Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-09 / 107. szám
1994. május 9. m:SPORTJA 3 Kötélből font Lakács-idegek Döntőben a szentesi lányok Elektrosoft SE-Kontavill-Szentesi SC10-9 Hungerit-Szentesi SC-BVSC Steffl 7-5 A nagy nyugalommal vízbe szálló Szentes alaposan ráijesztett a hazai együttesre. Berki és Horváth Cs. találataival kétgólos előnyre tettek szert, a szolnokiak részéről mindössze Nagy T. tudott eredményes lenni a negyed vége előtt. A hazaiak játékát pontatlanság jellemezte, ami tovább folytatódott a második felvonásban. Ekkor Kiss A. egyenlített, mégis képtelen volt vezetéshez jutni az Elektrosoft. A folytatásban gyökeres változás állt be, felszabadultabbá vált a hazai gárda. Nagy T. keze kétszer is lódult és először tett szert vezetésre a pályaválasztó. Az elkövetkezendőkben Tóth Cs. és Varga csillogott, szépségdíjas találataikra csak Dongó tudott válaszolni, a negyed végén két góllal elhúzott a Szolnok. A befejező játékrész álomszépen kezdődött az Elektrosoft számára, mert Horváth büntetőjét Sűrű megfogta és az ellentámadásból Kiss A. kilőtte a rövid sarkot. Újabb rövidzárlat következett a szolnoki sorokban, mert a Szentes háromgólos hátrányból 9-9-re felzárkózott. A mérkőzés az utolsó percre izgalmasan alakult és kiderült, hogy a hazai együttesben Lukács idegeit kötélből fonták, 14 másodperccel a vége elótt pazar góllal megszerezte a győzelmet. Wolf Péter: - Örök igazság, hogy amíg nem lövünk kapura, addig gól sem lesz. A center-posztra egyszerűen képtelenek voltunk bejátszani a labdát, ám az egész évi teljesítményünkkel elégedett vagyok. Tóth Gyula: - Ennek a mérkőzésnek számunkra már nem volt nagy jelentősége. Kár. hogy az utolsó percekben a játékvezetők vették át a főszerepet. A mérkőzés jegyzőkönyve. Elektrosoft SEKontavill-Szentesi SC 10-9 (1-2,2-2, 4-1,3-4). Szolnok, 200 néző. Vezette: Németh, Marjay Szolnok: SŰRŰ - Vargyas 1, Mohi, Lukács 1, TÓTH CS. 2, NAGY T. 3, KISS A. 2. Csere: Varga 1, Magyar. Hegyvári. Edző: Wolf Péter. Szentes: PODHÁNSZKY Melkun, Berki 1, Pellei 1, Halápi 1, Dongó 1, Szénánszki 1, HORVÁTH CS. 4. Csere: Ibolya, Piti, Kiss I. Edző: Tóth Gyula. Gól-emberelőnyből: 10/5, ill. 10/6. Négy méteresből: 0, ill. 1/0. ÚRBAN • Elóző napi, Budapesten aratott győzelmükkel helyzeti előnyben volt a szentesi női vízilabdacsapata. A döntőbe jutáshoz ugyanis két megnyert mérkőzés szükséges a kiírás szerint. Erősttettek is a hungerites lányok, mert Justin Viki visszatért hozzájuk Németországból. Váltakozó játék után az első gól az 5. percben született Pantyulina révén, 1-0. A negyed 2-2-es döntetlennel végződött. A második játékrészben még előSzör a vendégek vezettek 3-2-re, de ezután beindult a hazai gépezet és háromgólos vezetést harcoltak ki. A harmadik negyedet az elpuskázott, kihagyott szentesi helyzetek jellemezték, ebben a „vetélkedésben" különösen Pantyulina tűnt ki. Az utolsó játékrész két nagy Huff védéssel indult, aki egyébként végig