Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-05 / 104. szám

CSÜTÖRTÖK, 1994. MÁJ. 5. SPORT 9 Holnap, 16.30 órakor: SZESK-Dunaíerr A szegedieknek nincs vesztenivalójuk Még hat forduló van hátra a női kézilabda NB I-ben. A Szegedi ESK hosszú sikerte­lenségi sorozata után az elmúlt két bajnokin győztesen hagyta el a pályát. Azonban az elkö­vetkező négy összecsapáson igencsak nehéz dolguk lesz Gyimesinééknek. Már most pénteken a korábban dobogóra pályázó, de onnan már úgy tű­nik lecsúszó, Dunaferr lesz az újszegedi Sportcsarnokban a vendég. A szekszárdi mérkő­zésről és a pénteki összecsa­pásról beszélgettem Dobó Ká­roly edzővel. - Először is a leglényege­sebbről: a plakátokon rosszul jelent meg a mérkőzés kezdési időpontja. Összecsapásunk 16.30-kor kezdődik. Ami pedig az elmúlt heti szereplésünket illeti: sikerünk annak köszön­hető, hogy végre négy kézilab­dás - Bányainé. Bartucz, Gyi­mesiné és Asztalos - játszott egyszerre jó formában. Vesz­tett helyzetben sem adták fel. • Úgy hallottam Huba is felgyógyult. - Igen, s játszatni is szeret­ném. A középiskolás döntőben szerepelt fiatalok is a rendelke­zésemre állnak. Mindössze a bokasérüléssel bajlódó Békési és a főiskolai bajnokságon résztvevő Bálint hiányzik. • Gondolom, csak a jobb­szélső poszton vannak gondjai... - A jobboldalon Kirsner kezd, s Így a következő hét já­tékost küldöm pályára: Bá­nyainé - Kirsner, Bartucz, Asztalos, Huba, Gyimesiné, Baunok. A kispadra pedig hat pályázó - Tóth É., Borbély, Fekete, Arany, Oláh, Virág ­közül öt ülhet... A bajnokság állása 1. FTC 21 2 1 679-370 44 2. Debrecen 21 1 2 597-393 43 3. Vasas 19 3 2 589-431 36 4. Dunaferr 17 2 5 852-475 36 5. Győr 15 2 7 592-477 32 6. Békéscsaba 13 2 9 535-492 28 7. Kisvárda 13 2 9 452-4% 28 8. PMSC 13 - 11 605-588 26 9. Spartacus 9 2 13 525-534 211 I0.SZESK 9 1 14 527-571 19 11. Caola 9 1 14 489-557 19 12. BHG 6 1 17 450-568 13 13. TFSE 5 1 18 488-621 11 14. Alcoa 5 - 19 462-5% III 15. Szigma 4 1 19 437-624 9 16. Kőbánya 2 1 21 419-635 5 s. I. Úszásoktatás felnőtteknek A következő felnőtt úszás­oktatás május 9-én, hétfőn in­dul. A foglalkozások hétköz­nap este fél 9-től fél 10-ig lesz­nek az újszegedi sportuszodá­ban. Jelentkezés és bővebb felvilágosítást az érdeklődők 9­én este 8 órakor kaphatnak a Sportcsarnok előterében. Totózóknak 18. hét NB I. 1. PÉCS (14.)-PARMALAT FC (9.) Pécs otthon: 4 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség Parmalat idegenben: 1 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség 2. MTK (15.)-SOPRON (10.) MTK otthon: 3 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség Sopron idegenben: 1 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség 3. VAC FC (2.1-DEBRECEN (8.) Vác otthon: 9 győzelem, 1 döntetleen, 2 vereség DVSC idegenben: 3 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség BUNDESLIGA í. 4. DUISBURG (7.Í-EREIBURG (16.) Duisburg otthon: 7 győzelem. 6 döntetlen, 3 vereség Freiburg idegenben: 3 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség 5. BREMEN (10.1-MÖNCHENGLADBACH (8.) Bremen otthon: 9 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség Mönchengladbach idegenben: 5 győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség 6. LEIPZIG (18.Í-LEVERKUSEN (4.) Leipzig otthon: 2 győzelem, 9 döntetlen, 5 vereség Leverkusen idegenben: 3 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség 7. BAYERN M. (l.)-SCHALKE 04 (14.) Bayern otthon: 12 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség Schalke idegenben: 3 győzelem, 5 döntetlen, 8 vereség 8. WATTENSCHEID (17.)-KARLSRUHE (3.) Wattenscheid otthon: 5 győzelem, 5 döntetlen, 6 vereség Karlsruhe idegenben: 3 győzelem, 5 döntetlen. 8 vereség 9. DORTMUND (5.)-NÜRNBERG (15.) Dortmund otthon: 12 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség Nürnberg idegenben: 3 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség 10. HAMBURG (12.t-KAISERLAUTERN (2.) Hamburg otthon: 7 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség Kaiserlautern idegenben: 5 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség 11.1. FC KOLN (ll.)-FRANKFURT (6.) Köln otthon: 9 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség Frankfurt idegenben: 6 győzelem, 3 döntetlen, 7 vereség 12. VfB STUTTGART (9.)-DRESDEN (13.) Stuttgart otthon: 7 győzelem, 6 döntetlen, 3 vereség Dresden idegenben: 3 győzelem, 7 döntetlen, 6 vereség NB I. 13. SIÓFOK (13.)-BVSC-DREHER (11.) Siófok otthon: 4 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség BVSC idegenben: 2 győzelem, 3 döntetlen. 7 vereség +1 MÉRKŐZÉS 14. KISPEST (3.)-HALADÁS (16.) Kispest otthon: 7 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség Haladás idegenben: 1 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség 1,2 X,2 1,2 • Fiesztára gyűlt össze közel kétezer szurkoló tegnap este az újszegedi Sportcsarnokban, ahol a Pick Szeged férfi kézi­labdacsapata utolsó bajnoki mérkőzését játszotta ebben a szezonban. S, hogy miért vol­tak ennyien kíváncsiak a bú­csútalálkozóra? Nos, az ok rendkívül egyszerű: ha a hazai gárda nyer, akkor a meccs vé­gén ezüstéremet vehet át a Ma­gyar Kézilabda Szövetség fő­titkárától, Sinka Lászlótól. Ha nem... No erre senki sem mert gondolni, hiszen az ellenfelet, a Nagykanizsát mindig kiütés­sel győzte le a Pick Szeged az újszegedi Sportcsarnokban. Ennek ellenére az első per­cekben döcögött a játék, s nem is tudott előnyhöz jutni a Ti­sza-parti együttes. Talán csak Fekete Róbert mutatványa hoz­ta izgalomba a szurkolókat, aki a hetedik percben hetest hárí­tott. A Nagykanizsa viszont jól tartotta magát, s a 21. percben még mindig csak 9-9 volt az állás. Mindennek ellenére a ha­zai csapaton látszott, ha egy­szer beindul, az ellenfél nem tudja megállítani. Persze min­denki azt várta, mikor jelenik meg valahol az a bizonyos jel, vagy mikor éri a játékosokat varázsütés. Nos, néhány perc múlva úgy tűnt, amikor Osz­lánczi büntetőből két gólra nö­velte a Pick Szeged előnyét, hogy eljött az a pillanat, ami után már nem lesz gond. Aztán két perc alatt úgy fordított a Nagykanizsa, hogy szinte észre sem lehetett venni, ugyanis a szurkolók még az előny öröm­mámorában „fürdőztek". A vendégek tehát vezetést szerez­tek a 28. percben, de szeren­csére eszmélt a Pick Szeged, s a szünetre némi előnyt szerzett. A fordulás után beindult a verkli, s öt percen belül négy­szer talált Kálóczy kapujába a Pick Szeged. Főleg Avar György volt elemében, aki ment mint a rakéta, és sorra ér­tékesítette a ziccereket, no meg a büntetőt is (18-14). Ezután mégegyszer ráijesztett a Nagy­kanizsa az ezüstéremre áhítózó szegediekre, de a 11. perc után nem volt megállás. Szebbnél