Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-30 / 100. szám

Nagy Bandó András Vizslatás Egy kiállítás képei Amióta megyéről me­gyére vándorolunk a kaba­recirkusszal - tessék elhin­ni, a Forma l-esnek sincs sokkal jobb fogadtatása és több nézője! -, szóval mióta ott vagyunk minden kilomé­terkőnél, megadatott a lehe­tőség, hogy nyomon köves­sük a választási kampányt, s hogy kitapogassuk, valójá­ban milyen esélyekkel vo­nulnak végig az országon a kampánycirkusz prominens mutatványosai. Olyasmi ez az egész - persze nagyon leegyszerűsítve! -, mint amikor egy rockbanda ­négyéves munkát követően - kiad egy nagylemezt, az­tán ahogy ilyenkor kell, kör­bebulizza az országot, be­mutatva a dalokat, eladva a lemezt magát, illetve magát. Lehetne haknikörútnak is mondani, de ennyire azért mégsem szeretném meg­sérteni a túlélésért esedező, újabb négy évre pályázó, el­kötelezett, népért és nem­zetért önmagát feláldozni kí­vánó volt és leendő hon­atyákat. A nagylemez való­ban elkészült, négy év meló fekszik benne, mi több, a ra­jongók jól ismerik mindkét oldalát, az „A"-t is és a „B"-t is. Vannak rajta slágernó­ták, melyeket kívülről fúj a koalíció minden szólóéneke­se, csupa sikergyanús dal, tuti aranylemeznek látszik, és persze vannak olyan nó­ták is, melyeken semmi más nem érezhető, mint hogy muszáj volt rátenni a lemez­re, mert másképp nincs meg a szükséges hat-hat dal, ami pedig egy sikeres nagylemeznél megenged­hetetlen. Természetesen a hakni­körutat, a bulik sorát plaká­tok hirdetik, fantasztikus fo­tókkal, a mutatványosok ké­pével - volt képük hozzá! a rajongók pedig a felisme­réssel bajlódnak, akár a mo­zaikképet mustrálgató rend­őrök. Bizony-bizony nem könnyű fölismerni a sztáro­kat. Mert fotón egészen más képet mutatnak, pláne ilyenkor, a két hónapos tur­nézás során. Mosolygós, kedves, csupa derű, csupa ígéret, csupa remény min­den arc, a rajongó pedig egészen jól érzi magát. Mintha kicserélték volna. (A sztárokat!) És persze elgon­dolkodik: ezek négy éven át mogorvák, durcásak, gőgö­sek, pökhendiek, elbizako­dottak és mosolytalanok voltak, mi a fene történt ve­lük, hogy most, erre a turné­ra így megváltoztak? Nem tán azt szeretnék, ha újra elkelnének a koncertjeikre a jegyek? Tényleg úgy gon­dolják, hogy lehet még egy­szer telt házat csinálni? Hogy mindent újra lehet kezdeni? Hogy a rajongók teljesen meghülyültek, s el­feledték a négy év alatt tör­ténteket? Úgy gondolják, hogy most, egyetlen hakni­sorozattal vissza lehet csempészni magukat a ra­jongók szívébe? Hogy né­hány sikerdallal mindent fe­ledtetni lehet? Hogy mo­solygunk egyet, s máris minden oké? A minap megálltam ­nem mint rajongó! - egy Csóti György-plakát előtt, hogy rácsodálkozzak, hogy ne mondjam, hogy egy-két percig csodáljam őt. Csóti plakátja maga a csoda. A szépség. A jóság. Csóti pe­dig maga a Mindenható. Aki nem látta, az a választási kampány nagy vesztese! Egy ember - nem, egy Is­ten! - ül velem szemben ­szerintem valóban szemben velem -, egyszerű kereszt­be tett lábbal, öltönyben, nyakkendőben, jól vasaitan, ahogy otthon üldögélni szo­kott a magafajta félisten ­vagy egész? -, s kezében Széchenyi Naplója, valahol középtájon kinyitva, jelezve ezzel a rajongók táborának, hogy egyrészt ő Széchenyit olvas, másrészt tud úgy ülni, mint egy hajdani gróf. Van ebben a tartásban va­lami „nemes" és valami „egyszerűség", csak egyva­lami nincs: nemes egysze­rűség. Semmi szerénység, semmi emberi. Csóti sztár­fotót készíttetett az udvari fotóssal, olyat, ami az örök­kévalóságnak szól. Ami üzenet az utókornak. Hogy volt itt 1994-ben egy Cs. Gy. nevű honatya, aki Szé­chenyit olvasott. Közép tá­jon! Tehát még nem fejezte be. (Persze en remélem, hogy hamarosan befejezi!) Természetesen vannak még szép plakátok. Nekem például a pipiskedő gyerek gigantposztere is tetszik, aki alant az hirdeti, hogy négy év alatt sokat nőtt, miköz­ben egy tök üres falfelület ellenére azért nyújtózik, hogy fölrajzolja a szerelmes szívet a csúcsra. Térdelj le, fiacskám! Vagy csak állj a sarkadra! Van ott hely len­tebb is. Aztán van az a bizonyos háromalakos gigantposzter, szívvel, ésszel, tisztesség­gel. A poszterek utómunká­latait végző koalíciós festő­művészek odapingálták a bajszos alá: „Hízom benne". És ez még egy szerencsé­sebb átdolgozás. Vannak keményebbek és sokkal durvábbak is, de az utca embere nem vevő az efféle „viccekre". A dolog fordítva működik. Sokkal inkább azt jelzi, milyen rajongó tábora van a sztárbandának. A rajongók tehát dolgoz­nak, átfestenek és befröcs­kölnek, besaraznak és összemocskolnak, s nem veszik észre, hogy nem fogynak a jegyek a sztár­banda koncertjére. Hogy csak a vidékről hívott vagy hozott csápotokkal lehet telt házat csinálni. Hogy immár nincs igazi húzónevük. Ak­ire bejönnek a rajongók. Mert egyszer már bemen­tek... Még egy hét, s követke­zik a koncert záróbulija. Nagy show lesz, az biztos. De kíváncsian lesem, lesz-e valami malőr, amikor az előzenekar nyomja a maga dalait. Egyáltalán: működni fog-e majd az erősítő? Elég lesz-e a sztárbandának a mostani hangerő? Vevő lesz-e a közönség a siker­dalokra? Úgy gondolom, mind­annyiunknak ott kell lenni a bulin.' Egyrészt, hogy el­dönthessük, melyik banda szól jobban. Másrészt, mert jeleznünk kell, hogy hiszünk a dalban, sőt, azt is, hogy elég a slágermúzeumból, uj dalokra vágyunk. Én persze meghallgatom a jelenlegi sztárbanda siker­dalait is. Egyrészt, mert tisz­telem a kort, s a belefeccölt melót. Másrészt pedig ritkán hall az ember hattyúdalt. Az olaj ára a félelem bére Ha valaki azt hiszi, hogy az országos méretűvé terebélyesedett olajhamisítási botrány körüli csenddel az olajmaffia is ellaposodott, nagyon téved. Most zajlik az igazi játszma, csak éppen a háttérben. A szereplők ugyanazok. Már nem is az olajszőkítés a téma, hiszen mindennemű törvényes tiltás ellenére az akció folyik tovább. Időközben profi szakemberek kidolgozták azt az eljárást, melynek végtermékéből már nem lehet kimutatni, hogy hamisftott-e vagy sem. Mostanság az érintettek azon fáradoznak, miképpen mossák tisztára a fütőolajmosásban kissé besározódott, dúsgazdaggá termett urakat és brókereiket... ^^•••••••••••IBHMBHHHai Április 26-án reggel még az előző nap fáradalmait pi­hente ki az a kisszállási vál­lalkozó (akit elsőként kiáltot­tak ki olajhamisító királynak a bűnügyi berkekben), ami­kor letartóztatási paranccsal a kiskunhalasi nyomozók beállítottak hozzá. A háza körül parkoló kocsikból elő­kászálódtak azok a sofőrök, akik éjszakánként mint tes­tőrök vigyázzák a gazda ál­mát. Ebben az esetben vi­szont nem tudták Csont Lászlót megvédeni, aki nem értette, miről is van szó. Tavaly ősszel tízmillió fo­rint készpénzt és két Merce­des típusú gépkocsit „rakott le a hatóság asztalára", és így tizenegy nap után kien­gedték az előzetesből a mintegy hétmillió liter „rossz minőségű termék" forgalom­bahozatalával vádolt urat. Az autóstársadalom kára persze szintén milliókra rú­gott. Csont úr olajforgalmazási tevékenységét megvonták, de ez természetesen nem akadályozta meg abban, hogy ez irányú cselekede­teit folytassa. Kamionjai ugyanúgy forgalmaztak, mint azelőtt, miközben a nyomozás Isten malmaihoz hasonlóan egyre lassabban, egyre csendesebben őröl­tek. Pedig igazán nem mondható, hogy a Csont-bi­rodalom valami eldugott he­lyen van... A mostani letartóztatással kapcsolatosan a rendőrség nagyon szűk körű informá­cióval szolgált a sajtó felé. Minden okuk megvolt rá, hi­szen az első nagy akció, amit a Csont olajszőkítő bi­rodalom ellen elkövettek, nem aratott mindenütt osz­tatlan sikert. Pedig nem kapkodták el a dolgot, hi­szen az első bejelentések után csaknem egy év eltelt, mire az olajmaffiózót lakat alá tették... Ez év januárjában kap­tam az első információkat arról, hogy a sikeres, köz­ben milliárdossá kikiáltott olajvállalkozó nem éppen törvényes módon próbálja rávenni az ügyében vallo­-mást tévő érintetteket, hogy vonják vissza feljelentései­ket, illetve fizessék meg ­készpénzben - a neki oko­zott (talán erkölcsi) károkat. A megfenyegetettek közül az egyik úr, akinek fejéhez pisztolyt, a nyakához kést szorítottak, nem fel-, de be­jelentéssel élt, hiszen nem akárkik voltak azok, akik ilyen módon próbálták tár­salgásra bírni. A szerb maf­fia, Magda Marinko és em­berei kérték számon megbí­zójuk követeléseit. Ezt ma­gától az érintettől tudom, aki akkoron a nyilvánosság se­gítségét kérte, de újbóli ta­lálkozásunk elmaradt. A ki­hallgatásra érkező urat szerdán a rendőrségi épület előtt sikerült szóra bírnom, aki elmondta, hogy retteg a következő napoktól, hiszen az a hír járja, hogy ő jelen­tette fel Csontot. Ezzel szemben állítja, hogy idő­közben rendezték soraikat, és nincs harag közöttük. Nagyon fél, mert biztosra veszi, hogy felkeresik, ugyanis Csont a fogdából már nem tud irányítani és nem állíthatja le az esetle­ges ellene készülő akciót. Csontot önbíráskodással vádolják, és annyit sikerült megtudnom, hogy ellene több feljelentés is van fo­lyamatban. Az ügynek kecs­keméti vonzata is van, ahol ugyancsak őriznek egy szerbet, aki behajtással fog­lalkozott. Állítólag biztos té­nyek szólnak amellett, hogy a Kecskeméten őrzött szerb behajtó az olajmaffiának ­is - dolgozott, így nagy a valószínűsége annak, hogy összevonják a két ügyet ­tudtam meg egy illetékestől. Egy, ami biztos: az olaj­savazás kapcsán százmil­liós adózatlan bevételekhez jutottak e művelet „meste­rei", akik a következőkben ebben a korrupcióktól sem mentes törvénytelen biz­niszben megint megvehet­nek illetékeseket, akiknek talán az lenne a dolguk, hogy kitalálják, hogyan lehet ellehetetleníteni ezt a te­vékenységet. Talán nem kellene kivár­ni, hogy az olaj árából kö­vetkezett félelem bérét a ké­zifegyverek váltsák ki. Mert példa az van bőven. Posztobányi László A hét híre Ukrán töltettel a svédek ellen Ukrán atomtöltettel akarta zsarolni Svédországot és egész Európát az a svéd terrorista, akit a napokban utasítottak ki Ukrajnából. A 32 éves Olaf Estens­son még a hónap elején kért találkozót magas rangú ukrán politikusoktól és el­hárítási főnököktől. Először csak azzal állt elő, hogy szeretné megsegíteni a szű­kölködő Ukrajnát. Később az egyik illetékessel folyta­tott megbeszélésen azon­ban már részleteket is el­árult: eszerint az ukránoktól kapott atomtöltet felrobban­tásával fenyegetve legalább két milliárd dollárt adna a svéd és még néhány más európai kormány. Estensson írásba is adta elképzelését, megígérve, hogy természetesen soha­sem robbantaná fel a 20-30 megatonnás töltetet. Számí­tása szerint a nukleáris fel­hő először Stockholmot kö­zelítette volna meg, majd délnek fordulva Közép-Eu­rópát és végül a kontinens nyugati felét is elérte volna. Igyekezett elhitetni az ukrá­nokkal, hogy több vezető svéd tábornok is támogatja ötletét. Arról, hogy pontosan mi vezette terve kiagyalása­kor, cáak annyit mondott: „Rendkívül ellenszenves nekem ez a mai svéd kor­mány." TÁRSASÁG • IFJÚSÁG*BÍÍNÜGY*SPORT A hét fotója Fotó: Révész Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom