Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-26 / 96. szám
KEDD, 1994. APR. 26. HAZAI TÜKÖR 9 • Először választó fiatalok pályázatán Szegedi a nyertes A Belügyminisztérium Sajtó- és Tájékoztatási Főosztálya pályázatot írt ki a választói aktivitás pártsemleges növelését szolgáló kampány-megoldásokra. A pályázat egyik nyertese - az Új Képújság Kft. - hétfőn országos hőlégballonakciót kezdett Budapesten, a Roosevelt téren. A léghajó ezt követően - május 7-éig - min-' den megyeszékhelyen felszáll. Felirata: „Ez a nap négy évre szól!" - május 8-dika jelentőségére hívja fel a figyelmet. Ugyancsak hétfőn vehette át Bácsi Zoltán, a szegedi József Attila Tudományegyetem másodéves hallgatója Szabó Esztertói, a BM sajtófőosztályának vezetőjétől - képünkön - azt a 100 ezer forintos díjat, amelyet az először választó fiatalok számára kiírt pályázaton nyert el. Az ő pályaművét tartotta ugyanis a zsűri a legalkalmasabbnak, hogy 700 ezer kortársát meggyőzze: május 8-án éljenek állampolgári jogukkal és menjenek el szavazni. J MÁJUSKA A DÉLMAGYAR NÉPSZERŰ TINIMAGAZINJÁNAK Április 29-en, penteken este Mórahalmon, ySzorakoz taté Központban. EM MÁJUSKA!) agát sztárvendégül, fantasztikus lelyikünk nyeri? 9'ool * Mindi bí Aí pénz * És szenzációs a bikabátor srócoknatfes a bikavadító lányoknak: non stop RODEOBIKA. * A teraszon a Dollár Boys és harcművészet. * A TINITOMBOLA fődíja UTAZAS A MARSRA helyett egy kétszemélyes, egy het a görög tengerparton. * * * * NE ÁJULJ EL! Inkább májulj velünk április 29-én, este 9 órától vMórahalmon a Bountyban. ^ fen^k' i q markát. Cnk 3 A rendezvény támogatói: N0RIK0 Kft., Szeged, Nagyáruház emelete DEPÓ Kft. Szeged, Juhász Gy. u. 3. ÜÉLMAGYARORSZÁG Kft. J3JMPEX E,ÍBPM K®1"1' KONDI SALQN Szolon, Szeged, Mérey u. 17. Á Audié Balt, ALDX) Szeged, Bartók B. tér 5. • Most az In Line-nal járod az országot, azonban nem újkeletű ez a barátság... - Körülbelül tíz esztendeje muzsikáltunk együtt Magyar Jazz Quartett néven, csak akkor még Jávori Vili dobolt. Készítettünk egy közös lemezt is... • Most lesz új album? - Tévézzük, de hogy mikor készül el, azt nem tudom. Majd talán jövőre... • És Magyarországon adjátok ki? - Természetesen. • Csak azért kérdezem, mert tavaly nagyon valóságos hírként terjedt el, hogy eleged van a hazai viszonyokból és New Yorkban kezdesz új életet... - Erről szó sincs, nem hagyom el az országot. Nem is tudnám, hiszen ma már nem lehet disszidálni - mosolyodik el. - A televízióban kérdezte meg egy riporter, hogy hol akarok élni. s erre feleltem, természetesen itthon szeretnék dolgozni. Másnap azonban már mindenki azzal fogadott, hogy hallották, ki akarok menni az egész családdal. • Azért nem zörög a haraszt, hiszen New York fontos szerepet játszik az életedben... - Igen, sokat voltam ott, most májusban is újra megyek, csinálunk egy új Special EFXlemezt. • Hányadik külföldi albumod lesz ez? - Nehéz összeszámolni, hiszen csak a Special EFX-szel készítettünk hat korongot, a zenéim 10-11 lemezen szerepelnek, s van egypár szólóalbumom is. Nagyon nehéz viszont mindezt itthonról csinálni, hiszen valójában ott kellene élnem New Yorkban. Ez viszont megoldhatatlan, hiszen ha az ember egész egyszerűen átvándorolhatna a családjával, akkor nem lenne semmi gond. Én ugyan megkapom a munkavállalási engedélyt, a család viszont csak pár hónapra látogathatna meg. Nem akarom, hogy a karrier végett a családom tönkremenjen. De már az is nagy dolog, amennyit így távolból elértem. A negyedik lemezem például a tizedik helyen van az amerikai jazzrádiók toplistáján, egyébként Lakatos Tony is benne van az elFotó: Révész Róbert „Ihol hatalmi harc dúl, nincs kultúra" Szakcsi Lakatos Béla New Yorkról és Magyarországról Felejthetetlen estével ajándékozta meg Szakcsi Lakatos Béla a szegedi jazzrajongókat legutóbb az IH-ban. A koncerten túlnyomórészt az In Line-nal muzsikált, ám a második rész elején egyedül jött vissza a színpadra, s megmutatta, hogy mi az a varázslatos tudomány, amitói még Japánban Ls szépen fogynak a Szakcsi-lemezek. só tízben. Páratlan dolog ez, hiszen magyar még sosem került föl a listára, és kelet-európai művész is nagyon régen szerepelt rajta. • De nemcsak Amerikában szerepelsz szépen... - Az amerikai lemezkiadóm természetesen a világon mindenhol terjeszti a lemezeket. Mostanában azonban próbálok többet tartózkodni Európában, hiszen úgy jártam, hogy a tengerentúlon jobban ismernek, mint itthon. Figyelni kell erre is, hiszen a három legnagyobb piac Amerika, Európa és Japán - utóbbi helyen nem tudom, hogyan állnak a lemezeim. • Melyik kiadónál vagy? - A GRP-nél, de szeretnék lemezcéget változtani. Ők ugyan az egyik legnagyobb kiadó, ám a sok nagy sztár miatt kevesebb reklámköltség jutott az én lemezeimre. Bár igazából engem sosem a pénz és a karrier izgatott, hanem annak örültem, hogy muzsikálhattam és jó zenészekkel játszhattam együtt. • Hogyan érzed magad Magyarországon ? . - Nagyon rosszul, hiszen a zenészeknek sincs munkájuk. Én valahogyan megélek, de a fiatalokat nagyon sajnálom. Teljesen kilátástalan a helyzetük, miként annyi más pályakezdőnek. A közönség ugyan érdeklődik, de sokan mennek a külföldi együttesek drága koncertjeire,. Néhány év múlva azonban biztos, hogy újra felfedezik a hallgatók a magyar muzsikusokat is. • Úgy érzem ezek ellenére, hogy felfutó stádiumban van a magyar jazz— - Igaz. hogy sokan érdeklődnek iránta, egyre több jazzklub és koncerthely nyílik, de nem fizetik meg rendesen a műfajt. Régen én a jazzből meg tudtam élni, ma viszont már... Ráadásul a televízióból és a rádióból kiölték a jazzt, csak a veszekedés maradt, hogy ki uralkodjon. Ahol hatalmi harc dúl, ott nincs kultúra... • Vársz valamit a választásoktól? - Én nem politizálok, nem állok senki mellett, de nem is beszélek senki ellen. Van erre egy szólásmondásom: én mindig prostituált leszek, míg felettem a rendőrkapitányok váltakoznak. Amíg a rendszerek mennek, én mindig művész maradok - csak muzsikálni akarok. Takács Viktoi Gazdaképző Szatymazon A mezőgazdasági magánvállalkozások szaporodásával - a gazdaköri tapasztalatok is ezt támasztják alá - egyre többen felismerik hogy korszerű, új ismeretek nélkül kevés az esély a talpon maradásra. Sokan úgy kezdtek a földműveléshez, hogy már nem vették át elődeik tudását, tapasztalatát. Hisz nem is oly' rég még eképp bocsátották útjára a gyereket: „ tanulj fiam, hogy ne legyél paraszt!" A világ nagyot változott, ma már inkább helytálló a megfordított változat: „tanulj fiam, hogy paraszt lehessen belőled!" A szatymazi gazdakört is e kérdések foglakoztatták, amikor egy kínálkozó lehetőségre rástartoltak. A Finn-Magyar Barátság Szövetkezetben megszűnt a közös gazdálkodás, s kihasználatlanul áll az a 20 millió forintot érő központi telep, amely eredetileg iskolának épült. Gazdaképzőnek ideális helyszín, „csak" meg kellene szerezni, s utána kialakítani a nappali oktatás, a továbbképző tanfolyamok, a szaktanácsadás és bemutatók, tájtermelést segítő, adaptált kutatások szervezeti és pénzügyi kereteit. Az előkészítő munkába a sándorfalvi gazdakör és a két önkormányzat is bekapcsolódott, s a napokban 600 ezer forintos tőkével létrehozták a Fehértói Mezőgazdasági Oktatási és Innovációs alapítványt. Kuratóriumi elnökké dr. Somogyi Györgyöt, a szatymazi gazdakör vezetőjét választották. Az alapítvány, mint jogi személy pályázatokkal, szponzorok felkutatásával, oktatási és kutatási intézmények bekapcsolásával, pénzének kamatozó forgatásával igyekszik a kitűzött célt megvalósítani. Az épület megvásárlása nem tűnik kis falatnak, de mindenképp egészségesebb megoldás lenne, mint a sok-sok üzletrész tulajdonostól bérbe venni. Tóth Szeles . Egy amerikai farmer Csongrádban A napokban egy amerikai farmer ruccant át Szlovákiából, hogy körülnézzen, vajon megyénket ajánlhatja-e a befektetni, üzletet kötni óhajtó társainak. Broad Beeler a magyarországon is aktívan tevékenykedő nemzetközi szervezet, a VOCA önkéntes mezőgazdasági tanácsadójaként járt a szomszédos országban. Az Ohio állambeli Toledó városából érkezett, s kitérője nem véletlen. Toledó ugyanis Szeged testvérvárosa, s a magyar küldöttség tavalyi látogatásakor személyes ismeretségeket kötött. Többek között Pászti Tóth Gyulával, aki megyei területfejlesztési tanácsnokként volt a csoport tagja. Az ohioi egyetemen tanító Beeler úr amellet, hogy maga gazdálkodik, még az intézmény mellett működő üzleti tanácsadói, szervezői központban is tevékenykedik. Mostani röpke, Csongrád megyei körútján Pászti úr kalauzolta, miközben termelőkkel, élelmiszer feldolgozókkal és érdekvédelmi szervezetek képviselőivel találkoztak. Abban állapodtak meg, hogy több települést felölelően várja az itteni vállalkozók tőkére, piacra és technológiára vonatkozó „kívánságlistáját és üzleti ajánlatát. Az ottani viszonyokról elmondta. hogy a jobb anyagi körülmények ellenére is csak beszerzésre, feldolgozásra és értékesítésre, hitelezésre alakult szövetkezések révén tudnak boldogulni. Örülnének, ha összegyűlt megtakarításaikat mindkét fél előnyére tudnák kamatoztatni. Rajtunk a sor, hogy felkeltsük bizalmukat. T. Sz. I. POLITIKAI HIRDI POLITIKAI HIRDETI POLITI K.7K I I—I I 1113 A Iz SZDSZ javasolta Az SZDSZ-kormány megvalósítja Dr. MATYI LÁSZLÓ 4857/4 SZ. MÓDOSÍTÓ JAVASLATA A Munka Törvénykönyve ne csak a dolgozó, de a munkáltató kötelezettségeit is sorolja fel. Törvényben ár garantáljuk a dolgozók jogait* c )k leszavazták. W A Törvényben ár garantáljuk a dolgozók jogait*