Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-15 / 38. szám

KEDD, 1994. FEBR. 15. INTERJÚ 13 • Az alábbi beszélgetés Szegeden a Szarajevó Filmhéten készült, két nappal a Merkale piaci vérfürdő előtt. Az interjú alanya, Vadányi Balázs 21 éves szabadúszó fotóriporter ott volt Eszék, Vukovár, Karlovac, Zadar, Dubrovnik és Mostar bombázásánál. Szarajevóban már ötször járt a blokád óta. - Először 1992 áprilisában, a körülzárást követően voltam a boszniai fővárosban. Akkor még busszal utaztam Belgrádból Szarajevóba. A buszon hárman utaztunk végig Bosznia-Hercegovinán. A szerb check pointoknál (ellenőrzési pont) megnézték, mit viszünk, aztán továbbengedtek. Tavaszszal még viszonylagos nyugalom uralkodott a városban. Kilencvenkettő nyarán már személygépkocsival és hatalmas kerülővel - Split felől, a hegyeken keresztül - jutottam be Szarajevóba. A várostól harminc kilométerre lévő Kiseljakban horvát, a város határában található Ilidzan viszont már szerb katonai egységek állomásoztak. Furcsa volt számomra, hogy a horvát katona, aki elvitt a szerb check pointig, együtt parolázott és ivott a szerbbel. 1993-ban, miután megszereztem az ENSZ-akkreditálást, már segélyszállító repülőgéppel mentem az olaszországi Anconából a szarajevói reptérig, ahonnan vagy egy ENSZ-autó, vagy egy kolléga vitt be a városba. Előbbivel szerencsésebb menni, mert nem állítanak meg. Ha újságíró visz be, akkor a szerb check pointnál megnézik mennyi élelmiszer, pénz és benzin van nálad. Kiszámolják mennyire van szükséged, a többit pedig elveszik. • Különböző időpontokban jártál a körülzárt és ostromlott városban. Milyen volt '92-ben, illetve '93-ban Szarajevó, a házak, az emberek? - Fokozatosan pusztul a bosnyák főváros. A fotóimból összeállíthatnék például egy sorozatot ugyanarról a házról. A képsorok megdöbbentőek lennének. A szarajevóiak kezdetben nem hitték, hogy az egész idáig fajul. Reménykedtek a nyugati segítségben, de ennek most már, az ostrom hatszázvalahanyadik napján, nem jósolfiak nagy jövőt. Aram, víz és fűtés nélkül élnek hónapok óta. Rendkívül kevés • Ahol a játszóterekre temetik a halottakat Szarajevói képek Beszélgetés Vadényi Balázs fotóriporterrel az élelem és a gyógyszer. Amikor a kórházban jártam, láttam, hogy az orvosok sokszor érzéstelenítés nélkül műtenek és amputálnak. A városlakók a legutolsó tartalékaikat élik fel. Ademir Kenovic, a SAGA (Sarajevo Group of Artists, független szarajevói értelmiségiek - írók, filmesek, újságírók stb. - alkotócsoportja) vezetője mondta egyszer: talán védett állatoknak kellene lenniük, mert akkor lehet, hogy felkarolná és segítené őket valamilyen szervezet. • Hogyan hatottak rád a háborús zajok: a géppuska ropogás, a gránát robbanás, az akna becsapódás, a rakéta- fütyülés? • - Eleinte majdnem szívrohamot kaptam, mert nem tudtam, hová csapódik be a lövedék. Éjjel-nappal dörögtek az ágyúk, ropogtak a gépfegyverek. Három-négy nap után „hozzászoktam" a zajokhoz. Akkor már viszonylag nyugodtan aludtam, már amennyire nyugodtan lehet pihenni egy áram, víz, ajtó és ablak nélküli házban. • Hol szálltál meg Szarajevóban? - Laktam pincében és kórházban, katonáknál és a SAGA csoport tagjainál. Ehhez tudni kell, hogy a bosnyák fővárosban már csak egyetlen szálloda működik, a Holiday Inn, ahol egy éjszaka százhúsz dollárba kerül. Ezt csak a nyugati újságírók tudják megfizetni. A város központjában álló szállodát egyébként jól látják a szerbek a hegyről. Lövik is rendesen. Három oldala már kiégett, s már csak egyetlen, a viszonylag épségben lévő oldalon lehet szobát bérelni. mÉs még így is bérelnek szobát? - Igen. Kiveszik akkor is, ha lövik, mert nem tudnának máshol lakni. Az olyan nagy sajtócégek, mint a Times, a BBC vagy a Reuter emberei kéthetente váltják egymást. Szemétségnek tartom, és nem értem azt, hogy a tudósítókból, akik azért valahol Szarajevóért dolgoznak, hasznot húznak. Ha valamilyen információ kijut a városból, ez annak köszönhető, hogy ők ott vannak. • Hogyan tartják a kapcsolatot a nyugati zsurnaliszták a cégükkel? - Műholdon keresztül bármikor és bárhonnan kapcsolatot tudnak teremteni. • És mi a helyzet a nem igazán gazdag újságírókkal? Ők hogyan közvetítik az információt Szarajevóból? - Mivel a műhold igen drága, a telefon pedig nem működik, a napi eseményekről képtelenek tudósítást adni. Riportot érdemes készíteni, az hazaérkezésük után is aktuális. • Az ott dolgozó újságírók honnan veszik az információt? - A legtöbb sajtócég Szarajevóban élő és angolul beszélő informátorokat alkalmaz. Egy BBC vagy CNN tudósítás képanyagát, hiába angol vagy amerikai cég, helyi operatőr készíti. Mondjuk Radovan Tadic. Jól megfizetik, igaz, de az életével játszik. Tudomásom szerint, eddig körülbelül ötven újságíró halt meg a háborúban. Úgy érzem, bár ne lenne igazam, hogy ez a szám még növekedni fog. Már csak azért is, mert fejpénzt, ötszáz márka körüli összeget tűztek ki rájuk a csetnikek. De ugyanígy pénzt kapnak a sniperek (orvlövészek) egy szarajevói civilért is, akit lelőnek. Az utóbbit jó szórakozásnak, az előbbit pedig külön érdemnek tartják. • Dolgoznak magyar újságírók a bosnyák fővárosban? - Nem nagyon járnak ki a magyarok Szarajevóba. Eszékre még kijártak, mert az közelebb van. Szarajevó meszsze van, s elég nagyot kell kerülni ahhoz, hogy bejuss a városba. • Voltál már olyan helyzetben, hogy kevésen múlt az életed? - Eszéken a vasúti pályaudvaron, amikor éppen bent tartózkodtam az épületben, becsapódott egy gránát. Ablakok repültek szanaszét, mindenki a földre hasalt. De ennél melegebb helyzet volt az, amikor Szarajevóban sétálgattam a főtéren, és mellettem, úgy négy méterre, egy sniper lövedéke fúródott a földbe. • Tudsz már úgy közlekedni az utcán, futva, rohanva a fal mellett, a kereszteződésben, mint a szarajevóiak? - Úgy érzem, igen. De még elég sokszor felelőtlen vagyok, mert nyugodtan sétálgatok. Van ugyan egy golyóálló mellényem, amit a BRFK-tól kaptam kölcsön, de nem ér semmit. Legfeljebb csúzli ellen véd. A pisztolylövést még felfogja, ha nagyon messziről lőnek, de a kalasnyikov lövedék, amivel lövöldöznek, úgy átviszi, mint a vajat. Csak azért kell, hogy ENSZ-gépre fölengedjenek. • Melletted halt már meg ember? - Közvetlenül nem. Harminc méterre tőlem lőttek le egy embert. Azt láttam. • Akkor is odamész egy konkrét helyszínre és fotózol, ha ott mondjuk nagyobb a veszélye annak, hogy meghalsz? - Igen. Nem gondolkozom azon, mi fog történni, mert ha végig azon járna az agyam, s azzal foglalnám le magam, hogy mi lesz, ha meghalok, akkor... A pakliban benne van a halál is. • Hová temetik a halottakat Szarajevóban? - Mivel megteltek a temetők és a futballpályák, kertekbe, parkokba és játszóterekre. • Ademir Kenovic egy interjúban elég elkeseredetten nyilatkozott a Boszniában állomásozó ENSZcsapatokról. Te, hogyan látod, mennyire „tartják fenn a békét" az ENSZkatonák? - Szerintem, semmit sem csinálnak. A fekete, kereskedelemet tartják a kezükben. A neppereknek eladják a cuccot, s azok tovább passzolják azt a piacon. Az üzletek teljesen üresek, már csak a piacon lehet vásárolni. Az ENSZ-katonák ha valami gond van, arrébb mennek, nehogy eltalálja őket egy golyó. Ok azt mondják, azért jöttek Szarajevóba, hogy fenntartsák a békét, s nem azért, hogy megteremtsék azt. Éppen ezért nem is érdekli őket a háború. Mit érdekli a kanadai, egyiptomi, ghánai, nepáli ENSZ-katonát vagy a francia idegenlégióst, akiknek a fele általában szerb, fele pedig horvát, hogy mi zajlik. Az ukrán ENSZ-katonák eladják a benzint és összevissza seftelnek. Amikor a szerbek megölték a bosnyák elnökhelyettest, akkor sem lőttek vissza, pedig a merényletet egy ENSZ-autóban követték el. Látszattevékenyég, amit művelnek. Az ENSZkatonák egyébként Unproforkártyákkal (az Egyesült Nemzetek Szövetségének menlevele) is üzleteltek, azokat húszezer márkáért adták a szarajevóiaknak. Ennek segítségével ki lehet jutni a városból. Másképpen lehetetlen, mert a várost teljesen körülzárták. • Tudsz olyan bosnyákokról, akik megpróbáltak átszökni a szerb ostromgyűrűn? - A szökésnek minimális az esélye. Vagy a szarajevóiak kapják el, vagy a szerbek. Utóbbi esetben búcsút mondhat az életének. Ha sikerül is a szökés, akkor sem jut messzire, ugyanis a hegy mögötti területek is szerb ellenőrzés alatt állnak. A titkos bosnyák alagútrendszereket pedig már a háború elején berobbantották a JNA (Jugoszláv Néphadsereg) egységei, így tehát az sem lehet menkülő útvonal. Szerintem, a bosnyákok már csak azért sem tudnak tömegesen kitörni a városból, mert nincs fegyverük. Rossz vadászpuskákkal, pisztolyokkal, géppuskákkal harcolnak a jól felszerelt szerb szabadcsapatok ellen. Szarajevóban összesen két(!) tank van, ezzel szemben a hegyekben körülbelül száz. • Milyen a városlakók kapcsolata a külvilággal? - Van néhány amatőr rádiós, akik, ha nehezen is, mert az adótornyokat már szétlőtték, tartják a kapcsolatot a külvilággal. • Miért vállaltad és vállalod továbbra is a veszélyt? Miért kockáztatod az életedet? - Mert fotóriporter vagyok, s ahol esemény van, oda el kell menni. Ha lennének gyerekeim, akkor lehet, hogy jobban meggondolnám. De most még mozgékony vagyok. A 68 halálos áldozatot és több mint 200 sebesültet követő piactéri mészárlás után tárgyalások sorozata kezdődött a Biztonsági Tanácsban, a NATO-ban, a Pentagonban és más fórumokon. Ultimátum született, tűzszünet köttetett. Az előbbinek még nem járt le a határideje (február 21.), az utóbbit viszont, néhány órával a megkötés után, már meg is szegték. Tovább folytatódik a mocskos öldöklés? Számok, számok, számok A boszniai háború következményeként 15 ezerre tehető a meggyilkolt gyermekek, csak Szarajevóban 50 ezerre az amputációk száma, 250 ezer polgár részesül humanitárius segélyben, 65 ezer halálesetről és súlyosabb sebesültről tudnak. Minden negyedik Szarajevóit találat ért. A városra eddig 800 ezer aknagránátot lőttek ki. Ki fog erre magyarázatot adni? Szabó C. Szilárd A fotókat készítette: Vadányi Balázs, aki február IO-én újra elindult Szarajevóba. Harcos utánpótlás (Fotó: Vadányi Balázs) Amitől olyan erősek: fegyver és alkohol •