Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-01 / 50. szám
8 A HELYZET DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. MÁRC. 1. Jó reggelt, vidék! m Indul a Kisbefektetői Részvényvásárlási Program m Szegedi Paprika-részvény először, Pick utoljára m Százezer forintos „fejadag", százhúszmilliárdos csomag m Sörgyári kísérlet Részvény - kamatmentes részletre Hu egy budapesti sajtótájékoztatón még a második felszólaló is jó reggelt kíván az összegyűlt zsurna*lisztáknak - mint ahogy Csépi Lajos, az ÁV Rt. vezérigazgatója tette hétfőn délelőtt az Attrium Hyatt báltermében akkor az az esemény a vidékről érkező újságírónak meglehetősen korai kelést jelent. A Kisbefektetői Részvényvásárlási Program (továbbiakban KRP) indítását bejelentő nagyszabású tájékoztató kezdődött tegnap ilyen - nyíregyházi és zalaegerszegi kollégák napirendjét alaposan felborító - illedelmes időpontban; fél kilenckor. • Fogtak tolvajt, okirat-hamisítót, csempészt és benzint »szombati razzia mérlege Természetesen már az első felszólaló, Szabó Tamás privatizációs miniszter is megkövette a jelenlevőket, sőt tovább javította a hangulatot azzal, hogy lényegretörő felszólalásával egymaga behozta a negyedórás csúszást. A KRP célját röviden összefoglalva azt emelte ki a miniszter, hogy mindenki befektetheti megtakarításait a gazdaságba, erősödhet a verseny az állami tulajdon eladásában, javulhat a nyilvánosság, valamint növekedhet a tőzsde szerepe. Mindenképpen privatizációs hangsúlyváltást jelent, hogy stabil cégek tulajdonrészeit értékesítik tőzsdei megmérettetés mellett. A KRP távlati program, sikerét a Pick, a Danubius és a Prímagáz kibocsátásai előrevetítik. Csépi Lajos a KRP-vel kapcsolatban azt tartotta legfontosabbnak, hogy nem szigorú versenyre épül és valamennyi állampolgárnak egyforma a lehetősége. Mindez persze nem jeleni ingyenes osztogatást. Az értékességre garancia az, hogy Százkét csuklós Ikarus autóbuszra kapott megrendelést Miamiból az Ikarus Rt. Az első harminc a vállalat mátyásföldi telepén készül, a többit a budapesti székhellyel megalakított magyar-amerikai vegyes vállalat, a NABI gyártja és forgalmazza Amerikában. Az USA-ba 15 éve ad el buszokat az Ikarus. 1988-tól az áruszállítással és kisteherautógyártással fogalkozó UCBC cég által alapftott leányvállalat, az Ikarus-USA cég közvetítésével. A vállalkozás amerikai igényekhez igazított 400-as típusú buszokat gyártott, amelyhez a főegységeket amerikai cégek szállították. Magyarországról pedig az alváz és a karosszéria származott. Az (gy készült több mint 400 Ikarus jelenleg is Houston. San Diego, illetve Pitsburg utcáin fut. Az elmúlt években az UCBC afiyacég pénzügyi helyzete megrendült és veszélybe • Expo-jelkép Ötágú síp Ez év márciusának végéig meghosszabbították az expo elő-, utó- és kiegészítő rendezvényeinek pályázati határidejét. Erről hétfő délutáni ülésén döntött a Világkiállítási Tanács. A programiroda tájékoztatása szerint a döntést az indokolta, hogy az eredetileg február 15-én lezárt pályázat iránt továbbra is élénk érdeklődés mutatkozott, sokan jelezték kapcsolódási szándékukat. A testület megtárgyalta a világkiállítás magyar pavilonja szellemiségének koncepcióját, és elfogadta a jelképnek javaaz ilyen módon privatizált tovább privatizált - cég már többségi tulajdonban van, versenyképesen működik. A KRP keretében ilyen módon csak a megmaradt kisebbségi állami tulajdonrészt értékesítik. A konkrét kínálat 70 társaságot és körülbelül 120 milliárd forintnyi vagyont jelent, s ebből a kísérleti program négy céggel - a Pannoniával, a Globállal, a Pannonplasttal és a Soproni Sörgyárral indul. A forgalomba kerülő részvények összértéke becsült bevezetési áron meghaladja majd a 4 milliárd forintot. Ezután, várhakerült az Ikarusokat gyártó leányvállalata is. Mivel az ikarus-USA cég ügyeit is az UCBC bankja finaszírozta, az UCBC csődje magával rántotta a budapesti Ikarusnak akkor már csaknem 2 millió dollárral tartozó leányvállalatot is. A Róna Péter vezette Amerikai-Magyar Befektetési Alap (First Hungary Fund) azonban - hogy megőrizze a termelés folyamatosságát - megvette a leányvállalatot és rendezte adósságait, eszközeinek felhasználásával új céget alapított. Huszonkét millió dolláros alaptőkével, budapesti székhellyel megalalakult a Nord American Bus Industria vegyes vállalat (NABI), amelyben 25 százalék plusz 1 szavazat erejéig vesz részt az Ikarus Rt. is. A mátyásföldi autóbuszgyár továbbra is alkatrészeket és részegységeket gyárt az amerikai buszokhoz. A NABI az USA-n kívül Kanádában és Mexikóban adja majd el az autóbuszokat. A vegyes vállalati kooperációban készülő buszok első darabjait a napokban hajózzák be az USA felé. solt „ötágú sípot". A pavilon eszmeisége és üzenete Bartók és Bolyai munkássága köré épül, amely egyszerre mutat fel magyar és egyetemes értékeket, az emberi együttélés új minőségére törekszik. Az öt, azonos méretű síp kifejezi az összetartozást, és szimbolizálja az öt földrészt. Az ötágú sípból alkotott formakompozíciót dr. Lissák György Munkácsy-díjas formatervező-művészettörténész és Dvorszky László építészformatervező készítette. A Világkiállítási Tanács indoklása szerint az ötágú síp emléktárgynak, dísztárgynak, ékszernek is sokoldalúan alkalmas, felnagyítva monumentális térformává alakítható. tóan őszi indulással következhet a MATÁV, a MOL, néhány gyógyszergyár, a Szegedi Paprika Rt. és a Pick még állami kézben levő maradéka. Vályi György, a KRP igazgatója a kezdőtőke nélküli magyar befektetők bekapcsolódási lehetőségét emelte ki, s megemlítette, hogy British Gas és a Telecom is hasonló akció keretében jutott magánkézre. Áprilistól országszerte mintegy hatvan OTP-fiókban fogadják a KRP iránt érdeklődőket, s a hálózatot olyan mértékben bővítik, hogy alkalmas legyen több százezer kisbefekRUflIWIIMinMMMHHMMM • Hadiipari Szövetség alakult - jelentették be hétfőn sajtótájékoztatón az alapító vállalatok vezetői. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének tagszervezeteként működő új munkaadói érdekvédelmi szervezet célja, hogy megmentse az ágazat műszaki termelőkultúrát, illetve megteremtse a fejlesztés feltételeit. A sajtótájékoztatón Kocsis László, a szövetség elnöke elmondta: a hadiipari cégek gazdasági-pénzügyi szempontból súlyos időszakot élnek át. Fenntartásuk azonban az ország védelmi képességei szempontjából nem lehet vitás. A korábbi, 80-85 -haditevékenységet végző cég száma mára 60-ra csökkent. Ezek is elvesztették korábbi, külföldi piacaikat és hazai megrendeléseik is csekélyek. Folyamatban van az ágazat átalakulása, ami általában felszámo• A Belgrád tőszomszédságában levő Szerémségben úgy tudják, hogy Magda Marinko ez év január 13-án a pravoszláv újévet a vidék nemhivatalos központjának számító város egyik szállodájában töltötte. Vele voltak a rumai Monté Carlo játékbarlang bútordarabjainak számító erőfitogtató legények. Marinko gavallérosan viselkedett, whiskyvel és drága külföldi cigarettával traktálta vendégeit. Mivel a rumai Ruma Szálló recepcióján Marinko adatai nincsenek bejegyezve a vendégkönyvbe, legfeljebb az feltételezhető, hogy inkognitóban járt ott vagy összetévesztik valakivel. Mindenesetre tény, hogy a Szabadkán fogva tartott bűntársak körüli nyomozás mindeddig nem vezetett újabb vádak beterjesztéséhez. A több mint fél évvel ezelőtt, ugyancsak a Marinkóra jellemző módszerekkel elkövetett palicsi gyilkosságra sem derült fény, holott már akkor szóbeszéd tárgya volt Szabadkán, hogy Marko Pejanovics, a sitető kiszolgálására. A KRP keretében kétféle módon juthatnak részvényhez a befektetők, 5 éves, kamatmentes részletfizetéssel vagy kárpótlási jegyek részvényre cserélésével. A részletfizetés kamatmentes, minden felnőtt magyar állampolgár százezer forint összegű részvényvásárlási keretet kap. A jelentkezőknek kétezer forint egyszeri regisztrációs díjat kell fizetniük. Az allokáció - elosztás után megszerzett részvények árát a kisbefektetőnek 5 év alatt, évi egyenlő részletekben kell törleszteniük. Részvényeit addig senki sem adhatja el, amíg valamennyi részletét ki nem fizette, az osztalék pedig az utolsó törlesztő részletet csökkenti. A KRP-be bekapcsolódhat minden kárpótlásijegy-tulajdonos, sőt az alanyi jogon kárpótoltaknak nem kell jelentkezési díjat fizetniük. Ők a részvényt azonnal megkapják a kárpótlási jegyért cserébe rájuk nem vonatkozik a százezer forintos értékhatár -, s jelentkezniük is csak egyszer kell, utána automatikusan értesítik őket a az újabb kibocsátásokról. Fontos tudnivaló, hogy a KRP-ben a kárpótlási jegyeket kamattal növelt címletértéken cserélik részvényre, s a kárpótoltak ezen túlmenően jelentkezhetnek a részletfizetési lehetőségre is. Kovács András Hadiipari Szövetség alakult lási eljárás útján megy végbe. Becslések szerint e cégek vagyonának 40-50 százaléka már magánkézben van, s a tervek szerint csak 10-25 százaléka marad majd állami tulajdonban. Számottevő külföldi tőke még nincs a hadiiparban. A szövetségnek eddig 22 tagja van. ezek - a katonai elektronikától kezdve a kézifegyver, páncélozott jármű és vegyifegyver gyártásig - átfogják a hadiipar spektumát. Tagjai többek között a FEG, a Videoton, a Dunai Repülőgépgyár Rt. és a Gamma. mmmmmmmmmmmmmemmmomeemem keres üzletember csak egyike a halállistán szereplőknek, rajta kívül még kilenc személyre vár hasonló sors. Ez annak idején közvetlenül a Pajanovics család baráti köréből szivárgott ki, de nem vette senki komolyan a feketelistát. Ha most jól összeszámoljuk, kilenc körül tart az áldozatok száma, de a szóbeszéd és a rendőrségi nyomozás eredményei szerint is maradt még néháay név a listán. A haszonszerzésből elkövetett gyil(Folytatás az I. oldalról.) Huszonnyolc büntető feljelentés született; két csempészt, hat okirathamisítót, négy ittas vezetőt és 16 tolvajt marasztaltak el. Hetvennégy szabálysértő ellen készült feljelentés és 108 gyanúsított személyt fogtak el. Az idegenrendészet 99 külföldi állampolgárt számoltatott el - közülük két főt kiutasítottak, míg 37 személy esetében megvonták a tartózkodási engedélyt. Beszélt a főkapitány arról is, amit nem találtak. Nem került elő fegyver és kábítószer, bár a háló igen szorosan lett meghúzva. Tisztázta, minden félreértés elkerülése végett, hogy nem a Cserepes sort támadják; e város lakosságának túlnyomó többsége törvénytisztelő állampolgár, s mint ilyen, nem kerül összeütközésbe a jogszabályokkal. Jogállamban viszont a rendőrség egyik feladata az adott jogszabályok betartatása és végrehajtása. A jogsértők kiszűrését tovább folytatják. Mivel kialakulóban a rezisztencia (a délelőtti razzia után a vendéglátóhelyek látogatottsága délutánra s estére megcsappant), a továbbiakban rugalmasabban járnak el. Dr. Farkas László címzetes államtitkár, régiónk köztársasági megbízottja az elhangzottakhoz hozzáfűzte: jogszabályainkat „rendbe" kell tenni, mivel a mai viszonyok közepette nehéz kiszűrni a valutázókat s a fekete kereskedelem, nagymenőit. A lakosság továbbra is igényli a rendőri jelenlétet, ezt személyesen tapasztalta a szombati akció során. Bakos Gyula százados, a Vám- és Pénzügyőrség Csongrád megyei parancsnoka arra a példaértékű együttműködésre hfvta fel a figyelmet, amit a társszervekkel közösen valósítottak meg. Megállapította, hogy a Cserepes sori piac összetételén fel lehetett mérni a február 4-i akció hatását. Az is bizonyos, hogy a közterüleHétköznap 7-19 óráig, tk Sajtóház, Stefánia 10. Telefax: 481 -444 kosságok célpontjai kivétel nélkül üzletemberek voltak. Az egyik lehetséges áldozat - akinek nevét szándékosan nem írjuk le - Marinko leleplezése óta e|tűnt a közéletből. Nemrég telepedett meg Szabadkán, hatalmas földterületet vett, villát épített magának helikopter-leszállóval. Az épületen dolgozó mesterek szerint a legkorszerűbb biztonsági berendezéseket szerelték fel, a hatalmas épület minden ablaka golyótekről előállított személyek 80 százaléka vám- és pénzügyőri elbírálás alá esik. Csempészésért két, míg vám- és devizaszabálysértésért 10, illetve 21 főt állítottak elő. Egymillió százezer forint bírságot szabtak ki - a hatást azonban nem lehet és nem is szabad számszerűsíteni. A nap folyamán hatezer liter üzemanyagot tartottak vissza, amit huszonnégy órára vetítve soknak tart. Hajas József alezredes, a kiskunhalasi határőrigazgatóság osztályvezetője szerint a jugoszláv fél által bevezetett tíz, illetve harminc márkás határdíj a kisembereket szorította vissza - a csempészek és szervezett bűnözők számára e tétel nem jelent akadályt. Mivel Nyugat-Európa egyoldalú vízumkényszert vezetett be a jugoszláv állampolgárok esetében, legújabban a nyugati munkavállalói engedélyeket Belgrádban hamisítják. Ezek kiszűrése komoly gondot okoz - egyszerűbb a hasonló „okmányokkal" jelentkezők viszszairányítása a másik oldalra... Vincze János, a megyei munkaügyi központ munkatársa beszámolója szerint négy kollégájával 96 személyt ellenőriztek, közülük hatan voltak külföldiek. Három személyt engedély nélkül foglalkoztatott egy jugoszláv tulajdonban levő Bt., míg a (agyarok közül három volt „munkanélküli"... A törvényes r tézkedéseket megtették ellenük. Amit hiányoltunk: a fogyasztóvédelmi főfelügyelőség részéről nem vett részt senki a sajtóbeszélgetésen. Érdekes lett volna meghallgatni véleményüket a Cserepes soi bóvlidömpingről. Újságírói kérdések válaszolva, dr. Salgó Lá ó újfent tisztázta: a Z. ^agyüggyel kapcsolatban az r 'RFK saját hatáskörbe vont m oden, a sajtónak (tehát a széle közvéleménynek) kijuttatandó információt. P. S. álló, még a terasz üvegtártiái is. Az igencsak bőkezű üzletember nemrég egy prav , szláv templom építési költsége.nek a fedezését vállalta, azzal a kikötéssel, hogy a tempiemnak legalább egy centivel magasabbnak kell lennie a legközelebbi katolikus ten nlom tornyától. Most nyoma veszett, állítólag infarktussal fekszik valamelyik kórházba De akadnak más üzletemberek is, akik korábban unos-urfalán reklámoztatták magukat helyi rádióban és lapokban, most pedig hallgatnak, nem tudni, mi van velük. Ki tudja, lehet hogy Marinko még le nem tartóztatott bűntársaitól tartanak, de az is lehet, hogy egyik-másikuk a rendőrség hálójába került, fegyveres fenyegetéssel zsaroló társaság cinkosa volt. Garai László •••••••••••••••••••••••••• Az Ikarus Amerikába megy Hirdetését feladhatja személyesen DÉLMAGYARORSZÁG • Marinko kezei hosszúak Több mint félszáz gyilkosság? Legújabban több niint ötven szerémségi gyilkosságot állítanak párhuzamba a Szabadkán. Szegeden és Orosházán eikövetcttekkel. A töbh inint félszáz gyilkosságot a múlt év folyamán követték el Szerémség különböző" vidékein, s eddig az elkövetők: nem deriilt fény. Miután kiderült, hogy Marinko csoportjában öt belgrádi illetőségű gyanúsított is szerepel, a megyényi területit Szerémség lakossaga körében a Szabadkan fogva tartott fővárosiakra terelődik a gyanű.