Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-18 / 89. szám

2 HÚ SPORTJA 1994. április 18. Váczi Béla nagyszerű szólója után Vándorhoz passzolt, aki feltette az „i"-re a pontot, nagy nyugalommal küldte a kapuba a második szegedi gólt. (Fotó: Gyenes Kálmán) kezni, s így mozgalmas volt a játék, amely inkább a két 16-os között folyt, anélkül, hogy a kapuk gyakran veszélyben forogtak vol­na. A Dózsa megérdemelten nyert, s győzelmét főleg a roppant tech­nikás és gólerős Váczinak kö­szönhette, aki egy gólt lőtt, egyet pedig előkészített. De a többi szegedi játékost is dicsérhetjük, ha nem másért, határtalan küzdeni­akarásukért. Jók: Váczi, Vándor, Bóka, Papp, illetve Bíró, Resetár. Ifjúságiak: Szegedi Dózsa-G\ulai FC 1-3. P. S. J. Törökszentmiklós—SZVSE 0-4(0-2) Törökszentmiklós, 300 néző. Vezette: Kurucz. Törökszentmiklós: Németh ­Bata. Lóié F., Bartha. Dékány, Rimóczi, Szőke, Varga (Babella), Lóié R.. Ramos, Szűcs (Rajt). Edző: Márton Ferenc. SZVSE: Demeter - Majid, Hurguly. Kispál, dr. Tóth, Nagy Sz. dr. Kovács. Pikó (Kothencz), Simon (Tóth Á.), Takács J., Puskás. Edző: dr. Tóth János. 41. perc: Puskást felrúgták a kaputól mintegy 20 méterre. Míg a hazaiak a sorfalat rendezgették, dr. Kovács szemfüles gólt lőtt a bal alsó sarokba, 0-1. 43. perc: dr. Tóth ívelte középre a labdát, amit dr. Kovács Kispál elé gurított, aki 18 méterről hatalmas bombát küldött a felső sarokba, 0-2. 78. perc: Takács beadását Puskás fejjel Tóth Ákoshoz csúsztatta, ő a befutó dr. Kovács elé fejelt, aki közelről nem hibá­zott, 0-3. 89. perc: Takács baloldali szabadrúgását a berobbanó dr. Kovács a léc alá fejelte, 0-4. A minden csapatrészben jobb vasutasok tovább folytatták tavaszi menetelésüket, s most is magabiz­tos győzelmet arattak. Jók: Németh, Szőke, Lóié F„ ill. dr. Kovács, Hurguly, Kispál. Ifjúságiak: Törökszentmiklós-SZVSE 1-0. r Labdarúgó Ö NBIII. HLC-Kopcsóker-Kecskeméti TE 1-0 (0-0) Vásárhely, 1800 néző. Vezette: Zábrák. HLC: Kopschitz - Kiss Cs., Márta, Talmácsi, Lévai - Újvári, Kemenes, Szécsényi, Bress (Tóth Gy.), Barna (Albert) - Mihálffy. Edző: Pataki Tamás. KTE: Fekete R. - Fekete Cs. (Csernák), Kovács, Bálint, Schmi­dek (Juhos), Csorba, Sibic, Virág, Lázár, Óc sai. Hangya. Edző: Linka József. 25. perc: Az első veszélyes támadást az KTE vezette. Hangya A labdarúgó NB III. hétvégi fordulójában tovább tartott az SZVSE nagy menetelése. A vasutasok a már biztos kieső törökszentmiklósiak otthonáhan győztek fölényesen. Megszerezte első tavaszi hazai győzelmét a Szegedi Dózsa is. Mind ezen, mind pedig az SZVSE mérkő­zésen kimagasló egyéni teljesít­mény is volt. dr. Kovács Gábor egymaga három gólt lőtt, mig Váczi Béla egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez. Szegedi Dózsa-Gyulai FC 2-0(1-0) Hunyadi (éri pálya, 300 néző. Vezette: Berger. Szegedi Dózsa: Csehó ­Magyar, Bóka, Telek - Márton, Sahin, Papp J., Szalai. Vándor ­Miklós, Váczi. Edző: Protity Sándor. Gyulai FC: Szabó Gy. ­Botyánszki. Resetár, Kiss, Pápa ­Nagy, Mező, Steigerwald (Szilá­gyi), Fábián - Biró. Bónizs. Edző: Fodor Sándor. A kezdőrúgást Csonka Gábor. a Szegedi Nemzetközi Vásár igaz­gatója, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje végezte cl. 18. perc: A gyulai kaputól mintegy 20 méterre szabadrú­gáshoz jutottak a szegediek. A labdának Váczi állt neki, s a tőle megszokott mesteri módon a jobb felső sarokba csavarta a labdát. 1-0. 32. perc: Biró tört ki a hazai védők között, de lövését Csehó biztos kézzel hárította. 44. perc: Váczi újra megke­verte a gyulai védelmet, de a lövésre már nem futotta erejéből. 78. perc: Papp jó beadásáról Miklós nagy gólhelyzetben lekésett. 84. perc: Váczi vezette fel a labdát, kicselezett három védőt is, de lövése centiméterekkel elkerülte a vendégek kapuját. 87. perc: Újra Váczihoz került a labda, a szegedi 10-es átjátszotta szinte az egész gyulai védelmet, majd az üresen álló Vándorhoz továbbított, akinek nem került nagy fáradságába a hálóba küldeni a labdát, 2-0. 88. perc: Bónizs szabadrúgását Csehó védte kitűnő érzékkel. 89. perc: Mező sokadik durva belemenését a játékvezető végre piros lappal .jutalmazta". Gyorsiramú, küzdelmes mérkő­zést vívott egymással a két csapat. A gyulaiak nem álltak be véde­Az első félidőben hatalmas szél zavarta a játékot, így nem alakul­hatottak ki folyamatos akciók. Szünet után a hazaiak kerültek fölénybe, de újabb gólt már nem sikerült lőnniük. Jó: Kovács, Török, Kolozsi, ill. Luczás, Csonka, Széli. Ifjúságiak: Mezőkovácsháza-Szóreg l-l KTK-Makó 2-1 (2-1) Kiskunfélegyháza, 700 néző. Vezette: Kukavecz. KTK: Banó - Karsai, Endre, Papp, Tokaji (Korom), Fekete I., Fekete Zs., Kurucz, Fóris (Vaku­lya), Fütyü, Farkas. Edző: Kurucz István. Makó: Himár - Urbán. Anda, Leidler, Csák, Bálint, Márki, Bárány. Frank (Dégi), Bódi, Kar­sai. Edző: Kolozsvári János. 10. perc: Farkas pontos labdáját Feketé Zs. maga elé tette, majd a kifutó kapus mellett a jobb sarokba helyezte. 1-0. 40. perc: Egy jobb oldalon elvégzett szabadrúgás átszállt a hazai védők felett, Csák lekezelte és a hosszú sarokba lőtte a labdát, l-l. 42. perc: Farkas labdájával Fekete Zs. húzott el a bal oldalon, pontosan adott Fórizs elé, aki a kifutó kapus mellett mesterien csavart a hálóba. 2-1. 68. perc: Nagy meglepetésre a játékvezető 1 l-est ítélt a vendé­geknek. Csák büntetőjét Banó kapus védte. A lelkesen küzdő hazaiak meg­érdemelten tartották otthon a két pontot. Jók: Banó. Endre, Fekete Zs., illetve Bálint. Ifjúságiak: KTK-Makó 4-2. További eredmények Gyomaendród-Orosháza 2-1, KSC-Kalocsa 0-0, Békés-Cegléd 4-1. A bajnokság állása: 1. HLC-Kopcs. 21 18 3 49-11 39 2.KSC 21 10 8 3 38-17 28 3. Makó FC 21 10 7 4 29-18 27 4. Kalocsa 21 11 3 7 41-22 25 5. SZVSE 21 » 6 6 38-28 24 6. Kkfélegyháza 21 10 4 7 35-31 24 7. KTE 21 10 3 8 31-17 23 8. Gyula 21 9 5 7 29-24 23 9. Békés 21 9 4 8 31-33 22 10. Gyomacndród 21 7 4 10 18-35 18 11. Oroshá/n 21 6 5 10 24-34 17 12. Mezíkovácsh. 21 7 3 11 19-36 17 13. Sz. Dózsa 20 5 6 9 27-30 16 14. Cegléd 21 6 3 12 27-36 15 15. Szóreg 20 4 5 11 17-33 13 16. T-szentmiklós 21 ­3 18 7-55 3 Dr. Kován ós Váczi nagy napja futott el a bal oldalon, beadását Kopschitz szedte le a tisztán álló Lázár lábáról. 33. perc: Barna közeli lövését védte Fekete. 35. perc: Sibie szabadrúgását védte bravúrral Kopschitz. 47. perc: Jobb oldali szöglet után a lepattanó labdát Sibic lőtte öt méterről kapura, de Kopschitz kitűnő reflexszel hárított. 66. perc: Szécsényi szabadrú­gását követően Kemenes küldött nagy lövést kapura, de Fekete bravúrral hárított. 66. perc: Kontratámadás végén Schmidek lövését hárította bravúr­ral Kopschitz. 72. perc: Mihálffy a kifutó kapus mellett estében elguritott, de Kovács az üres kapura tartó lövést mentette. 78. perc: Bama clőretvclt labd­áját Bress mesteri módon tette a felfutó Szécsényi elé, aki 15 m-ről védhetetlen gólt,.ragasztott" a jobb sarokba, 1-0. „Itt nincs mit veszíteni!" ­felkiáltással rontott a KTE a hazai együttesnek, s ehhez a taktikájához végig ragaszkodott. A vásárhelyi gárda többet támadott, de a ven­dégek védelme - egy esettől eltekintve - mindent hárított, csak úgy mint Kopschitz. A HLC-Kop­csóker ezúttal a hűvös időben is megizzadt a győzelemért. Jók: Kopschitz, Talmácsi, Kemenes, Szécsényi, ill. Fekete R., Kovács, Schmidek, Sibic. Ifjúságiak: HLC-KTE 5-0 - OLASZ ­Mezőkovácsháza-Szóreg 1-0 (IMI) Mezőkovácsháza, 300 néző. Vezette: Kiss. Mezőkovácsháza: Tóth ­Radu, Kovács, Török, Papp ­László, Szatmári (Kakuszi). Deák - Gheban, Szekeres (Mecseki), Kolozsi. Edző: Sári Ferenc. Szőreg: Bán - Antal I., Luczás, Sisák, Adelhart (Bóka) - Hűvös, Szuhai, Bucholcz, Csonka ­Lengyel (Máhler), Széli. Edző: Antal Péter. 60. perc: Kolozsi már a 16­oson belül járt, amikor az egyik védők szabálytalanul szerelte. A büntetőt Deák rúgta védhetetlenül a hálóba, 1-0. Sok gól szüléiéit a megyei labdarugó-bajnokság hétvégi fordulójában. A Mártély nem kevesebb mint tiz góllal terhelte meg a ruzsaiak hálóját. De ki­jutott a gőlszürethől a Dorozs­•nának cs a Sándorfalvának, mindketten idegenben lőttek 4-4 gólt ellenfelüknek. Mártélv-Kuzsa 10-0 (6-0) Mártély, 200 néző. Vezette: dr. Deák. Mártély: C. Molnár - Czuczi, Tóth. Scnsci, Szűcs (Kiszely). Kérdő (Kazán), Csáki, Budai. Gémes (Lakatos), Daraki. Kandó. Edző: Antal Ferenc. Ku/.sa: Földeák - Arany, Szrcnka, Fülöp. Tárbóny, Dávid, Papp. Varga, Völgyi, Magyar, Ba­jorics. Edző: Szrcnka Béla. 3. perc: Daraki elvette a labdát Szrcnkától, majd a bal sarokba helyezett, 1-0. 9. perc: Kandó tíz méterről fejelt a hálóba, 2-0. 17. perc: Kérdő egy bal oldali beadást a bal sarokba továbbított. 3-0. 25. perc: Daraki remek cselek­kel tisztára játszotta magát, majd a hálóba gurította a labdát, 4-0. 33. perc: Csáki két csel után 17 méterről nagy gól lótt, 5-0. 42. perc: Daraki Gémes átadá­sából megszerezte harmadik gólját, 6-0. 59. perc: Kandó egy jobb olda­rcadas után talált a kapuba. 7-0. Mártély tízet rágott Rozsának,.. A bajnokság állása 66. perc: bepset egy bal oldali szöglctrűgás után kapásból lőtt a léc alá, 8-4). li bcadá 66. perc: Sepsei . sz" kv; 71. perc: Kandó ezúttal Kazán beadását értékesttette, 9-0. 85. perc: Kandó elfektette a védóket. és belőtte negyedik, egy­A dorozsmaiak mindkét félidő­ben fölényben játszottak, hely­zeteik alapján győzelmük nagyobb különbségű is lenetett volna. Gólszerző: Szabó Zs. (2), Dudás, Illés. Jó: a hazaiaktól senkit sem lehet kiemelni, illetve mindenki. Ifjúságiak: Bordány— Kiskundorozsma 2-2 Tisza-Új- Csongrád 0-1 (0-0) Újszentiván, 200 nézó. Vezete: Bodó Tisza-Új: Varga - Tóth J., Kántor, Kiss (Dobó), Szalai, Bajusz, Molnár, Cserép (Ádok), Labdarúgó — Megyei I. o. VA ben csapata 10. gólját, 10-0. Sportszerű mérkőzésen a végig nagy kedvvel és ellenállhatatlanul játszó hazaiak valóságos gólfeszti­vált rendeztek. Győzelmük még ilyen különbséggel is megérde­melt. Jók: az egész hazai csapat, ill. Varga. Magyar. ifjúságiak: Mártély-Ruzsa 0-0 Bordánv-Kiskundorozsma ' 0-4 (0-2) Bordány, 700 néző. Vezette: Krnerczel. Bordány: Kálmán - Szabó, Bogdán, Mátyás. Péter M (Király), Hajdú, Terhes, Kiss, Péter t„ Gáli, Fogas. Edző: Sándor Zoltán. Kiskundorozsma: Tóth Z. ­Simonics, Szabó T., Ottlik, Farkas, Horváth (Petrov), Dudás (Illés). Nagy (Szabó G.). Muskó. Szabó Zs.. Tóth G. Edző: Ottlik Sándor. Bischoff, Puskás, Süli. Edző: Kántor Ferenc. Csongrád: Palatinusz - Palás­ti. Kálmán. Balanyi, Kellcr, Bos­nyánszki, Kolonyi, Tóth (Papp). Sebők, Kiss, Karaji (Bartók). Edző: Kámán Róbert. 50. p.: Bosnyánszki kilépett a védők közül, s a hosszú sarokba lőtt: 0-1. 65. p.: Tóth J.-t durvaságért a játékvezető kiállította. 67. p.: Kolonyi megsértette a partjelzőt, így őt is kiállították. A hazai csapat végig támadta a mérkőzést, de fölényét nem tudta gólra váltani. Jók: Szalai. Bajusz. Puskás, illetve Kálmán. Bosnyánszki, Sebők. Ifjúságiak: Tisza-Új-Csongrád: Csanád palota-Nagylak SK-Tápé SK 0-1 (ÍM)) Csanádpalota, 200 néző. Vezete: Farkas Csanádpalota: Lengyel ­Gyuris, Gábor, Pécsi, Gonda, Sisák, Cseh, Tóth, Vígh. Varga, Lakita (Kiss). Edző: Molnár László. Tápé: Bagdi - Kubát, Sándor, Vári, Juhász. Fazekas, Róka, Móra, Markó. Drujicz, Bugyinsz­ky. Edző: Lóczi István. A tartalékosan felálló hazaiak ellen nehezen nyert a vendégcsa­pat. Góllövő: Juhász. Jók: Lengyel, Tóth, Varga, illetve az egész vendégcsapat. Ifjúságiak: Csanádpalota-Nagylak SK. Tápé SK. 0-4. Kistelek-Zákányszék 3-1 (1-0) Kistelek, 300 néző. Vezette: Csuka. Kistelek: Gémes - Pipicz, Koncz, Horváth A. (Mihálffy), Domonics, Sejben, Vígh (Gom­bos), Majoros, Révész (Böröcz), Horváth Zs., Muhel. Edző: dr. Bitó Tibor. Zákányszék: Ökrös - Tóth, Kovács, Timár (Szabó), Prágai, Fodor, Száraz, Szita, Popovics, Zsikó (Tompson), Németn (Far­kas). Edző: Balogh Attila. Á hazaiak korán vezetéshez jutottak, ez kissé kényelmessé tette a csapatot. Az egyenlítés és kiál­lítás felpaprikázta a Kisteleket, ezután óriási iramot diktálva for­dította a maga a javára a mérkő­zést. Gólszerző: Muhel (2), Horváth A., ill. Popovics. Kiállítva: Sejben az 56. percben. Jók: Horváth Zs.. Koncz, Muhel, Domonics, ill. senki. Ifjúságiak: Kistelek-Zákányszék Apátfalva-Mindszent 0-1 (0-0) Apátfalva, 150 néző. Vezette: Molnár. Apátfalva: Rakity - Sóki, Perényi. Bartucz, Mátó (Gaudi), Somodi, Varga, imre (Oláh), Károlyi. Balogh (Restás), Köteles. Edző: Beke Mihály. Mindszent: Őze - Gardi, Dóda, Jancsovics, Szécsi, Sátor. Bozó, Korom. Kiss (Aszalai), Mucsi, Bakó. Edző: Jelenfi István. 48. perc: Hazai kapu előtti ka­varodásnál Szécsi elé pattant a labda, aki közelről nem hibázott. 0-1. Jó iramú mérkőzésen mindkét csapat a győzelemre törekedett, a mérkőzés alapján a döntetlen lett volna igazságosabb. Jók: Bartucz, Perényi, Somodi, ill. Bozó, Korom. Mucsi. Ifjúságiak: Apátfalva-Mindszent 0-2 Mórahalom-Sándorfalva 0-4 (0-3) Mórahalom, 400 néző. Vezette: Bánóczki. Mórahalom: Farkas - Hevesi Zs., Csipak, Nógrádi, Tandari, Savanya (Masa). Hargitai (Ge­recz), Hevesi T. (Császár), Bóka, Szekeres, Födi. Edző: Pénzes József. Sándorfalva: Barna - Mészá­ros, Patocskai, Nagy V„ Fujkin, Xóth (Pataki), Besenyei (Kiss), Ábrahám, Nagy A., Széli (Virágh), Vörös. Edző: Czibere László. 11. perc: Nagy kavarodás ala­kult ki a hazai kapu előtt. Hargitai próbált menteni, ám labdájáraaz erkezó Vörös rácsapott, és 30 méterről egy igazítás után hatalmas gólt lőtt, O-l. 22. perc: Nagy V. szerelt a saját térfelének közepén, majd nagy lendülettel tört előre. Nagy­szerű labdával indította Besenyeit, aki kilépett a védők közül, és a kifutó Farkas mellett laposan a bal sarokba helyezett, 0-2. 30. perc: Tandari szabályta­lankodott a 16-oson kívül az ót és felessel egy magasságban. A szabadrúgást Nagy A. végezte el, erősen belőtt labdája a bolyból Tóth elé pattant, s ő kapásból, la­posan a kapu közepébe bombázott, 89. perc: Virágh cselezgetett a mórahalmi 16-oson belül, Tandari csak szabálytalanul tudta, szerelni. A megítélt büntetőt Ábrahám biztosan értékesítette, 0-4. Zord felhők gyülekeztek Mó­rahalom fölött a mérkőzés kezdete előtt, csakhogy a hideg zuhany nem az égből, hanem a sándor­falviak révén érkezett. A vendégek végig irányították a játékot, szoros emberfogással gyors és pontos átadásokkal, lendületes támadások­kal lepték meg a hazai gárdát. Megérdemelt vendéggyőzelem született a nagyon gyenge napot kifogó Mórahalom eíl len. Jók: senki, ill. mindenki. 1. K.dorozsma 21 17 _ 4 60-20 34 2. Sándorfalva 21 12 6 3 37-19 30 3. Tápé 21 12 5 4 38-22 29 4. Móraváros 21 12 2 7 41-31 26 5. Mórahalom 21 12 2 7 32-29 26 6. Tina-Új 21 9 7 5 26-19 25 7. Szentes 21 7 7 7 34-28 21 8. Csanádpalota 21 9 3 9 31-32 21 f 9. Csongrád 21 9 3 9 28-30 21 10. Mártélv 21 8 4 9 30-26 20 11. Mindszent 21 7 4 10 24-23 18 12. Bordány 21 7 4 10 29-3" 18 13. Kistelek 21 5 6 10 20-26 16 14. Rúzsa 21 5 4 12 24-63 14 15. Apátfalva 21 3 3 15 17-47 9 16. Zákányszék 21 3 2 16 25-44 8 Móraváros-Szentes 3-1 (2-1) Horgosi út, 200 néző. Vezette: Forgó. Móraváros: Temesvári ­Szécsi. Péter, Csúcs, Hadár, Bába (Raskó), Török Zs., Török Gy. (Molnár), Deák, Juszuf (Móricz), Király. Edző: Tóth Lajos. Szentes: Révész ­Mészáros, Fehér, Sarkadi, Gyenes, Juhász, Jernei, Szabó, Gulyás, Verebélyi, Verók. Edző: Koncz István. 3. perc: Gulyás 20 m-es szabadrúgása a sorfalon meg­pattanva hullt a hálóba, 0-1. 16. perc: Deák kicselezte a szentesi védelmet, majd a befutó Király elé lőtte a labdát, aki 5 m-ről a hálóba továbbította, l-l. 35. perc: Bába 25 m-es szabadrúgása levágódott a felsó lécről, az érkező Király olyan erővel lőtte a kapuba a labdát, hogy még a háló is kiszakadt, 2-1. 65. perc: A kitörő Pétert Mészáros buktatta, mivel sár­gája már volt, ezért a kiál­lította a játékvezető. 83. perc: Török Gy. a jól érkező Deák elé gurította a labdát, aki óriási eróvel vágta a hálóba, 3-1. A gyorsan bekapott gól felpaprikázta a hazaiakat. Rengeteg veszélyes támadást vezettek, még több gólt is lőhettek volna. A második félidőben is folytatódott a jó játék. A szentesiek is meg­próbálkoztak egy-két veszé­lyes támadásvezetéssel, de a javuló formát mutató móra­városiakkal szemben nem sok esélyük volt még a döntetlenre sem, (gy teljesen megérdemelt hazai győzelem született. Jók: Péter, Deák, Csúcs. Király, ill. Sarkadi, Gulyás. Verók. Ifjúságiak: Móraváros-Szentes 4-1 A móravárosi Király feltett kézzel örül az általa rúgott, egyenlítő gólnak. (Eotó Gyenes Kálmán) Ifjúságiak: Mórahalom-Sándorfalva 2-2

Next

/
Oldalképek
Tartalom