jó teljesítményt nyújtott. Ellaposodott a mérkőzés, de a hazaiak győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Sokat javult a társaság a Vasas-mérkőzés óta, főként a kulcsemberek tettek ki magukért. Külön dicséretet érdemel Stieber Mercedes óriási küzdeni tudása. Ha a döntőig folytatódik ez a folyamat, méltó ellenfelei lehetnek a Vasasnak. Hungerit-Szentesi SCBVSC Steffl 7-5(2-2,4-1,1-1,0-1). Női mérkőzés. Szentes, 100 nézó. Vezette: dr. Kiss O., Németh. Szentes: HUFF - Tóth G. 2, Sípos E„ TÓTH N. 1, STIEBER 3, Vincze Pantyulina 1, Justin. Edző: dr. Tóth Gyula, Fülöp Tibor. Gól-emberelőnyből: 3/3, ill. 8/3. Négy méteresből: 1/1, ill. 0. BARTHA LÁSZLÓ 2. perc: Puskás húzott el sokat ígérően a jobb szélen, átívelt a másik oldalra, ahonnan Kovács T. a kapu elé adott, ám Katona elől, ha nehezen is, de Varró megkaparintotta a labdát. 10. perc: Gyors bal oldali vendégtámadás végén Nagy L. ügyesen kiugratta Verest, akinek éles beadása az utolsó pillanatban közbelépő Paksiról vágódott az alapvonalon túlra. 15. perc: A szegediek kapujától mintegy 25 méterre szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Kovács I. végezte el, jól eltalált, a bal alsó sarokba tartó labdáját Kantár gyors vetődéssel tenyerelte az alapvonalon túlra. Beívelés után az elmélázó védők között Raducu fejelhetett, s nem túl erős labdáját a védők már csak a gólvonal mögül tudták „kikotorni", 0-1. 20. perc: A bal oldalon bontakozott ki szegedi támadás, Katona vihette fel a labdát. A 16-os magasságához érve visszagurított középre, a nagy lendülettel érkező Kubát, 19 méterre a kaputól, habozás nélkül ellőtte a labdát, ami a vetődő Varró mellett a jobb alsó sarokban kötött ki, l-l. 39. perc: A kapujuktól 20 méterre szabálytalankodtak a balmazújvárosiak. A cseles szabadrúgást Puskás végezte el, a labdát okosan elrúgta a sorfal felett, ám a jobb oldali kapufa mentett. A labda éppen Nagy A. elé pattant, de a beállós nem tudott élni az alkalommal, 5 méterről a felső lécet találta telibe! Labdarúgó NB II. Szünet után a napokban fiatalon elhunyt volt szegedi játékos, Apró István emlékének egy perces néma felállással adózott a stadion közönsége. 55. perc: Puskás rúghatott szögletet a bal oldalról. A kapu előterében Popov ugrott a legmagasabbra, és a beívelt labdát a hálóba „bólintotta", 2-1. 57. perc: Óriási szegedi helyzet maradt kihasználatlanul. A vendégek térfelének közepén Katona szerzett meg egy átadást. Pár lépés után nagyszerűen tálalt a középen felfutó Kovács T. elé, aki bármit csinálhatott volna a labdával, hiszen már csak a kifutó Varróval állt szemben. A középpályás azonban elhamarkodottan megpróbálta ellőnni a labdát a vetődő kapus mellett, akiről az alapvonalon túlra perdült a lövés. A vendégek fociztak, ám a két pont a szegedieké Harmadszor nyárt „zsinórban" az FC Hiába a Szabó, Nagy L., Forkovec és Fige alkotta, áttörhetetlennek látszó védőfal, a berobbanó Popov (világos mezben) mégis megtalálta