Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-07 / 80. szám

CSÜTÖRTÖK, 1994. APR. 7. KULTÚRA 9 • Francia divatfotók az IH-ban Keleti szél Vent IVEst, azaz Keleti szél néven nyílik francia divatfotókból kiállítás ma 17 órakor a Szegedi ifjúsági Házban. Az Alliance Francaise tárlatán Gérard Malbosc követségi attasé, az AF magyarországi képviselője mond bevezetó't, a megnyitón közreműködik az Eldorádó Divatszínház is. A pazar művészi kiállításon a kelet-európai stíusjegyeknek a francia divatra gyakorolt hatását szeretnék bemutatni a rendezők. Ezt jelzi a tárlat címe is: Keleti szél. „A francia divat nem számított a berlini fal vagy a totalitárius rendszerek összeomlására. hogy így akadálytalanul fújjon rá a Keleti Szél" - írja előszavában Olivier Poivre d'Arvor, a Prágai Francia Intézet igazgatója. A keleti népek szelleme pedig lépten nyomon felbukkan a francia művészek képzeletében, hiszen elegendő csak az elmúlt időszakok több évtizedes távlatára visszagondolni. amikor a Kelet- és Közép-Európából érkező művészemigráns áradat célpontja a kultúra fővárosa, Párizs volt. A kiállítás tartóoszlopa Michket Krífa, akinek szenvedélyes szeretete a téma iránt bizonyítja, hogy a divat mielőtt divatossá lett, „hatások" eredménye. „Az utóbbi évtizedek divatjában a nosztalgikus ábrándozástól a folklór visszahódítása felé haladtunk, az uniformishoz jutottunk, majd az utolsó éveket sok humor jellemezte, végül egy olyan szabadság következik, ahol minden lehetséges" - írja divattörténeti áttekintésében Krifa. Ez a szabadság, ami most tettenérhető... A Keleti Szél mágikus közege a fényképészet. Nem véletlen, hogy az első generáció legnagyobb divatfotósai Európának ebből a részéből származnak (pl. Kertész, Munkácsi, Moholy-Nagy, HoyningenHuene, Kollár Ferenc, Horst, Bluemenfeld). A Keleti szél valóságos vihar volt. Ennek bemutatására vállalkozik ez a kiállítás. T. V. Krzvsztof Pruszkowski: Chloé • Mióta van Magyarországon? - 1990-ben jöttem Magyarországra az MTA Nyelvészeti intézetének ösztöndíjasaként azzal a szándékkal, hogy a csángókkal kapcsolatban végezzek kutatásokat, pontosabban a hanglejtésükről. Azóta ezen dolgozom, közben egy magyar nőt vettem feleségül, és úgy döntöttem, hogy itt maradok. • Hogyan került Szegedre? - 1992 júniusában megtudtam, hogy Szegeden van egy üres állás, és megpályáztam. Kifejezetten vidéki egyetemre akartam menni, mert alig ismertem a magyar vidéket. Budapest - hogy úgy mondjam nagyon imperialista város, nehéz kijutni belőle, a városon belül pedig óriási nehézségekbe ütközik az ember, ha a tülekedést el akarja kerülni. Elnyertem az állást, és jól érzem magam Szegeden. • Milyen várakozásokkal érkezett Magyarországra, és mi lepte meg? - Nagyon különlegesnek mondható tapasztalatokat szereztem Magyarországon, mert az én generációm - amikor még 16-17 évesek voltunk sokkal átpolitizáltabb volt, mint a mai 17 éveseké. És abban az időben Magyarországot - ez ma talán különösen hangzik a magyarok számára - joggal vagy sem, de egyfajta modellként emlegették nálunk. 1979-ben olyan sokat hallottam Magyarországról, hogy feltétlenül el akartam jönni. Akkor két hetet töltöttem a Gödöllői Ifjúsági Táborban, aná rendkívül érdekes volt. Itt maradtam még egy hetet, magyar barátokat szereztem, ami nagyon izgalmas dolog volt. Aztán többször is szerettem volna visszatérni, de sajnos mindig közbejött valami. Csak 1984ben tudtam eljönni néhány napra. Amikor harmadszor jöttem 1990 végén, már egy teljesen űj helyzet fogadott. Kissé zavarba is hozott a sok változás, a barátaim és az emberek másként reagáltak mindenre; tehát egy új országot kellett megszoknom, amely egyáltalán nem hasonlított a korábbi önmagára. 