Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-01 / 50. szám

KEDD, 1994. MARC. 1. í \ MÉG ÓS NAP 5 Kilenc Trabant Budapesten született 1961-ben. A középiskolát Békéscsabán, az egyetemet Szegeden végezte el magyar-történelem szakon. 1988 októbere óta a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának munkatársa. A nyolcvanas évek eleje óta kritikákat, esszéket publikál és különböző szegedi művészeti cso­portokban színházi munkát végez. írásai megje­lentek a Jelenkor, a Forrás, az Alföld, a Nappali Ház, a Pompeji, a Kritika, a Magyar Napló című lapokban. Tagja a Magyar írószövetségnek. Jelenleg a Szegedi Körzeti Stúdió szerkesztőség vezetőhelyettese, főként színházi és irodalmi interjúkat készít • Szentkuthy Miklós PRAE című regényében találunk egy passzust arról, hogy a nyelv által történő kifejezhetőség, milyen szépségesen abszurd valami. A bükkönyről beszél az író. Elsőnek a „bükköny" szó leírása után érezhető neve­tési ingerről, a hang és betűsor kiváltotta képtelenség érzeté­ről. Majd a szó elhagyása és magának a növénynek a leírása következik, amely már köze­lebb vezetheti az (rőt és az ol­vasót ahhoz, hogy megragadja a „bükköny" lényegét, akár rendszertani, akár irodalmi szempontból. Van egy harma­dik lehetőség is. Szentkuthy szerint. El kell menni bük­könynek! Méltatlan dolog újságban kibeszélni egy regény epizód­ját - válogatni és cikkhez igazítani az epikát - még akkor is, ha az elmúlt négy esztendő politikai történéseiben és a szereplők viselkedésében föl­fedezhető a bükköny-szind­róma. De először azokról, akik a „nyelv alatt" töltötték az utóbbi éveket, és kimaradtak nemcsak Magyarország újra­felosztásából, de a retorikai és ideológiai hálók nagy fogá­saiból is. Kimaradtak - bár a hej, halászok igencsak szákol­tak volna belőlük -, mert saját tiszta vagy éppen zavaros vizeiket nem hagyták oda az új bágergödrökért. Őket, ha azt hallják bükköny - vagyis rend­szerváltás, demokrácia, jogál­lam, parlament, pártpolitika, szociális piacgazdaság (a sor folytatható) - a hideg rázza ki vagy kerülgeti a forró guta. Nem velük történik ez, nem nekik és nem értük. Az urak paktumjai az égben kötettet­nek, esküjeikkel egymásnak tartoznak elszámolással, a házasságtörések hírei pedig a Új Fidesz­jelölt Makón A Fidesz új parlamenti képviselőjelölje a makói (7-es) választókörzetben Tóth Gábor 32 éves makói agrármérnök, aki a munkahelyi elfoglaltságai miatt visszalépő Marsi István helyett képviseli a fiatal de­mokratákat Makón. Az új kép­viselőjelölt ma, kedden 18 óra­kor mutatkozik be nyilvános­ság előtt, a Fidesz szegedi kampánynyitó nagygyűlésén, a Tisza Szállóban. A Úgy látszik. Zelei Miklós jóízűen utálja a szocikat, és Horn mellett Szűrös Mátyást is. Az utálat persze szabadság­jogaink egyike, s amellett ma­gánügy is, egyéni szuverenitá­sunk része. Azt sem gondolom, hogy Zelei Miklós egyedül lenne érzelmeivel, de azt sem, hogy osztatlanul azonosulna érzeményével a Délmagyaror­szágot olvasó és az előfizetők több tízezres közönsége. Ezért, mint közírótól és a lap munka­társától elvárható lenne, hogy másként gondolkodó olvasóit is tisztelje meg - nagyobb tárgyszerűséggel. A hétfői DM két írása („Horn visszakéri a babaruhát" és a „Feledékenység lovag­jai"), melyet az ő neve jelez, késztettek a fenti bevezetőre. A cikkből ugyan nem derül ki, hogy a „feledékenység lovag­jai" a „magyar választók"-e, avagy Szűrös Mátyás; az biz­tos azonban, hogy feledékeny­ségéért sok mai kormánypárti társasági lapok álbotrányainak színvonalán csöpörésznek a földi vízcsapokból. A bükköny nem kell, mert nem is volt, ha pedig volt, már elosztogatták, ha nem osztogatták, akkor egymás elől dugdossák, ha nem dugdossák, akkor meg régen ellopta valaki. Kez­detben pedig volt a remény. Elmehettünk bükkönynek. 1989-90-ben a politikusi pálya nem csupán hihetetlen magas (vú karrierrel kecsegtetett, de azzal is, hogy a képviseleti demokrácia azokat képviseli majd, akiket addig nem volt mód érdekeltté tenni az ország ügyeiben. Választók és vá­lasztottak joggal hihették, az új szereposztásban az intézmé­nyes és jogi garanciák felté­telezik és együtt is járnak morális és etikai törvényekkel. Hasznot szerzek és haszonhoz is juttatok. Átláthatóvá és át­járhatóvá tett társadalmi és politikai rétegek játéka kezdő­dik - abszolút nyilvánosan, kontroll alatt - a kiegyezések felől és felé mutató résztve­vőkkel, szándékokkal. Hogy a bűnösök belátnak majd és búnbánnak - de mindenképpen elhagyják a játékteret - az újak pedig kihajítják a hazugság, a zabrálás, a sumákolás évtize­des mintáit. Naiv hit volt ez - a vakságon és ostobaságon innen -, de bizony a megszokott óperenciáinkon bőven túl. Akik a magyar történelemből .jöttek", tudhatták, hogy nem így lesz, akik pedig az íróasz­talaiktól álltak föl - írók, ügyvédek, orvosok, mérnökök - fokozatosan döbbentek rá; a politika a nyers érdekek érvé­nyesítése, ezen érdekek még nyersek törvényszerűségei szerint. Erről hallgattak, tanul­tak meg hallgatni és hallgatnak ma is a játékosok. Amiről és ellenzéki honfitársunkat lehetne még lovaggá ütni. Azt pedig, hogy Szűrös hívő em­ber, illene elhinni neki, s nem volt „egyetlen" az „első átkos" idején sem az MSZMP-ben. bárha manapság erről tárgy­szerűen nem lehet beszélni. Ami pedig Horn „babaruháját" illeti - ti. hogy a listáján induló jelöltekkel az MSZP politikai megállapodást köt -: Zelei Miklós a képviselői szuvereni­tás korlátozását látja benne. Ezen az alapon szerzőnk ide­áltípusa Dénes János is lehet­ne, akiről oly" szellemesen emlékezik meg e cikk bevezető soraiban. Magam úgy gondolom, a szuverenitás a népé, aki a vá­lasztáson jóhiszeműen elhiszi egy párt listáján szereplő je­löltről, hogy az illető párt eszményeit, értékeit képviseli. A képviselő szuverenitását ez korlátozza, s amennyiben ezt nem tiszteli, becsapja a reá beszélniük kell, az nem más, mint az áru, amit el akarnak adni a politika piacán. Ezért kell az irodalomtörténésznek a gazdasági fellendülés kezde­téről szónokolnia, a történész­nek a körkörös védelmet dicsérnie vagy a mosolygós kormány - egyébként vérke­mény - arcára vigyort imitál­nia, a belvárosi ügyvédnek pedig a parasztságért érzett aggodalmát trilláznia. Sokat nyertek az igaz az elmúlt években, de el is veszthetnek mindent, ha nem folytathatják. Nem a vásárlók előtt fog ki­derülni, hogy az árujuk moly­ette, dohos, ócska, használ­hatatlan vagy egyenesen undo­rító, hanem maga az üzlet szűnik meg. Mert itt minden tapasztalat arról szól, hogy csak egyszer volt Budán kutya­vásár. Csak egyszer van esély robbantani bankot, a többi esély itt mindig börtönre, akasztásra, kivándorlásra, föl­dönfutásra. elnémításra haja­zott. Itt mindenki csak előre menekülhet most már, aki a változáshoz kötötte a szekerét. A változást pedig úgy kell csinálnia, hogy győztesként hagyhassa el a terepet, lehe­tőleg minél később. Mert a vesztest senki sem becsüli. A vesztes senkinek sem kell. A vesztes nem térhet vissza a civil életbe, mert a civil szféra megszűnt számára. Erőlködhet, mondhatja saját verseit a tele­vízióban, mindenki az ügy­vezető pártelnököt látja csak a költő hűlt helyén, és kinek kell egy vesztes pártelnök? Költő­nek sem kell. Ez a pszichózis mozgat ma majdnem minden­kit a politikai életben - koa­líciót és ellenzéket ugyanúgy; mint a fazékhoz kfvánkozókat. Lehet ezt nem szeretni, lehet kritizálni őket az írott malaszt­ban vallott eszméik feladásá­ért, és persze számon kérni, szembesíteni és leleplezni is szükséges. De nem meglátni a saját bizonytalanságaink tükör­képét e tévelygésekben, az több mint hiba. Az azt jelenti, hogy nem tudjuk leírni a bükkönyt. Hogy nem értjük miben vagyunk, kikkel és miért? Hiszen leírni is tudni kell! A rendszerek tanából a kortárs ritkán használhat föl a saját praxisában valamit is, és az utókor okulása is meglehetősen bizonytalan. Mégsem csak magában beszél, aki megszólít­ja a jelen időt. Es nem csak azoknak a dühöngő politiku­soknak a bosszantására, akik szerint a független értelmiségi az, aki nem kellett egyetlen pártnak sem. Aki nem kellett tanácsadónak, kabinetfőnök­nek, funkcionáriusnak. Aki hiába dürrögött a pártok körül, de akinek a násza mindenütt elmaradt, s most színes tollait bosszúból mutogatja a közön­ségnek. A látás képessége, az átlagos testmagasságú és szel­lemi kvalitásokkal megáldott polgár szemmagassága, nem a sors különös adománya, hanem normális, használható tulaj­donság. Élni kell vele! A kis körök józanságán és figyelmén is múlik, hogy a közönséges akarnokok, „a semmi sem drága" - egyébként gyáva ­lovagjai, a gyűlölet maszka­báljára toborzók levegő nélkül maradjanak. Hogy a feledés könyörtelen fátyla boruljon rájuk és zsoldosaikra. Akit vi­szont nem szeretnék elfelej­teni? A mi házunkban például él egy boldog ember. Ha hideg van, sapkát húz, ha enyhül, leveszi. Köszön és mosolyog. Jó az indulata! Féltucatszor. ha beszéltem vele. de akár minden este a szobájában ülhetnél, akkor sem esne szó demok­ráciánkról, amelyikben a jog­állam adja a másikat. Nem beszélünk, nem beszélnénk senki esélyéről, és arról sem. kié lesz az ország májustól? Mi lesz, ha ugyanígy marad, mi. ha másként lesz? Nekünk mindig ugyanúgy van. A hege­dűket húrozni kell. a tanít­ványokat brácsázni tanítani, a koncerten pedig jól eljátszani a Mozart-szonátákat. Nekem meg írni ezt. Különben pedig szét kell szedni a kilenc Tra­bantot. Tudni, hogy összerakva hatodannyit nem érnek, mint darabokra szedve. Aztán pedig tudni eladni a darabokat. De tudni azt is, hogy mi a fene esett a Skodám gyújtásába? De azt is tudni, hogy csak két kezed van. Hogy gyakorlás, tanítvány vagy koncert előtt egy órával be kell fejezni a szerelést. Lemosni langyos vízzel és babaszappannal az olajat. Aztán pihentetni a játék előtt azokat a kezeket. Aztán játszani. Úgy játszani, mintha menne az ember. Menne bük­könynek. A másik bükköny­nek. a másik Magyarországon. S hogy honnan tudom, hogy az a házunkban lakó ember még boldog is mindeközben? A feleségem mondta. Ő pedig igazán ismeri az embereket. Rólam például még sohasem állított ilyesmit. Balog József A Magyar Családok Orszá­gos Szövetsége felhívással fordul az 1994. évi országgyű­lési választásokon induló va­lamennyi politikai szervezet­hez: teremtsük meg az újság­író társadalom számára a nyu­godt. fenyegetéstől és zsaro­lástól mentes légkört felelős­ségteljes munkája folytatásá­hoz. Tapasztaljuk, hogy az új­ságíró társadalom két tűz kö­zött érzi magát: a még hatal­mon lévők most árthatnak ne­kik, a többiek pedig hatalomba kerülésükkel fenyegethetik. Ez a helyzet veszélyezteti az új­ságírók nyugodt munkáját. Véleményünk szerint pedig nincs nagyobb biztosttéka a tárgyilagos, jó szándékú tájé­Újságírók két tűz között koztatásnak és kommentá­lásnak. mint az, ha az újság­írókban meglévő emberi-mo­rális értékek szabadon érvé­nyesülhetnek. Javasoljuk: a választáson induló valamennyi erő köte­lezze magát, hogy sem nyílt, sem burkolt, sem közvetett, sem közvetlen formában nem gyakorol nyomást a sajtóra, nem fenyegeti, nem zsarolja, s megtorlást semmilyen körül­mények között nem alkalmaz vele szemben. Egy erre vo­natkozó. közösen megfogal­mazott szándéknyilatkozat aláírása lenne célszerű, mely­nek betartását a pártok és a sajtó képviselőiből alakítandó vegyes bizottság vizsgálná. Ebben a vegyes bizottságban nem a sajtó és a pártok vezető személyiségei, hanem a gya­korlati életben benne lévő képviselői vennének részt. Várjuk minden jó szándékú politikai erő csatlakozását. Uibán Szabó József _ elnök Éliás Ádám országos főigazgató fenék mint trófea szavazókat. Mi lesz ez esetben a népszsuverenitással? Horn Torgyánnal kapcsoló­dik össze e gondolatmenetben, bár azt nem tudjuk meg. hogy az MSZP-ben hány millió is a „lelépés" ára; s felvillan az ügyeletes gonosz. Nagy Sán­dor neve is. Azt javaslom - minden go­noszkodás nélkül: Zelei Miklós vagy a DM munkatársai kérdezzék meg a többi pártot Eperjes nem hülyült meg! (Budapesti tudósítónktól.) beszáll a harcba. Neve, mely is, hogyan gondolkodnak az átülésekről, s mit akarnak tenni ennek elkerülésére. Érdemes lenne a választót is megkér­dezni ugyanerről, hogy kitűn­jék: szerzőnk dohogását oszt­ják-e szélesebb körökben is. Én. ha szabad véleményt for­málnom: ezt nem osztom ­fenntartva magamnak a téve­désjogát! Azt persze elismerem: a fe­nék. mint trófea szellemes képzavar, s kár lett volna kihagyni a cikkből. Anderfe Ádám Orbán Viktor Fidesz-elnök­kel üldögélt egy moziban teg­nap reggel Eperjes Károly színművész, mégpedig a pesti Művészben, és azt mondta, neki nincs arra szüksége, hogy ott üljön, hogy lássák a tévé­ben, ez az Eperjes meghülyült: politikus akar lenni! Ám mégis ott ült. s noha, mint mondta, nem akar poli­tikus lenni, mégis elfogadta, hogy a Fidesz, mely Eperjes szerint „egy nemzeti értékeket hirdető liberális párt" jelölje őt országos választási listája tizedik - vagyis tuti - helyén. Hatalmon lenni azok szok­tak. akikben hatalomvágy van, választásokon indulni azok szoktak, akik ezt a vágyukat demokratikus lehetőségek közepette óhajtják kiélni. Eperjes ezek szerint most erőt vett magán: nem akar demok­ratikusan hatalomra jutni, mégis, ha puszta nevével is. Szívesen ajánlanám Anderle Ádám figyelmébe a „De jó popó!" című periodikát, amiből kiderülne, hogy a fenéknek tró­feaként, vagyis győzelmi jelvényként, ellenségtől elragadott zsákmányként való emlegetése egyáltalán nem képzavar, de en­nél- most jóval komolyabb dologról van szó: tárgyunk a haza sorsa, tehát ne legyünk szellemesek. Kedves Anderle Ádám. senkit se utálok, különösen nem a szo­cialistákat. Híve vagyok a baloldali gondolatnak. Az emlegetett urakat - Horn Gyulát, Szűrös Mátyást. Pozsgay Imrét, Nagy Sán­dort... - csupán lejárt figuráknak tartom, többek között azért, aho­gyan kezükön a baloldali gondolat megsemmisült. A hétpróbások helyett jöhetnének a fiatalok. Zelei Miidós kétségtelenül van, tegnaptól védjegy a Fidesz politikai áruján. Eperjes Károly szerint erre azért van szükség, hogy minél több fiatal jusson be a hatalomba: „Olyanok, akik nem lövettek, s akikre nem lőttek! Mert ezekből a pozíci­ókból nem lehet politizálni." Sok szépet hallottunk már. Ezért megkérdeztük Eperjes Károlyt, terve ezek szerint az, hogy mihelyt átveszi mandátu­mát, azonnal, még aznap visz­sza is adja. s igy bejuttat a Par­lementbe egy olyan fideszest, aki egyébként nem került volna be. Eperjes igennel vá­laszolt. Ezután még azzal egé­szítettük ki elóző kérdésünket, hogy ilyen hős lemondó lesz-e akkor is, ha öt perccel előbb megkínálják a kultuszminisz­teri bársonykszékkel? „Akkor pláne!" - halottuk a választ, és emlékezni is fogunk rá. Pártok figyelmébe A Délmagyarország és a Délvilág, valamint a megyé­ben hivatalosan bejegyzett pártok 1993. december 6-án, a Sajtóházban aláírt Megálla­podása értelmében március folyamán bemutatjuk az egyéni választókerületekben induló képviselőjelölteket. E Megállapodás szerint minden jelölt 30 soros bemutatko­zását és fotóját közöljük. A jelöltek többségének 30 soros (rása és fotója már beérke­zett, de nem mindenkitől. Ezért kérjük a pártokat és a független jelölteket, hogy a korábban (február 4-én) kiküldött értesítésünk figye­lembe vételével, legkésőbb március 3-án, déli 12 óráig adják le a Délmagyarország szerkesztőségében (Sajtóház, Stefánia 10.) a közlésre szánt bemutatkozó anyagot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom