 212-337 A góllövőlista végeredménye: 1. Varga Tóthné Tatár Mária (Vásárhelyi KE) 122, 2. Szenti Judit (Narancs SE) 83, 3. Börcsök Gyöngyi (KSZSE) 79, 4. Árva Margit (SVSE Makó) 74. A sportszerűségi versenyben a JATESC végzett az élen. A férfi bajnokság állása 1. JGYTF 2. Narancs SE 3. Vásárhelyi KE 4. Tornádó SE 5. JATESC 6. Vedress DSK - I 282-213 18 - 1 274-223 18 - 4 306-232 12 - 6 219-298 8 - 8 209-258 4 -10 212-307 Befejeződött a Csongrád megyei kézilabda bajnokság is. Sajnos kevés csapat játszott, azonban a színvonal pótolta a kis létszámot. Az NB II-be a nőknél a Szegedi Versenyen kívül indult a Tisza Volán SC Old boy KC és 8 pontot szerzett. A góllövőlista végeredménye: 1. Tóth József (JGYTF) 85, 2. Bakó Attila (Tornádó) 82, 3. Olasz László (Narancs SE) 73, 4. Matuska János (Vásárhelyi KE) 64. A sportszerűségi versenyt a JATE SC nyerte. • A legszebbek versenyének hirdették meg a szervezők a VI. Libresse Női Futónapot. Tényleg az volt! 527 hölgy, leány, nagymama indult, akik mind fiatalok, vagy fiatalosak, szépek és fittek voltak. Illetve 15 férfi is volt közöttük, de ma ők is adtak a megjelenésre... A klubhoz igazolt versenyzők óriási küzdelmében csak az utolsó 200 méteren dőlt el a 150 000 Ft pénzdíj. Soha ilyen szoros befutó nem volt még az elmúlt hat évben. A profik után jöttek a fáradt, de boldog amatőrök végeláthatatlan sorokban. A verseny érdekessége, hogy ti Libresse által felajánlott 200 000 Ft értékű bútorvásárlási utalványt is egy profi, a 6. helyezett futó. Molnár Gizella nyerte. A szervezők most díjazták a 213-ként célba érkező Sier Tamásné testnevelőtanárt is. Ő volt a Budapest Sportiroda által szervezett tavaszi négy nagy futóverseny (Gelléthegyi Csúcsfutás, Vivicitta, Maraton Váltó, Női Futónap) 10 000. célbaérkezője. Jutalma egy 10 000 Ft-os sportszervásárlási utalvány. Eredménylista: 1. Staicu Simona 14:26, 2. Rácz Katalin (mindkettő Honvéd) 14:32, 3. Nagyné Petrik Éva (BVSC) 14:33, 4. Ágoston Zita (Honvéd) 14:49, 5. Oláh Katalin (Spartacus) 15:03, 6. Molnár Gizella (BVSC) 15:56. • VI. Libresse női futónap A legszebb futóverseny Szépek és fiatalok Az kapitány Az elmúlt héten egy határozott férfi hang kereste telefonon szerkesztőségünket, s közölte, hogy a CSLSZ őt kérte fel a megyei I. osztályú labdarúgóválogatott összeállítására a dorozsmai éremosztó emlékezetessé tételére szervezett mérkőzésre. Felsorolta a játékosokat, hogy kiknek a részvételi viszszajelzésére számít, s ezért megadott egy telefonszámot is. Hétfőn azonban a megyei labdarúgó szövetség vezetőivel való találkozáskor kiderült, hogy egy önjelölt edző buzgolkodásáról van csupán szó. Már a mérkőzés megadott időpontja sem felel meg a valóságnak, hiszen nem 23-án, hanem egy hét múlva, tehát 22-én szerdán 17 órakor játsszik a megyei I. osztály válogatottjával a bajnok Dorozsma. A válogatott mezét felhúzók személyét pedig a szövetség által megbízott Czibere László edző jelöli ki, s arról az érintettek meghívóból értesülnek. Suhajda György szövetségi kapitánysága így úszavirág-életú lett... S. I. • Labdarúgó MK Vigasztalódik a Ferencváros? Nóvák Dezső az új edző Bár az első osztályú bajnokság szombaton véget ért, egy kérdés még megválaszolatlan: a Ferencváros és a KispestHonvéd közül melyik együttes indul a KEK-ben és melyik az UEFA Kupában? Szerda délután (17 óra) lejátsszák Kispesten a Magyar Kupa döntőjének visszavágóját, ahol ismertté lesz a válasz. A finálé második felvonásának a vendég zöld-fehérek vágnak neki tetemes előnnyel. Az első összecsapáson Lipcseiék sziporkázó játékkal 3-0,-ra verték a kispestieket az Üllői úton. A ferencvárosiaknál utolsó alkalommal ül a kispadon Nyilasi Tibor vezetőedző, akit júliustól Nóvák Dezső vált fel. „Nyíl" egyébként szép sorozatot tud maga mögött. Négy évig irányított az Üllői úton edzőként. Két kupasiker és egy bajnoki diadal jelezte munkája eredményét. Á dicsőséglista akkor lenne teljes, ha szerdán ismét sikerülne elhódítani a Magyar Kupát gárdájával. Erre valóban komolyan készülnek a ferencvárosiak. A Ferencvárosi Torna Club labdarúgó szakosztályának elnöksége hétfőn rendkívüli ülést tartott, amelyen megtárgyalta a Nyilasi Tibor vezetőedző lemondása után kialakult helyzetet. Az elnökség úgy döntött, hogy a két, versenyben maradt jelölt közül - Nóvák Dezső és Bicskei Bertalan - Nóvák Dezsővel köt szerződést ez év július 1-től. • A rúzsai sportnapon: A mórahalmiak mosolyogtak a legtöbbször Az előző évek hagyományaihoz híven az idén is megrendezték a rúzsai sportnapot, melyen öt iskolából (Ásotthalom, Pusztamérges, Rúzsa, Öttömös, Mórahalom) mintegy 250 diák négy sportágban mérte össze tudását. A jó hangulatú rendezvényen az összesített csapatversenyt a mórahalmiak nyerték a pusztamérgesiek és az ásotthalmiak előtt. Eredmények: Atlétika. Leány, hárompróba, csapatverseny: 1. Pusztamérges, 2. Mórahalom, 3. Ásotthalom. Fiúk: 1. Mórahalom, 2. Pusztamérges, 3. Öttömös. Leány, négypróba: 1. Pusztamérges, 2. Mórahalom, 3. Rúzsa. Fiúk: 1. Mórahalom, 2. Ásotthalom, 3. Pusztamérges. Leány, ötpróba: 1: Pusztamérges, 2. Ásotthalom, 3. Rúzsa. Fiúk: 1. Rúzsa, 2. Mórahalom, 3. Pusztamérges. Egyéni, leány, hárompróba: 1. Kakulya Nóra (Mórahalom), 2. Kovács Réka (Pusztamérges), 3. Zombori Renáta (Mórahalom). Fiúk: 1. Martyin Máté (Mórahalom), 2. Csóti József (Öttömös), 3. Csóré Gábor (Ásotthalom). Leány, négypróba: 1. Sörös Aranka (Mórahalom), 2. Császár Anita (Mórahalom), 3. Ábrahám Helga (Ásotthalom). Ötpróba: 1. Csíkos Anasztázia, 2. Császár Anita (mindketten Pusztamérges), 3. Samu Zsanett (Ásotthalom). Fiúk: 1. Kazi Zoltán (Pusztamérges), 2. Kónya Zoltán (Mórahalom), 3. Börcsök Attila (Rúzsa). Asztalitenisz, Leány, csapat: 1. Ásotthalom, 2. Rúzsa, 3. Pusztamérges. Fiúk: 1. Ásotthalom, 2. Mórahalom, 3. Pusztamérges. Leány, egyéni: 1. Barsi Anikó (Ásotthalom), 2. Deli Éva (Ásotthalom), 3. Kiss Ildikó (Mórahalom). Fiúk: 1. Czuczi Gáb9r (Rúzsa), 2. Berta Zoltán (Ásotthalom), 3. László Csaba (Mórahalom). Labdarúgás: 1. Mórahalom, 2. Rúzsa, 3. Pusztamérges. Kézilabda, leány: 1. Mórahalom, 2. Pusztamérges, 3. Ásotthalom. Fiúk: 1. Pusztamérges, 2. Mórahalom, 3. Rúzsa. • Világbajnoki helyezettek csatlakoztak a Szeged TErhez u Ót év alatt százezret kaptak a várostól Ha a tanárok focizni akartak - nem edzhettek... - Azt jó tudni, hogy azért alakult a Tigers, mert nem volt gazdánk, viszont rengeteg gyerekkel foglalkoztunk - kezedte Németh Ferenc. - Csináltunk tehát egy klubbot, természetesen a lehetőségeink is javultak, s jöttek az eredmények is. Azt hiszem, arról mindenki hallott, hogy Filó Andor világbajnok lett és korábban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Monár Csaba szintén jól szerepelt a vb-ken, ugyanis kétszer is harmadik helyet ért el. Ezenkívül számtalan országos bajnoki címet nyertek a srácok, s legutóbb az utánpótlás ob-ről mind a kilenc gyerekünk éremmel tért haza. Másfél éve alakult Szeded egyik legeredményesebb szakosztálya, a küzdősportóknak helyet biztosító Tigers SE. Ezért volt meglepő, amikor a minap felkeresett Németh Ferenc szakosztályvezető és bejelentette, hogy a kick-boxosok beléptek a Szeged TE-be. Természetesen vártam a magyarázatot is. • Ezek után végképp nem értem miért léptek be a Szeged TE-be? - Az eredmények magukért beszélnek, amit az önkormányzat öt év alatt százezer forinttal honorált. Erre csak azt tudom mondani, hogy egyszerűen nevetséges. Nos nem is azért léptünk be a Szeged TE-be, mert azt reméltük, hogy nagy támogatásban részesülünk. Nekünk már az is elég, hogy van hol edzenünk. • Miért, eddig talán a szabadban végezték a gyakorlást? - Néha igen. Iskolákban béreltünk termet, de ha három tanár például focizni akart, akkor már nem tudtuk megtartani a tréninget. így pedig nem lehet komolyan készülni a világversenyekre. Most viszont az Etelka sori csarnokban biztosítva van minden. Tisztességesen készülhetnek a gyerekek. • A Szeged TE-ből manapság inkább kiválnak a szakosztályok. - Soha nem azt néztük, hogy mi a csapat neve és kik a támogatók. Mindig az eredmény érdekében cselekedtünk, és a belépés is ezt szolgálja. Edzőink társadalmi munkában dolgoznak, a világbajnoki helyezettekre szintén ez vonatkozik. Egy fillér juttatást nem kapnak azért, mert sportolnak. Viszont bízom benne, hogy a Szeged TE hamarosan talpraáll, és nagynevű egyesületet erősíthetünk - mondta Németh Ferenc. Cs. G. L. Meghalt dr. Kovács Béla Egy igazi sportemberrel, a vízen való száguldás, a Tisza egyik szerelmesével lett szegényebb Szeged. Hosszantartó betegség után hatvankilenc éves korában elhunyt dr. Kovács Béla. A Szegedi Spartacus motorcsónakszakosztályának lett a tagja 1960-ban, s a klub színeiért küzdött tíz éven keresztül. Egy évtizedes sportolói időszaka alatt a kedvenc kategóriájában, az S 350-ben, sokszor volt országos bajnok és Európa-bajnoki helyezett. Oszlopos tagja annak a spartacusos aranycsapatnak, amelyik minden kategóriában országos bajnok lett. Példaképe volt a fiataloknak, mind a vízen, mind a versenyeken, mind a munkában és a magánéletében. Pénteken, jún. 17-én Szegeden, a Belvárosi temető ravatalozójában 12 órakor búcsúznak tőle. A motorcsónakosok nagy családja megőrzi emlékét SPORT A TÉVÉDEN Ma látható TV 2, 16.55: Kispest-HFC-Ferencváros, labdarúgó Magyar Kupa-döntő DSF, 16.00: A Tour de Suisse svájci kerékpáros körverseny 21.00: Atlétika 23.00: Ökölvívás Eurosport, 12.00: Női kosárlabda vb 14.00: ATP teniszverseny 17.30: Triatlon Világ Kupa 23.00: Fedettpályás roncsautóderbi Világ Kupa