1979-ben úgy tértem haza hogy azt hittem, mindent megértettem, ma pedig úgy érzem, hogy semmit. • Miért? - Mert akkoriban még csak közhelyekben gondolkodtam. Ma viszont már magyar családban és környezetben élek, ami sok problémát vet fel, így tapasztalom, hogy ez egy rendSzeged - egy francia szemével Jean-Michei Filippi Korzikán született. Aixen-Provence-ban és Párizsban tanult, elsó'sorban fonetikát és nyelvészetet hallgatott. Azután NagyBritanniában, majd az Egyesült Államokban, a New York University-n tanított két és fél évig. Jelenleg a JATE francia lektora. kívül összetett helyzet. így még ma sem vagyok abban a stádiumban, hogy egy általános kérdésre válaszolva megmondjam, milyen is valójában Magyarország. Kezdetben a filmművészetén keresztül ismerkedtem Magyarországgal. Kimeríthetetlen forrás volt a magyar mozi, amit nagyon kedveltem. Grünwalsky. Kézdi-Kovács és Jeles András filmjei közvetlenül tárják elénk a magyar valóságot. Elsőre még nem értettem meg Jeles András filmjét, az Álombrigádot, ami akkor még illegálisan jutott ki nyugatra, de mégis tetszett. Hogy jobban értsem, olyan magyar könyveket kezdtem el olvasni, melyek nagy divatban voltak akkor Franciaországban. Például a szamizdatok, vagy Haraszti Legális ellenzéke franciául - amit sokan olvastak és vitattak. így értettem meg a magyar filmet. • Milyennek látja Szegedet és a kulturális életét? - Szeretem Szegedet, mert nem túl nagy, de mégis grandiózus város. Ha megnézzük a Széchenyi tér épületeit vagy a körutakat, olyan mint egy főváros. Másrészt vannak bensőséges hangulatú részei is, mint például az alsóvárosi templom környéke, vagy az elbűvölő Lechner tér, amely számomra a világ egyik legszebb tere, közepén a templommal. Szegeden mindig ott lehetek, ahol akarok, és ezt Budapesten nem tudnám megtenni. Szeretem itt a kulturális életet és részt is veszek benne, például azzal, hogy filmklubot vezetek. Sokat járok moziba és színházba, és részt veszek a diákrendezvényeken. • Magyarország ma a nyugat-európai integráció felé halad. Egyesek viszont óvnak ettől, mondván, hogy máris eláraszt bennünket a nyugati „kultúrmocsok". - Odáig azért nem mennék hogy ezt mondjam, mert vannak pozitív jeíek is. Például olyan szerzőket is lefordítanak magyarra, akiket korábban sohasem, köztük számos francia szerzőt is. A tudós kultúra szempontjából tehát a nyitás abszolút pozitív, de ezzel együtt jár a szemét beáramlása is. Egy, a McDonald's-hez hasonló nyugati szubkultúrát tapasztalok, tizedrangú amerikai zenét hallani a rádióban, terjednek az alacsony színvonalú reklámok, és ez nagyon kiábrándító. A budapesti mozik is olyan amerikai filmeket játszanak, melyek színvonala a nullával egyenlő. A televízióval hasonló a helyzet. Az olyan műsorok elszaporodására gondolok, mint a Dallas, amelyek egy elfogadhatatlan szubkultúra termékei, és általános színvonalesést eredményeznek. • Milyennek látja az egyetem színvonalát? - Elsősorban a francia tanszékről beszélhetek, ahol egy éve tanítok. Más tanszékeket is ismerek, a budapestin tanítottam is, de valószínűleg a szegedi a legjobb az országban. Nagyszerű kollégáim vannak, és a hallgatókkal is kiváló a kapcsolatom. Ez számomra rendkívül fontos. Ami az egyetemet illeti: bevallom, kellemesen csalódtam, amikor olvastam a kollégák publikációit, és bepillantottam az itt folyó kutatásokba. Nem voltak előítéleteim, de ez a színvonal valóban meglepett. • Magyarországon és Franciaországban eltérő a tanév felépítése. Ón melyiket tartja jobbnak? - Ezt nem tudom megmondani. de a vizsgarendszer szempontjából azért különbséget tudok tenni. Franciaországban nagyobb a szabadság, mert választani lehet a rendszeres óralátogatás - folyamatos számonkérés, illetve a záróvizsga között. A záróvizsgán az egész tanév anyagát kérdezik vissza, ami vagy sikerül, vagy nem. Magyarországon csak az első lehetőség adott, melynek vannak erényei, de én inkább a francia rendszer mellett vagyok. Úgy látom, Magyarországon nagyobb a követelmény, a munka minőségét és mennyiségét tekintve egyaránt. Fontosnak tartom, hogy a magyar egyetemeken van közélet. Vannak olyan létesítmények mint például a JATE-klub, ahol összejöhetnek a diákok. A francia egyetemeken ez teljesen hiányzik. Büfé általában nincs. Az egyetem fakultásai nem kommunikálnak egymással. A francia átlagdiák részt vesz az órán, hazamegy, s az órán kívül nemigen találkozik a társaival. Márpedig az órákon kívüli dialógus alapvető dolog, ami itt legalább részben megvan, és ez fontos. A másik különbség, hogy a francia egyetem - legalábbis ahogy én ismertem - sokkal átpolitizáltabb mint a magyar. Sztrájkok, tüntetések vannak stb. Nem tudom, hogy ez jó vagy sem, mindenesetre küíönbség. • Eddig arról beszéltünk, hogyan kötődik Magyarországhoz. De hogyan viszonyul a többi közép-európai országhoz? - Nos, a mai Ausztria például - a magyarok többségével ellentétben - számomra nem túl érdekes, viszont a századeleji osztrák kultúra érdekelne. A környező országokat bejártam, tanultam románul is, de közben a magyar irodalom is érdekelt. Persze 6-7 éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok élni. Es amikor már itt voltam, néhány hónap után döntöttem el, hogy maradok. Ebben több dolog játszott közre: a magyar film és irodalom, egyáltalán, a magyarlakta területek iránti érdeklődésem. Nagyon érdekeltek az erdélyi és szlovákiai események, az ott elevenen megnyilvánuló magyar kultúra, amelyet szerintem feltétlenül meg kell őrizni. Szelényi Szilárd • Leiekkönnyítő rajzok A képben időtlenség rejlik Vásárhelyi Vera pszichoterapeuta Londonban él, a Guy's St. Thomas's orvosi egyetem vendég tanára. A vizuális terápia alkalmazásának szakmai vezetője. Három éve, hogy a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Ideg és Elme Klinikáján kurzust indított a vizuális terápia itteni elkötelezettjeinek. A pszichiáterek a napokban fejezték be tanulmányaikat s e szakterület tudnivalóiból. Vásárhelyi Vera előtt vizsgáztak. A neves szakembert a nálunk még ritkán alkalmazott gyógymódról kérdeztük. • Montreal, 1995: történész világkongresszus Népek diaszpórában • A betegek rajzaiból, ki lehet-e olvasni olyan üzeneteket, melyekről a pszichés károsodás okaira lehet következtetni? - Ha valaki azt gondolhatja, hogy valamilyen kóddal a lerajzolt élmények, mint a rejtvények megfejthetők, téved. Minden embernek más a kódja. A szinszimbolikai tanítások sem használhatók ennél a módszernél. Nincs olyan, hogy a fekete szín ezt jelenti, a a piros meg amazt. A titok nem az elkészült rajzban rejtőzködik. Maga a rajzolás folyamata a lényeges. S az, ami a beteg lelkében, tudatában rajzolás közben lezajlik. Sokszor az elkészült rajz megmagyarázása közben fogalmazódnak meg azok a mélyen elraktározott érzések, amik segítenek a pszichiáternek a baj okára következtetni. • Vagyis a rajzolás ürügy csupán? - Több, mint ürügy. A folyamat két fontos részre bontható. Az egyik maga a történet, amit a beteg így, vagy úgy a papíron megjelenít. A másik a rajz mögött meghúzódó tartalom. A valóság. Ez bomlik ki, miközben a beteg, a rajz segítségével felidézi az élményeket. Tudni kell, hogy a képi valóság sokkal tágabb, mint a verbálisan megfogalmazható. Míg a szó, a beszéd kronológikus természetű, addig a képben időtlen tartalmak is rejlenek. A kép sokkal rövidebb úton idézi föl az élményeket, mint a szó. Képi megjelenítéssel olyan élmények is előhívhatók, melyeket kora csecsemő korban élt meg a beteg, akkor, amikor még nem tudott beszélni. A biztonságot jelentő anya képe ott van a pici csecsemő tudatában, korábban, mint amikor erről beszélni is tud. • Vagyis úgy gondolja, hogy a vizualiális élmények elsődlegesek és valamiféle totalitás rejlik bennük? - A képiség azt is tudja, ami a tudattalattinkban, az álmainkban, vagy a fantáziánkban van. A képi szimbólumokban belső dinamizmusok, ősi, primális élmények is kondenzálódtak. Az európai és azon túli kultúrák ilyen szempontból szoros rokonságot mutatnak. A kép gyszerre tudja a jelent a múltat, az emberi képzeletben pedig a jövő is körvonalazódhat. A képi nyelv szimbolikus módon formát ad azoknak az érzelmeknek is, amelyeknek a szó nem tud. Ily módon a vizuaiitás a totális élmények hordozója. • Miként segít, könnyít a beteg ember lelkén a vizuális terápia? - Míg a beteg rajzol s ennek kapcsán mesél, addig fel is dolgozza a problémát. Az elkészült „műben" mintegy tárgyiasul az addig fantomként, létező rosszérzés oka. Konkréttá válik, testet ölt, ezzel mintegy ki is lökődik a beteg tudatalattijából. hatástalanná válik s a nyomasztó érzések csökkennek. Ettől kezdve a konfliktusok menedzselhetőkké válnak. Nagyon örülök, hogy itt a szegedi klinikán is érdeklődnek a vizuális terápia iránt s remélem sok örömet lelnek még ebben a módszerben úgy a betegek, mint a gyógyító szakemberek. Pacsika Emília 1995. augusztus 27. - szeptember 3. közöttre hívták össze a történészek 18. világkongresszusát. A rendező a Kanadai Történészek Társasága. A nyugati féltekén másodszor rendezik e rangos eseményt: 1975ben San Francisco adott otthont a kongresszusnak. A legutóbbit 1990-ben Madridban rendezték, ahol több mint 3000 történész jött össze az ötévenként rendezett eseményre. A két helyszínen (Montreali Kongresszusi Palota és az Université de Québec) zajló események három főtéma köré csoportosulnak: 1. Nemzetek, népek és államformák 2. Férfi, nő és a történelmi változás: esettanulmányok a nemek történetéből 3. Népek diaszpórában: változó források, formák és gondolkodásmódok E témák nem függetlenek attól, hogy 1995-ben lesz ötven éves az ENSZ Alapokmánya, s hogy fél évszázada fejeződött be a második világháború. A fentieken kívül tizenhat fél-félnapos tartamú speciális téma kap helyet a kongresszuson. Egyebek között: - Hatalom, szabadság és a történész munkája - Fikció, elbeszélés, objektivitás (a történelem és az irodalom) - A hanyatlás, mint történeti kategória - Vallási mozgalmak az áttérés, az intolerancia és szabadság között - Az arktikus és szubarktikus népek és társadalmak - Birodalmak hanyatlása összehasonlító perspektívában - Háború és kultúra - „Fejlődés az elmaradottságban": a harmadik világ tapasztalatai - A környezet története: viszszatérés a makrotörténelemhez? - Büntetés, büntetésvégrehajtás, börtönök: történelmi perspektívából. Ezen kívül az idős kor, a gyermekkor problémái, a szállítás ipari forradalom előtti kérdései, a bank szerepe a kereskedelemben és az iparban kap helyet, mint történelmi probléma e szekciókban. A programot a fentieken kívül csaknem harminc kerekasztal-vita gazdagítja és 23 nemzetközi történésztársaság tartja ekkor kongresszusát.