Délmagyarország, 1994. június (84. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-13 / 136. szám
20 RÖVIDEN HÉTFŐ, 1994. JÚN. 13. Szuromi Pál könyvpremierje Ujabb kötete jelent meg Szuromi Pál, műtörténésznek. A Tükrök és tükröződések című könyvében a szerző, azokat a tanulmányokat kritikákat gyűjtötte össze, amelyeket az utóbbi tizenöt esztendőben írt, jórészt neves képzőművészekről és rangos kiállításokról. De olvashatunk Szuromi tollából filozófiai ihletettségű esszéket is, művészetről, világnézetről, az alkotó emberről. Az ízléses kivitelben elkészült keményborítós, fotókkal, reprodukciókkal illusztrált könyvet a szerzővel dedikáltathatják azok a barátok, ismerősök, érdeklődők, akik holnap este 7 órakor eljönnek a Stefánia klubba( Sajtóház, Stefánia 10.), a Tükrök és tükröződések könyvpremierjére. Az est vendégével, Szuromi Pállal Tandi Lajos újságíró beszélget. Krumplikebel Meglehet, a hollandok találták fel a kebelnagyohbítás „spanyolviaszát". A sokat szidott szilikon helyett közönséges krumpli a tökéletes „töltőanyag" - legalábbis ezt állítja az Avebe nevű holland burgyonyafeldolgozó cég. A vállalat szóvivője közölte, a kebleket nagyobbakra korrigáló ipar már korábban felvetette. hogy a mesterséges anyagok ártalmas hatásait ki lehetne iktatni természetes matériával. Kzután már csak azt kellett kitalálni, mivel. A holland krumplifeldolgozó kutatóinak állítólag nem a krumpliorrnak köszönhetően jutott eszükbe a krumplikebel, és nem is bohóctréfának szánják ötletüket. Mi több, a hágai kormány sem, mivel 100 ezer holland forint támogatással nyúlt a krumplifeldolgozó „hóna alá", hogy segítse a további vizsgálatokat. Hogy milyen fajta a legjobb - netán az újburgonya. a rózsa vagy a gülbaba - a krumplikebel céljaira, arról egyelőre nem nem közölt részleteket a holland cég. A tigris Szegedre költözött A rendőrség kérése A szegedi rendőrkapitányság közlekedési alosztálya szemtanúk, vagy olyan információ birtokában lévő lakosok segítségét, jelentkezését várja, akik az alábbi konkré közlekedési baleset vizsgála ;t elősegítenék: 1991. novemb r 26án 17 és 18 óra között az E75ös úton, a mihályteleki benzinkút magasságában, egy ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi - feltehetően Dacia, vagy Renault 12-es, melyet egy hölgy vezetett - elütött egy gyalogost. A sérültet a benzinkútnál tartózkodó ismerősei kórházba szállították. A hölgy a helyszínen maradt, de mivel a gyalogos nem tért vissza, tovahajtott. A gépkocsin keletkezett kárt valószínűleg a biztosítónál bejelentette. A balesetkor a jármű első szélvédője is megrongálódott. Az ügy tisztázása érdekében váiják az ismeretlen jármúvezető jelentkezését is. A rendőrség külön kéri az autójavító, autóbontó és alkatrész-kereskedelemmel foglalkozókat - kiemelten a Ford típusú személygépkocsik szakembereit -, hogy segítsenek tisztázni az esemény körülményeit. Jelentkezni személyesen, vagy írásban a szegedi kapitányság közlekedési alosztályán, 6721 Szeged, Párizsi krt. 22-24. sz. I. emelet 106-os szoba, vagy telefonon a 477-577/12-56, vagy U-14-es mellékvonalon lehet. Jó ideje heverészik már az ESSO kút tetején az óriás tigris, tankolni, mosatni lehetett már korábban is, a hivatalos - zenés, táncos, műsoros - átadás azonban szombaton volt Szeged legújabb benzinkútjánál. Mint Kari Hackstock igazgatótól megtudtuk, az építkezés 12 hétig tartott, a beruházás összköltsége 165 millió forint volt. A Magyarországon hetedik, vidéken negyedik ESSO töltőállomáson 6 kútoszlopnál egyidejűleg 12 gépkocsi tankolhat. Automata mosóberendezését már az első napokban megkedvelték az autósok, de újdonság az állandóan kemencemeleg péksütemény is. • Ritka szülés Szokatlan esemény örvendeztette meg a dortmundi állatkert vezetőségét: a napokban kicsinye született a „Maringa" nevű hangyásznak. A tacskó nagyságú. Dél-Amerikában honos állatból jelenleg mindössze négy található európai állatkertekben. A kis hangyász világrajövetele nemzetközi együttműködésnek köszönhető. „Maringa" ugyanis egy brazil állatkertből érkezett Dortmundba. míg az egyetlen elérhető hím a krefeldi állatkertből „sietett" a hangyász nászra. A kis újszülöttnek (tamanduának) egyelőre még nem adtak nevet. „490-490, 35 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! ) «_/l-elnémultam valamelyik nap, L—J amikor arról a hírről értesültem, és ezzel nem lehettem egyedül, hogy a szaunázástól növekszik az ember IQ-ja, azaz a tesztek által kimutatható intelligenciája, ami a főemlőst igencsak magas posztra emeli a földi hierarchiában. Néhány nap szauna és mindjárt tíz pontot is ugorhat valaki az elmelétrán. Ez nagyon döbbenetes. Bemegy az ember hülyén a gőzbe, és ott, a homályban valami megvilágosodik neki hamarosan. Persze izzad is, mintha munkát végezne, mintha azzal lenne elfoglalva fizikailag, hogy az esze, ha nem is tőből, de megváltozzon. Mostmár van a nagyon buta embereknek is némi reménye arra. hogy a szürkeállományt ne csak lusta perverzióból viselje a nedves koponyabelsőben. És mostmár a nagyon okos emberek is megnyugodhatnak, hogy lassan felzárkóznak hozzájuk a gőzben fürdött vetélytársak, nem kell magukat kívül érezniük az okos embereknek, hanem csak elsétálnak a gőzfüstöt lehelő szauna előtt, és sorra nézik a nagy elánnal betóduló tömeget, akiknek elegük van ezúttal abból, hogy az elméjük kiszolgáltatottjai legyenek, amivel eddig is sok szerencsétlenséget hoztak a fejükre, családjukra, és ellenszenvet szültek azokban is, akik legalább néhány pillanatig okosabbnak érezték.magukat a hülye tömegnél, amelyik most döngeti a szaunák kapuit. És akik most egy kicsit okosabbak, azok mind szaunát nyitnak buta embertársaiknak, akik majd néhány napos élvedlnsztelés után szintén arra gondolnak, hogy szaunát kéne nyitni, hiszen ebből nagyon jól meg lehet élni, hiszen mindig lesz olyan ember, aki elégedetlen lesz szellemi tevékenységével és másról sem áhítozik, minthogy beüljön a gőzbe és ott frappánsan viszszavegye a természettől azt, amit már születése pillanatában kimetszett az agyából. Azt a sok jó gondolatot, amit idáig, eleddig nélkülöznie kellett, és nélkülöznie kellett azt is, hogy az okos emberek között bátran, csuklóból elmondja a véleményét, életfelfogását, létbizonytalanságait, és beszámoljon arról a hajcihőről, ami a gondolkodás terhével megpúpozva nap mint nap gátját veti annak, hogy túllépjen magán a gondolkodás időterhes nyűgein. Nagyon jól tudom, hogy először majd mindenki szembenéz istenadta büszkeségével, mielőtt rászánja magát, hogy a szauna udvaráról vissza ne forduljon, gondolván, hogy elment nekem az eszem, hogy szaunába megyek? Ez a pillanat lesz a legnehezebb, és egyben az észnyeréshez vezető első lépés is, hisz mi más lenne a gondolkodás, minthogy kérdések özönével lepjük meg magunkat egy kihűlt, váratlan délutánon. Az a gondolat pedig mindjárt önbecsüléshez vezet, és egyben létalapélmény is, hogy vajon hogyan nézzünk a szemben szaunázó szemébe. VESZPRÉMI AUTÓSZALON | Márkakereskedés és Márkaszerviz 1 Szeged, Algyői út 65. T.: 68/473-000 SUZUKI A Ml AUTÓNK! AZ ÖNÉ IS? MÁR 10% ELŐLEG BEFIZETÉSÉVEL! MA SZÁMHÚZÁSSAL FOLYTATÓDIK IrfP CSALÁDI BINGOJATEKUNK! •T?^ A játékismertetet a játéksxelvénvekkel a keddi lapunkban találják meg. A NYERŐSZÁMOKAT A CSÜTÖRTÖKÖN MEGJELENŐ HDS & DÉLMADÁRBAN! m Gálaműsor Tápén Egész évben hagyomány Úgy látszik, Tápé népét véltozatlanul közelről érinti és érdekli a falu hagyománya, ezért mentek el sokan a művelődési házban rendezett vasárnapi bemutatóra. Régtől tudjuk, nem múltba való visszarévedés ez, inkább a régi dolgok nyúlnak bele még most is a mába. Bár az évadzáró gálaműsor a gyermekek jazzbalett csoportjának pompás bemutatójával kezdődött, ami jóindulattal se vihető vissza a távoli időkbe, a gyermekek néptánc csoportja már hagyományos frissességgel ropta a hagyományt. A Topogó tánccsoport, a hagyományőrzők együttese és a citerazenekar nagyszabású műsora tette föl a koronát az estre. Szép kiállítással keretezte az előadást az ugyancsak régóta működő díszítőművészeti szakkör. Képünkön: évadzáró, hagyományból (Fotó: Révész Róbert) LOTTÓSZÁMOK Hatos lottó 4,15, 20, 39, 41, 45, a pótszám: 5 6 találatos és 5 plusz 1 találatos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt nyereményösszeg 66 millió 512 ezer 941, illetve 2 millió 453 ezer 545 forint). Az ötösök 96 ezer 850, a négyesek 2560, a hármasok 191 forintot érnek. Ötös lottó 30, 44, 53, 77, 06, a jokerszám: 401040 5 találatos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg 77 millió 473 ezer 122 forint). A négyesekre 786 ezer 734, a hármasokra 6383, a kettesekre 256 forintot fizetnek. Joker telitalálatos szelvény sem volt, a következő hétre átvitt nyereményösszeg: 10 millió 65 ezer 459 forint. Ausztria lottó 1,19, 26, 29, 36, 37, a pótszám: 31, a jokerszám: 900 702 m Sir Charlton Bobby Charlton, az 1966ban világbajnokságot nyert angol válogatott góllövő rekorder csatára lovagi címet kapott. Most van II.Erzsébet királynő úgynevezett hivatalos születésnapja, és ez a kitüntetésosztás alkalma Nagy-Britanniában. Bobby Charltont kissé megkésve ütötte lovaggá a királynő, a késedelem oka az volt, hogy korábban csak a kormány jav^olt kitüntetendőket az uralkodónak, ám ezt a gyakorlatot John Major kormánya, népi elkötelezettségét bizonyítandó, megváltoztatta, és most évente tíz lovagi címet - afféle kisnemesi rangot - közönségszavazatok alapján ítélnek oda. Charlton ezért máris bekerült a „szerencsés nyertesek" közé. • TIT háromhetes intenzív tanfolyamok angol, német, eszperantó, ICC nemzetközi, GITÁR. Beiratkozás június 13-, 14-, 15-én, 3-6 óra, Kárász u. 11. (312-458, 321-090). (x) • Számítástechnikai szaktanfolyamok a Szofi Számítástechnikai Oktatóközpontban: számítógépes szaktitkárnő (alapfokú); szoftverüzemeltető (középfokú) - rendszerprogramozó (felsőfokú) állami szakképesítést nyújtó tanfolyamok. Telefon: 62/322-859. (x) • Díjnyertes filmek a VTV-ben Az elmúlt 6-8 évben sorra alakultak a helyi televíziók szerte az országban. A kezdetleges technikával, lelkes, amatőr tévésekkel induló stúdiók egynémelyike mára igazi alkotóműhellyé vált. Számukra rendezték meg áprilisban Szombathelyen a Helyi Televíziók Egyesületének Fesztiválját. A Városi Televízió Magazinműsorában a díjnyertes filmekből láthatnak válogatást, ma, 19.30 órától. • Világszép kutyusok A svájci fővárosban az idén is ezen a hétvégéi^tartották a négylábúak világszépe versenyét, amelynek során előbb a benevezett fajták „szépét" választotta meg a zsűri, majd belőlük kerül ki a világszépnek nyilvánított kutyus. A hangtalannak éppenséggel nem mondható négynapos vetélkedőn 45 országból 15 ezer négylábú vett részt. A világszép kutyus kilétéről vasárnap estig nem érkezett jelentés. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mindennap 16-l8óra)c6B>tU 94,"> MHz-en gfl la DANI !B1US hullámhosszán} Hirdetésfelvétel: Szeged, Artmx János u. 7. II. em. Tel.: 480-166/127 Fax:325-930 <j/_ 1 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig több kevesebb napsütésre már mindenütt számítani lehet, a hosszabb-rövidebb ideig tartó felhőátvonulásokból csapadék már nem valószínű. A szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20-25 fok között alakul.