a rést: fejéről védhetetlenül vágódott a hálóba a szegediek győzelmet jelentő gólja. (Fotó Gyenes Kálmán) Szeged FC-Balmazújváros 2-1 (1-1) Szeged, Tisza-parti stadion, 1200 néző. Vezette: Sóthy (Dravecz, Makai). Szeged FC: Kantár - Paksi, Popov, Nagy A., Krajczár - Zámbori, Kubát, Gréczi, Kovács T. - Puskás, Katona. Edző: Nagylaki Kálmán. Balmazújváros: Varró - Szabó, Fige, Nagy L., Forkovec - Kaszás, Csatári, Bernát, Kovács I. - Veres, Raducu. Edző: Kegyes László. Csere: Katona helyett Várszegi N. a 75., Veres helyett Loós a 80., Csatári helyett Pál a 84., Zámbori helyett Schwarcz a 86. percben. Gólszerző: Raducu a 15., Kubát a 20., Popov az 55. percben. Sárga lap: Nagy A. a 13., Kovács I. a 34., Pál a 88. percben. 60. perc: Kovács I. szögletrúgása után meleg pillanatok adódtak a szegedi kapu elótt, szerencsére Raducu közeli fejesét Kantárnak remek reflexmozdulattal sikerült hárítania. Nyugodt, a bentmaradást szinte már biztosra vehető újonc, és az NB ll-es tagságért élet-halál harcot vívó szegedi csapat csapott össze a Tiszaparti stadionban. Ez látszott is a játékon, tét nagysága, a „Győzni kell!" tudata az első negyedórában igencsak bénítóan hatott a vendéglátókra. A stílusosan futballozó balmazújvárosiak egyik támadása a másikat érte, folyamatos játékuk arra engedett következtetni, ha ellenfelük nem változtat, hamarosan baj lehet. Lett is, hiszen a 15. percben a vendégek megszerezték a vezetést. A gól után az addig egysíkúan játszó szegediek megnyugodtak, élénkebbé, határozottabbá váltak, és sikerült kiegyenlíteniük, mi több, a vezetést is megszerezhették volna, ha Nagy A. valamivel Higgadtabb. Szünet után a lendületes FC viszonylag hamar, mondhatni a legjobbkor talált a kapuba Popov révén. Hogy mennyire jól jött a gól, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a balmazújvárosiak ismét nekidurálták magukat, újból átvették a játék irányítását. A veszélyes helyzetek sorát alakították ki, más kérdés, hogy az önfeláldozó védők mellett csak elvétve jutottak lövéshez- A szegediek lelkes játékukkal, nagy akarásukkal mindenképpen rászolgáltak a nagyon fontos két pontra, ami továbbra is bizakodással töltheti el a csapatot és szurkolóit egyaránt. Jó: Popov, Kovács T., Kubát, Puskás, illetve Fige, Forkovec, Kovács I., Raducu. Nagylaki Kálmán: - Három mérkőzést nyertünk „zsinórban ", így most már tényleg saját kezünkbe vettük sorsunk irányítását. Kegyes László: - Azt hiszem, most is bizonyítottuk, hogy újonc létünkre jó csapat vagyunk, helyünk van az NB 11ben. Ezen a meccsen is mi fociztunk jobban, de a szerencsésebb Szeged nyert. GVÜRKIERNŐ További eredmények KELETI CSOPORT: Hatvan-Kiskőrös 3-2 (3-2), Nyíregyháza-REAC 2-0 (1-0), Tiszavasvári-Diósgyőr 4-3 (1-2), Kazincbarcika-Kaba l-l (0-1), Gödöllő-Hajdúnánás 2-1 (0-1), III. ker. TVESzarvas 0-3 (0-1). NYUGATI CSOPORT: Paks-Dorog 3-0 (1-0), BKV Előre-Dunaferr l-l (0-1), Százhalombatta-ESMTK 3-0 (2-0), Keszthely-Nagykanizsa 1-2 (0-0), Baja-Pénzügyőr 0-3 (0-2) , Beremend-Szekszárd 7-0 (4-0), Budafok-Mohács 0-2 (0-1), Zalaegerszeg-Veszprém 2-1 (l-l). A Keleti csői >port (110 2. Hatvan 3. Szarvas 4. Diósgyőr. 5. Tiszav. 6. T.kécske 7. Kaba 8. H.nánáx 9. III. ker. 10. Ny.háza 11. B.újváros 12. Gödöllő 13. K.barcika 14. Szeged 15. Eger SE 16. RF.AC 25 13 6 25 11 9 25 12 6 25 10 8 25 11 6 25 10 25 10 25 10 25 10 25 8 állása: 4 47-28 32 35-28 32 30-26 31 39-29 30 39-31 28 8 7 7 6 7 7 6 410 5 8 5 7 4 7 6 5 7 7 8 33-29 28 7 .29-27 28 8 33-27 27 8 32-29 27 9 29-21 26 10 31-36 23 12 30-38 20 11 26-36 18 12 18-35 18 13 28-40 17 14 27-46 15 A Nyugati csoport állása: 1. N.kanizsa 25 16 5 4 45-15 37 2.ZTE 25 15 4 6 43-25 34 3. Dunaferr 25 14 6 5 34-17 34 4. Keszthely 25 12 4 9 30-27 28 5. Budafok' 25 10 7 8 37-32 27 6. ESMT 25 10 6 9 28-20 26 7. BKV 25 9 7 9 27-25 25 8. Dorog 25 8 9 8 18-20 25 9. Sz.halomb. 25 11 3 11 32-36 25 10. Beremend 25 10 3 12 37-33 23 11. Mohács 25 8 7 10 36-40 23 12. Veszprém 25 8 5 12 29-37 21 13. Bajai FC 25 8 5 12 23-32 21 14. Paks 25 7 6 12 22-29 20 15. Pénzügyőr 25 410 11 19-38 18 16. Szekszárd 25 5 3 17 16-50 13 fiz élen a helyzet változatlan A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában az élen álló négy csapat sorrendje nem változott, mivel valamennyi győztesen hagyta el a pályát. Üllésen rangadót játszottak, s a magasabb osztályba menetelő együttes nagy küzdelemben győzte le a Szentesi Bányai SE-t. Üllés-Szentesi Kinizsi Bányai SE 2-1 (2-1) Üllés, 500 néző. Vezette: Bali. Üllés: Abonyi - Kálmán, Simái, Farkas, Batik, Bálint, Zakar (Kormos), Csiszár, Grezsa, Dékány, Buknicz. Edző: Simái Sándor, Batik Sándor. Szentesi Kinizsi Bányai SE: Vadász - Lázár, Nagy, Berezvai, Bakai, Bugyi, Tari (Varga), Szél, Ökrös, Stráma, Sípos. Edző: Tóth István. A szentesi vezető gól után Buknicz két szép góljával beállította a végeredményt. A szentesiek az egész mérkőzés alatt lelkesen küzdöttek. A második félidőben a sok kihagyott gólhelyzet és a vendég kapus pazar védései miatt maradt az elsó félidei eredmény. A nagyon szépen és lelkesen játszó üllési csapat jól szórakoztatta a nézőket. Góllövő: Bukincz 2, ill. Nagy. Jók: Kálmán, Bálint, Grezsa, Buknicz, Dékány, ill. Lázár, Bugyi, Szél, Stráma. Ifjúságiak: Üllés-Szentes B 2-1 Tömörkény-Algyő 2-1 (0-11) Tömörkény 200 néző. Vezette: Kérdő (kiválóan). Tömörkény: Soós - Papp, Sebestyén, Nánási (Kiri), Gémes, Rácz Cs., Laczkó A. (Rácz J.), Laczkó F., Samu, Bori, Kádas (Jaksa). Edző: Fehér László. Algyő: Boros - Niku, Portörő, Beck, Makra, Kovács, Dobos, Hetényi, Győri, Soós, Farkas. Edzó: Portörő Imre, Portörő Lajos. Végig sportszerű mérkőzésen majdnem elfelejtették a tömörkényiek, hogy futballozni mentek fel a pályára. Aztán a bekapott vendéggól felébresztette a hazaiakat és nagy nyomás nehezedett a kapujukra, de kétszer így is sikerült bevenni a nagyon jól védő vendégek kapusának hálóját. Gólszerzők: Samu, Rácz J., ill. Győri. Jók: Gémes, Laczkó F., Papp, ill. Boros, Niku. Ifjúságiak: Tömörkény-AIgyó 2-2 Földeák-Röszke 2-0 (1-0) Földeák, 200 néző. Vezette: Csende. Földeák: Varga - Nagy, Horváth, Bajusz (Szűcs), Mészáros, Kurunczi, Palóc (Szabó G.), Kiss, Kordó, Bugyi, Balázs (Orosz). Edző:_Tóth Imre. Röszke: Szűcs - Csiszár, Tóth, Papdi, Gyöngyi (Nagy), Szalma, Toppantó, Hornyák (Horváth), Kovács, Bodor, Tanács. Edzó: Berki István. Nagyon korrekt játékvezetés mellett ilyen különbségben is megérdemelt a Földeák győzelme. Gólszerzők: Bugyi, Kiss G. Jók: az egész hazai csapat, ill. Tóth, Papdi. Ifjúságiak: Földeák-Röszke 6-1 Szikáncs-Kiszombor 0-1 (0-1) Szikáncs, 100 néző. Vezette: Nagy. Szikáncs: Enyedi - Borsodi L. (Benkő L.), Prágai, Wolf, Benkő Cs., Borsodi R., Bokor, Vajda (Szabó L.), Rostás, Szabó A., Csávás (Kiss). Edző: Kérdő Sándor. Kiszombor: Gulyás - Petyó, Uracs, Tóth, Botlik (Moldován), Méhes, Cseh, Juhász, Koczkás (Haklik), Katkó, Szabó. Edző: Haklik János. A hazaiak több nagy helyzetet hagytak kihasználatlanul, többek között egy 1 l-est is. A döntetlen talán igazságosabb lett volna. Gólszerző: Juhász. Jók: Borsodi R., Benkő Cs., ill. Juhász, Koczkás. Szegvár-Csanytelek 0-2 (0-1) Szegvár, 300 néző. Vezette: Samu. Mindvégig izgalmas mérkőzést játszott a két együttes, azonban a szegváriak 1-0-ás vendég vezetésnél 1 l-est hibáztak. Zsombó-JATE l-l (0-0) Zsombó, 200 nézó. Vezette: Kószó. A mérkőzést végig irányító Zsombó hadilábon állt a góllövéssel, az egyetemisták pedig az utolsó percben gólt lőttek. Ifjúságiak: Zsombó-Szatymaz l-l A bajnokság állása 1. Csanytelek 24 19 2 3 73-24 40 2. Üllés 24 19 1 4 64-28 39 3. f .szállás 24 17 4 3 54-22 38 4. K.zombor 24 14 6 4 49-22 34 5. K. Bánva 24 14 2 8 45-32 30 6. F .sebestvén 23 13 2 8 39-29 28 7. Tanárk. 23 9 8 6 38-31 26 8. kos/ke 24 9 4 11 47-42 22 9. UTC 24 9 3 12 22-34 21 10. Földeák 23 9 2 12 36-48 20 11. Szikáncs 24 6 7 11 25-26 19 12. Tömörk. 24 7 5 12 30-36 19 13. Algyő 24 6 6 12 40-55 18 14. Zsombó 24 3 6 15 25-60 12 15. Szegvár 24 2 4 18 19-81 8 16. JATE 23 2 2 19 24-62 6 UTC-Ferencszállás 0-4 (0-2) Szeged, 150 néző. Vezette: Kiss T. UTC: Szekeres - Bodor (Magda), Dobó, Katona, Pördi - Martonosi (Balogh), Szél, Dóra - Herédi, Bokor, Szalai. Edzó: Bucsek József. Ferencszállás: Csapó Pipicz, Kócsó, Vörös, Bottyán - Bíró, Hegyesi, Kovács - Szilágyi, Nagy, Czérna. Csere: Dénes, Takács, Hévizi. Edző: Köteles László. Hideg, szeles időben kezdődött a mérkőzés, a lelkes vendégcsapat már a harmadik percben vezetést szerzett Szilágyi góljával. A hazaiak erőtlen támadásai veszélytelenek voltak. Az első félidő végén Szilágyi növelte az előnyt. A második félidő ismét a vendégek erőteljes támadásaival kezdődött, az UTC próbálkozásait nem kísérte szerencse, fóleg a játékot szervező középpálya mondott csődöt. Az erőteljes támadások újabb két gólt eredményeztek a vendégeknek Kovács révén. Jók: Herédi, Balogh, ill. az egész csapat. Ifjúságiak: UTC-Ferencszállás 1-3