Délmagyarország, 1994. április (84. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-23 / 94. szám

16 JAMBUS SZOMBAT, 1994. ÁPR. 23. Eleonore Zuzak MA, MINTÁKKOR Akkor, amikor látni akartam, mire képesek az emberek, rossz helyre lettek akasztva a képek, amikor hallani akartam, mire képesek az emberek, el lettek fojtva a szavak, a vigasszal: ez nem neked való, Gyermek. Most, amikor nem kérdezem, mert tudom, mire képesek az emberek, szakadatlan jönnek a képek és a szavak felém, idegen, erőszakos halálok zúdulnak rám. Téged sem kiméinek, Gyermek. Mondják, Erőssé tesznek vele Erőssé tesznek Mihez? Már kezdelek félteni, Gyermek. Ernst Karner ÖT KÖLTEMÉNY Werner Vogel Minél többet ad, annál jobb. Falkában olcsóbb. A béke privátügy! mondják, s ezzel kijelentik, a hangodnak úgysincs jelentősége, szereted hallatni vagy sem, kis körben mindenesetre körbejár, és máris visszatér hozzád, ahogyan érkezett. There's no war like the cold war because the cold war is no war. We'd be missing it, something so nice and cosy to lean one's shoulder aganist. Andreas Rendi A JOTEVÖ Az égő házból - mit ment ki? A macskát? A Rembrandt-ot? Habozás nélkül a képet... ... és eladásából állatmenhelyet alapít. messzi kint. s a kezem itt bent felfelé nyúlt, hogy elérjen valamit ebben a Senkiországban, amikor sehol nem szólt zene és a kutya sem ugatott rám többé, amikor elmentél, egyedül feküdtem a reggeli szürkületben ELDORADO Amikor még yerekek voltunk, kiürítettük a mézet az aranydobozból a vöröshangyák barlangjába, hogy barátainknak a mennyet a földön megmutassuk. Valaki azt mondta: „Szép halál!" és nevetett, mikor mi sírtunk. Reinhard Göls rr * i A GYŰLÖLET DIKTATÚRÁJA Barátodnak ne adj egy darabbal se több kenyeret, mint amire szüksége van, inni is csak éppen annyit, amennyit megihat. Mert az idő elérkezik, s úgyis téged árul el. Akik a bejutást nem találják, akik tanácstalanul állnak a zárt ajtó előtt, nyugodtan maradjanak kint, kint és nyugodtan. Továbbjutáshoz szükséges az útitárs. TELI REGGEL Amikor elmentél kintről szél süvített és szürke eső verte ezt az ablakot, mikor a felhők elvonultak kint, amikor elmentél, bezárult az ajtó és az órák hangosabban ketyegtek, mikor a fekete macska hirtelen nem dorombolt többé és eltűnt, mikor a varjak a szélnek válaszoltak Szónokolni. És szónokoltatni. Gyűlölni. És mégegyszer gyűlölni. Menni és elengedni. És mégegyszer: Gyűlölni. Szétzúzni és szétzúzatni. Gyűlölni. És gyilkoltatni. Szétválasztani az emberfajtákat. És gyűlölni. És gyűlölni. (A verseket a Literatur aus Össterreich című folyóiratból fordította: Pintér Tibor) Zelei Miklós Ki vele, dűl Bányász J. István Ki hová A tanár az osztályt nézte. Előtte az asztalon a kijavított dolgozatok, melyek közül a legjobb is csak hármas, a többi huszonhárom egyes vagy kettes, de inkább egyes. Nézte a huszonnégy embert, akik az idén fognak érettségizni, s szánta őket. Szánta az ostobaságukat, sajnálta a jövőjüket. Arra gondolt, hogy ő meddig és mennyit tanult, míg eljutott mehet? ide, hogy tanítsa ezeket, hogy apránként és fokozatosan megismertesse velük a szakmát. Apjára gondolt, aki szakmunkásként gürcölte le az életét, s a nyugdíjat örökké fájó ízületekkel, meggörbült háttal érte meg. És aki, ha fia nem fogta volna föl a saját eszével, hogy magának tanul, keményen rázta volna helyre a fia gondolkodását. Nézte az osztályt, s tudta, hogy mi következik a szünetben, a dolgozatok kiosztása után. Általános röhécselés, az egyesek nagypofával gratulálnak egymásnak teljesítményükért, a kettesek meg talán még szé» gyellni is fogják magukat, hogy ők valamit tudtak, a hármas tulajdonosáról nem is beszélve. A birkák. A dupla fizetésre gondolt, amit sógora ajánlott fel neki nemrég, ha beáll hozzá dolgozni jól menő üzletébe. - Elmentek ti a francba mondta az osztálynak, s kifelé menet az ajtó melletti kukába hajította a dolgozatokat. Valahol a Móravárosban volt a kocsmaszerű preszszó. A hatvanas évek vége tele volt azokkal a vendéglátóipari üzemegységekkel, amelyekben a pult központi helyét egy presszógép uralta, fújt belőle a gőz, mint egy amerikai segélycsomagban kapott mozdonyból, de a megereszk-edőben levő, laza húsú asszonyságok e „presszókban" épp úgy kisfröccsöt mértek, mint bármelyik rendes klimóban. Ők is be voltak sorozva a munkaversenybe, s talán az asztalra tett fröjpsök menynyiségétől függően, elérhették a megtisztelő fokozatokat. Akkoriban úgy becéztük az ivászatot, hogy a másnaposság ellen naponta meghiegújuló küzdelem, s az igazi harcosok azzal dicsekedtek, ha már csak szódavizet innának, még öt év múlva is fröccs lenne bennük. Sokan belepusztultak ebbe, akik túlélték, többnyire leszoktak róla. Ott ültünk a móravárosi alkohológiai kutatóintézetben, és éppen a színes halláshoz való eljutás módszertani kérdésein problémáztunk Petri Csathó Ferenccel, Szepesi Attilával, amikor Attila elunta a sok fölösleges beszédet, és kitete a papírt, a ceruzát, ami azt jelentette, hogy totálrímeket fogunk gyártani, versenyben. Megláttuk a fröccsmérő asszonyság feje fölött a táblát. Kiváló Dolgozó, és Petri Csathótól azonnal érkezett rá a totálrím: „Ki vele, dűl a gáza!" Mert mint az közismert, a totálrímben az öszszes mássalhangzó marad, s a magánhangzók megváltoztatásával kell új értelmet lehelni a szavakba. A Magyar írók Szövetségének totálrímpárja így lett ez: „Mi gyér urak szóvétsége". Abban az időben nem Barsiné Pataky Etelka, hanem testvérhúga, Pataky Ági volt minálunk a híres. Á krémgyár az arcára és hátára építette föl a Fabulont bevezető reklámhadjáratát, minden alapozáson átütő sikerrel. Tizenöt millió magyar tudta akkor a mondatot: „Fabulon a bőre őre". A móravárosi költői versengés feladata az volt, hogy erre a szlogenre gyártson mindegyikünk totálrímet. Én biztos harmadik lettem, hogy az elsőséget ki szerezte meg, arra nem emlékszem, de a totálrímekre igen. Szepesi Attila egy szelíd házibuli lankás hangulatához illő totálrímet írt: „Fűbólén ő búra érő". Hát nem gyönyörű? Petri Csathó totálríméről Freud Zsigmond lelki nehézbúvár tudhatott volna sokat mesélni, de ő akkor már rég az angyalokat analizálta. „Fábul ön, a baró ara?!" - írta Perti. Én meg csak ezzel tudtam előállni: „Főbelőne, báró úr? Ó!" A n'eveket se kíméltük. Ilia Mihály és Kovács Sándor Iván - Andrássy Lajos felügyelete mellett - abban az időben együtt szerkesztették a Tiszatájat. Ilia totál szempontból nehéz név, engedményt tettünk, így: lli(j)a Mihály. És ebből: „Ali a jó műhely". Bárhogy igyekeztünk is, Kovács Sándor Iván totálríme nem lett ilyen kedves. ő ezt kapta: „Kavics sanda réven". De mennyire jellemző, hogy Andrássy Lajos nevére nem született totálrím, holott biztos tudtunk volna csinálni, ha igyekszünk. Aztán kinéptelenedtünk a városból. Most talán videotéka van a presszókocsma helyén, annyi akciófilmmel, hogy a csatornaművek nem győzi a sok vért elvezetni. >