szebb gólokat lőttek Bartókék, s olyan figurákkal kápráztatták el a közönséget, ami ritkán lát­ható. A második játékrész felénél már csak a különbség volt kér­déses, de a játékosok ekkor is hajtották az ellenfelet. Ennek köszönhetően a mérkőzés vége előtt öt perccel - amikor már tíz góllal vezetett a Pick Sze­ged - a közönség felállva ün­nepelte kedvenceit. A játéko­sok pedig örömtől feltüzelve lőtték a gólokat. Sőt poén. még az utolsó másodpercre is maradt. Időntúli hétmétereshez jutott a Pick Szeged, azonban a közönség elözönlötte a pályát. Természetesen így nem lehe­tett folytatni a mérkőzést. Sze­rencsére a szurkolók megértet­Kézilabda NB I. A legnagyobb siker a szegedi kézilabdázás történetében Pick Szeged-Nagykanizsa 33-21 Díjátadás közben. (Fotó: Gyenes Kálmán) ték, hogy be kell fejezni hiva­talosan is a találkozót. A bün­tetőt pedig akapus, Fekete Róbert lőtte, amiből gól lett. Ami pedig ezután követke­zett, az felemelő volt. A játé­kosok a szurkolók nyakában pezsgőfürdőben ünnepelték a bajnoki második helyezésüket. Természetesen a kézilabdáso­kon alig maradt ruhadarab, hi­szen mindenki ereklyét szere­tett volna szerezni... A több óráig tartó fieszta közben sikerült néhány játé­kost és vezetőt szóra bírni: Sándor István, aki sérülés miatt nem játszhatott: - Na­gyon boldog vagyok, hiszen ez valami hatalmas siker. A kö­zönség pedig... Én már a mér­kőzés előtt odaajándékoztam a szerelésemet az egyik barátom­nak... Oszlánczi András, félmez­telen ezt mondta: - A tét hatal­mas volt, s fel kellett szívni magamat. Nyolc gól után min­den mindegy volt, s ilyenkor szokott sikerülni még a legne­hezebb figura is.. Kálóczy László, az ellenfél kapusa: - Fekete Robi szenzá­ciós kapus... Avar György, aki most is bizonyított: - Ez egy ilyen csa­pat... Bartók Csaba, örömtől má­morosan: - Ilyen értékű érmem még nincs a vitrinemben. Re­mélem jövőre fényesebb lesz... Teimel Zoltán, a Picsk Sze­ged sportigazgatója: - Amikor átvettük a csapatot kilencedik volt, aztán ötödik, majd harma­dik, most pedig második lett. Azt hiszem, ez mindennél töb­bet mond, azonban nem elég­szünk meg és szeretnénk Sze­gednek bajnokcsapatot össze­kovácsolni... Borsodi Péter, a nagy fana­tikus: - Csodálatos érzés... Erre vágytam, de nem elég­szem meg... Nyikolaj Kavesnyikov, a Nagykanizsa vezetőedzője: ­Gratulálok a Pick Szegednek. Megérdemelték az ezüstér­met... Bajusz Sándor, az egyik idegenlégiós: - De jó lenne majd az első helynek így örül­ni... Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára: - Egészen fantasztikus érzés volt átadni az érmeket. Ez egy csodálatos este volt... Kővári Árpád, a Pick Sze­ged vezetőedzője: - Nem kívá­natos első félidő után hatalmas ünnepet rendeztünk. Összesé­gében megérdemeltük az ezüstérmet, azonban ezzel az eredménnyel még magasabbra tettük a mércét... Pick Szeged-Nagykanizsa 33-21 (14-13) Újszegedi Sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Halami, Kiss. Pick Szeged: FEKETE 1 (1) - OSZLÁNCZI 6 (2), Bajusz 2, BORSODI 2. Mezei 3, BARTÓK 8. Dobos L. 2. Csere: Nagy Z (kapus), AVAR 6 (2), Grőber, Ördög 1, Sze­nics 2. Edző: Kővári Árpád. Nagykanizsa: KÁLÓCZY ­Radovics 2, Kuzmicsov 4, Becskei 1. KURUSTA 7 (3), Krichenbaun 4, Bjelov 2. Csere: Mészáros (kapus). Pán­czél, Hungler. Rodek I, Szé­kelyhídi. Kiállítások: 2, ill. 4 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 5/3. Cs. Gát László Az öröm pillanatai ••••••••• Elszámoltatják Bodó Antalt Kedden délután ülést tartott a Szeged TE elnöksége, ahol többek között napirenden szerepelt az egylet pénzügyi hely­zete is. A rövid elnökségi ülés végén határozatot fogadtak el, amelynek értelmében 10 napon belül elszámoltatják Bodó Antalt, a Szeged SC, majd jogutódja, a Szeged TE volt elnö­két. Mivel a Szeged TE nem rendelkezik belső ellenőrrel, az ellenőrzést egy külső irodára bfzza. • E hét elején már a hatodik for­dulót bonyolították le a Radnóti hétfők kispályás focibajnokságban. A legnagyobb gólkülönbségű győ­zelmet az Egy % aratta, s így ez a csapat vezet a bajnokságban is. Eredmények: Radnóti - Emma­nuelle Tours 11 —4. Egy %-Level 42 11-1. Elektronik Kisáru­ház-Empromtű 8-6, Alfa-Első Be­Élen az Egy % ton Kft.-Dallas 2-2, SZOTE-Erir­ra Aranyföld Kft. 7-1. A bajnokság állása: 1. Egy % 10, 2. Dallas 9, 3. Elektronik Kis­áruház 8. 4., Alfa-Első Beton Kft. 7, 5. Radnóti 6, 6. Emmanuelle To­urs 6, 7. SZOTE 5, 8. Level 42 5, 9. Errira Aranyföld Kft. 4, 10. Em­promtű 0 pont. • A Rómában zajló 750 000 dolláros nemzetközi női tenisz­torna legnagyobb egyénisége Martina Navratilova. A 167 tornagyőzelemmel minden idők legeredményesebb játéko­sának számító 37 éves ameri­kai sportolónő újságíróknak nyilatkozott a sportággal kap­csolatos véleményéről nem sokkal azután, hogy 54 perc alatt elintézte második forduló­beli ellenfelét, a nála 21 évvel fiatalabb cseh Ludmilla Rich­terovát. Az idei szezon végén végleg búcsúzó balkezes bajnoknő el­sősorban a versenynaptár be­osztása és a profinak szégődés alsó korhatára ellen emelt szót, nem titkolva, hogy javaslatai­val hozzá szeretne járulni a így látja Navratilova a profi tenisz jövőjét sportág iránti érdeklődés újjá­élesztéséhez. „Maximum 12-15 versenyt kellene rendezni egy évben, ta­lán minden hónapban egyet, amelyen viszont valóban a leg­jobbak játszanának. Jelenleg annyi a torna, hogy egymástól kérdezgetjük; kik is nyertek a hétvégén?,, Navratilova nem csak a zsú­folt versenynaptárt, de a Grand Slam-tornák időpontját is kifo­gásolta: „Az ausztrál és a wimbledo­ni bajnokság időpontját kissé hátrébb kellene tolni, előbbit azért, hogy legyen elég idejük a teniszezőknek a karácsonyi ünnepek után formába len­dülniük, a másikat azért, hogy a valódi füvespályás időszakra, a régebben megszokott július elejére essen a wimbledoni verseny ideje.,, A páratlanul hosszú karriert befutó Martina teljes mellszé­lességgel támogatja azt az ötle­tet, hogy a profivá válás alsó korhatárát 14-ről 16 évre emel­jék fel. „Csak így lehet megakadá­lyozni, hogy a fiatalok túl ko­rán kiégjenek lelkileg vagy fizi­kailag, nfínt például annak ide­jén Tracy Austin, Andrea Ja­ger. vagy mostanában Jennifer Capriati. Ha felemeljük a kor­határt, a szülők sem fogják annyira siettetni csemetéjük fejlődését, így a gyerekek meg­tudhatják, hogy más is létezik a teniszen kívül.,, Navratilova annak ellenére, hogy minden létező Grand Slam- címet begyűjtött, sőt, Wimbledonban kilencszer lett bajnok, úgy érzi, senkit sem ér­dekel az „öregek,, véleménye. „Az embereket ma már nem érdekli, mit mond Connors, McEnroe, vagy akár én. Azt akarják hallani, amit a mostani világelsők mondanak.,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom