Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-12 / 110. szám

& MS3 & 0 MM Nemcsak a szovjet csa­patok vonultak volna be 1981-ben Lengyelország­ba, ha Wojciech Jaru­zelski államfő nem hirdeti ki a szükségállapotot, de „testvéri segítséget" is kaptak volna német és csehszlovák alakulatok formájában. A KGB utasí­tást kapott arra, hogy „szökés közben" le kell lő­ni Jaruzelski tábornokot az akció végrehajtása so­rán - mondotta el a len­gyel parlament alkotmá­nyos felelősséget vizsgáló bizottságának meghallga­tásán Jan Lazarczyk, egy­kori katowicei vezérkari főnök. Mint elmondotta, a GRU és a Stasi tisztjeivel többször állt módjában beszélgetni abban az idő­ben, amikor azok meg­felelő helyet és épületeket kerestek az intervenciós csapatok majdani elszállá­solására. CSÜTÖRTÖK, 1994. MÁJ. 12., 84/110. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 17 FT • Csongrád megyei listán jutottak be Öten már a Parlamentben Fritz Péter Nemcsók János Pancza István Póda Jenő Rózsa Edit (MSZP) (MSZP) (FKGP) (MDF) (SZDSZ) Betiltott hungaristák? A Hungarista Mozgal­mat - a magyar hatályos jogi szabályozás alapján ­nem lehet bírósági nyil­vántartásba venni. Ez a Fővárosi Főügyészség jogi álláspontja, amelyről a kö­zelmúltban levélben tájé­koztatta a Fővárosi Bíró­ságot. Az MTI értesülése sze­rint azt javasolták a Fővá­rosi Bíróságnak, hogy a döntés előtt vegye figye­lembe a Hungarista Moz­galom valódi célját, ame­lyet vezetőinek nyilatko­zatai bizonyítanak. Példa­képüknek tekintik a volt nyilasvezért, Szálasi Fe­rencet. Az áprilisban meg­alakult Hungarista Moz­galom elnevezésében is azonos a fasiszta, faji ideo­lógiát valló 1938-ban létre­hozott, majd feloszlatott mozgalommal. • Hosszú huzavona utan március végén született meg az a kormányrendelet, amely 1994. január l-jétől vissza­menőleg 24 milliárd forintot fordít az egészségügyben, valamint a szociális ágazatban dolgozók béremelésére. Az összeget úgy osztották szét, hogy pótlékot állapítottak meg a járó- és fekvőbeteg szak­ellátásban a legnagyobb fizikai és pszichés megterheléssel járó munkakörökben dolgozók szá­mára. így 8 ezer, 4 ezer, illetve 2400 forintos pótlékot kapnak a legveszélyeztetettebb mun­• A korházakban fizettek A SZOTE-n még felmérnek kakörökben dolgozó egészség­ügyiek. Akkor a Népjóléti Mi­nisztérium sajtószóvivője, Veres Pálma arról tájékoztatta lapunkat, hogy a májusi fi­zetésekkel együtt kapják meg a visszamenőleg járó pénzt. (Folytatás a 6. oldalon.) Kampánykulisszák Különleges idénymunka a politikai kampányban dolgo­zóké, hiszen négyévente van csak szükség rájuk. A kam­pányokban azonban természe­tesen nem csak kampányfő­nökök léteznek, hanem szép számmal dolgoznak egyéb akitivisták is. A kampánypira­mis legalján helyezkednek el a plakátragasztók és röplapter­jesztők - kik sokszor csak al­kalmi munkások. Egy modern summással találkoztunk mi is, inkognitóját azonban kérésére megőrizzük - lévén egyetemi hallgató. (Részietek a 10. oldalon.) Valamennyi szavazat összeszámlálása után: öt biztos hely Csongrád megyében. A területi listás szavazás előzetes végered­ménye alapján - a gépi adatok „kézi" hite­lesítése néhány napon belül várható - az MSZP 2, az SZDSZ 1, az MDF 1, az FKGP 1 mandátumot szerzett, 1 mandá­tum pedig „felcsúszott" az országos listá­ra. Ez utóbbi a töredékszavazatok összeg­zésekor talál gazdára: azok a szavazatok ugyanis, amelyek nem eredményeztek egy egész, vagy egy újabb mandátumot a pár­toknak, nem vesznek el a második fordu­lóban, az országos listán szerezhető képvi­selői helyekkel osztják s /ft. Május végén tehát országosan 82 listás és 174 egyéni mandátum sorsáról határoznak a választók (miután az első fordulóban 125 listás és 2 egyéni mandátumról döntöttek). A második fordulóban az egyéni jelöl­teknek már nem szükséges abszolút, 50 százalék feletti többséget szerezniük: az győz, aki a legtöbb szavazatot kapja. A sz­egedi verseny érdekessége, hogy az első kör után az első és a harmadik választóke­rületben állva maradt Póda Jenó és Rózsa Edit már mindenképpen képviselő - ha egyéniben is diadalmaskodnak, pártjuk a listán sorban utánuk következő, vagyis a második embert küldi a Parlamentbe. • Olaszország A jobboldali kormány letette az esküt Oscar Luigi Scalfaro és Silvio Berlusconi. (MTI Silvio Berlusconi olasz kor­mányfő és 25 fős kabinetje szerda délelőtt letette a hivatali esküt Oscar Luigi Scalfaro olasz államfő előtt. Itália má­sodik világháború utáni törté­netében most először jutott kormányra a jobboldal, amely eddig - a baloldallal együtt ­az olasz belpolitika íratlan játékszabályainak megfelelően nem léphette át a hatalom kü­szöbét. A csaknem fél évszáza­don át hatalmon volt erők azonban belebuktak az egész országot behálózó korrupciós - Telcfotó) botrányba, s ez gyökeresen megváltoztatta a játékszabá­lyokat. A március végi parlamenti választásokon elsöprő sikert aratott a jobboldali szövetség. Miután a képviselőházban ab­szolút többséget szerzett, nem volt szüksége arra, hogy alkut kössön a korábbi szereplőkkel: az örök második baloldallal és a kereszténydemokraták ma­radék csapatával, mely még képes volt ugyan bejutni a tör­vényhozásba, de ott azonnal darabjaira hullott szét. • Szentesen lopták; ne egyen belőle! Mérgező fehér paprikák Ismeretlen tettes vagy tet­tesek május 10-én, az éjszakai órákban Szentesen a Mágocsi úton található úgynevezett TV­táblában lévő kettő 50 méteres fóliasátrak egyikéből mintegy 2500 olyan fehér paprikát vit­tek el, melyet az előző nap UNIFOSZ-szal permeteztek. Mivel ez a szer idegméreg, ezért a lopott paprika fogyasz­tása az egészségre veszélyes. A rendőrség arra kéri a vá­sárlókat, hogy fokozottan fi­gyeljenek oda arra. kitől vesz­nek fehér paprikát, érdek­lődjenek eredete iránt. Kérik azt is, hogy jelentkezzenek mindazok, akik bármilyen in­formációval rendelkeznek a bűncselekményről. A bejelen­téseket a Szentesi Rendőrka­pitányság a 06-63-312-433-as telefonon várja. Júniusban alakul meg az új Országgyűlés Az Országgyűlés alakuló ülését - az alkotmány rendel­kezése szerint - a köztársasági elnök hívja össze a választást (május 29-ét) követő egy hóna­pon belüli időpontra. Az új Országgyűlés megbízatása az alakuló üléssel kezdődik és négy évre szól. Az alakuló ülé­sen az Országgyűlés elnököt, alelnököket és jegyzőket vá­laszt tagjai sorából, valamint állandó bizottságokat alakít. Az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával a kormány megbízatása meg­szűnik. Ha a kormány meg­bízatása megszűnik, az új kormány megalakulásáig a kormány hivatalban marad, és gyakorolja mindazokat a jo­gokat, amelyek a kormányt megilletik; nemzetközi szerző­dést azonban nem köthet, és rendeletet csak a törvény kife­jezett felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkot­hat. Cézár, Napóleon, Sztár E hét végén 68 ezer diák ballag, búcsúzván iskolájától. Itt-ott házi ünnepségeket ren­deznek, nyilvánvaló, nem mindegy, mivel kínálják a ven­dégeket a nagykorúságra érett fiatalok. Az újságolvasót már riaszthatta egy hír: Pécsett a múlt vasárnapi vásárban egy délszláv „konyakárus" 200­230 forintért 7 decis, Badel fel­iratú címkével ellátott üvege­ket kínált. Később kiderült, a konyaknál sötétebb színű ital­lal töltött üvegek egyike - ke­tten is ittak belőle - ferriklo­ridot is tartalmazott, amely ha­lált okozó méreg. Az áldozato­kat kórházban ápolják. Az utólagos riasztás így szólt: akik a fenti helyen jugó konyakot vásároltak, ne igyanak az italból... Mi a helyzet Szegeden? (Folytatás a 2. oldalon.) Csapvíz, konyakáron Palackok, elkobozva. (Fotó: Somogyi Károlyné)

Next

/
Oldalképek
Tartalom