Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-02 / 51. szám
20 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1994. MÁRC. 2. Csütö rtö kto 1 AZ utcán! A JLLE>£5 4. WÉM2k Hogy mit olvashat benne: - Lenkei doktor vesekőbűvölő tekintete - Amazonok, harcra készen - Rosu menti meg a szegedi focit? - Sztárvendégek: Gallov Rezsó, Ondrik István, Lőrincz Emil - Női kosarasok az „intenziven" - Kővári balszerencséje: az egyik >túlsúlyos", a másik „vékonyka" HOROSZPÓK IÁTÉKUNK TÉTJE: 25 ezer forint Megvásárolható a megye összes településén és az élelmiszerboltokban! Gyért.', vtír a Papttgtfj, élehnisxer-mesevitr! A Szabadkai úton, a műjégpálya mellett Nyitva: 0-24 óráig, a hét minden napján Tel.: 62/321-370 Macbeth helyett Fidelio Mint Molnár Lászlótól, a Szegedi Nemzeti Szfnház operatagozatának vezetőjétől megtudtuk, változik az. évad elején meghirdetett operaprogram, elmarad a március végére - 6 előadásra - tervezett Macbethfelújltás. Ennek elsősorban anyagi okai vannak. A Verdiopera felújítása mintegy 1,5-2 millió forintba került volna, a főszerepekre vendégeket kellett volna hfvniuk, ráadásul óriási külső apparátus (cselgáncsosok, gyermekszereplők, egyéb statisztéria) szükséges a •H PIACI ÁRAK 1 Szegedi Ipari Vásár és Piacigazgatóság | pTel.: 313-917 Szent I. tér Mars tér Dorozsmai nagybani piac Burgonya Ft/kg Sárgarépa Ft/kg Petrezselyem Ft/kg Vöröshagyma Ft/kg Alma Ft/kg 25-30 30-40 30-50 40-45 30-45 20-30 20-40 25-50 35-45 25-55 18-25 25-30 20-30 30-35 20-40 Keresett áru burgonya tojás v.-hagyma v.-hagyma Tel.: 314-143 Tel.: 312-864 Tel.: 361-273 /71 hogy fölfelé kaptatok a domb oldaŰU Ián, lábam minduntalan belesüpped a talajba. Mást ez talán idegesítene, én viszont már megszoktam, mert nekem ez az otthonom. Nem csak ez a domb, hanem az egész táj, ami körülveszi. A túloldalon, négy domb alkotta teknőben, egy kis tűz ég, fekete füstöt lehelve. A nap ntór jÖcskán lefelé halad, vörös korongjának csak a fele látszik a horizont fölött, előtte ronda fekete varjak alkotta alakzatok tekeregnek károgva. Ötödikként ülök a tűz mellé. Hosszas beszélgetés következik, mint minden este munka után. Jó nekünk, mert az otthonunk a munkahelyünk, vagy éppen fordítva is igaz, mikor hogy esik jobban. Megszoktam, sőt, megkedveltem ezt az állapotot, noha el tudnék képzelni jobbat is. Igaz, nincs főnököm, munkaidőm sincs, akkor dolgozom, amikor kedvem tartja, vagy amikor már nagyon muszáj. De sötétedés után soha, mivel nem volna értelme, hiszen semmit nem látnék, így Síz mthiorn hát amikor lemegy a nap, én is a tűz mellé ülök, a kollégák mellé. A tűz télen egész nap ég. Nem mindennap ugyanott, hanem ahol éppen megfelelőnek látszik. Tüzelő van bőven, a füst meg senkit nem zavar. Aki éppen nem dolgozik, ráhajít pár dolgot, hogy ki ne aludjon. Ez egyfajta házirend, ami ugyan nincs kifüggesztve, egyszerűen azért, mert nincs hová kifüggeszteni, ha meg ki lenne függesztve, akkor sem volna sok értelme, mert úgysem olvsná el senki, no nem azért, mintha nem akarnánk elolvasni, hanem mert nem tudunk olvasni. Mivel olvasni nem tudunk, írni sem tudunk, tehát nincs is mit kifüggeszteni, amit aztán elolvashatnánk, meg aztán minek is olvasnánk el, ha egyszer mi Irtuk. Azt kérded, hogy jó-e ez így? Azt mondom, jó. Nem azért jó, mert tényleg jó, hanem azért, mert nincs jobb. És ha nincs jobb. akkor az ember előbb-utóbb jól kezdi magát érezni abban, ami valójában nem biztos, hogy jó, sőt esetleg rossz. Ritkán szoktam ilyesmikről gondolkodni. Minek? Este sem ilyesmikről beszélgetünk a tűz mellett, mielőtt mindegyikünk elvonul a maga vackába és magára húzza a papírajtót. A mellettem ülő fölkapja a fejét. Egy kisteherautó gördül le a műútról és kicsivel odébb meg is áll. Mire odaérünk, a sofőr már kinyitja a hátsó ajtót. - Csak papír - mondja, aztán nekiáll, hogy kidúrja a kocsi belsejéből a rengeteg papírt az egyik szemétdomb oldalára. darabhoz. Az 1994. évi minimális költségvetés ismeretében úgy döntött a színház vezetése, hogy inkább a nem sokkal nagyobb költségvetésű két egyfelvonásos opera - az Oedipus rex és a La lupa - bemutatóját valósítják meg. Az Erkel- és a Vaszy-bérletben meghirdetett Macbeth-ért a Szegeden meglehetősen régen játszott Beethoven-opera, a Fidelio koncertszerű előadásaival kárpótolják a közönséget. H. Zs. • A Mosolygó Kamera Csongrádon Pénteken és szombaton amatőrfilmesek és -videósok találkoznak a galéria dísztermében. Pénteken délelőtt 10 órakor a város polgármestere nyitja meg a XXIV. Dél-Alföldi Amatőrfilm és Videó, és a VI. Országos Mosolygó Kamera Amatőrfilm- és Videoszemlét. . A csongrádi önkormányzat, a Magyar Független Film- és Videoszövetség, a csongrádi művelődési központ és a vi-„ deoklub által szervezett szemlén a megnyitót követően, délután 1 óráig a nevezett versenyfilmeket vetítik, majd fél 2-kor folytatódik a program, melyet fél 8-tól konzultáció követ. Szombaton, 9 órakor a VI. Országos Mosolygó Kamera Amatőrfilm- és Videoszemle szintén a versenyfilmek vetítésével kezdődik, majd délután 3 órától szakmai konzultációkkal bővülve folytatódik. Az ünnepélyes eredményhirdetésre, a díjak átadására délután 5 órakor kerül sor. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása Kuhatelefon - gyakorló szülők magazinja. Sportműsor a Talent Centerből Szerkesztő: Bozó Beatrix „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra közön a 94.'» MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: ^^ /Mvtfl Szeged. Arany János u. 7. II. em. Tel.: 480-166/127. Fax: 325-930 25 éves 1 MAZ-DU BT. Szeged, Közép fasor 41-43. Tel.: 62/43-36-26 Osgyáni Csaba és a rádió A Kossuth Rádió általános főszerkesztő-helyettesévé nevezte ki Osgyáni Csabát a Magyar Rádió alelnöke. A kinevezés március l-jétől szól. ^ I VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS • Gépkocsivezető tanfolyam indul az Autóklub Autósiskolájában holnap, részletfizetési kedvezménnyel. Jelentkezni: Szeged, Kossuth L. sgt. 112. Tel.: 489-085. (x) • Telefonszámla késedelemmel kapcsolatos tegnap közzétett rekklamációra válaszolt a MATÁV illetékese, aki elmondta, hogy a panaszos azért nem kapta meg a telefonszámláját időben, mert a kézbesítőnek ellopták a táskáját. Természetesen nem kell késedelmi díjat fizetnie, mint ahogyan másoknak sem, akik késve jutnak a távbeszélő számlájukhoz. Akikhez nem érkezik meg időben, reklamálhatnak telefonon - díjtalanaul - a 084-es számon, illetve személyesen a Rókusi körút 2-10. alatt délelőtt tíztől délután négy óráig. • Február 20-án járt le az előző időszak ÁFA-visszafizetésének határideje, de Sz. A. vállalkozó mind a mai napig nem kapta meg a neki visszajáró összeget az APEH-től. Olvasónknak ennek kapcsán két kérdése van: mire és milyen jogon használja az APEH az ő pénzét? Miért nem fizet az APEH késedelmi díjat, mint ahogyan a vállalkozóval megfizetteti, ha az későn adja postára az ÁFA különbözetet? CSÖRÖG A \I\IESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Kalocsai Katalinnal oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 óra, valamint 15 és 17 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között várjuk hívásaikat. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjukolvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk! • Ugyancsak kérdéssel fordult hozzánk T. I. a 371-314ről: hol vállalják a jogutód nélkül megszűnt RAMOVILL műszaki cikkeinek garanciális javítását? Telefonálónk a garancia papíron feltüntetett valamennyi szervízt már felkereste elromlott hűtőszekrénye ügyében, de sehol sem járt szerencsével. • A 430-710-ről jelentkező olvasónk megoldást, azaz ingyenes parkolási lehetőséget vár az illetékesektől az Arany János utcában. Mint elmondta. beteg édesanyját szállítja injekcióra gépkocsival naponta az itt levő orvosi rendelőbe, s minden alkalommal leszurkolja a parkolási díjat. Véleménye szerint a rendelő betegeinek autói számára kijelölhetnének ingyenes parkolási helyet. • Nézhetetlenek a kábeltelevíziós adások - háborog K.-né a Püspök utcából, aki azt is nehezményezi, miért kell előre negyedévre fizetni a kábeltévé díjat, aminek összege egy nyugdíjas számára hihetetlenül nagy. • Persze másutt is fizetünk előre, például a biztosítónál. Sz. K. is annak rendje módja szerint rendezte e negyedévi autóbiztosítási díját az Állami Biztosítónál. A társaság vissza is igazolta számára a elmúlt év utolsó negyedének befizetését, de arra még nem jutott idejük, hogy ezt a negyedévet visszaigazolják. A rendőr valószínűleg nem a tavalyi biztosítási igazolásra lesz kíváncsi 1994-ben. • Nem lenne haszontalan, ha a híres-hírhedt Cserepes sor környékén este is cirkálnának a rendőrök, mert mint B.T. vázolja, kétes egyének - javarészt külföldiek - autózgatnak a környéken, s időnként belekötnek az arra haladó helybeliekbe. Hivatalos szervizkereskedés PAPP AUTOHAZ Cégalapítás 1973 Garanciális és fizetőjavltás Autóértékesítés Alkatrészeladás Szegni, Kereskedő köz 3. Tel.: 361-423 35 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! • Lőszerlelet Röszkén Minap a röszkei határátkelőhelyen egy jugoszláv személy Opel Karaván tipusú személygépkocsijának oldalzsebében öt 7,62 milliméteres puskalőszerre leltek. Az ügyben büntető eljárás indúlt. Erről Obsina Béla, a Magyar Rádió Elnöki Hivatalának megbízott vezetője a kinevezés napján tájékoztatta az MTI-t. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig valamivel hűvösebb és változékonyabb lesz az idő, mint eddig volt, eső, záporeső várható, megélénkül a szél is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7-12 fok között alakul. • Narancsbör-Cellulitis terhességi csíkok hatékony kezelése. Ingyenes szaktanácsadás. Római krt. 267V fszt. 2. (x) • Számítástechnikai szaktanfolyamok a Szofi Számítástechnikai Oktatóközpontban: - számítógépkezelő, szövegszerkesztő; - adatbázis és táblázatkezelő; - windows és winword intenzív tanfolyamok. Tel.: 62/326-642. (x) • Divatbemutató és divatbál. A Partiscum Kft. 1994. március 26-án rendezi meg tavaszi-nyári nagybemutatóját a Tisza Szálló koncerttermében. Az esti előadásra és a bálra asztalfoglalás Arany J. u. 7. II. em. a délutáni előadásra jegyek vásárolhatók, a Centrum Áruház Lottózójában, a Card Press Pavilonban a Nagyáruház földszintjén, a Tisza Szálló portáján és a Partiscum Kft-nél Arany J. u. 7. szám alatt. (x) A folytatásos Izabella Meglepődve hallom a rádióban - nem a szegediek adásában! - , az Utinform szignálja után, hogy március elsején megkezdődik a szegedi Izabella-híd felújítása. Na, történetesen az adás után nem sokkal épp arra visz az utam, gondolom, megnézem már, mi az, ami megkezdődik. Mert hogy én határozottan emlékszem a tavalyi esztendőre, amikor is hónapokig igén tekintélyes forgalmi akadályokat állítottak elénk az útépítők az Izabella-hfdon. Szemmel láthatóan felújítottak, csak éppen nem lettek készen a hideg idő beálltáig. Most, 1994-ben tehát legfeljebb folytatják a felújítást. Remélhetően nem a hideg idő beálltáig... P. K. • Lakásrobbanás Négy ember halálát okozta kedden egy brüsszeli lakóházban bekövetkezett robbanás, melynek oka egyelőre ismeretlen. A katasztrófa nyomán további tizennégy személy megsérült, nyolcvannégyet pedig kimentettek. A rendőrség jelentése szerint a tragédia következtében a nyolcemeletes lakóház felsó négy szintje teljesen megsemmisült. • Hamis pénzek Győr-Moson-Sopron megyében. Győrött, a Magyar Hitelbank Rt. fiókjában két hamis 1000 forintossal, Mosonmagyaróváron az Irodagépkereskedelmi és Szolgáltató Bt. pénztárában egy hamis 1000 forintossal, Sopronban pedig a Shell Hungária Rt. üzemanyagtöltő állomásán ugyancsak egy hamis ezressel fizettek ismeretlen tettesek. A rendőrség a hamisítók és a terjesztők kézre kerítésére nyomozást indított. V, 1