Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-14 / 137. szám

8 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. JÚN. 14. • Aki megálmodta a vízitelepet „Rengeteg gyerek menekült meg az ebüfléstől' Tegnap délelőtt a Szegedi Olaj­bányász vtzitelepén búcsúztatták kollégái Kecskés Antalt, a Dózsa György Általános Iskola igazgató­ját, aki nyugdíjba vonult. Általában rovatunkban ilyen hírt nem szok­tunk közölni, azonban most kivé­telt teszünk, hiszen Kecskés Antal rengeteget tett a sportért, s ezen belül a kajak-kenuért. Ő az. aki maga köré gyűjtötte hosszú éveken át a gyerekeket, s a vizes élet cstnjára-btnjára megtanította óket. Egyébként Kecskés Antal már 1957-ben megalakította a vízi út­törőcsapatot, s a mai napig túrázik a gyerekekkel. Sőt, a Dózsa is­kolában 1990-ben létrehozta a kajak­kenu sporttagozatos osztályt. Pontosan 15 évvel ezelőtt kezdtük tervezni a volt úttörő vízitelepet, amit most elvettek tőlünk. Na­gyon sajnálom, hiszen annak idején részben önerőből, rengeteg társadilmi munkával és a ' áros, valamint jónéhány cég segít­ségével alakítottuk ki ezt a vtziparadicso­Kecskés Antalra ezután is számítanak a vízitelepen. (Fotó: Révész Róbert) mot, s avattuk fel 1981-ben. Évek alatt több száz gyerekkel sze­rettetük meg a vizet, s adtunk lapátot a kezükbe, amit mi ké­szttettünk gyakorlati foglalkozások keretében. Sokan a vfzitelepen menekültek meg az elzülléstől, hiszen napi elfoglaltságot biz­tosítottunk. Nem mindenki lett élversenyző, de az a lényeg, hogy jól érezték magukat a gyerekek. Azt is sajnálom, hogy nem sikerül újraéleszteni a vitorlázást Szege­den, igaz, nem a sportág kedve­lőinek hibájából. Emlékszem, a felszabadulás előtt hetven vitorlás is mozgott a Tiszán. Összegezve: gazdagságot soha nem leltem a vfzitelepen, de bol­dogságot annál inkább! - nyilat­kozta Kecskés Antal nyugalmazott igazgató, a volt úttörő vlzitelep megálmodója és megteremtője. Gát • A kézilabda NB II. is a vég­hajrához érkezett, hiszen már csak egy forduló van hátra. Mivel a hétvégén a Makó férfi gárdája nyert, a nagy rivális Békés pedig kikapott, fgy a Maros-partiak kei pont előnnyel vezetik a tabellát. A bajnokság megnyeréséhez, azon­ban az utolsó fordulóban legalább döntetlent kell elérniük Szabó „Sonkáéknak", ugyanis az ősszel a békésiek nyertek Makón, s pont­egyenlőség esetén az egymás elleni eredmény számít. Makó HK-Túrkeve 35-21 (16-9). Férfimérkőzés. Makó. 500 néző. Vezette. Petrovácz, Schütz. Makó KC: Barna - Dobó 5, PAKU 7, Szabó L. 3. Vinczc 2. Zsódi 2, GERA 9. Csere: Kurai (kapus), Gilinger 4, Balogh 2, Gulácsi 1. Szabó A. Edző: Kander László. Nem jelentett különösebb gon­dot az éllovas makóiak számára a Túrkeve legyőzése. Végig a ha­Kézilabda NB II. A Makónak az iksz is elég... zaiak tartották a kezükben az irányítást, s mind a két félidőben jelentős előnyt szereztek. Tisza Volán-Emergé-Tisza­kécske 32-26 (16-11). Férfimér­kőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Ladányi, Mik­lóczi. Tisza Volán-Fmergc: Nagy P. - FEJES 7. Berta 2, SZABÓ N. 9, Vajas 4, Tóth, Szilágyi 4. Csere: Csörgő (kapus). Marancsik 3, Szabó L. I, Hajnal 1, Hovanyecz 1. Edző: Farkas József. A szegedi csapat győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Különösen Szabó N. volt elemé­ben. aki kilenc gólt dobott. Sándorfalva-Rácalmás 31-20 (14-13). Férfi mérkőzés. Sándorfal­va, 300 néző. Vezette: Rácz, Tájok. Sándorfalva: HORVÁTH ­Vincze 14, Giricz II. 1, Vér 1, Vass 4, Szűcs, Cséri 6. Csere: Bába (ka­pus), Szilágyi 2, Ábrahám 1, Soós 2, Kékes. Edző: Giricz I. Sándor. Az első félidőben mindkét csapat küzdelmes játékot produ­kált. A szünet után a hazai gárda felgyorsított és biztos győzelmet aratott. További eredmények: Dutép­Martfű 20-29. Tiszaföldvár-Solt­vadkert 29-22, Mirelit-Alap 28-26, Kecel-Békés 30-22. A bajnokság állása 1. Makó KC 25 21 2 2 760-636 44 2. CORORS SE-Békés 25 20 2 3 629-536 42 3. Tisza Volán-Emerpé 25 16 1 8 613-552 33 4. Tiszafold vár VSE 25 16 ­9 623-579 32 5. Martrű VSE 24 15 ­9 537-179 30 6. Alapi TSZSK 25 13 ­12 622-593 26 7. Túrkeve VSE 25 12 ­13 563-599 24 8. Solt vadkerti TE 25 11 2 12 577-635 24 9. Dutép-Delfin 25 11 ­14 577-594 22 10. Csaba-Mirelit 25 10 2 13 620-635 22 11. Sándorfalva KC 25 10 2 13 614-627 22 12. Keeel VSE 24 6 ­18 567-626 12 13. Tis/akévske VSE 25 4 2 19 564-637 10 14. Rácalmás-Kulcs SE 25 2 1 22 519-657 5 • Evezés Hudy (Vízügyi SE) vi és Budapest-bajnok Az év második legjelentősebb eseményén vettek részt a Szegedi Vízügyi SE evezősei. Dr. Demszky Gábor főpolgármesíer védnöksé­gével megtartott Budapest-bajnok­ságon 16 egyesület képviseltette magát. Remes Sándor és Sebesvári Mihály edző 12 szegedi evezőst nevezett a különböző versenyszá­mokra. A Tisza-partiak kilenc számban indultak, s hatban érmes helyen végeztek. A legjobban Hudy Andrea szerepelt (edzője: Remes Sándor), aki a leány tanuló egypárevezősben a vidékbajnoki címe mellé Budapesten sem talált legyőzőre, (gy nagy eséllyel pá­lyázik az egy hónap múlva Sze­geden rendezendő OB aranyérmére is. A Vízügyi SE kiválósága még egy második hellyel is gazdagította ..medálgyűjteményét", hiszen klubtársával, Lénárt Saroltával a kettőpárevezősben ezüstérmes lett. Második helyen végzett a fiú ser­dülő egypárevezősben Ádám Péter és az ifjúsági könnyűsúlyú egy­párevezősben Lele László. Ugyan­csak a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Csonka Csaba, Han­sel Balázs, Kovács Gyula, Ambrus Attila összeállítású felnőtt könnyű­súlyú kormányos nélküli négyes. Harmadikként ért a célba a Hansel Balázs, Csonka Csaba egyetemi kormányos nélküli kettes. A ne­gyedik helyen végzett Molnár Zoltán a tanuló egypárevezősben és Baráth András a mini egypár­evezősben. Míg a Kitka Gergely, Kónya Gábor tanuló kettőpáreve­zős ötödik lett. Az aranyhalmozó: Hudy Andrea • Súlyemelés Szegediek a csapatbajnokság döntőjében Nyolc aranyérem A Gyula melletti §zana­zugban rendezték a Gyulavár Kupa rádiós tájékozódási futóversenyt. A kedvezőtlen