Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-27 / 22. szám

CSÜTÖRTÖK, 1994. JAN. 27. MAI DM HOROSZKÓP ""IP KOS: Ez a mai siker egy sorozat kezdete, ha nem veszíti el az éleslátását és a dolgokhoz való jó hozzáállá­sát. MERLEG: Önmagával szemben nagyon elfo­gult, másokkal szemben viszont nem kritikus. Sokszor ön­magával kerül ellentmondásba. BIKA: Kivételesen ne 'csak a látszat után ítél­ni jen, hanem hallgassa meg a másik felet is. A félreértések megkeseríthetik kapcsolatát. merre induljon. SKORPIÓ: Ma kissé határozatlan, biztos pont nélkül nem látja a helyét, és nem tudja, hogy pontosan IKREK: Minden vonz­za, amit még nem is­mer. Legyen azonban körülte­kintő, mert ez sok esetben veszélyes is lehet. A NYILAS: Legyen kissé "—megfontoltabb és jól gondolja át, mit akar mondani. Véleményét ne indulatosan adja mások tudtára. & RÁK: Ha más nem is, Ön tudja, hogy milyen eredmények elérésére lenne képes, mozgósítván rejtett tartalékait. BAK: Ne áltassa magát azzal, hogy Önre nem hatnak a külsőségek. Igenis el lehet kábítani, és könnyen vakvágányra téved. OROSZLÁN: A mai nap sem a mindent el­söprő ötletek jegyében telik, de van ideje az apróbb mun­kákra is. VIZONTO: Az nevet, aki a végén nevet - és most Ön az. Mosolya valahogy mégis keserű, igazából nem szereti az efféle győzelmeket. np SZŰZ: Tanácsos volna folytatni a tegnap elkez­dett munkát vagy legalább ma belefogni. Estére remek ered­ményeket könyvelhet el. X HALAK: Munkáját ismételten siker koro­názza. Ez nem véletlen, hiszen határtalan odaadása e téren is megnyilvánul. mmmgnm műszaki vizsga. a régi vizsgabázison, a rókusi állomásnál sze­mélygépkocsik, tehergépkocsik, autóbuszok és ezek pótkocsijai közlekedésbiztonsági, valamint hatósági vizsgálata, személygépkocsik felső mosása. Szeged, Kossuth L. sgt. 112. IKESZ Kft. 471-242, 7-15 óráig. MEG JANUAR 31-IG AZ 1993-AS ARAKON RENDELHETI MEG A JAMINA TÉGLA ÉS CSERÉPGYÁR TERMÉKEIT! K 36 tégla 20 db/nm 60 Ft K 10/49 10 db/nm K 30 tégla 20 db/nm 48,75 Ft FB 60/19 béléstest Natúr cserép 37,25 Ft/db Mázas cserép ,.E" gerendák, ..A-AD" áthidalók, „PK" födémpallók 16% eng. Igény esetén kedvezd szállítási lehetőség gyárból! M+M Bt. Szeged. Tiszavirág u. 2.62/431-671, Hódmezővásárhely. Szőlő u. 16.; Makó, Velnök u. 2 A (Gerizdes) 38,75 Ft 60 Ft 38,75 Ft/db SZÍNHÁZ SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 19 órakor: Marica grófnő Bérletszünet Mozi SZEGED, KORZO: A szöke­vény. Színes amerikai film. Kezdés: délután fél 4 este háromnegyed 6 és 8 órakor. BELVÁROSI: 2 és 1/2 kém. Színes m. b. amerikai vígjáték. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belváro­si mozi) Örökmozgó - Sze­gedi Filmmúzeum: Premier. Amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. FÁKLYA: Nagy kékség. Szí­nes, m. b. francia film. Kezdés: este 6 és 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉ­KA (Belvárosi mozi): Szerel­mi ügy, avagy a postáskiasz­szony... Jugoszláv film. Kez­dés: délután 4, este 6 és 8 órakor. VÁSÁRHELY - KORZÓ: 2 és 1/2 kém. Amerikai film­vígjáték. Kezdés: délután fél 4, este háromnegyed 6 és 8 órakor. SZENTES: Zsarulesen 2. Színes amerikai filmvígjáték. Kezdés: este 6 és 8 órakor. CSONGRÁD: Összeomlás. Színes amerikai pszycho-thril­ler. Kezdés: délután fél 6 és este fél 8 órakor. MAGYAR TV TV 1 6.03: Műsorismertetés. 6.05: Falutévé - adótippel. 6.25: Ha­tártól határig. 6.35: Üzlet. 6.45: Híradó. 7.00: Napkelte. 9.00: Napközi. Benne: 9.30: Riviéra - Európai filmsorozat. 10.30: Moselbrücki történet ­német-osztrák-magyar család­sorozat. 11.30: Játék. 12.00: Déli harangszó. Hírek. 15.58: Műsorismertetés. 16.00: Hír­adó. 16.10: Nemzeti értékeink - Kőszeg. 16.25: Telesport. 17.00: A Nobel-díj évszázada - amerikai dokumentumfilm­sorozat. 17.55: Kölyökidő. 18.25: Fogadjunk! - vetélkedő. 18.50: Barbapapa - holland rajzfilmsorozat. 19.30: Híradó. 20.05: Telesport. 20.15: Öreg­berény - történetek vidékről. 20.50: Töltsön velem egy órát! Vitray Tamás műsora. 21.55: Magyar félmúlt - ÁVO-sok. 22.47: Nagy családok - fran­cia tévéfilmsorozat 2. rész. Az előző rész tartalmából: 1921 őszén Simon, a szegény irodalomtanár közeli kapcso­latba kerül a párizsi arisztok­rácia két nagy családjával. Dalnoka lesz a híres már­kinak, s annak halála után közeli munkatársa a nagy hatalmú miniszternek, akinek bukása után átevez a jó nevű párizsi napilaphoz, melynek igazgatója a mindenható bankár, Schoudler. 0.08: BBC-híradó. TV 2 16.05: Képújság. 16.10: Mű­VTV Szeged TELIN MŰHOLD EUROSPORT 9.00: Műkorcsolya. 11.00: Eu­rogolf magazin. 12.00: Akro­batika. 13.00: Sí-világkupá. 14.00: Biliárd. 16.00: Jégko­MŰSOR 15 sorajánlat, időjárás. 16.15: Dusty - Ausztrál filmsorozat 12/11. rész. 16.41: Magdi megmentője 5. rész. 17.05: GrüB dich! Német nyelvlecke kezdőknek. 17.20: Kitörés... földműveléssel családi gazda­ságban. 17.50: Privatizációs történetek. 17.56: Zöldpont ­hószolgálat. 17.58: Időjárás. 18.00: Körzeti híradók Szeged: 480-524. 18.13: Nagylátószög. 18.45: Stan és Pan - amerikai rajzfilm. 18.50: Segítsünk ma­gunkon - angol dokumentum­film: Stressz. 19.20: Lyukasóra - Mészöly Dezső műsora. 20.05: Tipplista - kultrurális ajánlatok. 20.15: Minifesztivál - Kocsár Miklós: Episodi. 20.30: Telexpo '96. 21.00: Híradó. 21.20: Időjárás. 21.25: Mindent vagy semmit! Művelt­ségi vetélkedő. 22.00: 24 óra. 22.25: Gyökerek - Erdővidék. HBO 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei - amerikai rajzilm. 17.30: Ha­zudik a hold - amerikai sze­relmi történet. 19.20: Arthur 2. - amerikai vígjáték. 21.15: Tranzit a Mindenhatóhoz ­amerikai vígjáték. 23.10: A sátán hívószáma - amerikai horror. 0.50: Emmanuelle, 21. DUNA TV 15.30: Business az biznisz ­Hogyan lehet sikerünk a piac­gazdaságban? 16.00: Műsoris­mertetés. 16.20: Az élő test ­ismeretterjesztő sorozat: Táp­anyagok lebontása. 16.45: A fajok kihalása - amerikai is­meretterjesztő film. 17.10: Könyvjelző - Sinka István összegyűjtött versei (ism.). 17.20: Áprók tánca - Mezősé­gi táncok - Vajdakamarás. 17.40: Kérem a következőt! 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Híradó. 18.10: Homo Novus ­magyar-orosz film. 19.40: Arc­kép sötét háttéréi. 20.40: Az utazás. 21.00: Híradó. 21.15: Sport. 21.30: Új időknek új da­laival - irodalmi összeállítás. 21.55: A Biblia - tévéfilm. 23.10: Ady Endre: Csupán ma­gamtól búcsúzom. TKTV 1 7.30: Képújság. 18.30: Kép­újság. 19.00: TV 4. Csütörtök. TKTV 2 7.30: Képújság. 8.00: TV Plusz (ism.). 12.00: Duna TV. 15.30: Képújság. 16.40: HTV­30 film. A felvágós nyuszi ­rajzfilm. Kína emlékei ­ismeretterjesztő sorozat. A veréb is madár - magyar vígjáték. 19.00-23.00: TV 4. II. 5.00-17..00 és 17.30-18.30: Képújság. 17.00: Tapsi Hapsi. 18.30: Nyitott stúdió. 19.00-23.00: TV 4. Benne: A sebesség világa. 19.15. Power kapitány. 19.40: Top 20. 20.05: Áramvonal - divat. 20.15: A TV 4 vendége: Nino Manfredi. 20.50: Túlélők ­amerikai film. 22.25: Cine­java. VTV Vásárhely 9.00: Képújság. 10.00: Szív Tv 2. (ism.). 17.00: Képújság. 18.00: Vásárhelyi műhely. 20.00: Rajzfilm. 20.20: Kína emlékei. 20.55: A veréb is madár - magyar film. 23.00: Képújság. rongmagazin. 17.00: Motor­sportmagazin. 18.00: Olimpia magazin. 18.30: Símagazin. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Kosárlabda Eb. 22.00: Ököl­vívás. SUPER CHANNEL 9.00: Super-üzlet. 13.00: Mai témák. 13.30: Európai piacgaz­daság. 14.00: Mai témák/Pénz­kerék. 18.00: Mai témák. 19.30: Élő videoshow. 20.00: Most - csevegés. 21.00: Doku­mentumműsor. 22.30: Európai üzleti élet. 22.50: Piacgaz­daság. 23.00: Jay Leno-show. 24.00: Talkshow. 0.30: Hírek. 1.00: Politikai magazin. 1.30: Mr. Jones és a törvény - soro­zat. TV5 6.00: A miniszter úr - sorozat. 6.30: Telereggel. 8.35: Egész­ségünkről (ism.). 9.05: Képek Afrikából. 11.05: Riportok Délről. 12.05: Sanzonok. 13.05: A miniszter úr (ism.). 13.30: Kulturális magazin. 15.10: Viva - svájci magazin. 16.25: Egészségünkről. 16.50: Főzőcske. 17.05: Pokoli hor­gászat. 17.35: Turistamagazin. 18.00: Kvízjáték. 19.00: Betűk és számok. 20.00: Kanadai magazin. 20.30: Svájci maga­zin. 21.35: Az évszázad hala­dása. 23.10: Filmes magazin. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT-1-gyei! 9.05: Alf (ism.). 9.35: Szere­lemhajó. 10.25: Bonanza (ism.). 11.20: A szenvedély ár­nyéka - sorozat. 12.15: Sze­rencsekerék (ism.). 13.00: Sze­relemhajó - amerikai sorozat. 14.00: Szomszédok - ausztrál sorozat. 14.30: Alf - amerikai westernsorozat. 15.05: Bo­nanza - amerikai westernsoro­zat. 16.00: Űrszekerek ­amerikai sci-fi sorozat. 17.00: 5x5. 18.00: Mindent vagy semmit. 19.00: Hírek. 19.19: Sport. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Wolff körzete - sorozat. 21.15: Talkshow. 23.15: A zsaru bőréért - francia bűnügyi film. 0.55: Űrszekerek (ism.). 1.45: Talkshow (ism.). 3.30: Riadó (ism.). 4.10: Sötét igaz­ság (ism.). 5.00: Wolf körzete (ism.). RTL 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németo­rszág! 9.10: Farkasok klánja ­sorozat. 10.00: Gazdag és szép - amerikai sorozat. 10.30: Pa­radicsom-part - ausztrál soro­zat. 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj - játék. 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfield-sztori - amerikai sorozat. 13.20: Kalifornia klán - amerikai sorozat. 14.10: Hét­köznapjaink - sorozat. 15.00: Ilona Christen - mindennapi beszélgetés. 