Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-10 / 58. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. MÁRC. 10. Hallgat-e még rádiót? Az utóbbi hónapok kétség kívül legnagyobb belpolitikai botránya a 129 rádiós újságíró elbocsátása. A szakma képvi­selőinek tiltakozása mellett fel­hördült a közvélemény is; so­kan már veszélyben látják a sajtószabadság mellett a de­mokráciát is. Rakk László, marós: - A hatalmon lévő párt rendezte meg Így ezt az egészet. Tel­jesen egyértelmű, hiszen ke­zükben az irányítás. Nem tu­dom. az emberekben általában milyen hatást váltott ki ez a lépés. Annyi bizonyos, ha én eddig rájuk szavaztam volna, ezek után már biztosan nem tenném. A választások köze­ledtével elmondható: a hatalom­ért megvesznek az. emberek. Azt azonban kétlem, hogy ilyen módszerekkel hosszú időre meg lehetne tartani a ha­talmat. A demokrácia szerin­tem még nem fenyegeti ve­szély, mert az. országnak ebben már olyan hagyományai van­nak, amelyet nem lehet csak A HÉT KÉRDÉSE úgy lerombolni. Arról nem is beszélve, hogy egy jobboldali fordulatnak nem örülne a Nyu­gat sem. Rádiót ezután is fo­gok hallgatni, viszont inkább csak zenét, mert az politika­mentes. I)r. Vitos Zoltánné, tanár: - Felelőtlenség lenne egyér­telműen kijelenteni, kinek is van igaza. Szerintem nem lát­Fotó: Somogyi Károylné hatjuk tisztán a dolgokat, mert nem ismerjük, mi van a kulisz­szák mögött. Vannak rádiósok, akiket szeretünk, meghallgat­juk a műsoraikat, becsüljük is őket. Azonban mégsem tudhat­juk, mi is áll valójában az el­bocsátásuk mögött. Létszámle­építés miatt sok embert elküld­tek más munkahelyről is. Le­hetséges, hogy erre a Rádiónál is rákényszerültek. Bármit is mondunk, csak féligazságokat ismételünk, hiszen csak része­ket ismerünk az egészhői. Nem biztos, hogy egyértelműen po­litikai tisztogatásról van szó, bár nem zárhatjuk ki ezt a le­hetőséget sem. Az elbocsátot­tak között kétség kívül a szak­ma legkiválóbbjai voltak, ám néhányuk felett talán eljárt már az idő, ideje hogy átadják a he­lyüket. Rádiót, politikai műso­rokat, természetesen ezután is fogok hallgatni. Török Árpád, katona:­Nem lehet csak úgy 129 em­bert elküldeni! Politikai színe­zete van a dolognak, de azt hi­szem nagyon sok embert ma­guk ellen fordítottak azok, akik csinálták. Nem tudom, mihez is kezdhetnek akiket elbocsá­tottak. Talán támogatókat ke­resnek, azután magán-adókat indítanak. Persze ehhez kellene már egy média törvény is. A választások után majd elválik, hogyan is alakul a sorsuk. Rádiót ezután is fogok hallgat­ni, bár én azt hiszem, az or­szágos adók helyett maradok inkább a szegedi rádióműsor­nál. P. T. P. MM A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT szegedi szervezete 14­től 18 óráig fogadja a szim­patizánsokat és a jelentkező­ket; 15-17 óráig Halasi Szil­veszter ingyenes jogi-, Lázár Sándor adó- és pénzügyi ta­nácsadást tart a párt helyisé­gében, a Fő fasor 9. szám alatt. RÓZSA EDIT, a 3-as számú választókerület képviselő­jelöltje 17.30 órától az algyői művelődési ház termében (Kastélykert utca 16.) lakos­sági fórumot tart. Témája a vá­rosrész szociálpolitikai problé­mái és az algyói méregtelep. PAPP ZOLTÁN, a 15-ös választókerület képviselóje KÖZÉLETI NAPLÓ fogadóórát tart 18-19 óráig a szentmihályteleki művelődési házban (Kapisztrán u. 52.). CSOPORTGYŰLÉST tart a Fidesz szegedi szervezete dél­után 6 órától a Narancs Klub­ban (Victor Hugó u. 5.), mely­re a szimpatizánsokat is várják. DR. KOHÁN JÓZSEF bőr­gyógyász, a 2-es számú vá­lasztókerület képviselőjelöltje orvosi előadással egybekötött lakossági fórumot tart a Föld­váry utca 3. szám alatti SZDSZ központ termében. 18 órától. A KÖZTÁRSASÁG PÁRT 18 órakor, a Kárász utca 11. szám alatti TIT székházban környezetvédelmi előadást tart. HOLNAP AZ MDF kéri azokat a választópolgárokat, akik aján­lási szelvényükkel az MDF képviselőjelöltjét kívánják támogatni, hogy kitöltött ko­pogtatócédulájukat munkana­pokon 9-16 óra között a a Ró­mai körűt 31. szám alatti szék­házukban vagy a Tábor utca 5. szám alatt adják le. A KERESZTÉNYDEMOK­RATA NÉPPÁRT székházá­ban (Victor Hugó u. 3.) 16 órá­tól jogi tanácsadást tartanak. AZ MDF székházban (Ró­mai krt. 31.) 17 órától dr. Varga László jogi tanácsadást tart. FARKASHÁZYÉKSZE­GEDEN. Humoros estet ren­deznek este fél nyolckor a Deák Ferenc Gimnázium szín­háztermében. A két sztárven­dég Farkasházy Tivadar és Selmeczi Tibor, a Hócipő szer­kesztői. Mellettük két tehet­séges, fiatal parodista is fellép: Bagi Iván és Gábor Szilvesz­ter. Ők még csak középiskolá­sok. Az est Rózsa Editnek, az SZDSZ szegedi képviselője­löltjének a kampányába illesz­kedik, aki őt vagy a szabad­demokraták más jelöltjét támo­gatja, a helyszínen leadhatja kopogtatócéduláját. MIRŐL ÍRT A DM? DÉLMAGYARORSZAG 75 éve Hazárdjáték mindenütt . A pénz értéktelenségéről elterjedt szállóige eszeveszett hullámokat öltött. Soha nem játszottak olyan méretekben hazárdjátékot, mint ma. Nyilvánosan és titokban egyformán űzik. Nagy és kis kávéház játékszobái telve vannak játékosokkal. Ismert hazárdjátékok folynak, vagy ártatlan partik, mint például a tarokk-partik, alakulnak át a betétek horribilis emelésével idegizgató, verejtékes játékká, lil nagy póker- és bakkarat­partik folynak, a/onkiviil makaó és chemind'fer (...). A kis zugkávé­házakban (...) a hazárdjátékok legnép­szerűbb változatai, a huszonegy, itt a veres - olt a veres, ramoli, stb. vannak napirenden. (...) De nemcsak Szegeden, más városokban is igy van. A rendőrségnek erélyesen kellene üldöznie a hazárdjátékokat. (1919. márc. 10.) DELWA6YAR0BSZAC 50 eve Az Emericana sexuáletikai előadássorozata Rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg a szegedi ifjúság köreiben az iránt az előadássorozat iránt, amelyet az Emericana március 11-én, szombaton és március 12-én, vasárnap rendez. Az előadássorozat cime: „A nemi erkölcs és a magyar jövő" és azon csupán 17-26 év közötti ifjak és nők vehetnek részt. Külön előadásokat tartanak a férfi és külön a hölgyhallgatóság számára. A hölgyek részére szombaton délután fél 5 órakor a Szukováthy-téri egye­temen. a férfihallgatóknak pedig ugyancsak szombaton fél 5 órakor és vasárnap délelőtt 11 órakor az egye­temi aulában tartják meg az elő­adásokat. Az előadássorozatot a Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács-EgyesUletének tagjai tartják. Azok az orvosok, akik az elő­adássorozat megtartása alkalmából Szegedre érkeztek, szombaton este a Tombácz-étteremben vacsorára jön­nek össze s ezúton kérik fel a szegedi katolikus orvosokat, hogy az ét­teremben jelenjenek meg, hogy felvehessék velük az érintkezést. (1944. márc. 10.) DÉL-MAGYARORSZÁG 25 m Ray 99 évet kapott Memphis (UPI, AP) Miután James Earl Ray beismerte bűnösségét, az esküdtek villámgyor­san cselekedtek. Előzetes tanácskozás nélkül egyhangú kézfeltartással megszavazták a bíróság által javasolt 99 évi börtönbüntetési. A vád és a védelem képviselője egybehangzóan azt állította. Ray a „maga szakállára" ölte meg Martin Luther King-et. a Nobel-békedíjas polgárjogi vezetőt, összeesküvésről ­mondották - nincs szó. Ray ezzel szemben kereken kijelenteite „Nem ért egyet azzal az elmélettel, miszerint nem volt összeesküvés". (1969. márc. 10.) ZOLL PLATZ KFT. VAMUDVAR 6728 Szeged. Dorozsmai út 5-7. Telefon: 325-788 (fax is), 326-338, 311-819, 312-241, 421-011,326-003, 326-638 Startol az Életpálya Alapítvány Sorvezető" az üzleti ötlethez? t> Sok fiatal vállalkozna, hi­szen ebben az életkorban aligha van hiány jó ötletekből. Legtöbben el is jutnak addig, hogy megtervezik, mit szeret­nének csinálni, a baj csak ott van, hogy hogyan? Üzleti ter­vet készíteni, bankokkal tár­gyalni kevesen tudnak. Úgy tűnik, a világ más ré­szein is hasonlóan küszködnek a fiatal vállalkozók, hiszen most angol mintára hoztak létre egy alapítványt, amely a 18-30 év közötti, induló vál­lalkozókat szeretné segíteni. Az Életpálya Alapítvány élet­rehfvói a Shell Magyarország Kft. és az Ezredforduló Alapít­vány. A Nagy Brittaniában igen sikeres Livewire hálózat módszereinek és anyagainak hazai adaptálásával szeretné segíteni a kezdő vállalkozókat. A budapesti központ mellett a szegedi Talent Alapítvány is felkarolta az ötletet. Németh István ügyvezető elmondta, hogy mától bárki jelentkezhet jó üzleti ötleteivel a Fürj utca 92/b. szám alatt, a Talent Centerben, vagy érdeklődhet személyesen a 431-207-es telefonon a program részletei­ről. Miről is van szó? A fiatal vállalkozóknak - éppen élet­koruknál fogva - kevés a tapasztalatuk például az üzleti terv elkészítésében. Arról már nem is beszélve, hogy legtöbb esetben igen csak tőkesze­gények. Ha az utóbbi prob­lémán nem is, az információ hiányon annál inkább tudnak segíteni. Az alapítványhoz forduló fiatalok többek között olyan kész üzleti tervet kap­nak, amely „sorvezetőül" szol­gálhat saját ötletük kidolgo­zásához. Ezzel azonban az alapítvány segítsége még nem zárult le. Ha az érdeklődő elakad az üzleti terv meg­valósításában, személyesen is fordulhat az Életpálya Alapít­ványhoz, ahol már gyakorló, az ötlet profiljába tartozó vállalkozót kémek fel az ötlet menedzselésére. Ehhez biztosít jó hátteret a Talent mene­dzserklub-hálózat. - A programban való rész­vétel teljesen ingyenes ­mondja az ügyvezető - A kész üzleti tervekkel pályázni is lehet. A szakértő zsűri minő­sítése alapján az első három pályázó 150, 100 és 50 ezer forint jutalomban részesül. A használható ötletek megvalósí­tásához pedig további segítsé­get is nyújtunk. R. G. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: 20 órakor Kispál és a Borz koncert; holnap: 16.30 óraor Robinson klub - agyago­zás; ma és holnap: Nap-éj­jel festmények, installáci­ók. Bende László kiállí­tása DM PROGRAMAJÁNLAT MA A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN 14.30-16 órá­ig Dupla vagy semmi! Játékos, szellemi erőpróba. A TIZEDES MEG A TÖB­BIEK című magyar filmet vetítik nyugdíjasoknak 15 órá­tól a JGYMK nyugdíjas klub­jában (Kossuth L. sgt. 53.). AZ EURÓPAI TÁRSAS­TÁNCOK ezeréves történetét mutatja be az Új Budapest Fúvósötös a szegedi általános iskolás bérleti hangversenyso­rozat keretében, délután fél 4­kor, a konzervatórium díszter­mében. A műsort jelmezes, korabeli táncokkal színesítik az előadók. A CUKORBETEGSÉG­RŐL tart előadást és válaszol a kérdésekre dr. Holzinger Gá­bor egyetemi tanár délután 4 órakor az ÁNTSZ (volt köjál­székház) Derkovits fasor 7-11. Élelmiszer­kereskedők, figyelem! A Maus Kfl. diszkontjában kapható minden áruféleség Tebr. 22-tfíl átlagban 5 Ft-tal olcsóbban vásárolható meg: Pl.: Rama margarin 0.5 kg 87 Ft helyett 81 Ft/db Olasz tészta 0.5 kg 54 Ft helyen 50 Ft/cs. Darabolt, táblás bacon 374 Ft/kg helyeit 369 Ft/kg Jól jár, ha vásárol a MAUS-nál! Textilgyári u. 3. szám alatti épületében, a Diabetesz Egyesület klubfog­lalkozásakeretében. LEÁNYOK ÉS ASSZO­NYOK ÜNNEPE az újszegedi nyugdíjas klub rendezésében, délután 4 órától a Bálint Sán­dor Művelődési Házban. Ün­nepi beszédet mond Annus József író, a Tiszatáj főszer­kesztője. Közreműködnek az újszegedi óvodások és átalános iskolások, valamint Czipot Endre (ének), Rózsa János (vers). VIDÁM, ZENÉS műsorral köszöntik a hölgyeket délután 5 órakor a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban. Közreműködnek: Karikó Te­réz, Szabady József, Herczeg Zsolt és dr. Kiss Ernő. AZ IFJÚSÁGI IRODÁBAN (Arany János u. 7.) 17 órától Amiga klub. A JÓGÁZNI SZÁNDÉ­KOZÓKAT délután fél 6-tól várják a petőfitelepi művelődé­si házban. KOZMO ARKANUM KLUB - 18 órától a természet gyógy­tényezóiről tart előadást Be­nárik Ádám a Juhász Gyula Művelődési Központban. A BALOLDALI TÁRSU­LÁS szegedi szervezete BIT farsangot tart a Medica klub­ban (Semmelweis kollégium), 19 órától, ahol fellép Ördögh Ottó Ürömmámor című műso­rával, majd diszkó és megle­petés várja az érdeklődő fia­talokat. AZ ÚJ AKROPOLISZ FI­LOZÓFIAI ISKOLA előadá­sában Keleti és nyugati böl­cselet - a harmonikus ember születése - a filozófia, mint életmód. Előadást tart 19 órától Héjjá Edit a Juhász Gyula Művelődési Központban. A JAZZ KOCSMÁBAN (Kálmány L. u. 14.) a Just Jazz Duo játszik, 19 órától. A JATE KLUBBAN 20-02 óráig nosztalgiabuli. Házigaz­da: Poór Zsolt. A FŰ-VÉSZ KLUBBAN Vajk & Barátai blues-est lesz. HOLNAP A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN 15-16 óráig Ma-tini matiné: Isten nem ver Bobbal; 16-17 óráig „Átvál­toztatjuk" - önismereti tréning felnőtteknek. IFJÚSÁGI FILMEK: dél­után fél 3 órakor az Aladdin cfmű filmet vetítik a JGYMK nyugdíjas klubjában (Kossuth L. sgt. 53.). A BAROSS-VEDRES ES­TÉK keretében 17 órakor, a Horváth Mihály utca 2. szám alatt Firbás Zoltán ny. mérnök­tanár emlékezik édesapjára: dr. Firbás Oszkár tanügyi főta­nácsosra, az egykori Baross Gábor Gyakorló Gimnázium igazgatójára. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18-21 óráig látogatható. A JATE KLUBBAN 18.30 és 20.30 órakor videómozi: Ébredések; 21 órától a Vidám­park együttes koncertje. A DALLAS BÁRBAN (Ti­Skandináv stílusú lakberendezés, hazai és import bútorok • ágyak • emeletes ágy • kihúzható kanapék kisszekrények - gyermekkuckó - íróasztal ÁTRIUM-PLUSZ, Szeged, Kereskedő köz 6. (Standard áruház mellett) Ny.: 8-16 óráig. Nálunk a legolcsóbban! sza L. sgt. 77.) este 10 órától Szaniszló János szórakoztatja a vendégeket. A FŰ-VÉSZ klubban eFeMeR koncert lesz. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK MÓRA FERENC MÚZE­UMBAN Peru Pizzaro előtt A FEKETE-HÁZBAN Szent-Györgyi Albert című kiállítás; Szeged, 1956 A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca) Kass János grafikái AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.) Kucsera András grafikus és Lovasi Zoltán fotográfus mun­kái A SOMOGYI KÖNYV­TÁRBAN Kossuth Lajos az emigrá­cióban. A Kossuth emlékév alkalmából válogatás a Vas­váry-gyűjtemény dokumentu­maiból A RÓKUSI FIÓKKÖNYV­TÁRBAN (Vértói u. 5.) Régi szegedi képeslapok - a Somogyi-könyvtár gyűjte­ményéből. KÁLVÁRIA GALÉRIA (Dr. Boross J. u. 27.) Nagy János festművész tárlata A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN a Mozaik Stúdió lapozgatóia A BÁLINT SÁNDOR MŰ­VELŐDÉSI HÁZBAN Újszegedi Tavaszi Tárlat A STEFÁNIA KLUBBAN (Sajtóház) Sejben Lajos festőművész kiállítása AZALKOTOHAZ (Árboc u. 1-3.) foglalkozá­sai: ma: 15-18 óráig fafaragás, fazekasság (gyermekeknek), 16-20 óráig kosárfonás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom