Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-09 / 107. szám
HÉTFŐ, 1994. MÁJ. 9. VÁLASZTÁS '94 • 7 Móra József feleségével. (Fotó: Enyedi Zoltán) Dr. Csikai Miklós is feleségével szavazott • Szentesi jelöltmozaik A Góbé esete a képviselővel Csongrád megye 5. számú választókörzetének parlamenti képviselője volt az elmúlt években dr. Papp Lehel György, és természetesen az újabb választáson is indult az MDF jelöltjeként. Már reggel hat órakor voksolt, és most, jóval délelőtt kilenc óra után Szentes új repülőterén találjuk, úgy is mint oktatót, úgy is mint aki régi szenvedélyének hódol. A Góbé nevű vitorlázógéppel emelkedik a magasba. Földet érve szívesen nyilatkozik. - Világéletemben reggel ötkor keltem, úgyhogy a hat órai szavazás nem jelent semmi különlegeset, az nincs korán. Egyébként is, aki nem tud hét óráig aludni, az próbáljon meg valami hasznosat csinálni. Jönnek a fiatalok, gyönyörű az idő, mindenki lelkes, mindenki imádja a repülést! • Véleménye a választásokról? - Az az érzésem, hogy a lakosság nagyobb százalékban megy el szavazni, mint előzőleg. Az országban más képviselőtársaimhoz viszonyítva úgy gondolom, hogy sokat sikerült segítenem választópolgáraimnak. Ezért nem könnyű most a vetélytársak dolga. Együttműködve a lakossággal és az önkormányzatokkal viszonylag szép eredményeket értünk el közösen a településeken. Van esélyem jelöltként! Őszintén szólva csodának tartanám, ha az első körben befutnék, de nem lennék meglepődve. • Cseuz László, a Fidesz jelöltje, a közismert tanár, edző és sportoló, stílszerű környezetben adta le szavazatát. A 14. számú szavazókör a Petőfi Sándor Altalános Iskolában rendezkedett be. Az intézmény előtt magasodik a város egyetlen és hatalmas lombozatú tölgyfája, amelyet még facsemeteként ajándékozott Szentesnek Lőrincz Márton, az 1936-os berlini olimpia egyik birkózóbajnoka. • Milyen esélyt ad a fiának? - kérdeztük a jelölt édesanyját. - Remélem, az első három között lesz, és indulat a második fordulóban! Nagyon nehéz bármit is mondani, mert az emberek - tapasztalataim szerint - hallgatnak, és nem beszélnek arról, kire szavaznak. - Szeretnék „dobogós" lenni - kapcsolódik a beszélgetésbe Cseuz László, és így folytatja: -, persze, ennyi erővel lehetek a mezőny végén is, de esélyesnek tartom magam, ennyi önbizalom van bennem! Humorosan szólva: elképzelhető, hogy néhányan azért szavaznak rám, hogy elkerüljenek mint pedagógust, és ne tanítsam gyermekeiket. Komolyra fordítva viszont azt gondolom: választópolgáraim elsősorban eddigi munkámért és közéleti tevékenységemért bíznak meg bennem és természetesen a Fideszben. • Móra József, az MSZP jelöltjének feleségét kérdeztük először az esélyekről, de ő - érthetően - elhárította a nyilatkozást, mondván, hogy előre nem érdemes jósolgatni, a végeredmény a biztos. Férje, az ismert mezőgazdasági szakember így kezdte szavait: - Azt hiszem, az MSZP az elmúlt években Szentesen és környékén nagyon komoly munkát fejtett ki, nemcsak a kampány idején, hanem előzőleg is. Idehozta a frontembereket, és úgy gondolom, ez személy szerint nyomot hagyott az emberekben. A magam esetében minden választópolgárra számítok, társadalmi hovatartozástól függetlenül. A közelmúltban olyan társadalmi párbeszéd • Nagy az aktivitása a hódmezővásárhelyi választóknak, hiszen dél körül a szavazási arány meghaladta a 40 százalékot - mondta tájékoztatóul lapunknak Szakmáry Sándor, az országgyűlési egyéni választókerület választási bizottság elnöke. Kérdésünkre kifejtette: • Vásárhelyen Bottal szabad? A nap folyamán egyetlen bejelentés érkezett, amely az azonnali kivizsgálás eredményeként alaptalannak bizonyult. A vasárnapi választás sajátos és megható pillanataként idézte, amikor a Malom utcai választókörnél egy 92 esztendős ember kérdezte: - Bottal be szabad-e menni szavazni?... I. E. Dr. Szabó Lajos Rózsikával Cseuz László édesanyjával Papp Lehel György, a pilóta alakult ki, amely a lakosság széles körét átfogja. • A térségben mi a legnagyobb tennivaló? - Nagyon sokan élnek a mezőgazdaságból, és a hazai piacot meg kellene védeni az import árutól, oly módon, hogy munkája után mindenki megkapja a neki járó bért! • ' Orbán István a Köztársaság Párt jelöltje, „civilben" a szentesi polgármesteri hivatal közgazdasági osztályának vezetője. - Úgy érzem, Szentesen sikerült népszerűvé tenni a Köztársaság Pártot. Reményeim szerint pártom országosan eléri az ötszázalékos arányt, Szentesen viszont ennél többre becsülöm a választópolgárok szimpátiáját. • Miben tudott szót érteni a párt a polgárokkal? - Mindenkit elsősorban a gazdaság érdekel, és sokkal kevésbé az ideológia. Mindenki azt várja, hogy a stabilitás irányába mutató változás következzék be a gazdaságban, amelynek nyomán boldogulni lehet. • Dr. Csikai Miklós is feleségével jött el szavazni a Hámán-lakótelepen lévő körzetbe. Az Agrárszövetség jelöltje Szentesen és a tájkörzetben. - ... A kérdésre válaszolva: igaz, hogy gyorsan és nagy számban jöttek össze az ajánlószelvények, de más dolog a szavazás. Föltétlenül remélem, hogy az Agrárszövetség bejut a Parlamentbe, mert itt nagy szükség van a mezőgazdasághoz értő és vidéken élő, a vidéki emberek problémáit közvetítő képviselőkre! Szabó Róbert Feleségével, Rózsikával és kisunokájával, Szmodics Klárival „szoroskötésben" érkezett szavazni a Dáni utcai iskolába dr. Szabó Lajos képviselőjelölt. A családszeretetéről híres állatorvos feltehetően ezúttal is magával hozta volna nagylányait, ám ők már kirepültek az otthoni fészekből, így más körzetek polgárai. A családról azonban közvetve mégiscsak szó esik, Szabóné Rózsika sokatmondóan jegyzi meg: - Az elmúlt négy év mindannyiónk számára nehéz volt lelkileg és fizikailag is. Rendkívül felelősségteljesen, sok munkával telt. Mindenesetre remélem, hogy most olyan döntés születik nem mindenáron a mi javunkra amely az egész városnak hasznára válik. A képviselő úr mindezt megerősítette, még hozzátette: - Számomra óriási élmény volt, hogy 56 évesen egy teljesen más foglalkozásba kezdtem. Megtanulhattam egy pályát, amiért a négy év alatt magasszintű megbecsülést kaptam az Országgyűlés tagjaitól és személyzetétől. Nem bántam meg, hogy felvállaltam a munkát, mert teljes lelki békével, az elvégzett munka nyugalmával jutottam el, jöttem el szavazni. Dr. Rapcsák elnézte a jobb állást... Dr. Rapcsák családjával szavazott • „Debrecenbe kéne menni" - dúdolhatta magában dr. Rapcsák András, Vásárhely polgármestere, s a kötelesség szombaton el is repítette az egyetemi városba, ahol a sakkozók OB Il-es osztályzót játszottak. S lám-lám, ha az ember fáradt vagy másra figyel, máris megvan a baj. Mert ugye a péntek esti, több ezres tömeget megmozgató tűzijáték, na és a vasárnapi választás... Minden elég volt ahhoz, hogy a polgármester elnézett egy lépést s vesztett. Erről május 8-án tájékoztatott, amikor a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjelöltje családjával együtt megjelent szavazni a Tarjáni Altalános Iskolában. A történtekhez annyit tett még hozzá: - Olyan dühös voltam, hogy majdnem megütött a guta... Mellette álló felesége, Katalin annyit mondott a "sakk-lépésekről: - Nem vagyok nehéz helyzetben, amikor most döntenem kell. mert húsz évvel ezelőtt én már választottam, és nem csalódtam. Most is a férjemre voksolok. De megjegyzem: ezidáig ezzel tartottam sakkban... Dr. Grezsát a kislánya segítette ígéretéhez híven, pontban 8 óra 30 perckor - a képviselő urak legfrissebbikeként -jelent meg a kertvárosi, 52. számú szavazókörben dr. Grezsa Ferenc, a Magyar Demokratika Fórum hatodik választókörzetének képviselőjelöltje. Oldalán kislányával, Annával lépett az asztalhoz, hogy átvegye a képviselőjelöltek nevét és az őket jelölő pártok megnevezését tartalmazó lapokat. - Elmagyarázom a gyereknek, hogy kell szavazni, hadd tanulja meg, mire lehetősége lesz rá - mondta, majd félrevonult a virágot szorongató kislánnyal. Közben azt is megtudtam, hogy Anna már másodjára segített a papának a sorsdöntő voksolásban. Lehet persze, hogy akkor még egy kicsit „fordítva", történt a dolog, mert a kétéves csöppséget fel kellett emelni az „óriásdobozhoz", most viszont már maga felérte az urnát... A közös munka azonban ezzel még nem ért véget. Délután ugyanis fűnyírásra készült a duó. Fotó: Tósik Attila Mindszenten A paprikapalántázás napja Ez a nap a paprikapalántázás első napja. Mintha csak jelkép lenne a palánták ültetése. Hűvös, esőt szorongató idő bujkál a városkában. Békés csend. A szavazókörzetek felé kerékpáros, gyalogos, rokkantkocsis, ünneplőbe öltözött emberek igyekeznek. Van, aki magányosan, van, aki családostul tesz eleget önkéntes kötelességének, mert úgy tűnik, valahol mindenki felelős kötelességének érzi, hogy voksoljon. Szavazás előtt vagy után megállnak néhány percre, s kicserélik gondolataikat. Vasárnap reggel 7 óra, Mindszent. A városházán a polgármester, a jegyző és segitó' munkatársai kísérik figyelemmel a pontos időben megkezdett választási eseményeket. Alig egy óra alatt százhatvannégyen szavaztak. Mindszenten 6 ezer 71 szavazásra jogosult személy van, akik tíz körzetben adhatják le voksukat. Kérdezgetem: vajon mit várnak, milyen eredményre számítanak? Sokféle elvárás, sokféle gondolat fogalmazódik meg. Egyesek úgy vélik, hogy a kisvárosban az MSZP arat győzelmet, mások szerint az SZDSZnek van nagyobb esélye - a pártelnök kiegyensúlyozott magatartása alapján ítélve -; volt, aki meglepetést jósolt, mégpedig az Agrárszövetség javára, ám Mindszenten eddig nem voltak valami népszerűek. Sokan azt mondják: mi, falusiak talán inkább a kisgazdákat szeretnénk. Mindez majd a szavazófülkében dől el. Tóth Csaba először járul az urna elé. Kicsit meghatódva veszi át az émlékez-' tető oklevelet. - Furcsa, de jóleső érzés, hogy most már én is beleszólhatok közös ügyünkbe. Azt nem mondom meg, kire szavaztam, de bízom a jövőben. Tatár Ferenc fiatal kora ellenére már „rutinos" választónak számít. Úgy gondolja, hogy nagyon megoszlik majd a szavazatok aránya, és nem lesz elsöprő győzelem, mert sokszínű a „kínálat". Azt azonban biztosan állítja, hogy Mindszenten a jogosultak nagy többsége időben leadja majd szavazatát. Ocsovszky llovai Zoltánnak izomláza volt llovai Zoltán lányaival • Nem könnyű a gazdászember élete - még, ha kertészmérnök is derült ki tegnap, az IJovai Zoltánnal való találkozáskor. A Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltje ugyanis vasárnap komoly izomlázzal küszködött, minthogy előző nap szőlőműveléssel foglalatoskodott Mint mondta: a 400 tőke szőlő adott munkát bőven, még úgy is, hogy a nedűnek való között sűrgött-forgott az egész család. Ezt alátámasztotta a képviselőjelölt úr két lánya, Sarolta és Emese is, akik segftőülbiztatóul kísérték el a szavazásra édesapjukat. Joó Erzsébet