16.00: Hans Mei­ser - beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? - amerikai sorozat. 17.30: Családi kötelék - ame­rikai sorozat. 18.00: Paradi­csom-part - sorozat. 18.30: 1055-ös hívószám. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony ­politikai magazin. 19.40: Jó idők, rossz idők - német so­rozat. 21.15: Útlevél a halálba - amerikai vígjáték. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: RTL­Nightline. 0.30: Éjjelente! ­talkshow. 1.00: Ausztrál nyílt teniszbajnokság. RÁDIÓ KOSSUTH 13.05: Vendég a háznál. 13.15: Palestrina-kórusok. 13.30: A római katolikus egyház féló­rája. 14.05: Klasszikusok min­denkinek. 14.55: Circumde­derunt. 15.05: Válogatott per­ceink. 15.46: Éneklő ifjúság. 15.55: Versarchívum. 16.00: Délutáni Krónika. 16.10: Min­dennapi gazdaság. 16.20: Hej, Rákóczi, Bercsényi. 17.05: Önkormányzatok fóruma. 18.00: Esti krónika. 18.30: Rá­adás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Frekvencia-oratórium. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Név­jegy. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Gazdaságpolitikai ma­gazin. 23.05: Mi a titka? URH-ADÓN: 6.30: A BBC magyar műsora. 6.55: Körzeti információs magazinok. 17.00: Az Amerika hangja magyar műsora. 18.30: V materinskoni jazyku. 19.00: In limba ma­terna. 19.30: In der Mutter­sprache. 20.00: In materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. 22.30: A BBC magyar műsora. 23.45: Auf Deutsch gesagt. PETŐFI 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnali kalendárium. 6.03: Reggeli csúcs. 7.40: Sportreg­gel. 8.05: Szórakoztató zene egy romantikus korosztálynak. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek, időjárás. 9.03: Zöld telefon: 138-8082. 9.10: Zene-szó. 10.55: Öt perc tudomány. 11.00: Hírek, időjárás. 11.03: Családi persely, avagy a pénz is boldogít. 11.15: Tea hármasban. 12.00: Válogatás magyarnóta-lemezekről. 13.00: Hírpercek. 13.10: Séta a jégen - Solymár József kishangjá­téka. 13.21: Kvízpróba. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kabarécsütörtök. Köz­ben: 15.00: Hírek, időjárás. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Gordiusz. 18.00: Észkerék. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek, időjárás. 19.05: Fülön fogva, avagy hogyan hallgass sunk zenét! 19.35: Táncház­ban. 20.00: Afro latin. 21.00: Hírpercek. 21.10: Daráló. 21.40: Zenerulett. 23.00: Hí­rek, időjárás. 23.03: Sport­híradó. 23.10: Máról holnapra - éjfél előtt. 0.15: Máról hol­napra - éjfél után. 4.03: Ci­gánynóták. PULYKÁT SZEGEDEN, A LEGOLCSÓBBAN! Baromfibolt, Felső Tisza part 26. Pulyka alsócomb: 135 Ft Pulykaszárny: 145 Ft Pulykanyak: 135 Ft Pulyka felsőcomb: 230 Ft Pulyka apróhús: 285 Ft Pulyka felsőcombfiié: 270 Ft Pulyka mellszelet: 350 Ft Pulyka máj-zúza: 235 Ft BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel. Köz­ben: 6.00, 6.30, 7.00, 7.30, 8.00: Hírek, időjárás. 9.05: Pó­dium. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: 75 éve halt meg Ady Endre. 11.09: Operarészletek. 12.00: Hírek, időjárás. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.07: Marie-Claire Alain orgona­hangversenye. 13.47: Morley­madrigálok. 14.00: Hírek, idő­járás. 14.05: Auf Deutsch gesagt. 14.20: Négy apának egy leánya - Móra Ferenc regényének rádióváltozata - 1. rész.. 15.25: Operaegyüttesek. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: Magyar zeneszerzők műveiből. 17.00: Hommage á Máté Klá­ra. 17.50: Népzenekutatók mű­helyében. 18.00: Hírek, idő­járás. 18.05: Kapcsoljuk a 22­es stúdiót. 19.05: Bozzai: Három tétel. 19.13: Bemutatá­sának 150. évfordulóján. Erkel: Hunyai László. Közben: 20.07: Hírek, időjárás. 20.12: Ady Endre versei. 22.00: Hírek, időjárás. 22.05: A zene üze­nete. 22.20: Barátságos böl­csességek. 22.50: Napjaink ze­néje. 24.00. Hírek, időjárás. 0.05: Éjszakai jazzklub. PENTEK SZEGED 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalom­ból: 5.55. Műsorismertetés, hí­rek, meteor, útinform. 6.00: Reggeli Krónika (Kossuth adó). 6.15: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle. 6.30: hírek, lapszemle, dél-al­földi újságlapozgató. 6.45. Reggeli párbeszéd: 6.55: Mű­sorismertetés, hírek, meteor, útinform. 7.00: Reggeli Kró­nika (Kossuth adó). 7.15. Hírek, információk - röviden. Meteor, útinform. 7.25: Kör­zeti időjárásjelentés. 7.30: Hí­rek, tudósítások a Dél-Alföld­ről, lapszemle. 7.45. Program­ajánlat. 8.00: Hírek, meteor, útinform. 8.15: Szószóló: a hallgatók fóruma 8.55: Hír­összefoglaló, meteor, útinform. Szerkesztő: Balogh József 5.55-6.55: Szeged 94,9 MHz 6.55-9.00: Szeged 94,9 MHz és Szentes 66,29 Mhz 16.00-18.00: Rádió Szeged. Zenés kereskedelmi és szolgál­tató műsor a szegedi 94,9 MHz-es URH frekvencián. -w-fc Bevásárláskor KOCCO éjjel-nappal lll/kJŰV számíthat ránk! Állandóan friss húskészítményekkel, tejtermékekkkel és pékáruval várjuk önöket! Ne rohanjon! Szeged, Mars tér 17. DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Kró­nika. 8.10: Törvénykönyv. 8.40: Napközben. Közben: 10.30: Mindennapi tudomány. 11.05: Népdalkörök és citera­zenekarok felvételeiből. 11.25: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.). 12.50: Külpolitikai figyelő. Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN, TANDI LAJOS Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Hírszerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK JÓZSEF (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Igazgatók: BELLAVICS ISTVÁN (marketing), SURÁNYI TIBOR (nyomda), KISPÁL ANTAL (adminisztráció). Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281 , titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460. sportrovat: 481-730. hirdetésfelvétel: 318-009,320-230 Fax: 481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Szedés: Délmagyarország Kft. Nyomás: Nice Presse Invest, 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Igazgató: Suránvi Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy SaroltaI és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra 375 Ft. ISSN 0133-025X Mai lapszámunkat szerkesztette: Tandi Lajos Ez a lap elfogadta a választási etikai szándéknyilatkozatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom