Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-28 / 49. szám
6 A VÁROS DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. FEBR. 28. Az utakon is dolgoztak. (Fotó: Sthmidt Andrea) rw mm m w • A rendőrök állták a szavukat Menetrend szerinti razzia Az ellenőrzések, igazoltatások természetes, hogy a nyomor miatt ügyeskedőknek éppúgy nem tetszenek, mint azoknak, akiknek ez hozta el az Eldorádót. Amennyire örül a tisztességes ember, hogy ilyenkor horogra akad jónéhány bűnöző, legalább annyira az adózó, játékszabályokat betartó kereskedő. Mondván, ha a rendőr, vámos, apehes. munkaügyi és fogyasztóvédelmi ellenőr kell az esélyegyenlőséghez. ám legyen. Nekem a Bajai úton sikerült meggyőződnöm arról, hogy pontosan 10 órakor elkezdődött a városba jövők, s az onnan távozók igazoltatása. A repülőtérnél egy kétszáz méteres kocsisor végéről tíz perc alatt sikerült az ellenőrző pontig araszolnom. Irataim rendben voltak, csomagtartóm üres, (gy tíz perces időeltolódással sikerült a Mórahalmon dolgozó fotós kollégámért kiérni. Gumija kupik, futóműje kopog'.'! Műszeres futomű-ln-allitás, lütőműjuvitás, rövid határidővel. Szalai-Török Autószerviz. i»q—ih Szeged, l.omnici utca mögötti garázssor. Szalui Ferenc ()kl. járműgépész üzemmérnök autószerelő mester. Tessék beszállni. Visszafele jövet már mi akartunk megállni. A fotózásért láthatóan nem lelkesedtek ugyan az alkalmi közszereplők, de nem is ellenkeztek. Nekem kevesebb munkám akadt, a helyi kisfőnöktől arra a kérdésre, hogy mit mondhat el az addig történtekről, a várt választ kaptam: Semmit, az értékelés hivatalos sajtótájékoztatón fog elhangzani. Közben azért fültanúja voltam, hogy egy fiatalember a rendőröktől tudta meg, lejárt a személyije. Bátortalan kérdésére, hogy mibe fog ez neki kerülni, megtudta, 3-4 ezer forintra számíthat. Kifele menet láttam egy érdekes epizódot. Pár percig mellettem álldogált egy fiatal motoros, majd felvette a hideg ellen védő fekete arcmaszkját. komótosan felhúzta a bukósisakját, az igazoltatási helytől tfz méterre berúgta a motorját, s a az előtte lévő kocsit ellenőrző rendőr mellett szép komótosan elhajtott. A Cserepes ^jr most is a látványosabb helyszínek közé tartozott. A szomszédos házak egyike előtt álldogáló néni egy a piacot megjárt ismerősével diskurált. Ebbe kapcsolódtam bele. - Baj ez, hogy elűzik a piacozókat, hisz a szegény emberek járnak ide. Nem a zoknit, a sajtot kéne innen kiszűrni, hanem a tényleg nem idevalót, mondjuk a fegyvert. Közbevetem, hogy a kávéról, cigarettáról, szeszről mit gondolnak. ,- Nem élünk vele, szeszt amúgysem vennék. A múltkor vittem a családnak konyakot, de élvezhetetlen pancs volt. Ma csak szétnéztem, hisz az árusokat összepakoltatták. Azt mondta a rendőr vagy a vámos, ha megveszem a tízforintos horgolt terítőt engem is megbüntet. Ha összepakoltak is az árusok, gondoltam csak beljebb megyek. Meglepődtem, hogy ennek ellenére is párszáz ember téblábolt odabent. Az asztalos árusok maradtak leginkább. A földönfutó földön árulók elmenekültek - világosít fel egy fiatalember. Engedélyes árusok csportja hagyja, hogy belehallgassak a kupaktanácsukba. - Uram ez már a negyedik komolyabb razzia itt, nekem százezer forintomba került eddig, hogy kevesebb a kuncsaft. Nem véletlen, hogy annyi bódé eladó. Még a középkorban sem zavarták szét a piacot. A határon kellene ellenőrizni, nem itt. - Valaha láttam, hogy a határon elkobzott'kvarcórát árulta a bizományi. Ugyan mi most a sorsa a töménytelen elkobzott árunak, nem látom, hogy valahol nyíltan kiárusítanák. Az egyik ránézésre, s modora alapján is dörzsöli kereskedőtől kérdeztem meg, mit szabad itt árulni egyáltalán. - Amiről, számlája, vámpapírja van az embernek, meg használt holmit. Úgy. mint a mellettem álló hölgy. Az asztalon lévő ruhaneműkből fajtánként csak egy volt, s nekem nagyrésze újnak tünt. - Tehetek én róla, hogy nem lett rám jó ez a dzseki, úgy összevissza számozzák. Csak eladhatom, nem? Különben is munka nélkül vagyok, valamiből pénzt kell csinálni. Ötvenévesen lehetelen elhelyezkedni. A szélesebb körbe tartozó, nem egyenruhás ellenőrző szervezetek képviselőivel nem sikerült találkoznunk, bár a rendőrség közleménye szerint ez is beletartozott a komplex akcióba. Majd az értékelésnél kiderül. Délután kinéztem a Mars térre is, de akkor ott nem volt ellenőrzés. A piaccsarnok egyik eladója látta, délelőtt ott is igazoltattak. Szerinte itt állandóan lenni kéne rendőrnek, úgy elszaporodtak a zsebesek. Akad itt még tennivaló bőven. Tóth Szeles István • Testedzés, kontroll nélkül Veszélyes pirulák A cikke csak arról s^ól, hogy súlyos tragédiákat okoztak az izomnövelésre szedett, manapság divatos anabolikus szterodiok. No, ettől a gyerekek, akik tömegesen szedik e szereket, nem fognak megijedni. A tizenéves (gy gondolkodik: miért pont bennem tenne kárt. Az orvosi tényen kívül, miszerint ezek az anabolikus szteroidok veszélyesek az emberi szervezetre, arról is szólni kellene, hogy semmi értelme az izomfejlesztő szteroidok használatának - mondta egy szuszra a telefonba - cikkünkre reagálva - Szabó István, a profi szegedi testépítők egykori edzője. • Akkor folytassuk a témát, ha van használható, új információja! - javasoltam. - Amihez, e tárgykörben én értek, arról szívesen beszélek, mi több, igen fontosnak tartom, hogy szó essék még egyről-másról, hiszen valóban középiskolások (ömegei szedik a szteroidokat, amiktől csodákat várnak. • Valójában csodákra is képesek ezek a szerek mondom már személyes találkozásunk alkalmával. - Gyorsan múló, látszateredményekre. Nagy tévedés, hogy az anabolikus szteroidok gyarapítják az izomzatot. Felpuffasztják az izmokat azáltal, hogy az izom között vizet halmoznak fel, s mivel óriási étvágyat gerjesztenek, elzsírosftják a testet. Pillanatok alatt fel lehet kapni 15-20 kilót, de ez a plusz zsfr, nem pedig izom. Az izmok fejlesztésének egyetlen módja a kitartó, nagy türelmet igénylő fizikai izomerősftés, a módszeres és szakszerű testépítés. • A fiatal srácoknak éppen ehhez nincs türelmük, kitartásuk, s ezért fordulnak a (gyógy)szerekhez, pótszerekhez- Ezeket a gyerekeket egyszerűen becsapják, méghozzá anyagi haszonszerzésből. A testépítő klubok „edzői" - tisztelet a kivételnek - azzal ámítják őket, hogy egy év alatt bajnokot csinálnak belőlük, vagy legalábbis Swarzenegger Február 15-t számunkban megjelent Testleépítők című cikkünkben írtunk első ízben arról az új divatról - az izomfejlesztésre használt anabolikus szteroidok szedéséről amely mostanság sorra szedi áldozatait a,tizenévesek körében. Úgy tűnik, nem hiába kongattuk meg a vészharangot, mert valami mozdulni látszik e drámai eseteket már produkáló történetben. A napokban felvilágosító, a megelőzést szolgáló előadást tartottak c témáról az iskolaés sportorvosoknak, testnevelőknek, s jelentkeztek - szóban és írásban - szerkesztőségünkben, akiknek van hozzálennivalójuk az általunk megpendített témához. alkatú embert. Aki ilyet mer ígérni, az vagy nem ért a testépítéshez, vagy szándékosan mérgez fiatal embereket. • Egyáltalán, pótszerek nélkül el lehet érni a fúttal fiúk által vágyva-vágyott csupa erő csupa izom figurát? - Eleve veleszületett testalkat, adottság kérdése, hogy kiből lehet igazi, versenyre is alkalmas bodys. Arányos csontozat, vékony boka és térd, széles vállcsontok és széles mellkas, vékony derék. Ez az ideális test, hogy úgy mondjam: a kiindulási pont. Ezer fiatalból, ha egy bír ilyen szabályos testalkattal. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mások ne tudnának szép testet építeni maguknak, de lényegesen kisebb az esélyük a nagykönyvben leírt bqdys testalkatra. Legalább három-négy éves kitartó edzéssorozat - heti háromszor 1,5-2 órás tréning - szükségeltetik ahhoz, hogy az alapizomzatot szépen kidolgozza. De hangsúlyozom, ez még csak az alap, amire jócskán rá kell dolgozni. Egy esztendő alatt 3 kiló (jszta izmot lehet építeni. Kemény munkával, és nem csodaszerekkel. Miután egy cikk ter jedelme véges, de beszélgetőtársamnak lenne még mondandója, ezért döntöttünk úgy, hogy mindazoknak a testépítésre vágyó fiataloknak illetve szüleiknek, s minden érdeklődőnek, aki e témában tájékozatlan, adunk egy lehetőséget a tájékozódásra. Szabó István vállalkozott arra, hogy március 1-én délután 5 órakor a Sajtóház klubjában előadást tart a testépítés mikéntjéről, lehetséges veszélyeiről, a tragédiák megelőzéséről. Kalocsai Katalin • Mivel még nem láttam egyetlen müsorpercet sem, amit a Média 6 készített volna, készséggel elhiszem, hogy nem párt-televlzárál van szó... - Azt higyje el, hogy ez egy gazdasági vállalkozás, s amikor televíziós műsorokat fog készíteni és közvetíteni, meg fogja látni mindenki, aki ezeket a műsorokat nézi, hogy a Média 6 pártsemleges. • Azt akartam az imént mondani, hogy a majdani műsor lesz bizonyító erejű; de most arról van tudomásom, hogy a reklám- és szponzori tevékenységre a Média 6-ból korábban kivált, s az első szabad választások idején MDF-kampányszervezőként működött személy cégével kötöttek szerződést. - És egy sor más céggel is kötöttünk, amelyek vezetőinek a pártállásáról fogalmam sincs. Nem ez érdekelt. • Hanem micsoda? - Sokkal pragmatikusabb szempontjaink voltak. Például: a VTV, illetve az önkormányzat képviselői gyakran hivatkoznak arra, hogy velünk szemben a VTV nyolc éves működése előny. Nos, nekünk pedig szerződésünk van egy több éve működő, másik kábeltelevízióval. • Ez a Tarjáni Kábeltelevízió? - Igen. Meg lehet nézni tehát, hogy nekünk is van egy működő technikánk. Kétségtelenül nem a legkorszerűbb. De rendelkezésünkre áll egy másik, a városi televízióénál modernebb technikával működő stúdió is. Szerintem tehát mi vagyunk előnyben. Hiszen ők működnek, referenciáik vannak, tudjuk mivel rendelkeznek, s mivel nem. Nyilvánvalóan ezt igyekeztünk kihasználni a pályázatban - ők viszont nem tehették ugyanezt velünk szemben. • A politikai jellegű gyanúsításokat az is táplálja, hogy a szóbeszéd szerint önök azért adták be az eredeti határidő lejárta után, a • Jelentések a médiefrontról w Nem politizálunk m Herczeg Tamás, a Média 6 Rádió és Televízió Kft. ügyvezetője a szegedi rádióban is és a 168 Óra szombati műsorában is „sárdobálásnak" minősítette mindazok ténykedését, akik a pályázatgyőztes céget nyíltan, vagy burkoltan MDF-televíziózzák. A Média 6 nem más, mint egy nagyszabású, merész üzleti vállalkozás - mondja. Igaz, hogy azok között a magánszemélyek között, akik a cég tulajdonosai, van egy kormány-szimpatizáns, de van köztük egy ellenzék-szimpatizáns is. További két tulajdonos pedig egyik politikai erőnek sem elkötelezett. Az ügyvezető azzal a feltétellel vállalta az interjút, hogy „nem poltizálunk". pályázat második fordulójában az engedélykérelmüket, mert tudták, hogy módjuk lesz megismerni a korábban beadott önkormányzati pályázatot. - Szó sincs róla, hogy ilyen inkorrektséget követtünk volna el, nem állt volna módunkban, ez lehetetlenség. • Honnan tudtak a VTV-s pályázat adatairól? - Nem tudtuk az adatokat. Az tény, hogy beszéltünk a VTV munkatársaival, próbáltunk puhatolózni - mindenki ezt csinálta, aki pályázott. Nálam is jelentkeztek olyanok, akikről tudtam, hogy miért akarnak velem beszélni. Mindenki dolgozott. Egyszerűen azért volt könnyebb a mi helyzetünk. mert mi tudtuk, hogy a VTV, mint működő televízió milyen. Azért a második fordulóban adtuk be a pályázatot, mert nem lettünk készen vele az első határidőre; iszonyatos munka volt. A múlt csütörtöki minisztériumi meghallgatáson egyébként egymás mellett volt a két pályázat - ránézésre is a miénk volt a komolyabb. Az önkormányzat, ha jól láttam, nem tett mást, mint egyszerűen a minisztérium által elküldött formanyomtatványt használta; mi részletesen leírtunk mindent, a pályázatunk kilóra is tekintélyesebb volt, rendesen be volt kötve... • Nem azt akarja mondani ugyebár, hogy azért kaptak több műsoridőt, mert szemre jobban mutatott a pályázatuk? A minisztérium osztályvezetője elmondta a rádióban, milyen sok fontos szempontja volt az elbírálásnak; azt nézték, ki vállalja a nemzeti kultúra és a hagyományok ápolásától az egyházak és az etnikumok ügyein át az oktatásig és a környezetvédelemig azt sok szép dolgot, amelyeket a jelenlegi kormányhoz közelálló médiumok is a műsorpolitikájuk prioritásaiként tartanak számon; és persze nézték a szakértelmet - beleértve a szép magyar beszédre való képességet -, a teljesítőképességet, a műszaki hátteret, a műsorstruktúra-ajánlatot is. Árulja el, mi volt a legfőbb indoka, hogy a minisztérium a 10 - 3-as időmegosztás mellett döntött? - Minden elbírálási szempontnak jobban megfelelt a pályázatunk, mint a VTV-é, ezért döntöttek (gy. Amikor az önkormányzat képviselői megismerkedtek a szempontrendszerrel, azt mondták, értik, hogy miért kaptak csak három órát. ( Folytatjuk.) Sulyok Erzsébet