Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-17 / 40. szám

4 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. FEBR. 17. MIRŐL ÉRT A DM? Bombázni fogják a szerbeket? Az ENSZ Biztonsági Taná­csának kétnapos ülése jelezte, hogy igencsak nőtt a nemzet­közi egyetértés a boszniai vál­ság megoldásának ügyében. Az elmúlt hónapok diplomá­ciai kudarcai után, a NATO közelmúltban tett ultimátumá­nak lejárta után már nem el­képzelhetetlen, hogy az olasz­országi támaszpontokról és az Adrián cirkáló repülőgép-hor­dozókról mégis csak felszáll­nak a repülőgépek, s esetle­gesen megkezdődik a Szaraje­vó környéki szerb állások bombázása. Czékus Lajos, nyugdíjas: ­A mostani nyugati ultimátum jóval több puszta fenyege­tésnél. Azt hiszem, nagyon ko­molyan gondolják a bombázás megkezdését. Attól félek, ha tényleg felszállnak a gépek, még súlyosabb konfliktus fog kibontakozni. Ennek ellenére nekem az a véleményem, hogy már éppen ideje volna megfé­kezni ezt az esztelen öldöklést. A légi csapás talán eléggé el­rettentő lesz. Nem vagyok A HÉT KÉRDÉSE benne biztos, hogy ez a válság megoldásának, a nyugati köz­belépésnek a legjobb módja, mégis azt mondom, muszáj tenni valamit. Sajnos azonban lehetséges, mindennek eredmé­nyeként kiszélesedik a válság, s a légi akciók kiterjednek egész Szerbiára. A magyar ál­lásponttal teljes mértékig egyetértek, szerintem sem kell beengedni a NATO-gépeket. Kényszerhelyzetben van az ország. Nem szabad aktívan Fotó: Somogyi Károlyné beavatkoznunk, mert a szerbek ellenséget láthatnak bennünk. Kollár Imre, műszaki veze­tő egy kft.-ben: - Nem lesz bombázás. Hogy miből gondo­lom? Megérzés. Ez a mostani elrettentő nyilatkozat sem más mint a megelőző tucatnyi. Re­ménykedem, hogy nem fajul tovább a háború, a NATO har­ci gépei a támaszpontjaikon maradnak. Nem tenne jót Ma­gyarországnak, ha másként tör­ténne. Túlságosan közel va­gyunk Szerbiához, azt hiszem, bármi megtörténhet. Nagyon örülök, hogy mi magyarok nem járultunk hozzá, hogy használják a légterünket. Való­színűleg a kéksisakosok kutya­szorítóba kerülnek, ha mégis­csak bombázni fognak. Nem tudom, mekkora erőt képvisel­nek a szerbek, de csoda lenne, ha a nemzetközi erők ép bőrrel megúsznák. R.-né, titkárnő: - Nem vol­na jó, ha bombázni kezdenék a szerbeket. Ennek ellenére még­is ideje volna már valamit ten­ni. Ha csak ez az egyetlen megoldás, akkor így kellene véget vetni annak a szörnyű mészárlásnak, amely Szarajevó lakossága ellen folyik. Szeren­csétlenek elviselhetetlen körül­mények között élnek, napról napra több a halott, a sebesült. Ez nem mehet így tovább! Az egyezkedéseknek eddig semmi eredménye nem volt, úgy lát­szik, nem maradt más lehető­ség, csak a bombázás. Tartok tőle, hogy nem csak Boszniá­ban. hanem Szerbiában is lesz­nek harcok, sajnos elkerülhe­tetlennek látszik, hogy kiter­jedjen a háború. P. T. P, • A Magyar Nemzeti Bank első világméretű kötvényki­bocsátását tervezi még az első negyedévben, a piaci körülmé­nyektől függően - ezt jelentet­te be szerdán a tervezett kibo­csátás vezető menedzsere, a Salomon Brothers nemzetközi befektetési bank londoni rész­lege. Az MNB dollárban jegy­zett új „Global Bond"-ját egy­szerre és azonos áron árusít­ják majd Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában. Az MNB képviselői a kö­Világkötvény kibocsátását tervezi az MNB vetkező két hét alatt piacföl­derltő látogatásokat tesznek a megcélzott pénzügyi közpon­tokban. A kibocsátás összegét és a kötvény egyéb feltételeit e vizsgálatok után állapítják meg. Londoni pénzügyi körök­ben szerdán úgy vélték, hogy az MNB-nél 500 és 750 millió dollár közötti kibocsátásra gondolnak. Londonban úgy látják, a piac likviditása jó, ám fontos a megfelelő időzítés, mivelhogy az elkövetkező hónapokban befektetési lehető­ségek - nyugati privatizációk, privatizációs befektetési ala­pok, közös alapok, kötvények - garmadája zúdul a nyugati piacokra. Ezek közül csak a londoni tőzsdére legalább 15 milliárd dollár értékű befekte­tési eszköz kerül már az első félévben, meghaladva a tavalyi rekordokat is. Igaz, egyik­másik új alap, például a Klein­wort Bensőn már bejegyzett európai privatizációs alapjának több mint 50 százalékos előze­tes túljegyzése arra vall, hogy még sok szabad pénz van a piacon - teszik hozzá Lon­donban. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: 10 és 14 árukor A szekszárdi Holló együttes gyermekműsora, Meseálom cimmel; holnap: IA árakor Robinson klub - farsang: ma és holnap: Szabados László trópusok efmá kiállítása DM PROGRAMAJÁNLAT MA A JATE-KLUBBAN 20­02 óráig Nosztalgiabuli. Házigazda: Poór Zsolt. A FŰ-VÉSZ KLUBBAN Walhalla teaház, 20 órától: Kiskapuk Nepálig címmel él­mények és diaporáma. A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN 14.30-16 óráig mini varróiskola - varrónő se­gítségével miniszoknyát ké­szíthetnek maguknak az érdek­lődők. A MÁV MŰVELŐDÉSI HÁZBAN 15 órától a Gábor Dénes Szaközépiskola tartja farsangi rendezvényét. MAGYAR FILMEK MO­ZIJA a Juhász Gyula Művelő­dési Központ nyugdíjas klub­jában: 15 órakor a Meztelen vagy! című filmet vetítik. KOSSUTH, A NAGY BUJ­DOSÓ címmel tart előadást délután 4 órától Csongor Győ­ző muzeológus, helytörténész, a Bálint Sándor Művelődési Házban. KOZMO ARKÁNUM KLUB: a Juhász Gyula Műve­lődési Központban 18 órától A kozmikus erők az ábrázatban címmel tart előadást Benárik Ádám. A JAZZ KOCSMÁBAN (Kálmány L. u. 14.) 19 órától a Tűzkó Quartet játszik. HOLNAP A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN Ma-tini-matiné: Computer kémek 15-17 óráig. BAROSS-VEDRES ES­TÉK keretében 17 órakor, a Horváth Mihály utca 2. szám alatt, Tarnai István Ybl-díjas építészmérnök, az 1996-os bu­dapesti EXPO - tervpályázati munkáit ismerteti. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18-21 óráig látogatható. A JATE-KLUBBAN 18.30 és 20.30: órakor videomozi: Édes élet (rendezte: Federico Fellini); 21 órakor: Blues koncert - Herfli Davidson. FŰ-VÉSZ KLUBBAN 20 órakor Walhalla Klub - After Toilet koncert. A DALLAS BÁRBAN (Ti­sza L. 77.) este 10 órától Sza­niszló János szórakoztatja a vendégeket. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK MÓRA FERENC MÚZEUM Molnár C. Pál emlékkiá­llítás MÓRA FERENC MÚZE­UM KÉPTÁRÁBAN (Hor­váth M. u. 5.) Gyermekélet Makón és környékén - néprajzi kiállítás László Anna grafikus és Po­povics Lőrinc szobrászművé­szek munkái T. SURÁNYI ANNA kera­mikus munkái A FEKETE-HÁZBAN Szent-Györgyi Albert című kiállítás; Szeged. 1956 AZIMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.) Kucsera András grafikus és Lovasi Zoltán fotográfus mun­kái A KÁLVÁRIA GALÉRI­ÁBAN (Boross J. u.) A Szög-Art művészcsoport évzáró kiállítása. A SOMOGYI-KÖNYV­TÁRBAN Emlékkiállítás Móra Ferenc halálának 60. évfordulója alkalmából „Emlékezés a magyar kul­túra napjára" - a magyar Him­nusszal kapcsolatos válogatott dokumentumkiállítás B. Bartus Teréz amatőr fes­tő munkái az I. emeleten látha­tók A RÓKUSI FIÓKKÖNYV­TÁRBAN (Vértói út 5.) Lajos Sándor Fotóklub ter­mészetfotói A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN a Mozaik Stúdió lapozgatója Kaktuszkiállítás A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN Andrzej Kawecki lengyel festő kollázs kiállítása A JATE AULÁJÁBAN Müller Miklós fotókiállítása A POSZT-ART GALÉRI­ÁBAN Pósa Ede festményei AZ ALKOTOHAZ (Árboc utca 1-3.) foglalkozásai: ma: 15-18 óráig fafaragás, fazekas szakkör, 16-20-ig kosárfonás; holnap: 14-18 óráig szövés. Skandináv fenyőbútorok - polcrendszerek, egyedi mé­retre, fazonra megrendelhe­tők - osztrák panorámafüg­gönyök - sötétítők 30-féle színárnyalatban. Skandináv Stúdió Szeged, Gogol u. 15. Tel.: 318-989 Utazás: márc. 13-17., ápr. 11 —jj 5. Isztambul 8800 Ft, Görög tengerparti nyaralások már 6500 Ft-tól. tíznapos turnusokban (szállás + útiköltség) Andromeda Székesfehérvár, Távírda u. 9. Tel.: 22/328-889 1994. február 9-tól érvénytelen az alábbi bélyegző: Szegedi Nemzeti Színház Szeged, Deák F. u. 12. OTP Cs. m. Ig„ Szeged, 289-98008 SZMVT VB SZNSZ kvi. elsz.: 665-484827 24. Orosz nyelvtudással építészmérnököt keresünk hazai és külföldi munkára. Jelentkezni rövid önéletrajzzal a Thermoinsel Kft. -néI 6750 Szeged-Algyó, Pf. 10. Tel: 367-144 Kereskedők, figyelem! A Maus Kft. bővített árukészlettel várja a kereskedőket! Pl.: Rama margarin 0,5 kg 87 Ft Olasz tészták 0,5 kg 54 Ft Konzervek, szalámik, kolbászok, füstöltáruk stb. Keresse fel a Maus Diszkontot. Jól jár! Szeged, Textilgyári u. 3. T.: 62/322-504. Skandináv stílusú lakberendezés, hazai és import bútorok - ágyak ÁTRIUM-PLUSZ, Szeged, Kereskedő köz 6. (Standard áruház mellett) Ny: 8-16 óráig. Nálunk a legolcsóbban! - emeletes ágy - kihúzható kanapék - kisszekrónyek - gyermekkuckó - íróasztal Még a tavalyinál is jobb árak az EBM KFT. szaküzletében! PIONEER N-33 minitorony 2x37 W 60 H><> I < 59 920 Ft PIONEER N-53 minitorony 2x40 W 88 380 Pl 77 000 Ft SONYI TA-F319R 2x50 W-os erősítő 30 100 I * 23 500 Ft SONY TA-F419R 2x65 W-os erősítő 30 900 rt 31 900 Ft Részletre is vásárolhat nálunk! Nyitva tartás: h-p.: 9.30-17.30, szo.: 9-12 óráig. Szeged, Mikszáth K. u. 16. Tel /fax: (62) 321-079 DÉLMAGYARORSZÁG 75 éve Nem kommunizálják a színtársulatokat (...) A forradalmi eszmék diadalra jutása a színészet világában is alapos újításokat teremtett. Első hatása abban nyilvánult meg, hogy a mult év őszén Budapesten megtartott szinészközgyülés csaknem vala­mennyi színigazgatót kibuktatta a vezetőségből. A szegedi szín­társulat kezdeményezésére a színészek egy része a színészet kommunizálását kívánta. (...) Ebben a kérdésben Buda­pesten a kultuszminisztériumban nagyfontosságú ankétot tar­tottak. Az ankéten mintegy husz színtársulat kiküldöttei vettek részt. Mindjárt a tárgyalások kezdetén az a vélemény alakult ki. hogy a színészek többsége nem hive a színészet kommuni­zálásának s a szegedi társulat kezdeményezése elszigetelt jelenség maradt. (...) Egyben kimondták, hogy valamennyi színtársulatnál a konzorciumos rendszerre térnek át. (1919. febr. 17.) DÉLMAGYARORSZAG 50 éve Meghalt Somoskeöy Géza, akiről Leblanc Arsen Lupin figuráját mintázta (...) Algírban 90 esztendős korában meghalt Somoskeöy Géza, a mult század Magyar­országának, sőt Európájának ismert kalandorkirálya. A mult század végén alig volt ismertebb magyar ember vi­lágszerte. Amikor Pesten elcsíp­te a rendőrség, ő ezekkel a sza­vakkal állított be Thaisz Elek főkapitányhoz: - Vegye tudomásul, főkapi­tány ur, hogy én Magyaror­szágon sohasem követtem el semmit és nem is fogok elkö­vetni. Jó magyar vagyok és el­fogult, elnéző gyöngeséggel vi­seltetem hazám iránt. Kötelez er­re világhírem. Hiszen valójában csak hat magyar igazi világnév van: Kossuth Lajos. Petőfi Sán­dor, Jókai Mór, Liszt Ferenc, ujabban Munkácsy Mihály és én... Somoskeöy 30-40 esztendőn keresztül a szélhámosok királya szerepében tündökölt Konstanti­nápolytól Londonig, Heidelberg­től Newyorkig, Ruszcsuktól Ausztráliáig, Rio de Janeirótól Délafrikáig. Kalandjai hihetet­lenek és merészek voltak. Állí­tólag Maurice Leblanc róla min­tázta Arsen Lupin figuráját. Már azért is Somoskeöy az Arsen Lupin alakja, mert ő is ke­délyesen játszik veszedelemmel, bolondozik rendőrséggel s mi­közben a világ összes detektivjei keresik, a rendőrség épületében lakik és naponta teszi le névje­gyét a rendőrkapitány asztalára. Somoskeöy volt az, aki fé­nyes diszmagyarban végigve­zette a philadelphiai világkiál­lításon a brazíliai császárnét, feje volt a rio-de-janeirói udvar ka­marillájának, az orosz-török há­ború idején világpolitikát csinált, tárgyalt francia, török, magyar miniszterekkel, világhirű orvos­tanár maszkjában gyógykezelt dúsgazdag betegeket, mint a spa­nyol hadsereg vezérkari főnöke kötött óriási üzleteket, beleavat­kozott Hirsch báró milliárdos vállalkozásaiba, dolgozott a világ legnagyobb bünbandájával, volt gyémántbányája Ausztrá­liában és Dél-Afrikában. Olasz­országban Crispi volt miniszter védte a biróság előtt, ugyanak­kor valóságos Casanova volt s hőse rengeteg szerelmi regény­nek. Hatalmas vagyonokat szer­zett és vesztett. Es ami a legér­dekesebb. sohasem tudtak sem­mi sem bizonyítani ellene, az egyetlen szélhámossága, ahol bi­zonyítékok állottak a rendőrség rendelkezésére, a philadelphiai kiállítás botránya volt, amikor is Ferenc Józsefet képviselte s a brazíliai császárnő vendége volt. Ezt azonban - mivel mindkét udvarnak kinos volt - maguk a kabinetirodák cáfolták és ta­gadták a leghevesebben. Nem maradt utána semmi, csupán egy megkezdett napló a budapesti rendőrség múzeu­mában. (...) (1944. febr. 7.) DEL-MAGYARORSZÁG 55 ÉVE Móra-levél Fazekas István, a szegedi ta­nács dolgozója a helyi Dugonics Társaság iratai között Móra Fe­rencnek egy kézírásos levelét ta­lálta meg a közelmúltban. Az 1919. január 18-i keltezésű le­vélben a Dugonics Társaság ne­vében Móra részvétét fejezte ki Ady Endre halála alkalmából az özvegynek. (1969. febr. 17.) ZOLL PLATZ KFT. VAMUDVAR 6728 Szeged. Dorozsmai út 5-7. Telefon: 325-788 (fax is), 326-338; 311-819, 312-241, 421-011,326-003, 326-638. j^r KÖZÉLETI NAPLÓ MA A MUNKÁSPÁRT 14-17 óráig ügyeletet tart a Csap utca 62. szám alatti pártházban; ekkor várja a szimpatizánso­kat, a pártba belépni szándé­kozókat és a párt választási programja iránt érdeklődőket. A SZOCIÁLDEMOK­RATA PÁRT szegedi szerve­zete 14-től 18 óráig fogadja a szimpatizánsokat és a jelent­kezőket; 15-17 óráig Halasi Szilveszter ingyenes jogi-, Lázár Sándor adó- és pénzügyi tanácsadást tart a párt helyi­ségében, a Fő fasor 9. szám alatt. A MIÉP SZEGEDI SZER­VEZETE soronkövetkező közgyűlését 17 órakor tartja az Indóház tér 2. szám alatt. AZ AGRARSZOVETSEG megyei elnöksége 18 órakor fórumot tart a Tantusz Műve­lődési Házban (Dankó P. u. 27.). Vendég: Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke, ország­gyűlési képviselő. RÓZSA EDIT SZDSZ-es országgyűlési képviselővel ­személyes és közügyekben ­találkozhat és beszélgethet 18 órától, a Kossuth Lajos sgt. 17. szám alatt. HOLNAP A KERESZTENYDE­MOKRATA NÉPPÁRT székházában (Victor Hugó u. 3.) ingyenes jogi tanácsadást tartanak 16 órától. AZ MDF székházban (Ró­mai krt. 31.) 17 órától dr. Var­ga László jogi tanácsadást tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom