Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-27 / 122. szám

PÉNTEK, 1994. MÁJ. 27. Az emberevő bacilus újabb kalandjai PANORÁMA 11 A brit egészségügyminisztérium elutasította, hogy bejelentéskötelessé, vagyis központilag figyelendővé minősítse a néhány napja Nagy-Britannia-szerte ijedelmet okozó, üszkösödéssel járó betegséget, amelyet laboratóriumi vizsgálatok szerint az A-típusú Streptj^occus baktérium okoz. A szakértők véleménye változatlanul az, hogy a betegség ez évi előfordulásai „statisztikai torlódásnak" tekinthetők, de még beleférnek a statisztikailag elfogadható mértékbe. t\ laboratóriumi vizsgálatok szerint az eddigi megbetegedések egymástól elszigetelt esetek voltak, amit az bizonyít, hogy a betegekből a baktérium eltérő változatait tenyésztették ki - vagyis nincs járvány. Az ijedelmet az okozta, hogy az utóbbi hónapban egy jól körülhatárolható körzetben, Gloucester megyében egyszerre hét ilyen eset fordult elő, és három beteg meg is halt. Utána a sajtó kiderítette, hogy országszerte több más hasonló eset is volt az év eleje óta. A legfrissebb áldozat kedden vesztette életét Londonban. Az emberhúsevő baktérium ügye közben, a jelek szerint, a sajtó szabad prédájává vált. A szerdán megjelent brit bulvárlapok - The Sun, Daily Mirror - tíz halálos áldozatról tudtak, és erőteljesen kongatták a vészharangot. Az úgynevezett komoly lapok Financial Times, The Guardian, The Times - hat halálos áldozatról tudósítottak, és pártállásuktól függetlenül egyetértettek azzal a kormányzati állásponttal, hogy pánikra nincs ok. A The Guardian kihasználta az alkalmat, hogy figyelmeztessen: mindenféle emberevő bacilusnál sokkal veszélyesebb a dohányzás és az alkoholizmus, amely évente 100 ezer, illetve 30 ezer emberéletet követel NagyBritanniában, és akkor még nem is említették a közlekedés kockázatait. • Kistelekiek hívták föl a figyelmemet dr. Bohnerné dr. Bihari Évára. A fiatalember, aki nem győzte dicsérő jelzőit sorjázni, miheztartás végett még hozzátette: ja, egyébként a doktornő már nyugdíjas. Másik, negyvenes földije viszont fölcsillanó szemmel tudatta velem, bizalmasan: neki mindig is tetszett a doktornő. Ezek után sejtelmem se volt, milyennek képzeljek el egy férfiszívet nyugdíjas korában is megdobogtató orvosnőt. A csöngőszó hallatán vad ugatásba kezdenek a házőrzők. Szőke hajú, porcelán bőrű, kislányos mozgású háziasszony nyit ajtót, és a várón, a rendelőn át tessékel be bennünket a láthatóan nagy műgonddal és hozzáértéssel berendezett lakásba. Szinte magától értetődő természetességgel gördül beszélgetésünk a tegeződő formába. - Mindig azt hittem, riport azzal készül, aki vagy nagyon öreg, vagy akinek nagyon izgalmas az élete. Rólam azért egyik se mondható el, mit is tudsz írni az én szürke sorsomról? - kérdezi az álszerénység halvány jele nélkül, miközben térül- fordul és vendégváró harapni- s innivalóval tér vissza. Szemem megakad a közeli asztalkán heverő angol nyelvkönyvön, s a jellegzetes kötésű fekete Biblián. • Napi olvasmány mindkettő? - Eddig soha nem volt igazán időm egyikre sem. Ahányszor elkezdtem angolt tanulni, Dr. Bohnerné dr. Bihari Eva Ha a mókuskerék lefelé billen „...éreztem, ezek az enyéim." mindig közbejött valami. Ha más nem, egy kanyarójárvány. A bibliaolvasás meg kell az embernek. Hívőként és nagy egyéniségek megnyilatkozásaiból is tudom, mennyire segtt ez az életben. Nem olvasható azonban úgy, mint egy regény: elmentem hát a könyvtárban szervezett bibliamagyarázatra, ahol megtudtam, egyáltalán hogy fogjak hozzá, mit hogyan értelmezzek. • Úgy érzed, most különös szükséged van arra, hogy erőt meríts belőle? - Nézd, 30 éve élek Kisteleken. Emlékszem, '63-ban, amikor nem volt sikk, hogy templomba játjon az ember, új jövevényként elmentem a misére. (Gondoltam, ismerjenek meg az emberek teljes valómban. Ha elfogadnak, akkor nyertem.) Szóval, körülnéztem, és átöleltem az egész gyülekezetet: éreztem, ezek az enyéim... Hosszú évekig körzetben, majd az 1987-ben fölépült intézet reumatológiáján gyógyítottam a betegeket, elláttam a kisteleki szakrendelő vezetőhelyettesi teendőit, közben helyettesítettem a pusztamérgesi kollégát... Aztán jött a rendszerváltás meg az új „...örömet okozott, ha örömet szereztem..." (Fotó: Hárs László) vezetők. Amikor átadtam az intézet pecsétjét, iratait, kulcsait, az asztal túloldaláról jövő hang azt mondta: „Magát pedig, mihelyt eléri a nyugdíjkorhatárt, el fogom küldeni." Várok, amíg a bepárásodott szemüveg visszakerül a helyére... • Fájt? - Rosszul éltem meg, váratlan volt. Életem legnagyobb megpróbáltatása. Bár így utólag azt mondom: igazuk volt. Itt az ideje? Tessék nyugdíjba menni. Aki régebben fönt volt, az most billenjen lefelé a mókuskeréken. Ezt elfogadni azonban annak nagyon nehéz, aki fizikai teljesítőképessége teljében van, tapasztalatokban gazdag, és tele van tervekkel... • Hány éve ennek? - Kettő. • Kezdjük az elején! Hogy indult ez a pálya? - Szegeden születtem, Bordányban nevelkedtem, a falusi orvos egyetlen gyermekeként, aki szívfájdalommal nézte Mihálffy kántortanító úr hat csemetéjének önfeledt hancúrozását. Azt hiszem, azóta vágytam nagy családra. • Ezt a hiányérzetet sikerült később kompenzálnod? - Öt fiút szültem, négyet neveltünk föl. Igyekeztem azokat a nevelési elveket érvényesíteni, amelyeket szüleim is tudatosan alkalmaztak velem, hogy ne váljak amolyan önző egykévé. Rákényszerftettek a munkára, a segítésre, örömet okozott, ha örömet szereztem a szüleimnek, másoknak... És mindig voltak meg nem valósult álmaim. (Folytatjuk.) Chikán Ágnes POLITIKAI HIRDETÉS. POLITIKAI HIRDETÉS. POLITI KAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS, POLITIKAI HIRDETÉS • Az Odera melleti Frankfurtból visszatértünk Berlinbe. Megérte. Ottani, utolsó napunk délutánján kirándultunk Potsdamba, este pedig a Deutsche Oper egyik slágerelőadását, Donizetti Lucia di Lammermoor című operáját nézhettük meg, kitűnő szereposztásban. Azután irány - Drezda. Ezúttal vonaton. Kényelmes, kétórás út, amelynek újfent „magyar vonatkozása" van: Budapest Euro-City a gyorsvonat neve...Szászország fővárosában pokoli a hőség. Az utcák feltúrva, állandóan akadályokba ütközünk, így azután a pályaudvar és a Hilton Szálló közötti mintegy 1500 métert taxival is bő fél óra alatt teszszük meg. Ott azonban kárpótol bennünket a légkondicionált szoba, meg a hűtőszekrényben lévő jéghideg üdítő (mint, például - a sör...) Kinézek az ablakon. Előttem lassan, méltóságteljesen hömpölyög az Elba. A túloldalon Dresden-Neustadt (Drezda-Újváros), a parton csupa új épület, szállodasor, irodaház. Mindez az elmúlt négy évben épült, ahogy a szállodában hallom, főleg svéd vállalkozók jóvoltából. A másik oldalon már nem tárul elém ilyen szép látvány. A Frauenkirche (Miasszonyunk temploma) második világháborús romjai meredeznek előttem. Vagy 20 éve annak, amikor először jártam ebben a gyönyörű városban. Akkortájt még több romos épületet láttam, s maga a Zwinger, a város egyik legvonzóbb látványossága is, igencsak sérülten várta a látogatókat. A Frauenkirche bolgárok - lassan visszatérnek hazájukba, csak az afrikai és az ázsiai országokból érkezettek teszik ezt nehezen. Azt is megtudjuk, hogy jelenleg 1135 magyar állampolgár él és dolgozik Drezdában. Sokan „benősültek", mások állandó tartózkodási és munkaengedélyt kaptak, de, mint azt Schieferdecker asszony mondja, nincs semmi gond velük, jó munkások, megbízhatóak, lelkiismeretesek, pontosak, ő személyesen is ismer néhányat közülük, akikre szintén vonatkozik a fenti megállapítás. Megkérdezem: milyen arányú a bűnözés a külföldiek körében? Tudniillik, Bonnban, Berlinban jóval magasabb, mint a németek körében. A válasz: ez a keleti országrészben nem jellemző, mert jóval kevesebb a külföldi. A gondot az jelenti, hogy a külföldiek között (akik állandó tartózkodási engedéllyel rendelkeznek) több a munkanélküli, alacsonyabb a szakképesítésük, s ebből adódik gyakran a fenti statisztika. A szász városban inkább a már említett cigaretta árusok, az áruházi tolvajok jelentik a veszélyt. Ebben egyébként a románok járnak az élen. Ezt megerősíti Volker Lange úr is, a megyei bűnmegelőzési osztály vezetője, aki jól ismeri az ottani helyzetet. Azt mondja, a rendszerváltozás után megnövekedett a bűnözés Németországnak ezen a részén is, elsősorban a szélsőjobboldali fiatalok randalírozása és az idegenekre, színesbőrűekre való támadások folytán. Nos, a rendőrség, a különféle társadalmi és karitatív szervezetekkel együttműködve, igyekszik útját állni az ilyen erőszakos cselekedeteknek. Szavai szerint, a rendőrség meglehetősen gyatra technikai felkészültsége ellenére is, eddig eredményesen vette fel a harcot a bűnözéssel. Röpke drezdai látogatásunk végeztével, indulunk a reptérre. Kacskaringós, sok-sok akadállyal .teletűzdelt úton haladunk kifelé a városból. A leghoszabb utca: Ludwig Kossuth Strasse. Mondom a mellettem ülő lengyel újságíró kollégának, hogy most a magyar utcán haladunk végig. Á, Ludvig Kossuth! Ismerem, mondja. 1848, teszi hozzá. Örülök, hogy ilyen tájékozott, rólunk. A drezdai repülőtéren Gerd Müllerrel futok össze. Pontosabban, a tömeg sodor össze bennünket, s ő bokán rúg. Merő véletlenből.(Ennek leírása azonban a tegnapi HDS & Délmadárban részletesen megtalálható.) Kellemes repülőút, csodálatos táj. A München-i Franz Josef Strauss repülőtéren Lidia Zimmermann asszony, bajor-fővárosi kalauzunk vár bennünket. A lengyel származású, temperamentumos hölgy, egyszuszra elmondja, hogy mi vár ránk az elkövetkező két napban, felsorolja München összes nevezetességeit, tájékoztat bennünket arról, hogy másnap este a híres madridi balett, a Teatro Espanol Bolero című előadását tekinthetjük meg. Kellemes fogadtatás, és meglepetés is egyben. Észre sem vesszük, hogy már München központjában vagyunk, pillanatokon belül elfoglalhatjuk helyünket az Eden Hotel Wolff kényelmes szobáiban. Kisimre Ferenc • Vendég voltam Németországban (4.) A harmadik állomás: Drezda felépítésére, vagy pontosabban újra építésére, a hatalmas költségigények miatt gondolni sem lehetett. Most azonban nemzetközi összefogással és általános adakozással próbálják előteremteni az építkezésekhez szükséges anyagiakat. A Hilton Szálló halljában csokoládéból készült téglákat árulnak, természetesen nem az építőanyag-gyártásban szokásos áron... A közeli aranyművesnél pedig olyan karórát vásárolhatunk, amelynek számlapján egy icike-picike kő díszeleg a Frauenkirche romjaibői építették be az időmérő szerkentyűbe. Ara? Nem hétköznapi! Vietnámi cigaretta árusokkal találkozunk az utcán. Olcsón kínálják a márkás amerikai dohányt. Ha „komoly" vevőt látnak az emberben, akkor behúzódnak vele a kapualjba, mert félnek a rendőröktől. A civilben járőrözőktől is. Merthogy, akkor kiutasíthatják őket az országból...Ezek a vietnámiak ugyanis, még a régi, a Honecker-rendszer maradványai. Abban az időben vendégmunkásként jöttek a baráti országba dolgozni, az egyesülés után már nem volt rájuk szükség, haza menni nem akartak, valamiből azonban élni kell. A tartózkodási engedélyük viszont csak ideiglenes, félévenként hosszabbítandó, így, egyik napról a másikra élnek. Nem ők az egyedüliek. Angolaiak, kubaiak, etiópiaiak, A Zwinger főbejárata, Drezda egyik legtöbbet fotózott látványossága. s több baráti ország egykori gastarbeiterei is hasonló cipőben járnak. A több, mint félmilliós Drezdában nem okoznak gondot a külföldiek. Ezt már Marita Schieferdecker-Adolph asszony, a helyi önkormányzat idegenrendészeti osztályának vezetője mondja. Az biztos, teszi hozzá, hogy az egykori vendégmunkások helyzete megoldatlan, de ez előbbutóbb rendeződik majd. Az európaiak - lengyelek, szlovákok, csehek, magyarok. 8 OK, HOGY Miért szavazzon az SZ DSZ ielöitjére? g|I§P 8. Hogy véget vessünk a társadalom megosztottságának. || • SZDSZ