Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-02 / 101. szám

8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. MÁJ. 2. • Harmincéves a Molnár Dixieland Band Mindhalálig dixi • Sztorizós beszélgetésnek indul a dolog, röhögcsélünk a klubban, néhány sör mellett s csak később derült ki, milyen komolyan veszi egymást és a dixit a hét muzsikus. Mind­nyájan pontosan tudják, hol a léc és azt is, hogy az mikor rezeg. Irigylésre méltóak, mert rendelkeznek valamiféle erköl­csi fölénnyel a világgal szem­ben. Hiszen, szinte semmiért, minimális ellenszolgáltatásért nyújtanak évtizedek óta magas minőséget. Ha úgy vesszük adakoznak. Miközben remekül érzfk magukat. Afféle szere­lemmuzsikusok. Majdnem mindenkinek van kenyérkereső foglalkozása, nem a dixieland­ből élnek. Abból ugyanis nem lehet. Nyugaton sem. Ezt már Molnár Gyula mondja, az Emerton-díjas kla­rinétmúvész, aki harminc évvel ezelőtt alapította a band-et és jól ismeri a dixi-világpiacot. - Ezt a műfajt nem lehet profiként művelni. Én képtelen lennék, estéről estére, pénzért muzsikálni. Valamikor fel is kell töltődni. A pop az más. Az üzlet. Ez pedig zene. A dixi­muzsikusok egyébként a vilá­gon mindenütt a közönség tapsát tekintik igazi fizetség­nek. A brémai gyógyszerész esténként azért trombitál egy kiskocsmában, mert imád trombitálni. Igaz száz márkát kap érte s azt el is sörözi ott helyben. De a világhírű mu­zsikus sem a pénzért csinálja. A mentalitása össze sem ha­sonlítható egy popsztáréval. A fesztiválokon tapasztaltam meg, hogy minél jobb valaki a színpadon, annál szerényebb, lazább, természetesebb a civil életben. Tony Scottal ját­szottunk együtt egy jazz-fesz­tiválon. Míg muzsikált, pró­báltam ellesni, hogyan fújja a klarinétot. Később kértem, mutassa meg a technikát. Erre ő, se szó se beszéd bedugta az ujjamat a saját szájába, hogy érzékelni tudjam, milyen laza a szájtartása. A többiek, mikor meglátták, halálra röhögték magukat. - A klasszikus zenészek teljesen másként viselkednek ­szól közbe Blaskovics László, aki civilben a vásárhelyi ze­neiskola direktora. Aztán nem taglalja a különbségeket, fél­vén, hogy megharagszanak rá a komoly muzsika napszámosai. Inkább a fiáról mesél, aki nem szereti a szintetizátort. - Hála Isten, érzi a gyerek, hogy a legrosszabb élő zene is jobb a gépzenénél. A dixi pedig lehetőséget ad az örömködésre. Ennek a zenének külön nyelve van. Ez minőség. A profi, egy idő után már csak a dátumokat és a gázsit látja. Én alkalmat­lan lennék erre a szerepre. - Azért szerelem ide, sze­relem oda, nem lenne baj, ha némi pénzt is hozna a házhoz a dixi - vallja be Rakovics Ist­ván, aki, főfoglalkozású zenész volt, mielőtt Molnárékhoz szegődött, több csapatban is muzsikált gitárosként.- Jó lenne egy menedzser, vagy néhány szponzor. így a hakni hozza a pénzt, az igazi sikerél­ményt pedig ebben a jó ban­dában élem meg. Három évvel ezelőtt magam sem gondoltam, hogy valaha dixieland együt­tesben fogok játszani. A zene­kar a Kanári szigetekre utazott, mikor Gyula megkeresett. Azonnal csomagoljak, mert nincs bendzsósuk. „Én nem is tudok bendzsózni!"