Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-21 / 43. szám
20 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. FEBR. 18. Három oroszlán őrzi a Dóm teret... • - Apu, ez a középső „igazi"? - kérdi egy húrom év köriili csöppség az édesapjától a Dóm téri két kőoroszlán között posztoló jóval fehérebb társukra mutatva. Az apuka jót mosolyog a gyerek kérdésén, ám a kíváncsiság őt sem hagyja nyugton, alaposan körüljárja a műalkotást... Ki vagy kik voltak a „hószobrászok"? Szinte mindenki ezt kérdezte, amikor megpillantotta a látványként sem lebecsülendő állatszobrot. Utánajártunk, öt vállakozó kedvű gimnazista egyórás munkájának eredménye a hatalmas oroszlán. Mindannyian negyedikesek. Békéi Judit, Domokos Dóra és Dobó László a Ságváriból, Nyilassi Tamás a Radnótiból, Dombi Péter pedig a Deák Ferenc Gimnáziumból vállalkozott a munkára, amelyet közszemlére tettek, s mindaddig ott is posztol majd az alkotás, amfg a felhők alól elő nem merészkedik á Nap. Mindeddig ez nem történt meg. Felvételünk is szombaton, a kora délutáni órákban, a legnagyobb hóesésben készült. (Fotó: Révész Róbert.) LOTTÓSZÁMOK Hatoslottó 9, 15, 16, 19, 37, 43, a pótszám: 33 Hat találatos és 5-t-1 találatos sorsjegy nem volt (a következő nyereményösszeg 26 millió 591 ezer 935, illetve 4 millió 67(1 ezer 779 forint). Az ötösökre 90 ezer 259, a négyesek 2199, a hármasok 172 forintot fizetnek. Ötösiottó S, 46, 47, 55, 79, a joker: 950 903 Öt találatos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt 163 millió 432 ezer 503 forint). A négyesek 699 ezer 533, a hármasok 5619, a kettesek 222 forintot crnek A gépi feldolgozási! szelvényeken található jokeren telitalálat nem volt (a következő hétre átvitt nyereményösszeg: 16 millió 632 ezer 689 forint). Ausztria-lottó 19, 24, 25, 34, 41, a pótszám: 37 a joker: 253 202 rn ogyne lenne ismerős az az őrülten JJ kétségbeejtő sugdolódzás, amikor magának sugdos az ember, akaratán kívül, égy egészen lehetetlen, már-már értelmét vesztett szót, és mindhiába ütögeti a fejét, hogy kiverje, az csak ismétlődik, újra és újra kimondódik, aztán, napok múlva csillapulni látszik, de elég egyetlen ismétlés, a verkli újra indul, fölemésztve maga mögött minden más szót, amelyek még az ismétlésben sem nyerik el értelmüket, vagy veszíti el értelmetlenségüket. Hirtelen egy álomban találjuk magunkat, egy olyan álomban, amely jobban hasonlít a csukott szemmel kitartott ébrenléthez, mert képet nem látunk, csak szót hallunk, ezt: Brindisi (ejtsd: brindizi). Akkor ez a szó meglepően ismerősnek tűnik, hallik, és a félálombeli gondolkodás fonál elkezdjük ízlelgetni, Brindisi, Brindisi, mintha egy régi ismerős nevéhez keresnénk arcot. Arc nincs, csak a szó tovább: Brindisi...Brindisi...Brindisi. Aztán mégis lesz egy arc, egy megfáradt, koros hölgy arca, de neki semmi köze Brindisihez, sőt, amíg az arc jelen van, Brindisi letűnik a színről. A hölgy nagy örömmel meséli (valakinek), hogy egy darab papíron rámásolták arcképét az éppen ballagó osztály tablójára, és el sem tudja mondani, mekkora öröm, mekkora megtiszteltetés ez számára, hogy ott lehet a végzősök között a tablón, pedig ő csak az iskola takarítónője. Az öröm nagy, sugárzó, de benne bújik a nyugtalanság, a kiszolgáltatottság, hiszen a takarítónő nem egészen érti - boldogsága ellenére -, hogy miért került a tablóra, illetve ebből még miféle, előre ismeretlen dolgok következnek. A kép lecseng, marad a nyugtalanító bizonytalanság, és a távolból ismétlődve egyre kivehetőbben felhangzik: Brindisi...Brindisi...Brindisi. A hang monoton fejhangon beáll, nem erősül, nem gyöngül, csak lassacskán hangszínt vált. Először mintha egy egér cincogná torokvékony hangon: Brindisi. Aztán mintha válasz érkezne rá erős, mély, zengő hangon, mintha egy üres szerelőcsarnok félhomályos bejáratánál válaszolna (valaki): Brindisi! A szerelőcsarnok falán megjelenik a tabló, s épp az a pillanat, amikor az odatűzött papírlapra rámásolódik a takarítónő beletörődött arca. A hang, monton szócsőhangon felteszi a kérdést: Brindisi? A nő a kezét tördelve bevallja meghatódottságát, s azt, hogy életében ez a legszebb pillanat: rámásolódni egy tablóra. Aztán a hang már nem enged, mintha hatalmas jégtömbök szakadnának le a szerelőcsarnok plafonjáról betölteni a csarnok-teret: Brindisi...Brindisi. De hiába a hang, a nő újra és újra meghatódik, újra és újra elárasztja a boldogság, de amint elragadtatása egy csöppnyi nyugtalansággal lesz fakóbb, akkor megszólal a hang, és a nő eltűnik: Brindisi. .. Brindisi... Brindisi... • Ma este a Hágiban Magasszintű Stresszcsökkentő program Szegeden címmel beszélgetést hallhatnak a Hági Étterem Közéleti Kávéházában ma este 6 órakor. Az est vendége Fodor András TMtanár lesz, házigazda: Csetkovits Csilla, az MTV Szegedi Stúdiójának szerkesztője. • Mélyen aludtak... Két megállón száguldott keresztül a reggeli csúcsidőben várakozó utasok százainak döbbent tekintetétől kísérve egy szöuli metrószerelvény, amelynek két vezetője mindeközben édesdeden aludt. A szó szoros értelmében mélyalvó kettőst végül a földalatti-hálózat központi vezérlőjéből megszólaltatott riasztócsengő keltette fel életveszélyes álmából. Az álmos metrósoknak fegyelmi bizottság előtt kell magyarázatot adniok gondatlan szunyókálásukra. • ABC-áruházi eladói, vendéglátó eladói szakmunkás és kereskedő boltvezető tanfolyamokat indítunk február végével. Kisosz, Szeged, Debreceni U.24/B. Tel.: 313-891. (x) • Kereskedő-boltvezető (4 hónapos, 1 éves) tanfolyamot indítunk február végén. KIT, Szeged, Deák F. 22. Tel.: 62/325-805. (x) Bukott a szuperbanda Több hónapos nyomozás és megfigyelés után két, egymással összefonódott bűnszövetkezetet, egy autótolvaj és egy csempészbandát vert szét a lengyel rendőrség. A szczecini bűnszövetkezet emberei lopták Németországban a luxusautókat, s hozták be az országba, majd a lublini banda műhelyeiben ütötték át a motorés alvázszámokat, és látták el hamisított papírokkal. A kocsikat ezután egy lvovi maffia emberei vitték tovább Ukrajnába. Egyedül a medycei határállomáson naponta egy millió dollár értékű lopott autót vittek át - egyes határőrök és vámtisztek segítségével! Az ügyben eddig 12 korrupt határőrt és három vámtisztet tartóztattak le, de továbbiak őrizetbe vétele várható. • Teázzon Sztálinnal! Joszif Sztálin orosz hívei ezentúl akár a generalisszimusz társaságában is teázhatnak. Nincs szó a népek vezérének feltámadásáról, sokkal inkább egy leleményes lipecki szamovárüzem újításáról. A néhai szovjet hadsereg napja alkalmából, február 23-án debütál a vezért ünnepi díszben ábrázoló teafőző alkalmatosság. Akinek esetleg nem teszene Joszif Visszarionovics társasága, választhatja Georgij Zsukov marsallt is. Érthetetlen fagyhalál # I VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Hatvanezer frankkal a takarékszámláján - mégis hajlék nélkül - megfagyott egy ötvenéves francia férfi. Az ezermester és szenvedélyes hazárdjátékos Gilbert Schaefferre egy konténerben talált Strasbourgban a rendőrség. Schaeffer 1992-ben szerencsejátékon nyert 600 ezer frankot, egy másik alkalommal pedig 240 ezret lóversenyen. A rendőrség nem tud magyarázatot adni arra, hogy Schaeffer miért nem költött pénzéből lakásra is. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra között a 94.9 MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged, Arunv János u. 7. II. em. Tel.: 480-166/127. Fax 325-930 4 Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig változóan felhős idő várható, néhány órás napsütéssel. Csapadék már az erősebben felhős időszakokban is csak szórványosan fordul elő havaseső, ónoseső, eső formájában. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul. • Légköbméter. Ábrahám Fórus József a héten már másodszor teszi föl a kérdést, amelyet most továbbítunk is a Szetávnak: hogyan számolják ki a fűtött légköbméterek számát? Olvasónk ugyanis úgy véli, hogy a lakás tényleges „térfogata" jóval több, mint az ún. fűtött légköbméter, s ha ez igaz, akkor őt túlfizetésre kényszerttik. A fogalmak tisztázására hamarosan sort kerítünk. • Kiszállott a páva... A Napsugár bisztróval szemközti házfalon, még az épület fölújftása előtt láthattunk egy pávamozaikot. A ház bepucolása óta viszont hiába várjuk a pávát, nem akar visszaszállni. Hol lehet? Egy kedves hölgy keresi - velünk együtt - az elkószált madarat. „Szeged nem oly gazdag muráliákban, hogy csak úgy kidobhatnánk egy ilyen alkotást!" - mondta. I CSÖRÖG A |(((<f»))))m UVIESTEL Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat a múlt héten Nyilas Péterrel oszthatták meg. A továbbiakban Tóth Szeles István kollégánk áll olvasóink rendelkezésére. Munkanapokon 8 és 10, valamint 15 és 17 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között hívható. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk! • Hóemberért - fejbe rúgás. Tizenéves fiúk hógolyóztak a Petresi utca szélén, s közben leromboltak egy hóembert. Ezt már nem tűrhette egy közelben lakó férfi (a fiúk szerint biztonsági őr egy áruházban), s kutyájával együtt felelősségre vonta a kamaszokat; a nagyobb nyomaték kedvéért egyiküket még fejbe is rúgta - mondta a sértett édesanyja. „Legközelebb már fegyverrel jön?" - kérdezi hfvónk. • Havas a Hüvelyk utca. Egy tarjáni hölgy kérdezteti a VGV-seket: mikor takarítják el a Hüvely és Szamos utca, valamint a Piroska tér összekötő útjairól a havat? Egy kisbabás anyuka a szeme láttára esett nagyot a járhatatlan úton... • Köszönet a gondos ápolásért! Egy idős hölgy férje az I. kórház rehabilitációs osztályán feküdt, s a gondos ápolásnak, tornáztatásnak köszönhetően állapota sokat javult. „Köszönöm mindenkinek, hogy ilyen lelkiismeretesen segített!" - mondta hfvónk. • Egyetemi előkészítő indul közgazdaságtanból a Davosz Kft.-nél. Érdeklődni és beiratkozni lehet: Zárda u. 12/A. Tel.: 62/323-fö53 v. 62/326-131. (x) • Számítástechnikai szaktanfolyamok a Szofi Számítástechnikai Oktatóközpontban: - számítógépes szaktitkárnő (akapfokú); - szoftverüzemeltető (középfokú); - rendszerprogramozó (felsőfokú) állami szakképesítést nyújtó tanfolyamok. Telefon: 62326-642. (x) • Idegenforgalmi ügyintéző és idegenvezető tanfolyamot indítunk. KIT, Szeged, Deák F. u. 22. Tel.: 62/325-805. (x) • ABC-áruházi eladó tanfolyamot indítunk. Szeged, Deák F. u. 22. Tel.: 62/325-805. (x) 1 ax i „490-490, 35 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! A Papagáj A SZÁMHÚZÁSSAL FOLYTATÓDIK CSALÁDI BINGÓJÁTÉKUNK! A játékismertetöt a játékszelvényekkel a keddi lapunkban találják meg. A NYERŐSZÁMOKAT A CSÜTÖRTÖKÖN MEGJELENŐ & DÉLMADÁRBAN!