időjárás és az óriási csalán az erdőben, eléggé próbára tette a versenyzőket. Á szegedi ver­senyzőket nem kellett külön biztatni, a mostoha körül­mények ellenére is ki tudták hozni magukból a legjobbat. A szegedi csapatot a Szecolor Kft. támogatta a versenyen. A szegediek eredményei, URH. Nők: 1. Fent Marianne, 2. Savanya Gyöngyi. Férfiak: 1. Hajnács Tamás, 5. Paskuj Mátyás. Ifi fiú: 1. Bozsó Norbert. RH. Nők: 1. Sava­nya Gyöngyi, 2. Fent Marian­ne. Férfiak: ...2. Hajnács Tantás, ...4. Paskuj Mátyás. Ifi fiú: 1. Bozsó Norbert. Összetett: Nők: 1. Savanya Gyöngyi, 2. Fent Marianne. Férfiak: 1. Hajnács Tamás, ...5. Paskuj Mátyás. Ifi fiú: 1. Bozsó Nobcrt. A sportolók edzője: Deák János. Ismét győzött a Szegedi Boszorkányok csapata Győri Ciklámen-Szegedi boszorkányok 1-6 (1-3) Győr, 300 néző. Vezette: Rendes. Szeged: Dr. Veréb - Valastyán, dr. Kékes-Szabó, Géczinné, Bugyi, Koromné, Ferenczi, Kovács Sz., Augusz, Russ, Kovács E. (Lele). Edző: Molnár Ferenc. Góllövő: Russ (4), Koromné, Augusz. Jók: Ferenczi a mezőny legjobbja, Russ, Koromné, Kovács Sz. Három hét alatt harmadik győzelmét aratta a szegedi csapat, amely ezen a mérkőzésen a súlyos lábtörést szenvedett Gracium Kornéliáért is játszott. Együtt marad-e a szép reményű társaság? (Fotó: Révész Róbert.). • • Ami a tudósításból kimaradt Kozmáék újra kezdik ••• MOTTÓ: Ha az újságírónak minden apróságról be kellene számolnia egy-egy tudósításban, a legtöbb esemény krónikája alighanem hosszabb lenne a „normálisnál". Pedig szinte valamennyi mérkőzésen (legyen az labda­rúgó-, röplabda-, vizilabda-, kosárlabdameccs vagy bármilyen más sporttalálkozó) történik olyasmi, melyre az Olvasó utólag is kiváncsi lehet... Debrecen adott otthont az. első osztályú csapatbajnokság második fordulójának, vala­mint a Debrecen Kupa egyéni súlyemelő-versenynek. A csa­patbajnokság „A" csoportjában 9 együttes indult, hogy eldönt­sék, ki kerülhet a decemberi döntőbe. A szegediek ifj. és idős Ocskó Attila, Dávid János és Seres Antal összeállításban léptek dobogóra és végül 22 pontot szerezve az ötödik he­lyen végeztek. A legjobb tel­jesítményt ismét itj. Ocskó At­tila érte el, aki a felnőtt, junior és ifjúsági versenyzőket felvo­nultató csoportjában szoros versenyben második lett. A többiek közül Dávid János 4., id. Ocskó Attila és Seres Antal 6. helyezett volt. hnbbmbmmh A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a totó 23. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szel­vény nem volt; 13 találatos szelvény nem volt; 12 találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 436 138 forint; 11 találatos szelvény 160 darab, nyereményük egyenként 17 446 forint; 10 találatos szelvény 1648 darab, nyereményük egyenként 2541 forint. Az NB I. csapatbajnokság 1-2. fordulójának összesített végeredménye: 1. DVSC 56 pont, 2. Kisújszállás 53, 3. DSC 53, 4. KSC 52, 5. Szeged 45. A felsorolt öt egyesület vehet részt a decemberi csb­döntőn. Az NB I. csb-n indulók eredményeit az országos Deb­recen Kupa egyéni versenybe is beszámították. Az ifjúsá­giaknál Ocskó Attila első, Se­res Antal harmadik, a felnőt­teknél Dávid János második lett. Részletes eredmények. Ifjúságiak, 59 kg: 1. Ocskó A. 212,5 kg (92,5; 120), ... 3. Seres A. 165 kg (70; 95). Felnőtt, +108 kg: ... 2. Dávid J. 305 kg (140; 165). A Góltotón első nyerőosz­tályba sorolt szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyere­mény összege nettó 1 789 054 forint. A második nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyere­mény összege nettó 184 037 forint. A harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 5 darab, nyere­ményük összege nettó 9036 forint. • A Hatvan utolsó előtti for­dulóban elért eredménye (ott­honi veresége), főként a köz­vetve érintett csapatoknál, kétségeket ébresztett. Ezért is kérdeztem a vasárnapi, Szege­den játszott mérkőzés előtt a vendégek nem éppen nyugodt edzőjét, Tóth Dénest, neki va­jon mi a véleménye a hallot­takról, s mit vár az öSsze­csapástóT* - Remélem a találgatásokat nem nekünk címezték, mert mi egyenesben és becsületesen játszottuk végig a bajnokságot - így a hatvaniak mestere. ­Sajnálom, hogy ellenfeleink­nek - a külső körülmények hatására - nem mindig sikerült ugyanez. Mi ma is becsüle­tesen, tiszta játékkal szeret­nénk eredményt elérni, kihasz­nálni azt a pár százalék esélyt, ami az első hely megszerzését lehetővé tenné a kiskőrösiek esetleges botlásával. A hazaiak öltözőjében Nagylaki Kálmán edző egyet­len dologra hívta fel játékosai figyelmé. Mégpedig arra, úgy focizzanak, hogy ne okoz­zanak csalódást a mindvégig kitartó, velük érző szurkolóik­nak. Megjegyezte, nem ker­getnek rózsaszínű álmokat, de. azért győzelemmel szeretnének búcsúzni, hogy elmondhassák, ez a társaság gerinces és lelkes volt az utolsó sípszóig. A szegediek klubigazgatója, Kozma Zoltán a „szép halál" utáni lehetőségeket ecsetelte. - Bízok abban, hogy a fiúk - ha nem is kilenc gólt rúgva ­mindent megtesznek azért, hogya mérkőzés végén emelt fővel hagyhassák el a pályát. Szépen szeretnénk búcsúzni az NB II-től, mert reménykedünk abban, lesznek olyan csapatok, melyek visszalépnek a bajnok­ságtól. Készülünk erre, tehát nem ér majd váratlanul, ha ilyen lehetsőghez jutunk. A találkozón történtek is­mertek, a Szeged FC 4-l-es győzelme ellenére elbúcsúzott a másodosztálytól. - Most, egy ilyen meggyőző különbségű győzelmünk után sajnálhatjuk igazán, hogy ez a csapat kiesett, holott nem ezt érdemelte volna - sóhajtott letörten a mérkőzés után Koz­ma Zoltán. - Nem adjuk fel, újra elkezdjük az építkezést! Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ehhez megfelelő hátteret biztosítsunk, hogy erős alapo­kon állva láthassunk munkához. Gy. E. SPORT A TÉVÉREN Ma látható TV 1, 22.52: TS-Sportvarázs DSF, 18.00: Kosárlabda NBA 23.00: Nemzetközi ökölvívó profimeccsek Eurosport, 9.00: Aerobic Európa-bajnokság 20.00: Nemzetközi úszóverseny 21.00: Atlétikai magazin Totónyeremények

Next

/
Oldalképek
Tartalom