- rémültem meg. ,Az nem baj - mondta Gyula - majd megtanulsz. " Útlevelem se volt, de pakol­tam. - Engem pedig a '83-as Ki­Fotó: Gyenes Kálmán Mit-Tud? elődöntőjén fedezett föl Gyula - meséli Kalocsai Géza, aki tíz éve a dobnál teljesít szolgálatot. Mi tagadás, én is hétvégi alkalmi zenész­ként vagyok kénytelen a fize­téskiegészítés után nézni. Időn­ként megorollnak rám zenész kollégáim, ha kritizálni merem a munkájukat. „De nagy a szád, - évődnek velem- fo­gadjunk, Molnár Gyulának nem mersz egy szót sem szólni, ha véletlen melléfúj". „Egy nagy formátumú mu­zsikus még azt is megteheti", mondom ilyenkor. Kiszin Miklósi csupán a humoráért is érdemes a ban­dában tartani. Az már csak mellékes, hogy remek bőgős. Míg a többiek a profizmus előnyeit és hátrányait taglalják erőteljesen bizonygatja, ő alkalmatlan a favágásra. - Nagyon nagy szerencsém van, mert a Deák gimnázium­ban olyasmit csinálhatok, amit szeretek. A tizenhétéveseket próbálom megfertőzni. Vi­gyázva arra, nehogy a nagy igyekezet miatt megutálják az énekórákat. A Kodály mód­szerből a legfontosabbat pró­bálom szem előtt tartani, ne­vezetesen, hogy két féle zene létezik: a jó és a rossz. Vagyis a könnyűzene is érték, ha az minőség. A katedrán és a színpadon hasonló a feladat, olyat adni, amitől megváltozik az emberek tekintete.A nagy buli, „felhozni" a közönséget. Hasonló a véleménye Mucsi Árpádnak is, aki hivatásos zenészként egyik este Verdi muzsikát fúj a színházban, má­sik nap viszont dixit a klubban. - A kettő ragyogóan megfér együtt, mindkettőt lehet jól és csapnivalóan csinálni- mondja, és többet nem is nagyon tudok belőle kicsikarni, mert ő nem a szavak embere. Mostmár tudom Garay Márta miért nem jött el a ran­devúra. Igy biztos volt benne, hogy távollétében róla beszé­lünk legtöbbet. Igaza lett, a fiúk egymás szavába vágva meséltek az együttes egyetlen hölgytagjáról. íme néhány vélemény: Blaskovics: Gyula mellett . Márta a másik húzóerő. Kettő­jük miatt érdemes ebben a zenekarban játszani. Molnár Gyula: Európában nem sok dixieland zenekar van, amelyikben egy nő zongo­rázik és énekel.Ráadásul ilyen jól! Bárhol megjelenünk, Már­ta mindenütt kuriózumnak számít. Egyszer úgy megsértő­dött, hogy kilépett azenekar­ból. Attól tartok, volt némi igaza. Rakovics: Ha Mártának jó kedve van mindnyájan dőlünk a nevetéstől. Ha rossz, no azt inkább nem részletezem. Kiszin: Ő tagadhatalanul egyéniség. És fantasztikusan jó muzsikus. Amellett, a tipikus nő. Vagyis, időnként az Isten mentsen meg mindenkit tőle. Faggattam még a fiúkat, egyéb személyes dolgokról, a válaszokból leszűrhető konk­lúzió: megéri együtt muzsikál­ni. Akkor is, ha nincs próba­terem, ha nincs szponzor, ha a napi munka után kell esőben, hóban rohanni a fellépés szín­helyére. Egyszóval mindenkép­pen és mindhalálig. Pacsika Emília A Molnár Dixieland Band jubileumi koncertje a nagy­színházban, május 10-én, kedden este fél 8 órakor kezdődik. Vendégszólista lesz: Joe Murányi (Louis Amstrong klari­nétosa) és Bényi Tamás banjoművész. POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS NÁFRÁDI ZOLTÁN CSONKA GÁBOR DR. ZALÁNYI SÁMULL l.sz. vk. 2. sz. vk. 3. sz. vk. ÉN, LEGJOBBAN A LAPOS, A KOCKA, A HOSSZÚKÁS, A KEREK ÉS MINDENFÉLE NARANCSOT SZERETEM. DE EZEKNÉL IS JOBBAN A ZOLIT, A GÁBORT ÉS A SAMUT. HOGY MIÉRT? A MEGFEJTÉS AZ ARCUKRA VAN ÍRVA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom