Délmagyarország, 1994. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-07 / 55. szám

8 VÉLEMÉNY DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. MÁRC. 7. Szombat délután a négyórás híreket követően rövid és a hallgató számára különös közleményt olvastak fel a Kossuth adón: azért nem kerülhet adásba a 168 óra, mert a munkavégzés alól felmentett „régi" 168 órások csapata jogszerűtlenül behatolt a Rádió épületébe és megzavarta az „új" műsort készítő Rapcsányi László munkáját. A hallgató csak arról értesült, hogy elmarad a 168 óra. Amit tudunk, adjuk tovább! Valójában két műsor is készült. Az Atlantic Sajtószolgálat munkatársa szombat délután négytől azzal foglalkozott, hogy kiderítse: mi is történt. Mester Ákostól, a felmentett felelős szerkesztőtől, Osgyáni Csabától, a Kossuth Rádió főszerkesztő-helyettesétől s az események más résztvevőitől kapott információnk alapján rekonstruáljuk az eseményeket. Mester, Bölcs és Szénási Sándor csütörtök délelőtt egy riporterkollégától értesült róla, hogy egy alternatív 168 óra készül. Szerkesztésével Rapcsányi Lászlót btzták meg, aki Kondor Katalintól, Forró Evelyntöl és Fikár Lászlótól rendelt anyagot. Kondor és Forró nem vállalta a felkérést, Fikár elkészítette az interjút Csoóri Sándorral. Mester, Bölcs és Szénási kérdésére, hogy valóban készül-e alternatív 168 óra, P. Szabó József, a Kossuth főszerkesztője azt válaszolta: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a hírt. Péntek reggel a listán lévő kollégákkal együtt Mester Ákos is tudomásul vette az elbocsátásáról szóló bejelentést, de ágy döntött, hogy nem veszi át a papírt. Mivel magát továbbra is a 168 óra főszerkesztőjének tekintette, úgy gondolta, dolgoznia kell tovább a szombati adáson, hiszen ha nem teszi, formálisan azzal vádolhatják, hogy megtagadta a munkát. „Nem akartunk abba a hibába esni, amibe az Egyenlegesek" - mondta erről vasárnap. Ezért szombat délelőtt az elbocsátottak között nem szereplő két kollégájával, Farkas Zoltán napi szerkesztővel és Kardos Ernő műsorvezetővel Mester szobájában folytatták a délutáni 168 óra előkészületeit. Közben több kollégától értesültek róla, hogy egy másik helyiségben Rapcsányi is dolgozik a másik 168 óra műsorán. A szombat déli krónika, mely rendszeresen közli a délutáni 168 óra előzetesét, most Farkastól és Rapcsányitól is kért beharangozót. Nika György, a Krónika szerkesztője azonban sem Rapcsányit, sem a Kossuth adó főszerkesztőjét, illetve helyettesét nem találta. így csak a Mester-féle műsor előzetese hangzott el. Délután háromkor a 168 óra stábja, Mester, Farkas és Kardos lement a stúdióba. Az ajtó zárva volt. Osgyáni Csaba szerint a főszerkesztőség Rapcsányi számára nem a 168 óra megszokott helyén, hanem az adón biztosította az éló adás helyét. Mester beszámolója szerint a Rapcsányinak biztosított stúdióba a rendész nem engedte be a Mester-Farkas-Kardos hármast. Mivel Mester nem tudta hol felvenni szokásos beköszöntőjét, Fiala János hozott egy kismagnót, és a lépcsőházban rögzítette rövid mondandóját. Mester úgy emlékszik, hogy Rapcsányi fél négykor jelent meg az élő adás helyszínén, s 2-3 percig maradt. Ázt mondta, szó sincs róla, hogy meg akarja csinálni a műsort, „csináljátok csak ti", mondta, és operettet dudorászva elindult lefelé a lépcsőn. A liftből néhány perc múlva kiszállt P. Szabó József, Osgyáni Csaba és Lakatos Pál (a Vasárnapi Újság új szerkesztője). „Mi van?" - kérdezte P. Szabó. „Mindjárt négy óra, szeretnénk műsort csinálni" mondta Mester, saját emlékezete szerint. Mire P. Szabó közölte, hogy „nem ti csináljátok a műsort". Arra hivatkozott, hogy péntek reggel, az elbocsátottak névsorának ismertetésekor ezt már világosan megmondta. „Csakhogy rajta kívül erre az ott jelen lévő 46 ember közül nem emlékszik senki" - állítja Mester Ákos. „És hogy jutottak be az épületbe?" - kérdezte Mester szerint Osgyáni Csaba. „Ahogy szoktunk." Hogy miért maradt el a 168 óra? Osgyáni szerint a régi 168 órások viselkedése miatt tartani lehetett attól, hogy az adón és élő adásban nemkívánatos események történhetnek. Ezt akarták elkerülni azzal, hogy a Rapcsányi-féle műsor sem került adásba... (Atlantic Press) „Az elmúlt három évben többek között az történt Magyarországon, hogy kicsit lehetetlenné és nagyon értelmetlenné vált az, amit szeretek és talán tudok is csinálni: a tényfeltáró, oknyomozó újságírás." Február elején írtam le ezt a mondatot, csütörtökön jelent meg, pénteken pedig megszűnt a Magyar Rádió rádióként működni. Ne tévesszen meg senkit az, hogy ha bekapcsolja a készülékét, hallhat még műsorokat: ez nem rádió többé. Megcsonkították és kiherélték; a hangja fals lett. Nem tud kérdezni többé, nem tud objektíven tájékoztatni többé, nem tud higgadtan és mértéktartóan beszélni többé. Lehetetlen. Nem kicsit, hanem teljességgel. Tévedtem, tévedtünk. Ezt a rádiót lefejezték, mégpedig szántszándékkal sintér módra, recés és életlen bugyiival, amely az értékes részeket nemcsak vágja, de roncsolja is, amely még annyi életet hagy a csonkolt testben, hogy fájjon és kínlódjon, de: éljen. Akiket elvesztettünk, nemcsak mi kollégák, hanem Önök, hallgatók, azok némaságukban és elnémítottságukkal vannak jelen a rádióban, a műsorokban, de még inkább a műsorok helyén. Mint ahogy az amputált testrész helyén nem marad más, csak a fájdalom és a viszketés. A hiány él, és a maradék életképtelenné vált, mert feloldhatatlan morális paradoxonba zárták. A beszéd embereinek számára * a „bűnösök közt cinkos, aki néma" erkölcsi tétele ebben a helyzetben áttródik: bűnösök közt cinkos, aki beszél. Ahol a szabad beszéd és a szabad kérdezés és a szabad tájékoztatás ellehetetlenül az erre hivatottak jelentős része számára, ott az elnémulás az egyetlen tiszta és etikus válasza a velük emberileg és szakmailag szolidaritást vállalóknak. De - és innentől kezdve valóban nincs pardon és nincs pátosz - ez egy olyan intézmény, mely a köz szolgálatára hivatott, olyan erkölcsi csapda, amelynek szintén nincs megoldása: az újságíró mint „magánember magánmorálja és az újságíró szakmai tisztessége összeegyeztethetetlenné vált." Pontosan tudták ezt a végrehajtók, pontosan tudták, hogy lesznek, akik a kirúgottakat követni fogják. Pontosan tudják azt is, hogy akik maradnak, azoknak mekkora önuralmat kötelező magukra kényszeríteniük ahhoz, hogy dolgozzanak, hogy úgy működtessék a valahavolt rádió életben tartott maradékát, egy hírműsort, egy még meghagyott társadalompolitikai magazint, mintha nem történt volna semmi. Ki kell kerülniük a sorok közötti beszéd meghonosítását. El kell kerülniük a helyzetükből fakadó politikai túlreagálásokat. Itt és most, éppúgy mint eddig, az egyenes, tiszta és kemény beszédnek van létjogosultsága, melyet a szakma etikai normáinak betartása korlátozhat csak. Nehéz lesz azoknak, akik maradtak. Nem szabad hibázniuk, mert akkor követniük kell a 129 másikat. Ha nem hibáznak, akkor is csak napok, legfeljebb hetek kérdése, hogy ez bekövetkezzék. Badarság azt hinni, nem fejezik be, amit elkezdtek pénteken. Mindig lesz indok és jog a folytatáshoz, és lesznek még milliók is a végkielégítésekre. Megtehetik, mert hagytuk, hogy megtehessék. Mert ahol nincsenek válaszok, ott a kérdések önmagukban is leleplezik a válasz hiányát. Márpedig nincsenek válaszok; ezért tiltották be a kérdő mondatokat a rádióban. Egyöntetű, de nem egyforma a felelőssége ebben azoknak, akik a hatalom birtokában mindezt eltervezték és végrehajtották, és azoknak, akik hagyták ezt, mert úgy gondolják, már csak két hónapjuk van a hatalombakerülésig. Addig akár szünetelhet is a sajtószabadság a rádióban. Addig akár szünetelhet is a Rádió. Nincs mitől tartaniuk, a rádió nem úgy közügy, mint a munkanélküliség, vagy a szegénység. Visszavonható és elvehető luxussá vált a szabad elektronikus sajtó, amelyért nem szerveznek tízezres spontán tüntetéseket. Nincs mitől tartaniuk azért sem, mert azok, akik még megtehetnék, most sem fogják ellenük fordítani a mikrofont, mert magasabb erkölcsi parancs tiltja.ezt számukra. Egyben viszont ne bízzanak: a felejtésben. Ők pedig, kívül- és belülrekedtek egyaránt, talán bízhatnak még a szolidaritásban és önmaguk hitelében. Amelyet Önök, hallgatók igazolhatnak csak. Igen, nincs többé pardon. Amit tudunk, adjuk tovább! Pikó András • Március negyedikén és ötödikén Siófokon gyűltek össze két rádiós stáb képviselői, hogy a választási műsorokra - szakemberek segítségével - fölkészüljenek. A Krónika rovatából több mint húsz ember, mtg a Magyarországról jövök című magazin fővárosi és vidéki munkatársai közül legalább harmincan gyűltek össze a szakmai tréningen. Most a szombati nap krónikája következik - a választásokat egyelőre hagyjuk. Péntek reggel a Magyar Rádió vezetése 129 dolgozót értesttett arról, hogy munkájukra tovább nem tartanak igényt. Kötelezettségeik alól - az április 11-i tényleges elbocsátásig - őket az értesítés kézhezvételétől fölmentik. Siófokon természetesen már péntek este erről beszéltek a Magyar Rádió elbocsátott és még helyükön maradt képviselői. És ezzel telt a szombati nap jelentős része is. No, meg kollektív rádióhallgatással. A Déli Krónikában meghallgattuk a 168 óra előzetesét, amit Farkas Zoltán szerkesztő mondott el. A riporterek fölsorolása után azt is elmondta Farkas, hogy a műfior felelős szerkesztője Mester Ákos. Ezután vártuk a délután négy órát, a 168 óra kezdetét. A Kossuthon néhány másodperccel négy előtt a bemondó közölte, hogy az ötödik sípszó után híreket hallanak. Éz már azt jelentette, hogy nem kapcsolják azt a stúdiót, ahonnan a 168 óra menni szokott, hanem az adóról halljuk majd a hfreket. A hfrek végén aztán bejelentették a műsorigazgatóság közleményében, hogy a Déli Krónikában annak a műsornak az előzetesét közölték, mely műsorban már felmentett riporterek szólaltak volna meg, valamint a fölmentett felelős szerkesztő jegyezte volna a műsort. Azt is hozzátették, hogy a Rapcsányi László készítette „másik" 168 óra elkészült ugyan, de annak adásba kerülését a másik 168 óra munkatársai az épületbe való illetéktelen behatolásukkal megakadályozták. Ezután közölte a bemondó, hogy Százhatvannyolc - az objektív tájékoztatás ciklusból a Kossuth rádióban a 168 óra idejében a Petőfi Rádió műsora hallható majd. Siófokon ekkor döntetlenre állt a meccs, hiszen abban majdnem biztosak voltunk, hogy a régi nem mehet, de abban nem, hogy nem készül-e el az új műsor. Mint később kiderült, az új műsor valóban nem készült el, de ezt nem közölték 16 órakor, hanem a műsorigazgatóság valótlanságokat tartalmazó állításai képezték a magyarázatot. Cenzúra - 1, szolidaritás 1, tehát döntetlen. Persze az élet nem állt meg. Pálfy István, a Krónika rovatvezetője telefonon hfvni kezdte a pesti műsorkészítőket, hogy mi is történt valójában, s hogy erről mi jelenik majd meg az Esti Krónikában? Obersovszky Péter és Nika György, az Esti.Krónikát jegyző páros ekkor már tárgyalt P. Szabó József adófőszerkesztővel, hogy délután 6 órakor elhangozzék a műsorigazgatóság közleményének cáfolata, mégpedig Farkas Zoltánnak, a régi 168 óra műsorvezetőjének tolmácsolásában. Egész.en fél hatig folytatódtak a tárgyalások (ez itt eufémizmus, hiszen üvöltözés folyt P. Szabó szobájában), és többször úgy tűnt, hogy a Krónika-stáb föláll és nem készíti el a műsort, ha nem tájékoztathatnak a valós eseményekről. Végül P. Szabó hozzájárult a Farkas Zoltánnal készített beszélgetés bejátszásához, ami az Esti Krónikában meg is történt. Illetéktelen behatolás nem volt, a Rapcsányi-féle műsor elkészítését senki nem akadályozta. A 10 órás hírekben már Mester Ákosék közleménye is elhangzott, mely szerint a műsorigazgatóság nem fogalmazott a tényeknek megfelelően - magyarul: hazudott. A Rapcsányi-féle műsor ugyanis nem készült el. Az interjúkra fölkért munkatársak nem vállalták az ellen 168 órában való szereplést. Közben telefonon azt is megtudtuk, hogy Csúcs László már délután 3 órakor - amikorra világossá vált, hogy Rapcsányi-műsor nincs - eldöntötte, hogy nem lesz semmilyen adás, és a két adót összekapcsolják. Á közvéleménnyel azonban ezt nem közöltette, hanem elkezdte a történtek kriminalizálását, közönséges hazugságokon keresztül. Miért kell kriminalizálni a történteket? A Csúcs-féle vezetés érdeke egyértelműen az, hogy a 129 elbocsátott dolgozó jelentős részét fegyelmi úton küldhesse el. Hogy közönséges bűnözőknek állíthassa be a volt munkatársakat. Hogy rendőri, bírósági útra terelhesse az eseményeket. Hogy megszégyenítsen, megbecstelenftsen évtizedek óta a rádióban dolgozó embereket. Hogy minősíthetetlen - diktatúrát és cenzúrát jelentő ténykedését - úgy állíthassa be a közvélemény előtt, hogy az nem politikai tisztogatás, hanem a műsorokat veszélyeztető bűnözők eltávolítására tett, törvényes és jogos lépés. Ez nincsen így, nem is lesz így! Csúcs László bármit is hazudjon következő közleményeiben és nyilatkozataiban. Bármit is tegyen, ami a törvényesség látszatát kölcsönözné a még megmaradt munkatársak elhallgattatásához. Csúcs László hitele, szavahihetősége ugyanis nulla! Igazán tanulságos - szakmai - nap volt ez nekünk, ott Siófokon. Egy bizonyos: nincs pardon többé! Amit tudunk, azt ADJUK TOVÁBB! Balog József Ö

sszepakolom a családomat, és vissza se nézve, elköltözöm Magyarországról. Ezt gondoltam szombaton este, amikor a tévéhíradóban Csurka István a rádiós elbocsátások kapcsán arról beszélt, ideje volt, hogy a sajtó a háromperhárom ügynökeitói megszabaduljon. Egy közszolgálati tévé híradójában a riporter visszakérdezett volna Csurka István háromperhármas múltjára, hogy a tévénéző a volt színpadi szerző kövér, lehasznált képébe tekintve, ne feledkezzen meg róla: a gátlástalanság Shakespeare-i fokát látta. Azonban Budáról Pestre, a Tilos az Á-ba igyekeztem, ahol szombaton késő este bemutatták azokat - az olykor rejtett kamerával készült - felvételeket, amelyek a 129 rádiós elbocsátásának körülményeiről készültek a Magyar Rádió portáján, folyosóin, illetve az elbocsátó értekezleten, ahol szerencsétlen P. Szabó József csak makogott. Helyettese, Osgyáni Csaba egy kukkot se szólt. Bent volt a kamera a 168 óra stábjának és főszerkesztőjének szobájában is. Mester Ákos ezt nyilatkozta: „Mondjuk ki, hogy egy szélsőjobbos csoportosulás vette birtokba a rádiót". Néhány képsor erejéig fellépett Rapcsányi László is, de azonkívül, hogy neki „megvannak a saját ügyei", nem sokat beszélt, amikor kollégái megkérdezték, hogy' volt képes elvállalni az ellen 168 óra szerkesztését. Tehetséges, okos, csinos és ismert riporternők zokogtak bele a kamerába, mindaddig, amíg Győrffy Miklós rájuk nem szólt, hogy „ezeknek ne sírjatok". Láttuk, amint jó kiállású, a pártállam idején tanult, munkásőr stílusban fellépő rendés/.ek győzedelmeskedtek „a koszos értelmiségiek" fölött. Láttuk, az újraúriasodó magyar hazában egy férfit (?!) nem mindig kötelez a hölgyekkel szemben az úri modor. Azt is láttuk, hogy menekül a kamera. És láttuk a napilaNEM! pokat, amelyek első oldalukon a cenzúrajellel - mindezt megírták. T

alán két éve is, hogy egy tudósítást küldtem a Délmagyarnak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének terméből, ahol Csurka István, a magyar történelem legjelentősebb előlegfelvevője tartott tájékoztatót Mester Ákos anyagi visszaéléseiről. Jelen volt azon a sajtótájékoztatón Rózsa T. Endre is. Visszatekintve tökéletesen látható: Rózsa T. Endrének valószínűleg csak annyi dolga volt ezen a közéleti rendezvényen, hogy ország-világ lássa, a zsidók között is van, aki Csurkával ért egyet. Nem „arról" van tehát szó. Aztán Rózsa T. Elndre, amikor nem volt már szükség rá, távozhatott, nem lett rádiós főember belőle. Az Csúcs Lászlóból lett, akit - bizonyára vannak, akik emlékeznek még erre - nem más, maga Csurka István talált fel. Az a Csurká, aki akkor még az MDF elnökségében médiaügyekkel foglalkozott. Most már nem foglalkozik ezzel: miután kiderült, hogy besúgó múltjával zsarolva sem tudják kézben tartani, elhajtották. Viszont Csurka kádere. Csúcs László maradt. És - amint az események bizonyítják - maradt a program is. A dolog pontosan úgy működik, ahogy tizenöt évvel ezelőtt. Szegedi példa. Aczél György fölrendelte az MSZMP megyei bizottságának embereit, utasította őket, hogy verjék szét a Tiszatájat. A megyeiek végrehajtották a parancsot, és amikor a fölzúdulás emiatt Aczélig ért, az országos vezető kezeit mosva így válaszolt: „Magyarországon szocialista demokrácia van. Nem szólhatok bele a helyi elvtársak döntéseibe. A Tiszatájjal nekik vannak konfliktusaik, nem pedig nekem". Csúcs és az elbocsátások ügyében pontosan ezt játssza most a Boross-kormány. Időközben elfelejtődtek Mester Ákos gazdasági ügyei. S

ose felejtődnek el viszont a politikai ellentétek. Lezsák Sándor a tegnap reggeli Vasárnapi Újságban a Kossuthon beszélt is erről, ezt mondta: „1956-ban a rádiót lőtték, most a rádióból lőttek kifelé, 168 óra és egyebek..." Közben pedig, ahogy az egész országban is páros lábbal rúgtak ki a munkahelyükről százezreket, a rádiónál is elkövetkezett a szükséges létszámleépítés ideje. Ez. alkalmat adott arra, hogy a politikai ellentéteket a létszámleépítésbe csomagolják be, hogy vitathatatlanul jó újságírókat csapjanak el, és Csúcs László vezetésével olyan helyzetet teremtsenek, amiből már sehova nincs kiút. A dolog mocskos és szomorú. Független szellemben megformált véleményt mondani szinte lehetetlen, mert az összes szereplő azt várja az embertől: vagy csatlakozz le vagy dögölj meg! Ezzel együtt is, a fenti három plusz egy tételről még mindig lehetne tárgyalni. Kétes gazdasági ügyek, politikai ellentétek, létszámleépftés, meg a plusz egy: a leépítésbe csomagolt politika. Bármilyen ízléstelen is az a portfolió, még azért lehetne tárgyalási alap. De nincs tárgyalási alap, mert nem a fenti három plusz egyről szól a történet! Csurka István programjának megvalósítása kezdődött el, ez a program pedig a sajtó „zsidótlanítása", amit most ebbe a zűrzavarba akarnak becsomagolni. Erre nemet kell mondanunk. Zelei Miklós