Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-04 / 103. szám

A DM KFT. ÉS A DMKIK GAZDASÁGI MELLÉKLETE Sok a parlag, nő a gyom Fotó: Révész Róbert Horváth István: zöldséget, gyümölcsöt termesztek Az elmúlt években szinte teljesen megváltozott a magyar mezőgazdaság. A termelőszövetkezetek megszűntek vagy átalakultak, az ország mezőgazdasági művelésre alkalmas területeinek jelentős része újra magántulajdonba került. A Földművelésügyi Minisztérium a növénytermesztés és az állattenyésztés fellendítésére, szakmai színvonalának javítására az elmúlt hónapokban országos információs hálózatot hozott létre. A falugazdász hálózat szakembereinek felsőfokú végzettséggel, szakmai gyakorlattal kell rendelkezniük, s az adott közösségben kell élniük. Hogy mi a konkrét feladatuk, arról Kistelek falugazdászát, Horváth István állattenyésztési üzemmérnököt kérdeztük. - Hogyan lett falugazdász? - Az újságokban olvastam a megyei FM Hivatal pályázatát, s mivel a megfelelő iskolai végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkeztem, ezért pályáztam. Miután megkaptam a december 31-ig szóló megbízási szerződést, Szegeden a Talent Centerben öthetes továbbképzésen vettem részt. Szükségesnek tartom a falugazdász hálózat kiépítését, mert a téeszek többségének megszűnése után a kormányzat nehezen jutott információhoz a helyi mezőgazdasági termelésről. - Mi a falugazdász feladata? - Szakmai és bizonyos mértékig jogi tájékoztatást is kell adnia az állattenyésztéshez, növénytermesztéshez, segítenie kell a gazdálkodók és a szaktanácsadók közötti kapcsolat kialakulását, gazdatanfolyamokat kell szerveznie. Információt gyűjt a várható termés nagyságrendjéről, a termelési tevékenységről faluszintű kimutatást is kell készítenie. Fontos feladata a helyi fejlesztési elképzelések, a hitelkérelmek, pályázatok véleményezése, a piaci információk közvetítése és az értékestés szervezése. Természetesen mindenki azt termel a saját földjén, amit akar, a falugazdász feladata nem az ellenőrzés, hanem segíteni szeretne. Hétfőn és csütörtökön a városháza 10es szobájában várom a tanácsért hozzám fordulókat. - Ön is foglalkozik mezőgazdasági termeléssel? - Régen, amikor téesz tag voltam, akkor a háztájit csináltam. Most apósomék részaránytulajdonosi földjén nagyobb területen zöldséget és gyümölcsöt termesztek. - Mennyire tudják a helybeliek, hogy a falugazdászhoz fordulhatnak segítségért? - Az első hónapban, márciusban még kevés ügyfél akadt, de áprilisban már elég sokan megkerestek. Szerencsére jól ismernek az emberek, így nagyobb bizalommal fordulnak hozzám. - Milyen állapotban van Kistelek mezőgazdasága? - A tulajdonviszonyok változása viszonylag kezdeti stádiumban van, a földrendező bizottságoknál a kárpótlásnak körülbelül 50 százalékára már határozat született, a földkiadó bizottságoknál viszont körülbelül ezer igénylő szeretné önálló tulajdonba visszakapni a földjét, de ezekről tudomásom szerint még nem született határozat. A tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt sajnos errefelé igen sok a parlagon hagyott föld, a volt téesz-szőlők is nagyon elhanyagoltak. Ez nagyon veszélyes, mert a gyomnövények, kártevők könnyen és gyorsan elszaporodnak. Az itteni homoktalajnak elég kicsi az aranykorona értéke, és ezek a földek régóta nem kaptak trágyát, így nem lesz könnyű újra művelés alá vonni. - Milyen feladatai lesznek a közeljövőben ? - Véleményeznem kell a Mezőgazdasági Fejlesztési Alaphoz benyújtandó pályázatokat, környezettanulmányt kell készítenem a pályázó termelőkről, amely alapján eldönthető, hogy valóban mezőgazdasági alaptevékenységhez kérik-e a támogatást. Szeretném elérni, hogy a közeljövőben Kisteleken több vállalkozási formában üzemelő zöldség-gyümölcs felvásárlótelep nyíljon, hogy ezáltal egészséges verseny alakuljon ki, és a gazdálkodó kisemberek jobban értékesíthessék a termékeiket.. Az utóbbi években nagyon megcsappant itt az ipari üzemek száma, ezért egyre többen kistermelőként dolgoznak 2-3 holdon. H. Zs. Kék festék A

