Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-08 / 56. szám

KEDD, 1994. MÁRC. 8. MÉG 60 NAP 5 A következő állomás „Aznap végre a nap is kisütött, kellemes, őszutói fénnyel és meleggel, úgy látszik, civilizált területre értek." Déry Tibor: G. A. úr X.-ben a Mikola Gyöngyi a József Attila Tudományegyetemen szerzett magyar-orosz szakos diplomát 1990-ben. Szerkesztője volt a Harmadkor és a Pompeji című szegedi irodalmi folyóiratoknak. Jelenleg tanársegéd a JATE I. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén, az idei tanévben indult kommunikáció szak (újságíróképzés) munkatársa. • 1994. március 4-én a Magyar Rádió szegedi stúdiójának szerkesztője rozzant Erika írógépén a mesterséges intelligenciákról értekezik: A pokolba tartó vonat című tudományos-fantasztikus novellagyűjtemény a másnapi adás könyvismertetésének témája. Ezen a napon a pártvezér szerepében tetszelgő sérült lelkű drámaíró abszurd forgatókönyvének újabb felvonásához érkeztünk. A Magyar Rádióban - mint egy ostromlott városban - megállt a legütésállóbbnak tartott óra is. Március 15-én megint a sajtószabadságért fognak tüntetni Budapesten. Akárcsak négy éve megannyi Vladimír és Estragon várja az országban, hogy múljék el rólunk ez a keserű pohár, és aggódik: hátha a magyar út tényleg kör alakú, és akárhogy kapálózunk, mindig ugyanannál a lombjavesztett fánál fogunk kikötni, ahonnan elindultunk. Esterházy Péter írta a Hitelbéli cikksorozatában anno, hogy mióta ő él (de nem ezért), „hiányoztak ebben az országban az újságírás minimális társadalmi föltételei". Ebben a pillanatban a minimum talán még megvan. Még létezik ellenzéki sajtó, és vannak bulvárlapok, és még olyasmi is történik, hogy egy ügyes újságíró, a Kurír szegedi tudósítója előbb informálja az olvasóit a Z. Nagy-gyilkosság tippadójáról, mint a rendőrség hivatalos közleménye. Arról már nem is beszélve, hogy a rendőrök az ő lapjából ollózzák ki a gyilkosságsorozatot elkövető halálbrigád tagjainak képeit. Oláh Zoltán azt mondja, onnan tudja, hogy jól dolgozik, hogy jól keres. Az ő kiválóan végzett munkája és elégedettsége százszor jobban erősíti a demokráciába vetett bizalmunkat, mint a városunkba látogató belügyminiszter szerencsétlen bizonykodása, hogy Szegeden a statisztikák szerint az utóbbi időben javult a közbiztonság. A félelem városának lakói a hasukat fogják a nevetéstől. Ámde honnan tudja meg valaki a közszolgálatinak nevezett médiumoknál, hogy jól dolgozott? Hát példának okáért onnan, hogy megszüntetik a műsorait, parkolópályára állítják vagy egyszerűen kirúgják az állásából. Magyarországon jelenleg két időszámítás van érvényben. Az országlakosok egyik részének, ha késve is, de európai idő szerint jár az órája, a másik részének meg magyar idő szerint áll. A rádió elbocsátott szakemberei és a velük szolidáris kollégáik és hallgatóik úgy vélik, hogy a közszolgálatinak nevezett médiumokban uralkodó, antiutópiába illő logika csak a választásokkal előálló új helyzetben állhat a feje tetejéről a talpára. Vagyis, ha kiesik a hatalomból a koalíció, amely ahelyett, hogy megakadályozná, még finanszírozza is a jogtalanságokat az általa felügyelt intézményben: a sérült lelkű drámaíró pedig arra kényszerül szorítkozni májustól, hogy csak a lóversenypálya lelátójáról osztogasson tippeket, ne pedig a parlamenti székből. Kérdés persze, hogy elégséges garanciája-e a sajtószabadságnak az, ha a választók a mostani ellenzéki pártokat segítik hatalomra, de az újságírótársadalom önmaga nem képes lemosni a rajta esett gyalázatot, nem tud felülemelkedni tragikus megosztottságán. Mennyit ér egy mégoly demokratikus és korszerű médiatörvény, ha az újságírók továbbra sem állnak ellen a politikai hatalom csábításának? Az immár évek óta húzódó médiaháborúnak nem az a legfélelmetesebb tanulsága, hogy mire képesek a hatalmukat féltő politikusok (azt már sajnos elég jól ismerjük ezen a tájon), hanem az, hogy mire képesek a pozíciójukat féltő újságírók. Rapcsányi László örömmel veszi át törvénytelenül elbocsátott kollégája műsorát, P. Szabó megalázó produkció keretében osztja ki a felmondóleveleket, Pálfy G. megkomponálja a hamis vádakat kollégái bemocskolásához és menesztéséhez. A magyar abszurdnak ők a kulcsfigurái. A profik, akik a hátuk mögött nyomuló névtelenekkel színre állítják a politikai forgatókönyveket, akik kilövik a megbízóik listáin szereplő neveket, és akik még csak nem is szégyellik magukat, mikor az áldozatok helyébe lépnek. Ezt a magatartást az ó esetükben már nem lehet egzisztenciális kiszolgáltatottsággal, a bebörtönzéstől való félelemmel, ostobasággal vagy egyszerű konformizmussal magyarázni. Ezt csak súlyos jellemhibával lehet magyarázni. Ha egy újságíró a szakmája törvényeit megcsúfolva kiszolgálja a politikát, és elárulja a munkatársait, amikor erre semmi nem kényszeríti, tekinthető-e még újságírónak? A nemrégiben nálunk is megjelent Médiaetika című amerikai tankönyv szerzői szerint: „Az újságírók elismerik, hogy a sajtó szabadsága kötelezettségekkel jár együtt amelyek egyike, hogy fenntartják a sajtószabadságot a következő nemzedékek számára. A szabadság akkor marad fenn, ha élnek vele; ha felelőtlenül visszaélnek vele, aláássák a szabadság pilléreit. A médiaetika problémája ezért sokkal átfogóbb, mint a korrektség kérdése. Az etika az, ami védi és fenntartja magát a szabadságot." Tegyük hozzá rögtön, hogy ezek a sorok olyan országban íródtak, ahol soha nem volt és ma sincs államilag finanszírozott vagy ellenőrzött médium, így a mi mostani problémáink egyszerűen nem is értelmezhetőek az ottani újságírók számára. Vajon magyar kollégáik tudják-e majd értelmezni a korszerű újságírás szakmai és etikai normáit? E könyvet olvasva és a körülmények ismeretében mindenesetre levonhatjuk a következtetést, hogy 1994-ben, hat évvel a huszonegyedik század beköszönte előtt körülbelül akkora a különbség a magyar és az angolszász sajtó etikai színvonala között, mint amennyire távol áll egymástól a belefoglalt technikai tudást tekintve szerkesztő barátom Erika írógépe és egy Macintosh számítógép mesterséges intelligenciája. Nem összemérhető civilizációk. Mikola Gyöngyi Egy történelmi tévedés és az elsikkasztott rendszerváltás Aktuális választási tudnivalók A polgármesteri hivatalokban március 7-én, hétfőtől március 16-án szerdáig közszemlére kifüggesztik a választói nyilvántartásokat. A nyilvántartásból történő törlés, illetve a nyilvántartásba való felvétel érdekében március 16-án 16 óráig lehet kifogást benyújtani a jegyzőkhöz. A jegyzők március 7-éig minden nyilvántartásba vett választópolgárhoz eljuttatják az értesítést „kopogtatócédulát" a nyilvántartási sorszámról, illetve a választás helyéről és időpontjáról. Ezzel egyidejűleg megküldik az úgynevezett ajánlási szelvényeket is. Az ajánlási szelvények gyűjtését március 9-én, szerdán kezdhetik meg a pártok, illetve a független jelöltek megbízottai. Az ajánlási szelvények, eltérő a négy évvel ezelőtti választásoktól, ezúttal a személyiségi jogok védelme miatt hivatalból nem tartalmazzák a választópolgár személyes adatait. A szelvények kitöltéséről, felhasználásáról, a jelöltajánlásról szabadon döntenek a választópolgárok. Kitöltéskor azonban a név és a lakcím melletí a személyi számot is rögzíteni kell a szelvényen, mivel választások esetén a törvény kötelezően írja elő ennek használatát. A szelvényen emellett fel kell tüntetni a választópolgár által támogatott jelölt, illetve az őt támogató párt nevét is, s a saját kezűleg aláírt szelvényt dátumozás után átadni a szelvény gyűjtőjének. Az ajánlási szelvényeket március 9-én, szerdától április 8-án 16 óráig lehet gyűjteni, néhány kivételtől eltekintve szinte bárhol és bármikor. Tilos a szelvénygyűjtés munkahelyeken, munkavégzés közben (például postásoknak, díjbeszedőknek), az egészségügyi intézmények betegellátó részlegében, valamint a fegyveres testületeknél, a szolgálati időben és a tömegközlekedési eszközökön. Fontos ajánlási tudnivaló az is, hogy az ajánlószelvényekért cserébe semmilyen ellenszolgáltatást nem szabad nyújtani. Nyilatkozat A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének Elnöksége ülésén foglalkozott az utóbbi hetek szélsőséges jelenségeivel s ezek társadalmi fogadtatásával. A különböző fasiszta s velük rokon szervezetek nyílt, provokatív fellépése új helyzetet teremtett, s új magatartást kíván hazánk demokratikus erőitől. Az állami szervek, a társadalom és a sajtó reagálása ebbe az irányba mutat. Ez lehetővé teszi, hogy következetesebb, egységesebb magatartással megakadályozzuk a háború, a német megszállás és a nyilas rémuralom poklát felidéző, egyre szervezettebb csoportok térnyerését. A történelem tanulsága, hogy addig kell cselekedni, amíg nem túlságosan nagy a veszély. A párizsi békeszerződés, az európai demokratikus államok joggyakorlata és a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét védő jogszabályok elegendő alapot adnak ahhoz, hogy sem legális, sem illegális formában ne működhessenek az igaz emberséget és magyarságot beszennyező, a nemzeti, faji, vallási gyűlölködés és brutalitás parazsát felszító szervezetek. Különösen fontosnak tartjuk, hogy ezek hatása ne mérgezze a tavaszi választásokra készülő demokratikus közéletet. Bízunk abban, hogy a parlamentbe igyekvő politikai pártok nyíltan meghatározzák, s választási programjukba illesztik a fasizmus minden formáját elutasftó álláspontjukat, s a választópolgárok ezek ismeretében adhatják le szavazataikat. Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Elnöksége A hosszú éveken keresztül gyakorolt szakma rajta hagyja lenyomatát mindannyiunk személyiségén. Egy történész hátrafelé, a történelembe tekinget, politikusként abban az illúzióban él, hogy történész mivolta különleges jogosítvánnyal ruházza fel a politikai életben. Közben előfordulhat, hogy a szükségszerűség helyett - akarva, akaratlanul - a történelmi példaképéhez való hasonlóságnak igyekszik megfelelni (pl. Deák Ferenchez), és a társadalmat arra kényszeríti, hogy játssza el újra a történelmet (pl. a Kiegyezést), ami azzal a következménnyel jár, hogy a társadalom kisiklik természetes mozgási irányából. Ez pedig katasztrófához vezet. Antall József a rendszerváltást történeti-szakmai kérdésként kezelte. A nemzeti alapon álló bírálóit az egykori miniszterelnök folyamatos történelmi kioktatásban részesítette, a lényegi kérdéseket hamis történelmi párhuzamok színvonalas tálalásával kerülte meg. Alig akadt politikusi minőségben olyan megnyilatkozása, amelyben egy-két kitérő mondatban fel ne villantotta volna tiszteletre méltó történelmi tárgyismeretét, mintegy megnyugtatva a társadalmat, hogy aki ilyen mélységben ismeri múltunk eseményeit, az a jelenben is tévedhetetlen. Pedig a legfontosabb dologban nagyot tévedett. S féló, hogy e tévedés következményei a nemzet számára akár a legrosszabbak is lehetnek. Nyugaton élő magyarok előtt az országos nagytakarítás elmaradása okát Antall József röviden így indokolta: „A kommunista vezetők maguk sem hittek a marxizmusban." Ez így igaz, maguk sem hittek. Rögtön tegyük is hozzá, nem voltak sem titkos demokraták, sem titkos hazafiak, mint ahogy ezt az antalli indoklás sugallja. Ellenben az egészséges emberi tudat egyik sajátossága, hogy rendelkezik ideákkal, eszményekkel, amelyekhez ragaszkodik, amelyeket vezérfonalnak tekint. Még az sem baj, ha ezek az eszmék esetleg tévesek! A baj az, ha egyáltalán nincsenek. A kommunista nomenklatúra tagjainak semmilyen eszményei nem voltak. Nincsenek most sem. Nem is lehetnek, mert a pszichopatákhoz és a szadistákhoz hasonlóan a kóros személyiségtorzulás egy sajátos kategóriájába tartoznak, melynek fő tünetei: primitív lelkület, cinizmus és beteges vágyódás a hatalom birtoklása iránt. Pszichiátriai esetek. A társadalom viszont kiszolgáltatottá válik számukra, ha egy diktatúra hatalmi ágai csomópontjait, erővonalait megszállva, hierarchikus kasztként jelennek meg! (a „nomenklatúra" kifejezés erre a kasztra utal). A fejétől büdösödik a hal tartja a népi bölcsesség. Ne csodálkozzunk hát, hogy ez az ország olyan, amilyen! Ne botránkozzunk meg a közállapotokon! Hatalmon maradtak. Antall József ezt így látta jónak. Borisz Jelcin nem a történészi dolgozószobából került az elnöki székbe. Tisztán látja: Oroszország a nyomor és a köztörvényes bűnözés birodalma lesz mindaddig, amíg az emberi söpredéket ki nem takarítja a hatalomból. Miért sietett a magyar kormány az elsők között gratulálni Jelcinnek a puccsok leverése után? Miért? Hisz Jelcin éppen azok ellen folytat élethalál harcot, akiket itthon a kormányfő egész politikájával és tekintélyének teljes súlyával támogatott! A rendszerváltásnak elkötelezett politikusok helyett Antall József azokkal a ravasz és finom észjárású belvárosi értelmiségiekkel szövetkezett, akik a Kádár-rendszer agóniájában a saját karrier-lehetőségüket szimatolták meg; pártokba tömörülve minden igyekezetükkel azon mesterkedtek, hogy kulcspozíciókat szerezzenek az eljövendő rendszerben. Ez a szűk, belső kör döntött a sorsunkról! (Az egymásra való acsarkodást áldozat-bemutatásnak szánták a látszatdemokrácia oltárán.) És hogy mindez akadálytalanul működjön, a koalícióban azokat igyekezett a miniszterelnök helyzetbe hozni, akiknek nincs egy épkézláb saját gondolatuk, akik mindig ahhoz csatlakoznak, aki az erósebb, ahol kivehetik részüket a hatalomból és azt anyagilag is kamatoztathatják. Az államhatalmi ágazatokba bekerült új emberek már a Kádár-rendszerben is vezető posztokat töltöttek be, vagy megtollasodott ügyvédek, jogászok, közgazdászok, stb. voltak. Nyilvánvaló: érzelmileg is erősebben kötődnek a nomenklatúrához, mint a nép egyszerű fiaihoz. Ha a politikai élet bármely befolyásos pártját nézzük. Rózsadomb luxusvilláit látjuk. Pártonként más-más látószögből. Ez a politikai elit sohasem fogja megérteni, mit jelentett a kommunizmus azoknak, akiket téesz-cselédként vagy ipari rabszolgaként naponta megloptak, kizsákmányoltak, megaláztak, akiket sokszor emberszámba sem vettek. Sohasem fogják megérteni azokat, akik a gyárakban, üzemekben és bányák mélyén a két kezük munkájával hozták létre mindazt, amiből immár véglegesen kifosztottá váltak. Nem történt rendszerváltás. A reményvesztett állapotért, a lakosság jelentős részének nyomorba döntéséért ezt a politikai elitet terheli a felelősség. Ez a politikai elit kormányostul, ellenzékestül — a gazdag tolvajok, a fényűzőn élők és költekező csalók, sikkasztok rendszerének képviselője. Ez a politikai elit visszaszolgáltatta a hatalombitorlóknak mindazt, amire a magyar nép a választásokon benyújtotta az igényét! Visszataszított bennünket a polip csápjai közé, elrabolva ezzel kenyerünket és jövőnket! És olyan demokráciát teremtett ez a hatalmi elit, hogy akik heszélni mernek a priva\izációnak elnevezett rablásokról, a szemérmetlen tolvajlásokról, némely pártvezér kapcsolatairól a gazdasági lobikkal, fényűző életmódjukról az általános nélkülözés közepette, azokat üldözni kezdik és szélsőjobbot kiáltanak! Lajtái Zoltán • Választási ankét az ifjúsági házban Kultúra, egészségügy, szociálpolitika Bizonyára a most dúló médiaháború is terítékre kerül (egyebek mellett) a Szegedi Ifjúsági Ház által indított választási ankét-sorozat második rendezvényén. A március 9-én, szerdán 18 órakor kezdődő vitaesten a politikai pártok képviselőjelöltjei, szakértői fejtik ki véleményüket a szociálpolitika és egészségügy, valamint a kultúra és az oktatáspolitika témakörében. Á műsorvezető Vécsey Ágnes, a Magyar Rádió Stúdiójának szerkesztőriportere, aki természetesen a hallgatók érdeklődésére, kérdéseire is számít.