Délmagyarország, 1994. február (84. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-15 / 38. szám

8 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, I 994. FEBR. 15. % Fotó: Enycdi Zoltán Kobayashi és az ÁHZ szegedi koncertje Junuár utolsó vasárnapján a Szegedi Nemzeti Színházban pótolta a november 4-ére meghirdetett, de a karmester betegsége miatt elmaradt koncertjét a Magyar Állami Hangversenyzenekar Kobayashi KenIchiro vezényletével. A Nemzeti Filharmónia szervezésében a világhírű japán cég támogatásával jött létre a SEIKO Mester Hangversenysorozat, amelynek egyik koncertje volt a szegedi is. A Magyar Állami Hangversenyzenekar tavaly ünnepelte hetvenedik születésnapját. Elődje, a Székesfővárosi Zenekar 1923-ban alakult Bor Dezső karnagy kezdeményezésére. Első hangversenyét a Vigadóban tartotta, muzsikusai műkedvelő városi tisztviselők és alkalmazottak voltak. Nyaranta az Állatkert dobogóján, majd a Városligetben szabadtéri koncerteken játszottak, ősztől tavaszig pedig a Gellért Szálló márványcsarnokában léptek fel. 1925. december elsején már a Magyar Rádió stúdiójából közvetítették hangversenyüket. 1927-ben a zenekar élén debütált a később világhírnévre szert tett Doráti Antal. Bartók és Kodály is rendszeresen dolgozott az együttessel. 1939ben a Fővárosi Közgyűlés évi 300 ezer pengő támogatást szavazott meg a zenekarnak, amely teljesen átszerveződött, profi zenészekkel töltődött fel. Ekkorra már az ország legrangosabb hangversenyzenekarává vált, amit a legnevesebb karmesterek - Ferencsik, Failoni, Dohnányi, Fricsay, Vaszy - vezettek. A háború utáni első évadban a Zeneakadémia fűtetlen nagytermében léptek fel. Gyapjúsállal, kabátban, levágott ujjú kesztyűkben játszottak. 1952-ben az Országos Filharmónia fennhatósága alá került az együttes, akkor vette fel a Magyar Állami Hangversenyzenekar nevet. Főzeneigazgatójává Ferencsik Jánost nevezték ki, aki egészen Dido királynő a Konziból Herdál Valéria növendéke: Soós Emese. (Fotó: Schmidt Andrea) • Soós Emese, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumának harmadéves magánének szakos növendéke csak jövőre diplomázik, de az elmúlt napokban már két komoly szerepben is sikerrel mutatkozott be. Először a Lammermoori Lucia pénteki premierjén alakította a társalkodónő. Álisa szerepét, majd vasárnap este Dido királynőt énekelte az operastúdiósok bemutatóján. Mint mondja, ezeket a sikereket elsősorban tanárának, Berdál Valériának és zongorakísérőjének, dr. Simor Ferencnének köszönheti. • Főiskolásként hogyan kaptál máris feladatot a színházban? - Tavaly januárban a Vaszy Operastúdió magyarországi ősbemutatóként előadta Menotti Amahl és az éjszakai látogatók című operáját. Ezt az előadást - amelyben én énekeltem a főszerepet - látta Molnár László, az operatársulat vezetője, és felkért, hogy az 1993/ 94-es szezon második felétől énekeljek a színházban. • Alisán kívül más feladatokat is kaptál? - Március 24-én két egyfelvonásos operát mutat be a színház, Stravinsky Oedipus rex-ét és Tutino La lupa című darabját. Ebben is kaptam egy kisebb szerepet. • Az elmúlt hetekben sok próbád lehetett, hogyan tudtál egyszerre két szerepre készülni? - Alisa nem túl nagy, de nagyon hálás feladat, mert főiskolásként nem rendelkeztem színpadi rutinnal, és próbafolyamat során rengeteget tanulhattam a remek kollégáktól. A szerep hangilag, technikailag nem vesz nagyon igénybe, inkább az merített ki, hogy a két előadás próbaidőszaka egybeesett, így volt olyan nap, amikor 16 órát töltöttem a színházban. Délelőtt és este a Luciát próbáltuk, délután a Dido és Aeneast. • A főiskola elvégzése után hogyan képzeled a pályát? - Az operaéneklés nagyon nehéz dolog, egyik napról a másikra történhetnek jelentős események. Például a tavalyi Menotti-bemutatón Pál Tamás - akit én az ország egyik legkiemelkedőbb karmesterének tartok - hallott engem énekelni, és ennek köszönhető, hogy nyáron készítettünk közösen egy lemezt. Gorecki II. szimfóniáját világpremierként vettük fel, én énekeltem a szoprán szólót. A következő egy-két évben szeretnék kimenni néhány nagyobb külföldi énekversenyre, nemcsak azért, hogy valamilyen díjat nyerjek, hanem azért is, mert ezekre a versenyekre jelentős szakemberek gyűlnek össze az egész világból. Előfordulhat, hogy akad egy intendáns, akinek egy szerephez épp az én hangomra lesz szüksége. Ez a pálya kiszámíthatatlan, ezért rettentően fontos a maximális szakmai felkészültség, és még akkor is kell hozzá jó adag szerencse. Hoilósi Zsolt haláláig töltötte be ezt a posztot. Ferencsik mellett a világ legnevesebb dirigensei vezényelték a zenekart, többek között Bernstein, Gardelli, Maazel, Metha, Kleiher, Abbado, Muti, Solti. Ottó Klemperer például negyvenegy alkalommal. Ferencsik halála után évekig nem töltötték be a főzeneigazgatói tisztet, míg végül 1987ben az 1974-es nemzetközi karmesterverseny győztesét, Kobayashi Ken-Ichirót választották az együttes tagjai vezetőjükké. A január 31-i szegedi koncertre Kobayashi Ken-Ichiro legkedvesebb szerzőit, Mozartot és Brahms-ot választotta. A zsúfolásig megtelt színházban először Mozart Titus kegyessége című operájának nyitányát játszották. Jó volt hallani a céltudatos, tökéletesen pontos és tiszta interpretációt. Erezhető volt, hogy az ÁHZ tagjai egyenként is kitűnő muzsikusok, Kobyashi dirigálásával pedig összeforrott együttest alkotnak. Második műsorszámként - Falvai Sándor Liszt-díjas zongoraművész közreműködésével - Mozart dmoll zongoraversenyét adták elő, melynek stílusos - bár nem hibátlan - megszólaltatása után Brahms II. (D-dúr) szimfóniája következett. Tanulságos volt látni és hallani, hogy Kobayashi milyen intenzív figyelemmel sarkallja kivételes teljesítményre a fúvósszólamokat és a bőgősöket is. A koncert talán legnagyobb sikerét a ráadásszám, Dvorák Szláv táncok című darabja aratta, közönség vastapssal jutalmazta a kitűnő előadást. Waninger István • Könyvtári füzetek 21. Móra kőpárnája Móra Ferenc halálának hatvanadik évfordulójára, Móra kőpárnája címmel, Horváth Dezső irodalomtörténeti tanulmány-riportjaival jelent meg a Csongrád megyei könyvtári füzetek sorozatának 21-ik része. A kötet lapunk főmunkatársának három nagyobb lélegzetű feltáró írását tartalmazza (Móra-minták Sziromszékről, A Georgikon földjén, Diocletianus Csengellén) - mindegyik egy-egy sajátosan riportszerűen megírt, helyszíni kutatómunka eredménye arról a Szeged környéki tanyai világról, amely Móra Ferenc egy-egy prózai művének valóságos ihletője volt. A közös kút, amelyből Tömörkény István és Móra Ferenc merítettek, még most is tiszta vizet ád - állapítja meg Horváth Dezső, és ezzel a hittel ered nyomába az Ének a búzamezőkről-beli Ka/.i Ferenc emlékének. Nyomoz, találgat, és újra nyomoz. A filológus könyvtári izgalmával, de még inkább a szellemi otthonában, e régről-ismerős tanyai világban kedvét lelő újságíró kitartásával. Kideríti, hol van az a bizonyos Sziromszék, amely a térképen nem létezik, Móra Ferenc mégis fontosnak tartotta, hogy regénye alá odaítja: itt kelt. Horváth Dezső nyomoz, és megleli a regényhős Kazi Ferenc maradékait, elbeszélget velük, és e beszélgetésekből nemcsak a valóságot és a regényt összefűző szálak ismerszenek fel, hanem kibontakozik egy „regényen kívüli" élet rajza is, meg egy torokszorító napló egy háborús oroszországi bolyongásról. Aztán Georgikon Homokországában kutat, az írott világot keresi az eredeti helyszíneken. Habit keresi, a Georgikon alakját, aki „akár volt, akár nem, van ", ak'iről Móra így ír, amikor a kiadó fényképet kér tőle a Georgikon öregjéről: „megkísérlek valamit keresni, de jóravaló művészre tán magára is rá lehet bízni, ha átolvassa a kéziratot". Diocletianus Csengellén ezt a címet adta harmadik munkájának Horváth Dezső, sejteni engedve, hogy ami a „szíriai délről való, a valóságban tőrőlmetszett csengellei". Az Aranykoporsó születésének körülményei e „mesélő" tanulmány témája: Móra Ferenc kései szerelme, amely miatt az Aranykoporsó mégsem lett igazi császárregény, Kalmár Ilona, akiről Titaniát, a kis Tit alakját mintázza, s ismét egy helyszín: a csengellei erdészház, a tisztaszoba, ahol a regény formálódik, s ismét nevek, emlékezők. A kötetre találni sem lehet jobb szót, mint amit szerzője használ az erdészházra: Móra-hitelű. „Minden igaz, ami benne van, el is lehet igazodni rajta könnyen, de át-át süt rajta a Móra-sztn ". Panek Sándor ••••••••• • Tóth Rózsa magyar-oroszrajz szakos tanár, a filozófiaés az összehasonlító irodalomtudományok doktora, harminc éve vezeti a Százszorszép Gyermekház (volt Balázs Béla Úttörőház) képzőművészeti szakkörét. Pályafutása alatt több szegedi általános iskolában is tanított. Jelenleg a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola pedagógusa. 1964-ben, amikor elvégezte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát - ahol olyan mesterei voltak, mint Fischer Ernő és Vinkler László -, elhatározta, kimegy Dorozsmára cigánytanítónak. Elképzeléséből, önhibáján kívül, végül is nem lett semmi. A főiskola után, miközben dolgozott, elvégezte a JATE-n az orosz szakot, a Képzőművészeti Főiskolát, majd diplomát szerzett filozófiából és politikai gazdaságtanból a marxista egyetemen. Ez utóbbi szerinte nem ér kutyafülét sem. Doktori disszertációját „Csehov tájmegjelenttése és a XIX. századi orosz festők tájábrázolása " címmel írta. 1981-ben a pécsi egyetemen oktat oroszt, ám az anyagi és fizikai kimerültség miatt néhány hónap elteltével visszaköltözik Szegedre. Tóth Rózsa az iskolák elvégzése után sem pihent meg. Szőnyegszövésbe kezdett. 1973-ban Kopasz Márta képzőművész tanácsára kezdett el grafikával foglalkozni. Első kiállításait a szegedi Bartók Béla Ifjúsági Körben tartotta. A hetvenes évek közepén már külföldön is ismerik a nevét, különböző katalógusokban jegyzik grafikáit. Egy azóta már elhunyt fővárosi műítész. Galambos Ferenc írt akkortájt kritikát alkotásairól a világszerte ismert és terjesztett képzőművészeti periodikában, a Nordisk Exlibris Tiddskriftbe. Erre figyelt fel Helmer Fogedgaard, a dán királynő bizal• Egy pedagógus művészete Alsóvárosi csodakuckó mi embere és könyvkiadója. Fogedgaardnak annyira megtetszettek Tóth Rózsa alkotásai, hogy azokat több alkalommal is szerepeltette egy olyan, évenként kiadásra kerülő mappában, amiben a világ legjobb ttz grafikusának a munkáit mutatta be. Beindult a szekér. Tóth Rózsa sorban kapta a meghívásokat Európa különböző részeiből. A belga és a svájci televízió riportfilmet készített a szegedi alkotóval. Alapító tagja lett a SintNiklaas Nemzetközi Grafikai Centrumnak. De Giani Mantero és Mario de Fillippis híres olasz műgyűjtők is megkeresték Tóth Rózsát. Milánó, Arezzo, Moszkva, Leningrád, Kolozsvár, Eger, Jászberény és Kapu és alkotója. (Fotó: Révész Róbert) még körülbelül háromszáz városnevet sorolhatnék fel, ahol Tóth Rózsának voltak egyéni és csoportos kiállításai. „Nem dobok ki semmit mondja - mert minden a szívemhez nőtt, és egyébként is, nem szégyellem a régi dolgaimat." Ennek bizonyítására megmutatta azt Tyereskova által dedikált fotót, amit azért kapott az első űrhajósnőtől, mert küldött egy grafikát a Csillagvárosba. Tyereskova, szignált arcképe mellé, küldött egy ágat is arról a fáról, amit még Gagarin ültetett. Ezt is megőrizte. A szőnyegszövés, a grafikázás és a festés után 1988-ban, amikor megvették alsóvárosi házukat, a fafaragást kezdte mívelni. Gyönyörű székelykapu, napsugaras homlokzat és pletykapad díszíti házukat kívülről. De a ház belsejében is megtalálhatók Tóth Rózsa bicskájának, ecsetjének, ceruzájának nyomai: faragott ajtófélfák, képkeretek, karnisok és szobrok, tusrajzok, csendéletek és tájképek ékesítik az otthont. Most éppen családregényt tr. Érdekesnek ígérkezik, hisz Tóth Rózsa dédnagyanyja egyik ágon Móricz lány, míg a másik ágon egy örmény hercegnő volt. Beszélgetésünk végén megismertet azzal a könyvvel, amire a legbüszkébb. Székely Júlia Bartók Béla életéről írott alkotását, az „Elindultam szép hazámból" címűt, néhány évvel ezelőtt fordították le japánra. A mű fedőlapján egy Tóth Rózsa grafika látható a Kékszakállú herceg vára sorozatból. Szabd C. Sziláid