Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-07 / 5. szám

PÉNTEK, 1994. JAN. 7. KAPCSOLATOK 13 OLVASÓSZOLG LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Privatizáció Nem véletlen, hogy manapság annyi szó esik és rengeteg vita merül fel a privatizációval kapcsolatosan. Az életünkről és jövőnkról szólnak ezek a strófák. A kommunizmus egyik legkegyetlenebb találmánya éppen a vagyonhoz való jog eltiprása és megsemmisítése volt. Most a normális és természetes emberi viszonyokat kellene visszaálltam, de az ügy igen döcögősen megy, mert a felelős közhatalom és a politika nem a súlyának megfelelően kezeli a kérdést. Ma már teljesen nyivánvaló, hogy a kormány privatizációs stratégiája és taktikája, enyhén szólva, nem állta ki a próbál. Sőt, az egész privatizációs folyamatnak még átlátható ügymenete sincs. Spontán, anarchikusan és ötletszerűen tekereg a dolgok sora. Mi sem természetesebb. hogy ilyen körülmények között sokminden, nem kívánatos jelenség és manipuláció is előfordul. Ezt az emberek a saját környezetükben is látják és elszenvedik. Gyakorlatilag még a pártállamban elkezdődött fosztogatás-osztogatás folytatódik és a szereplőgárda is csaknem ugyanaz. A privatizáció esetlegessége és rendezetlensége következtében a nemzetet és a társadalmat óriási veszteségek érték. Az évek óta rendezetlen tulajdonviszonyok kifejezhetetlen károkat okoznak az idó elpocsékolása miatt. Megfelelő és stabil tulajdonos hiányában, egyszerűen nem lehet eredményes tevékenységet folytatni. Az átmeneti tulajdonsoknak egyébként nem is ez, hanem az adott egység kifosztása és tönkretétele a céljuk, amihez az elhúzódások következtében éppen elég idő is áll rendelkezésükre. Az értékbeni veszteségek nagysága számszerűen is behatárolható. Az 1990. évi hivatalos statisztikai évköny szerint 1989. évben a felhalmozott nemzeti vagyon nettó értéke 4,5 billió - 4500 milliárd - forint volt. Ebből kiindulva és a szükséges korrekciókat - nem privatizálandó vagyon, értékváltozások stb. - elvégezve azt kapjuk, hogy az értékesítendő állami vagyon - a termőföld és az immateriális javak nélkül 4094 milliárd forintos értéket képvisel. Az eddigi előrejelzések szerint, a teljes privatizációs bevétel a legjobb esetben is csak mintegy 200 milliárd forint lesz. Mindezekből következően teljesen logikus a kérdés: hová tünt el a csaknem 3900 milliárd forint értékű nemzeti vagyon ? Sisák István Kössünk űj bokrétát Folklórhagyományaink tudatos mentése a múlt század második felében veti nagyobb lendületet, amelynek egyfajta kiteljesedése volt a milleneum évében Pesten megrendezett Pest-Vidék találkozó. E jelentős eseménysorozaton több falu - néhány hétre Pestre „felvonult" - népe mutatta be mindennapi életét, benne értve az élet állomásaihoz - a születéshez, a házassághoz és a temetéshez - kapcsolódó szokásaikat, úgy szint' a viselet, a dal-, a tánc- és zenehagyományaikat. Ezt megismétlendő, századunk elején az Operában is volt hasonló esemény, amelyre több pesti család valamelyik néprajzi táj viseletében jelent meg. Talán ezek is adtak ösztönzést Paulini Bélának és munkatársaiak - Gőnyei Sándornak, Bátky Zsigmondnak, Kodály Zoltánnak, Visky Károlynak és másoknak -, hogy az 1920as évek végén több nagyhagyományú magyar faluban bokréta néven folklór gárdákat hoztak létre. E munkában a helyi kántorok, papok, tanítók és orvosok voltak a segítőik, és mihamarabb megszervezték a Magyar Bokréta Szövetséget. Az 1948. évi szétvezetésig 98 (!) magyar faluban volt Bokréta, amelyek nélkül elvesztek volna az addig fölgyüjtetlen folklórkincsek. A Bokréták minden év augusztusában, Szent István táján találkoztak: részt vettek a színpompás körmeneten, majd estéről-estére a Városi Színházban adtak ízelítőt az akkor otthonukban még többnyire élő dal-, tánc- és zenehagyományaikból. 1948-ban a Bokréták helyét a népi együttesek vették át. Másodrangúvá senyvedi a tiszta forrásból való merítés. Mazurkák és csasztuskák korszaka volt az, amelynek talán egy eredménye mégiscsak volt: nem haltak el a buzgalmak. Igy vált lehetségessé, hogy amikor Vass Lajosék fölröppentették a Pávát, az új mozgalom a Bokréta egyenes ági folytatója lehetett. A Röpülj páva kör név azonban nem tudott gyökeret ereszteni, s lett a gombamód újjáéledt gárdák neve Hagyományőrző népi együttes. Lett, de a népi szó mindmáig erőltetett maradt. És erőltetett lett a túlontúl hosszú megnevezés is. Nézzünk rá egy példát: Hoszszúhetényi Hagyományőrző Népi Együttes. De mondhattam volna az Algyői-t, illetve a Tápai-t is, egyre megy. Most. amikor megint nagy szükség lenne az újításra, el kellene gondolkodnunk azon, mennyit segítene a Bokréta név megújítás, például így: Algyői Bokréta, Tápai Bokréta? Sajnos, hallani még szélsőséges megnyilatkozásokai, miszerint „reakciósok voltak a hokrétások". Vajon, a népi együttesek, a pávák és a hagyományőrzők akkor mik voltak? ... Vessük le már végre ezeket a ki-be fordított kabátokat, és nézzünk előre, a jövő felé. És kössünk új Bokrétákat. Olyanokat, amelyekben ismét a tiszta forrás vize és bora ad új reményeket, szellemi értékeink mentéséhez, ápolásához, és tovább adásához. Növelje ez a munka nemzeti tudatunkat, amelyet többé semmiféle politikai szellem ne kisérthessen, hanem maradjon nemes Bokrétaként nemzeti kincsünk. Ifj. Lele lózsef A csomagküldő szolgálatok gyilkosa Jókívánság Megalakulása óta tagja vagyok a Szóreg és Vidéke Takarékszövetkezetnek. Szeretném megköszönni azt a sok és hoszszan tartó segítséget, amit részemre nyújtottak és egyben gratulálok az év első emberének, Meszlényi Ferenc úrnak sikeres munkájához. Kívánom, hogy hosszú évtizedekig segítse a vidék lakosságát továbbra is, erőben, egészségben, olyan odaadóan, mint idáig is tette. Egyben kívánok a takarékszövetkezet összes dolgozójának sok sikert, munkájukhoz jó egészséget. Egy régi és további tisztelőjük: Námeth lázsefná legalábbis Szegeden: a Posta. Vagyunk néhányan - kb. 25 ezren - akik szeretik és igénybe is veszik a csomagküldő szolgálatot. Ezek többnyire játékos kedvű, nem túl nagypénzű emberek, akiknek öröm a katalógusok böngészése, gazdaságossági számítások végzése egy-egy pár zokni vagy valami elmés konyhai eszköz megvásárlása előtt, és imádnak borzongani az izgalomtól, ha megjött a csomagjuk és bontogatják: jól tippeltünk?, jót rendeltünk?, és az ajándékunk?, megvan? És elégedettek és elégedetlenek, de a legközelebbi katalógusból ismét választanak. Igen ám, de van egy bökkenő: a csomag toz jutás. Mert a csomagküldő 1 >stára adja, a Posta kihozza a lakásunkra, természetesen mun'aidőben, amikor szinte mindannyian - a játékoskedvűek közül dolgozunk. Amikor hazaér, nk. csak egy cédula fogad: X összeggel vonuljunk az állomás mögötti csomagkiadóba. És vonulunk. Villamossal, kocsival, kinek mire telik. Megérkezünk és kiderül, hogy a tenyérnyi, a logikát teljesen nélkülöző elhelyezkedésű és berendezésű helyiségbe nem férünk be. Nem ám, mert már vagy húszan benn tolonganak. Ott néhány „nem mensa tag" adminisztrál. Lehet, hogy legjobb tudásuk szerint teszik, amit tenniük kell, de kivárhatatlanul és végetérhetetlenül. Egy-egy csomagot tíz percig is keresnek, hogy a szállítólevelek egyeztetéséről ne is szóljak. Mi pedig állunk a hidegben (nyáron a melegben) és várjuk, hogy végre bejuthassunk az ezután már melegnek tűnő helyiségbe, ahol pillanatok alatt ránk izzad a kabát, de már látjuk a sor végét, számítgatjuk, hányan vannak még előtIrásom címe, tisztelt Olvasó, félrevezető. mert egy objektív, hivatalos témára utal, én pedig magánjellegű dologról kívánok szólni. Arról, hogy különös álmom volt az éjjel. Elöljáróban emlékeztetnék rá, hogy szeretett városunkat, Szegedet egy vikendházakból, nyaralókból, hobbikertekből álló övezet veszi körül, mint egy gyűrű. Vajon díszére válnak-e Szegednek ezek a tarka-barka telepek? Vitatható. Az viszont kétségtelen, hogy a sufnik, viskók, másrészről a velük ellentétben álló „kacsalábon forgó" nyaralók élő példaként bizonyítják: az egyenlőség társadalmában sem volt mindenki egyenlő. E privát kertek létezése ma már mindenkit hidegen hagy, nem szenzáció. Bezzeg az erőltetett kollektivizmus idején megdobogtatta szíveinket, hogy végre egy talpalatnyi saját földet birtokolhatunk, ahová nem hatol be a pártirányítás. Szeretettel építgettük tehát a magunk kis Magyarországát. Beleöltük pénzünket szivünket, lelkünket egyaránt. E kis kitérő után most essék szó különös álmomról, amelyik éppen ezekkel a vikendházakkal áll összefüggésben. Kezdem azzal, hogy a kiskerttulajdonosokfurcsa dolgokat figyeltek meg, ami talán még az ufóknál is titokzatosabbnak tűnt. Meglepődve észlelték, hogy esténként a házak sejtelmes, foszforeszkáló fényt bocsájtanak ki magukból, akár egy szentjánosbogár. No, nem az egész ház világít, hanem csak kisebb darabjai. Kovácséknál például a vaskerítés, a verébdeszka, és a szobák padlózata. Kisséknél a vizeshordó, a WC deszkaanyaga és egyes téglák a falban. Közvilágítás A jelenségnek gyorsan híre ment, csodájára jártak belföldről és külföldről egyaránt. Feltűnt, hogy a foszforeszkáló anyagok fényereje estéről estére nagyobb lesz, és hogy a fény-impulzusok (akár az autóindex) lüktető ritmust vesznek föl. Mintha figyelmeztetni akarnának valamire. Akadt olyan ház vagy bódé is, amelyiknek egyetlen része sem világított, természetesen a szomszédos épületek kisugárzása ezeket is nappali fénnyel árasztotta el. Ekkor döntött a Démász. Takarékossági okokból kikapcsolta az utcai közvilágítást, hiszen e nélkül is világvárosi fény töltötte be a környéket. Kiszállt a helyszínre - mint mindenben illetékes a megyei pártbizottság, hogy vizsgálódjon. A Magyar Tudományos Akadémia szintén alapos kutatásokba kezdett. Még Kádár elvtárs is foglalkozott az üggyel. Minden hiába! Senki sem tudta a titokzatos eseményt megmagyarázni. Végül a Tudományos Világtanács megfigyelői oldották meg a rejtélyt a következőképpen: a fényenergia abból keletkezett, hogy az anyag tartósan emberközelben élve humanizálódott. vagyis erkölcsi érzékenységre tett szert. Igy tulajdonképpen az emberi környezetben tapasztalt erkölcstelenségek gerjesztették tiltakozó fénykibocsájtásra a házak egyes darabjait. Új fordulatot vett a dolog, amikor az abszurd fizikai jelenség önmagát továbbfejlesztve a fény villanások mellett már betűket is produkált. A kiválasztott házalkatrészeken az alábbi felírások vibráltak: „Loptad!" „Loptad!" „Loptad!" Most értette meg mindenki, hogy a humanizálódás folytán tűi érzékennyé vált, mimózalelkű anyag azt vette zokon, hogy egyesek beépítették épületükbe a gyárak udvarán kallódó, többnyire még leltárba se vett vas, deszka és egyéb anyagokat. Tudnivaló, hogy ezek a felesleges tárgyak ott csak kárbavesztek volna. Az új tulajdonos csak jót tett, hogy kiskertjében felhasználta őket, s a haszontalan anyagokat visszavezette a gazdaság vérkeringésébe. Később a szokatlan fényjelenség átterjedt a kiskertekből a megye községeire. Főképpen a gazdagabb, emeletes házak tulajdonosai körében okozott riadalmat és közbotrányt. A lakosság ugyanis pontosan megtudhatta, kinek-kinek mekkora arányban épült a háza efféle, a közösből „megmentett" elemekből. Ilyenformán a szó szoros értelmében „fény derült" azokra a legújabbkori zabrálásokra, amelyek fölött eddig már csak megszokásból is - mindenki szemet hunyt... Hát bizony, különös egy álom volt! Én mindenesetre mosom kezeimet. Köztudott: álmainkért nem felelhetünk.A folytatást sem tudom, hiszen álmom váratlanul megszakadt. Számomra, s így az olvasó számára is. Jobb ez így. Legalább mindenki megkönnyebülhet: „Tiszta vagyok, mint a ma született bárány." Pedig milyen jó lett volna megtakarítani a közvilágítás költségeit! Kövér Károly tünk. Aztán jó 40-50 perc után boldogan szorítjuk magunkhoz kisebb-nagyobb dobozunkat és megfogadjuk: soha többé, ide soha többé! Inkább nem játszunk csomagküldőst! Volna egy javaslatom: fogjon össze néhány - Szegedre legtöbb csomagot küldő - cég, nyisson egy irodát a belvárosban, vegyen föl két értelmes, mozgékony embert és azoknak a csomagját, akik jelzik a megrendelőjükön, hogy napközben előreláthatóan nem lesznek otthon, egyenesen oda irányítsák. És a csomagok ott ne valamiféle, Isten tudja, milyen megtalálhatatlanságban sorakozzanak, hanem a küldő cégek szerint. Garantáltan nem vesz igénybe majd egy-egy csomag kiadása - várakozással együtt - öt percet. Megígérem: így majd mindannyian játszunk tovább! Keller Éva Szalonnazsíros csuka szegedi módra Összetalálkoztam egy idős emberrel, aki azt mondta, amikor megtudta, hogy szegedi vagyok: Öcsém, te nem is tudod, hogyan készült valamikor Szegeden a szalonnazsíros csuka. „A szalonnazsíros csukát is bográcsban kell főzni. A csukát hüvelyknagyságú kockákra darabolják, mint a halászlé készítésénél. Két és fél kiló halhoz adtak fél kiló szalonnát, két kanál paprikát, egy kanál sót s annyi vöröshagymát, amennyit egy közönséges tányér színültig befogad. Komoly Pál Köszönet a karácsonyért A szalonnát bográcsban kisütik. amikor már a töpörtyű jól megpirosodik, rátesznek vöröshagymát és sót, mikor a vöröshagyma a zsírban megpirult, beleteszik a halat és negyedóráig sütik a zsírban, ekkor rászórják a paprikát és annyi vizet töltenek a bográcsba, hogy a halat két ujjnyival lepi el. Az egészet mérsékelt tűznél egy óráig főzik úgy, hogy a láng a bográcsot jól körüljárja." Szívet szorító volt látni körülbelül 300 értelmi fogyatékos gyermek, fiatal és felnőtt hálás tekintetét és izgalomtól kipirult beteg kis arcát december 11én, az Ifjúsági Házban, a délutáni órákban. Itt tartották ugyanis az Éfoész Megyei Szervezetének rendezésében a karácsonyi ünnepséget színvonalas műsor kíséretében. A műsorban fellépő Flamingó Táncegyüttes óriási sikert aratva hódította meg a hálás közönséget, majd utána a kedves színésházaspár. Fekete Gizi és Rácz Tibor fokozták a jelenlevők hangulatát, akik még kisleányuk szereplésével - aki csodálatosan zongorázott tetőzték a műsor színvonalát. Végezetül a Sándorfalvi Citerazenekar ragyogóan összeállított talpalávaló muzsikája olyan jókedvet és örömöt nyújtott a résztvevőknek, hogy ezt már csak az ajándékok kiosztása és átvétele múlta felül. Ezt követte a diszkózás, ami azután este 7 órakor zárult. Ezúton is szeretnénk megköszönni a műsorban résztvett valamennyi kedves közreműködőnek, de elsősorban az Ifjúsági Ház vezetőjének a megértő segítségét, aki térítésmentesen bocsátotta a beteg gyermekek rendelkezésére a helyiségeket és a segítő munkatársainak a kedvességét és közreműködését. Köszönjük az Éfoész Megyei Szervezet titkárának, Lajkóné Hegedűs Valériának önzetlen és mindenre kiterjedő szervezését és az egész ünnepség lebonyolítását, amivel a részben intézetekben elhelyezett, részben családokban élő értelmi fogyatékos gyermekek és felnőttek szívébe belopták a karácsonyi melegséget és örömet, amit talán ók a legkevesebbet kapják és a legjobban rá vannak szorulva. Kiszolgáltatott. védtelen emberkéi a társadalomnak, akik nem tehetnek a „másságukról"! Köszönjük mindazoknak, akik ezt megértve segítik és támogatják életük szebbé tételét. A szülők nevében: özv. Bükv Kálmánná