pályák nem mindig egyenlőek. Vannak, akik eleve göröngyösebb utakra kényszerülnek. A mozgássérültek, vakok, siketek esélyei soha nem lesznek egyenlőek ép és egészséges társaikéval. Hacsak... Hacsak nem egy olyan helyre születnek, mint például Amerika. Ezt az országot napokon át lehet szidni és dicsérni. Én például utálom a műanyag poharat. De amikor először fedeztem fel a műanyag pohár műanyag tetején a Braillepontokat, amelyek arról tájékoztatták a világtalant, hogy rendes kávét iszik-e avagy koffeinmenteset, bizony, csak annyit mondtam, te jó ég. Azután már meg sem lepődtem, hogy a telefontól a liftgombokig mindenütt ott vannak az egyenlő esélyt biztosító apró pontocskák. Más. Ahhoz, hogy az ember érdemben gyakorolhassa politikai jogait, állást foglaljon, szavazzon, tájékozottnak kell lennie. Márpedig az elektronikus média korában a legfontosabb információs csatorna a televízió. Talán ezért, hogy legyen szó bármilyen politikai műsorról, állampolgári kérdésekről, a tévében a „beszélő" mellett mindig ott a siketnéma szinkrontolmács, aki a társadalom ezen - bizonyára igen szűk - rétegének fordttja, miről is van szó. Nem hiszem, hogy azért a néhány szavazatért. Inkább az egyenlő esélyekért. Menjünk tovább. Kíváncsi vagyok, eszébe jutna-e egy tolókocsihoz láncolt mozgáskorlátozottnak egy „más" szemléletű államban, hogy elmenjen a vidámparkba. Úgy vélem, aligha. Nos, az örök show-k országában bizony a szórakozás éppolyan állampolgári jognak számit, mint a jogi védelem. Ebből adódóan a Disneylandek, állatkertek, vidámparkok és efféle intézmények éppúgy berendezkedtek a mozgássérültek fogadására, mint az egészségesekére. Az egyes attrakciók mellett világosan mutatja a tábla, hová lehet bemenni tolókocsival és hová nem. És ahol csak lehetett, úgy oldották meg a dolgokat, hogy lehetőleg ne zavarják ki a túl kicsiket, a túl nagyokat, a fogyatékosokat. Vagyis a tolókocsisok éppúgy felülhetnek a szellemvasútra, mint ahogy a legkisebb üzletben is használhatják a speciális mosdót, minden épületben a nekik készült feljárót, liftét. P

ersze, vágjuk rá azonnal, pénzkérdés ez is, mint annyi más. Részben tényleg az. De feltehetően fillérekben mérhető annak a kevéske kék festéknek az ára, amivel a tolókocsi jelét felfestik az üzletek bejáratához legközelebb eső parkolóhelyre. És ha egy lelkes illetékes netán egy „más" szemléletű országban meg akarná honosítani ezt a gyakorlatot, és épp azon töri a fejét, honnan teremtse elő a pénzügyi fedezetet, erre is van importálható megoldás. Fessen fel egyetlen jelet hitelből, szabjon ki irgalmatlan magas bírságot arra, aki indokolatlanul használja a szóban forgó parkolót, és az így igen gyorsan befolyó igen sok pénzből mázoljon további jeleket, egészen addig, míg mindenütt nem lesz belőlük elég. Illetékesünket nem kell, hogy a keresztényi jóság vezérelje. Elég, ha a praktikum. Mert szép dolog egyenlő esélyeket biztosítani mindenkinek, nemes szándék segíteni a hátrányos helyzetűeket, ugyanakkor hasznos és okos is ez az eljárás. Hiszen az csak jó, ha minden polgár önállóan intézi ügyeit, jön, megy, eszik, iszik, dolgozik, szórakozik, azaz termel és fogyaszt, ha a rosszabb esélyű nem teher a többiek nyakán, hanem maga is beilleszkedik a többségbe, a rendbe. Mondjuk úgy, gazdaságos? VjLCXh-r <)aJj" n (Folytatás az I. oldalról.) - Nyolcvankilencben, amikor részvénytársasággá alakultunk, még 1500-an dolgoztak Szegeden - fogad Nógrádi István főkönyvelő, aki már csak a felszámolás helyi ügyeit intézi. Azután, ahogyan változott a gazdaság, lassan-lassan elkopott a munka is. Ha egyszer a távol-keletről negyedannyiért hozzuk be a textiliát, mint amibe nekünk kerül, nem lesz bolond, aki a hazai gyáripart támogatja... - Három éve volt az első problémás őszünk, akkor már veszteséges lett az egész társaság, mert hogy mi csak fiók üzeme vagyunk a pesti Szekotex Rt.-nek. Akkor leépítettük a zalai fonodát, meg a tószegi szövődét. Később elküldtük a külföldi vendégmunkásokat is. De ettől még mindig nem táltosodon meg a piac. Az egykori csűcsrajáratás időszakában 55 millió négyzetméter szövet hagyta el a szegedi gyárat, de mire társaság lett belőle már örültek az évi 35 millió négyzetméternek is. 1987-ben ugyan még megpróbálkoztak egy fejlesztéssel, de piac mégis összeomlott. - £ termékeink fele a szocialista országokba ment, a maradék egyrésze is, csak éppen megvarrva. Ma meg fordított a helyzet, Oroszországból hozzák be az olcsó félkész szövetet. Azt mondják a szakmeberek, mindent a hatvanas évek erőitett könnyűipari fejlesztésének számlájára lehet fmi. Olyan gyárat építettek Szegeden - Nagyon nehéz. Hónapok óta többet voltak otthon, mint itt bent. Volt idejük állás után nézni, de kevés sikerrel. Akadt, aki takarítani próbált, volt aki portásnak ment, mások konyhalánynak. Ennyi szövőnő nem kell Szegeden. Ráadásul az a szomorú, azok maradtak a végére, akik hűségesek voltak a céghez, lehúztak húsz-harminc évet a textiliparban, s most nem sokkal a nyugdíj előtt nem tudnak mit kezdeni. A szakszervezeti iroda falán egy Lenin kép lóg. Állítólag azért marad itt, mert tíz éve nem festettek, s ha leveszik, a ráma helye még jobban árulkodott volna. A régi időkből hanglemezek, erősítők, diszkós felszerelés hever szanaszét az irodában. Túl haladt már rajtuk az idő. - Tudja az bánt engem igazán, hogy ezek az emberek nem tehetnek semmiről. Ők csak szőttek, fontak, s most meg az utcára kerültek. De hát ilyen a világ... Ötvenen-hatvanan még maradtak, zsákgyártással próbálkozik a Szekotex, de mindenki egyre kevesebb bizalommal lépi át a küszöböt... Konganak a léptek, amint kifelé jövök az üres folyósón. Visszadübörgik a szavakat: ők csak szőttek, fontak...szőttek, fontak... Elképzelem, amint Vladimír Iljics lenéz a falról, s megállapítja magában: a szövőnők már cukros kartellekről sem álmodnak. Itt a vég... Rafai Gábor A „szent tehenet" mégis csak levágták A szövőnők már kartellekről sem álmodnak is, ahol a láncsszem vége hiányzott: a nyers szövetet már nem tudták kikészíteni, így pedig a kutyának sem kellett a piacon. De mi lesz az utoljára elbocsátott négyszáz emberrel? - Egyelőre csak a felmondási időre eső bért fizetjük nekik, azt is havonta. A végkielégítést hiába írja elő a törvény, ha egyelőre nincs rá pénz. A cégvezetés terve az, hogy a felszámolás bevételeiből próbálják majd meg kifizetni a törvény előírta járandóságot. De... Ez sem olyan egyszerű, hiszen a társaságnak mindössze 1 milliárdot érő állóeszköze van, 3 milliárdos tartozással szemben. Egyébként is, ki vesz ma textilgyárat? - Nem talál már itt senkit - fogad a függetlenített szakszervezeti titkár, Csanádi József és csak a fejét csóválja arra a kérdésre, ki lehet a hibás, hogy ennyien az utcára kerültek? - Nehéz ügy ez. Mi is sokat gondolkodtunk rajta. Volt időnk, hiszen évek óta másunk sincs, csak problémánk. Hiába alakultunk át öt éve, akkor sem volt pénz ebben a szakmában, hitelből kellett finanszírozni mindent, s ez meg is ásta a cég sírját. Azután sorra elvesztek a piacok... A vezetés pedig csak a csodára várt. Textilművek: A hűsé, - Úgy tudom próbáltak racionalizálni? - Új piacokat kellett volna keresni, a leépítést is tervezni kellett volna... Egy idő után már kényszerpályára léptünk, s nem volt megállás. Gondolhatja, milyen helyzetbe kerültünk, ha már az osztályvezetőket is,végkielégítés nélkül tették az utcára. Jöttek a problémák sorra, a vezetőFotó: Schmidt Andrea sek maradtak a végére ség pedig igyekezett rögtönözni, s bár az összeomlást a külső lökés adta meg, azért több erőfeszítést vártak volna a menedzsmenttől - hámozom ki a beszélgetésből. - A szakszervezet sem tudott mit tenni. Ha egyszer nincs pénz a végkielégítésre, akkor nincs. - Milyen sors vár az utoljára elbocsájtott négyszáz emberre?