Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-02 / 101. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. MÁJ. 2. 13 LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Sziszegő monológ Szeretek mászkálni, ma is... A hajdan gőgös, hozzám mostoha, de a történelem tekervényeiben számomra is megszelídült, „szerette" városunkban, Szegeden. Én a hajdani „gyüttmöntből" lett, néhai „szegedi fiatal", aki ma 83 évesen rovom a velem is labdázó történelem kaptatóit, Laposfalván, így hívtuk hét évtizede, a zömmel Erdélyből menekült és itt szegedi fiatalokká érett diákok az akkor is szép alföldi várost, Szegedet. A sok sodrásból lelkileg is igényesen emelkedett magasba a ma már befogadóvá vált városunk. Élvezem közéleti küszködésének érzékelhető, érezhető, értékes jeleit. A kézzelfoghatókat is; például a szép, fából készült dézsákat, tartókat, melyek a városi aszfalton is a szerves életet éltetik, no meg a régiből megmaradt kóvályukat, melyekbe virágot ültet a szépre törekvés, sót még néhol kicsi fákat is ölébe fogad... A szépen beültetett, gondozott, viruló parkokat, tereket... De sajnos, bántja szépre szomjas szememet a szemét a tartókat szemetesládának tartó emberek szemetelése. Magamban dohogok és sziszegek. Szeged népe szeretnélek szelíd szóval szépen kérni - ne szemetelj! Ha már dohányzol, a csikkeket ne dobd a sarjadó zöld közé; ha már a civilizáció cicomáit a természet nem tudja megemészteni, ne csúfold meg a fejlődést... A műanyag poharakat, kupakokat szemétkosárba dobd, hogy a kultúra és civilizáció ne ellenségei legyenek egymásnak, hanem a hajdani napsugárdíszes házak homlokáról a napsugár kultúrát keltsen továbbra is... Varóné Tomosi Viola Köszönet a „Gastelló Hun" Bútorszalonnak és a Bégáznak Közéleti Kávéház - Múlt és jövő A kávéház és a közélet kapcsolatát illetően elég egyetlen történelmi nevet említeni: Pilvax. Emellett azonban a kultúra és a kávéház is szoros kapcsolatban élt egymással - legalábbis addig, amíg a kávéházak léteztek. A New York kávéház galériáján a magyar irodalom jeleseinek portréi tanúskodnak azokról, akik e helyen tanyáztak és vitáztak. A Japán kávéház a képző- és éptőművészeknek volt kedvelt találkozóhelye, de folytatható lenne a sor a Centrál, a Baross, az Abbázia és még jó néhány kávéház nevével is, ahol gőzölgő kávé mellett értelmes emberek baráti körben eszmét cseréltek, jól érezték magukat. Még Juhász Gyula zaklatott lelke is nem egyszer talált átmeneti nyugalmat és néhány megértő barátot a Tisza Széchenyi térre néző nagy ablak mögötti asztalánál. Ezek a művelődéstörténeti példák indították a Tudományos Ismeretteijesztő Társulat vezetését arra, hogy évtizeddel ezelőtt megkísérelje szervezetten összekapcsolni a közéletet, az irodalmat, a művészetet; az ezek iránt érdeklődőket a kávéházban. Az eltelt tíz év alatt nemes tradícióvá, már-már intézménnyé vált, városi erkölcsi és anyagi támogatással - egy ideig a Royalban, jelenleg a Hágiban működő - előbb irodalmi, majd szélesebb ívűvé váló Közéleti Kávéház. A jól választott témák és ismert előadók esetében mindig szűknek bizonyult a Royal, illetve a Hági nagyterme, hiszen nem egyszer a környező települések és szomszédos városok érdeklődőivel is találkozhattunk rendezvényeinken. A jövő zálogát pedig a mindig szép számmal megjelenő egyetemi és főiskolai hallgatók jelentették. Az érdeklődés mértékét, aktivitását jól mutatta, hogy nem egyszer a program szerinti beszélgetésnél hosszabb időt veft igénybe a kialakult dialógus, a kérdések és a rájuk adott válasz tartalma. Tematikánk rendkívül széles ívét jól mutatja, hogy abban egyként szerepelt a környezetvédelem, az egészségmegőrzés, a várospolitika, a legújabb tudományos eredmények, a színház, az irodalom, a határainkon kívüli magyar kultúra, '56 problematikája, a demokratikus átalakulás. Szerepeltek nálunk az ország legkiválóbb elméi, szakemberei, de nem feledkeztünk meg azért a hely szellemének korántsem provinciális, hanem színvonalas szolgálatáról sem. Általában és bevált gyakorlatként alakult ki a Közéleti Kávéház hétfői napja. Ezáltal kiszámíthatóvá, előre tervezhetővé vált a program, ami megfelelt állandó résztvevőinknek is, akik - bízva a rendezvény szfnvonalasságában - minden hétfő estén rendszeresen megjelentek. Úgy gondoljuk, a jövőben sem érdemes a havi négy rendezvényen túllépni. (Kivételként alakult ki legutóbb a választások miatt a „túlcsordulás".) Nem feledkezhetünk meg szponzori hálózatunk említéséről sem, melyre - állami támogatás híján - igencsak rá vagyunk szorulva. Míg a városi önkormányzat adott pénzügyi lehetőségein belül állandó támogatónk, időszakosan és nem elhanyagolható összeggel más szervek is szívügyüknek érzik civil fórumunk felkarolását (Szegedért Alapítvány, Magyar Nemzeti Bank, MOL Rt., Szeded Nagyáruház, Centrum Áruház, Tisza Volán). Szívesen vesszük bárki segítőkész megnyilvánulását, hisz nem egyszer a kávéházi publicitás az érdekelteknek „gazdasági eredményt" is hoz! Társulatunk, a TIT - a maga szellemi és anyagi háttérországával - nemcsak létrehozója, de a mindennapok szintjén állandó segítője, felügyelője e fórumnak, munkatársaink pedig a szervezőmunkán túl napi pályázói-szponzorfelhajtói tevékenységet is folytatnak. A jövőt illetően megfontolásra érdemes egy állandó szerkesztő-tanácsadó kollektíva létrehozása, amely segítséget jelent/jelenthet az egyébként nagy ügyszeretettel, hozzáértéssel, jó emberi kapcsolatokkal tevékenykedő Szondi Ildikónak és az estek lelkes celebrátorának, dr. Veress Sándornak. Nyitottak vagyunk természetesen „törzstagjaink" és alkalmi vendégeink észrevételeire, javaslataira egyaránt. Bizonyos módosításokat meg kell gondolnunk a rendezvény jövője, szfnvonalassága érdekében. Egyre, mégpedig a megszüntetésre azonban nem szabad gondolnunk, mert meggyőződésünk szerint ez esetben egy színfolttal szegényebb lenne Szeged város, sőt a régió kulturális élete. A Csongrád Megyei Tudományos Ismeretteijesztő Társulat elnöksége nevében: Dr. Kanyó Zoltánná ügyvezető igazgató Csillagszemek Algyön A 624. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola diákjai és tanárai nevében megköszönöm a két vállalatnak azt a segítséget, amelynek keretében térítésmentesen adtak igen jó állapotban lévő író- és gépíróasztalokat, fém- és favázas kárpitozott székeket. Ez a segítség igen sokat jelentett nekünk, mert kicserélhettük az összes tanteremben az elhasználódott, kopott tanári asztalokat, valamint közel száz olyan kárpitozott székünk lett, amelyeket ünnepségeinken. hangversenyeken, lakossági rendezvényeken tudunk felhasználni aulánkban. Tantermeink szebbek, barátságosabbak lettek, és megmaradt egy igen jelentős összeg, amelyet az oktatást segítő, elsősorban szakmai videoanyagok vásárlására tudunk fordítani. Ismételten köszön ezt a nagyvonalú támogatást, és bízom benne, hogy másoknál is követésre talál. Börcsök László igazgató Az életemben még nem láttam ennyi boldog, örömkönnytől, nevetéstől csillogó szemet, mint nemrégen Algyőn, a faluház avatóján. Biztos vagyok benne, hogy aki ott volt - óvodástól a nagymamáig - életre szóló élményt kapott, mert a rendezők a program összeállításakor minden korosztályra és minden rétegre gondoltak. Volt ott divatbemutató, gyermekvetélkedő, színielőadás, néptánc, társastánc, bál éjfél után 2 óráig. S ha valaki a szombati kukoricavetés miatt nem tudott megjelenni, az a vasárnap reggeli majorette bemutató után, mely a templomtól a Géza utcán a faluházig tartott, biztosan elment az ünneplés színhelyére. Az óvodások és iskolások műsora után a karate, budybuilding és társastáncbemutatón, majd az operettgálán tapsolhatta hólyagosra a tenyerét. S vasárnap este még hab is került a tortára. A faluház mögötti téren 7-8 perces tűzijáték-parádéban gyönyörködhettünk. Ott volt Algyő aprajanagyja, a fél falu. Kitűnően vizsgáztak a rendezők, de kitűnően vizsgáztak összefogásból az algyői polgárok is. Szinte néhány nap alatt került minden a helyére. Függöny a színpadra, ablakokra, a ház körüli járdák aszfaltozása, a terep rendezése. Felajánlásból készült az állófogadás hidegtál-költeménye, s a több tucat virágkompozíció és dísznövény. Nem az én tisztem a támogatókat felsorolni, majd megteszik mások, de példaértékűek, jelentősek. Irigylem az algyőieket! Van gyönyörű faluházuk! Valami megmozdult a lelkükben is. Eladtak egy darab Tápét Azt mondják: törvényesen. Mégis felkaptam a fejemet, amikor - pár nappal az elárverezést követően - tudomást szereztem az üzletről. Még akkor is fejbe kólintott a furcsa, és Tápén mégiscsak rendhagyó hír, ha naponta ad hírt a tévé, a rádió arról, milyen elképesztő dolgokkal jár a privatizáció, az árverés. Tápéból is eladtak hát egy darabot, hogy ne csak a médiából, hanem közvetlenül is szerezhessünk, hol nevetséges, máskor meg éppen boszszús eseményekkel kapcsolatos benyomásokat. Nos, most igazán benyomtak nékünk is! Mivel az árverésen (több napon át tartott a tápéi Heller Ödön Művelődési Házban) nem voltam érdekelt, csak a szájról szájra szálló dolgokat hallottam, amelyeknek a felét mindég hittem. (Mert a másik felét a düh és az értetlenség szokta hozzátenni a tényekhez.) Legfőképp ilyenkor, amikor így, vagy úgy, érintve vagyunk. Azt a bizonyos földdarabot azonban nem a tápéi kultúrházban adták ám el, hanem valahol másutt: talán éppen az'ért, nehogy idejében felhördülhessünk miatta. A szóban forgó terület huszonöt évvel ezelőtt még amolyan mesterséges tó volt, aminek helyi, tápai neve Ásvány. Mondták Sárgagödörnek is. Nos, ilyen három is volt a hajdani Tápé közvetlen határában, mely név abból eredt, hogy az onnan kibányászott, igen jó minőségű sárgaföldet kocsiszámra hordták a régi tápaiak a faluba, ha házat akartak építeni. De tartottak egy-két kocsideréknyit a már lakott ház udvarán is, amiből tavaszok idején a téli falsérüléseket javították; illetve szinte hetente, amint tehénganéval keverve a nagyház földjét szépen fölmázolták. A három Sárgagödör - vagy csak egyszerűen gödör - nem csak a tápaiaknak, hanem a somogyitelepieknek (ma petőfitelepiek), sőt a szegedieknek is szolgált földdel, amit a tápai községházán ki kellett váltani/fizetni. Szintúgy (nem kevés pénzén) azt a bányát is ki kellett váltani, amelyből ezerszámra vetették a háznak való vályogot. Jó minősége miatt került tápai vályog Algyőre, Sándorfalvára is. És természetesen Szegedre, illetve a Tisza bal partján lévő tápai-rétre, ahol a századfordulótól kezdve igen sok tanya épült föl. A mai Madarász utca és a Horgony utca által közrefogott gödör már fél évszázada nem ád földet, mivel az időközben megkezdett házhely-kiosztás ezt nem tette lehetővé. Az ásványháti házak előttiből azonban még ma is visznek haza azok, akiknek áll még a régi melléképületük, hogy javíthassák, illetve azok, akik cserépkályhát rakatnak. A sárgaföldigény tehát nem szűnt meg, de arra már egyik gödör sem alkalmas, hogy onnan nagyobb tételű bányászás történhessen. A most eladott, a Rév utcai (régi) temetővel szemben elterülő helyen is gödör volt, ahonnan cséplés idején, a közeli szérűskertben lévő kazlak előtt elhelyezett hordókba hordtuk a vizet. És abban fürödtek a cséplőmunkások, s temérdek kacsa, liba mellett az egykorú gyereksereg. Télen pedig remek csúszkahely volt. A nyári fördőzést és a téli csúszkálást az 1950-es évek derekán ugyanott létesített Kishalastó szüntette meg. Aztán jött a megszüntetés gondolata, ami azért szükségeltetett - igaz okkal mert lassan belterületnek kezdett a hely számítani, lévén, közelében sok új ház épült fel. Hordtak oda mindent és mindenhonnan, hogy öt évvel ezelőtt már befüvesttették, és mára szép rét alakult ki a gödör helyén. Néhány éve az a hely ád „otthont" a tápai búcsú forgatagának, de építkezésre semmiképp nem alkalmas, mivel a többholdas terület közel két méter (!) vastagságú, igen laza töltelék. Talán még senkinek sem jutott az eszébe, hogy a Budai Nagy Antal utcán lévő focipályát kellett volna odateleptteni, arra ugyanis alkalmas. Egyúttal a jelzett focipálya helyét a helyi részönkormányzat eladhatta volna házhelynek! Ezzel elejét lehetett volna venni a most kialakult helyzetnek: jóllakott volna a kecske, mégis megmaradt volna a káposzta. A most eladott hely tehát nemcsak búcsúkor, hanem egész esztendőben használatban maradt volna. Volna, volna, ha a volna ott nem lett volna! - szokták mondani. De nem ez történt, hanem eladatott. El biz'a, potom tömésnyi pipabagóért; úgy, hogy a tápaiakat meg sem kérdezték! Vagy ha mégis, akkor kinek, kiknek volt joga a hozzájárulás? Vagy már a saját területünk fölött sem lehetünk gazdák? Vajon, a sok évszázados búcsú, amely évente tízezreket vonz, hol ejtődik meg - vagy elejtődik? ... Valami nincsen itt rendjén. Valakik bűzös dolgokat teremtenek. Valahol valakik meggazdagodnak; jelesül most egy darab Tápé-földön? És mondják, hol van e témában a részönkormány?! Hol a falu népe, annak jusshoz ragaszkodó hangja, igénye?... Ifj. Lele József Éreztem ezt a két nap alatt. Talán a többéves kultúrhiányt szerették volna pótolni. Habzsolták az édes tortát. Irigylem őket, mert úgy tapasztaltam, hogy nem pillanatnyi éhségcsillapítás ez a két nap. A szemekből, melyek csillagként ragyogtak, a jogos tulajdonlás örömtüzei sütöttek. Érzem, hogy nem lesz üres ez a most telis-tele ház. Garancia erre az intézmény vezetése, és maguk az algyőiek. Több hasonló ház kellene az egész országban! S a tápaiaknak még búcsúhelyük sincs jelen pillanatban. M. N. I. Tápé Közalkalmazotti törvény és a Szegedi Nemzeti Színház Örömmel olvastam a színház marketing managere reagálását az április 19-én közölt levelemre, melyet „Hol van Szeged híres kulturális élete?" címen közölt a lap. Jóni Gábor úr április 21-i gyors válasza érthetően kifejtette az ünnepek alatt és több esetben hétközben is beiktatott szünnapok hátterét a „Reflexió egy volt szegedi polgár cikkére" című írásában. Értékes tényekkel szolgál a csalódott színházlátogatóknak és egyúttal megvilágítja a háttérben lezajló „küzdelmeket" a felsőbb szervekkel. Az igazgatóság helyzete ezzel szintén érthetőbbé vált, ami fontos tényező ebben a dologban. A közalkalmazotti törvény valóban gátló bizonyíték a termelés lehetőségéhez ünnepnapokon, valamint vasárnapokon egy olyan speciális helyen, mint a színház. Sem a törvényhozók, sem a végrehajtói nem gondoltak arra, hogy az épület kihasználatlansága többe kerül és az egész társulat „otthonülése" - hosszú távon megfizethetetlenné válik? Nem is szólva az ünnepek alatti forgalomra mind a látogatottságban, mind a szünetben fogyasztandó étel-italra! Érthetetlen... Európa ezen a nyugati részén most dolgoznak ki új törvényt, hogy visszaállítsák a hatnapos munkahetet, mert a drága gépek, hatalmas épületek, mint a színház, templomok, valamint más középületek (futballstadionok!) kihasználatlansága megfizethetetlenné vált. Az „állam bácsi" nem tudja tovább biztosítani az eddig kiharcolt jogok költségeit termelés nélkül. Ha nincs termelés, nem jön be pénz sem és pénz nélkül senki nem tud semmit tenni. A munkaidő és a munkaviszony is átszervezés alá kerül, ami a szakszervezetek létezését is bizonytalanná teszi. Az állam csakis őrködni fog polgárai felett, nem pedig gondoskodni a megélhetésről. Ezt nekünk kell közös erővel megoldani. Május 8-án minden magyar polgárnak ismét megadatik, hogy éljen a demokrácia igazi eszközével és válasszon olyan képviselőket, akikről gondolja: harcolni tudnak megyéje és városa érdekében. Komoly tudású és karakterrel rendelkező emberekre van szükség, akik intelligens módon tudnak viselkedni, még a Parlamentben is... Bízom abban, hogy a színház igazgatóságának hamarosan lehetősége nyílik „kulturáltabb" viszonyok között végezni speciális munkáját, és köszönettel fogadtam családom nevében is meghívásukat egy színházi előadásra. Szabó F. Attila Amsterdam