Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. JAN. 27. Algyő, hol vagy? Sok a beteg, vagy sok a szegény? (Fotó: Enyedi Zoltán) Nyitva a patika Ülésezett a Képzőés Iparművészeti Kollégium • A mészárszék is nyitva szokott lenni télen, de azért, mert a hús nem szereti a meleget. A patikaszerek többsége, a tabletták, kenőcsök és némely szirupok nem ennyire kényesek, nem is hiszem, hogy előírás lenne a nyitott ajtó télvíz idején. Az igaz, ha becsuknák, akkor is nyitva lenne, mert egymásnak adják az emberek a kilincset. Állítólag nagy a tömörülés most az orvosi rendelőben, onnan mindjárt idejönnek az emberek. Ennyi lenne a beteg ember Algyőn? Ennyi biztosan van. Amikor sorra kerülök, beszólok a kis egérlukon, hogy semmiféle hashajtót nem kérek, csak Lantos Tibor gyógyszerészt keresem. Nagyot néz az atyafi a pult mögött. Amikor kiderül, ki vagyok, beljebb invitál a pult mögé, aztán bocsánatot kér, hogy a munkát abba nem hagyhatja, mert vannak ugyan segítői, de éppen áru érkezett, azt rakják ki. Eszembe jut egyik híres humoristánk réges-régi élce, és el is ismétlem: nem baj, szeretem én a munkát. Órákig el tudnám nézni. Ha van alaphangja a beszélgetésnek, ezzel meg is teremtődött. Ha két beteg között akárcsak fél perc szünet lett, csak akkor kérdeztem, nehogy tévedésből hashajtót adjon annak, akinek a fejét front fájdítja. Sportos alkatú a patikus, könnyen kiforogja tehát a szó, hogy népfrontelnök is a sport révén lett annak idején. - A falu orvosa volt a párttitkár, ki mást ajánlott volna, ha nem a patikust? A kézilabdások edzője voltam, nagy nyűglődve azt feleltem rá, ha a pályaépítés beletartozhatna a népfrontos munkába, talán elvállalnám. de így? Rácsapott azonnal a doktor úr: persze hogy beletartozik! Vedd tudomásul, a népfrontba minden beletartozik! És az elnök, el ne felejtsd, mindenhová bemehet. Jön egy beteg, megkérdezi, becsukja-e az ajtót. Ne csukja be, bátyám, kell az a kis leve• Miután immár „mindent" elolvastam és mindenkit meghallgattam a Belvárosi kabaréban történtekről, kényszert érzek, hogy magam is megszólaljak, egyrészt, mert megszól fttattam, másrészt, mert érintett vagyok az ügyben, legalább annyiban, hogy a hét végén, pénteken és szombaton este nyolckor ki kell állnom a fiaskó ellenére jegyet váltott szegedi közönség elé. Először az esetről, mondjuk úgy , a „múltban történtekről". Nem akarok igazságot osztogatni, ugyanakkor Nádassal és Boncz Gézával, valamint Lénárt Bélával, Kövér Bélával és Horváth Andrással folytatott beszélgetéseim, s az újságcikkek elolvasása után úgy gondolom, a két félnek együtt kellett volna a nyilvánosság elé állni, hogy ott pro és kontra szembesítsék a tényeket, ha kell, akár szerződéseket, felvett összegekről szóló papírokat, s bármi mást. A szilveszteri „bulinak" akkor is rendben kellett volna lennie, ha történetesen már azon az estén nézeteltérés van közöttük. A közönség soha nem károsulhat a „szerződő felek" gondjai miatt. A kabaré indításakor is voltak aggodalmaim, hiszen mostanában valóban nehéz szponzorokat találni, s nem kevésbé nehéz Budapestről szegedi kabarét szervezni. Azt is gondnak láttam, hogy egy ekkora városban összejön-e a közönség hetente egy-egy kabaréra, ma. gő. Majd ha megmondom a gyógyszerek árát, melege lesz magának is. Szegény ember vízzel főz, a mai patikus meg méregdrága orvossággal tüzel? Be kell vallanom azonban, előzménye is van ennek a jelenetnek. Amikor teljes csöndre voltam kárhoztatva, megjegyeztem mégis, én is ide jövök kiváltani ezután a recepteket, mert Szegeden egyetlen tablettáért többet kérnek, mint itt fél kosárra valóért. - Ne kívánd - int nyugalomra a nyugodt patikus. Ezek nagy részén nagy a kedvezmény. Ismered a közgyógyellátásra utaltak fogalmát? Szilajnagy eszemmel ebből viszont két dologra következtetek. Ennyi lenne a szegény ember Algyőn? A másik meg ez: leginkább csak azok mernek orvoshoz fordulni, akiknek ez a kedvezmény jár? Nagy trehányság, tudom, de most jó ezt a sok beteget a pult másik oldaláról néznem. Nyakunkon az influenza, biztosan ez is belejátszik. de ha csak az ismerős gyógyszereket hallom, máris amikor ennek pénzügyi okai is lehetnek. Nos, úgy tűnik számomra, ezek mellékes dolgok. Mert ha ez a része megyeget, a jó műsor egy idő után följavíthatja, hiszen terjed a jó hír, s ez a legjobb közönségcsalogató. Itt viszont olyan dolog történt, ami az ezután szervezett programokat is sikertelenné teheti, bármennyire is igyekeznek bizonyítani a helyi szervezők. Úgy gondolom, még ha abszolút igaza van Nádasnak és Boncznak, a közönségtől akkor is bocsánatot kellene kérniük, mindezt a maguk és a szakma tisztessége érdekében. Ha kell, a helyszínen, ha kell, a helyi sajtóban, vagy akár a kabaré sorsáról író országos lapokban is. Mert a közönség tehetetlen és lehetetlen helyzetbe került, fizetett, s elégedetlenül kellett távoznia. A felelősséget ráérnek az érintettek ezek után is megnevezni vagy felderíteni. Ha ók ezt nem teszik, én most, itt, helyettük követem meg a csalódott szegedi közönséget, mint a humorista társadalom képviselője, s abban bízom, ók követik majd a példámat. Gusztustalannak és etikátlannak tartottam, hogy a humoristák gázsija publikálásra került, ezt sem a szerződő fél, sem a művészek nem tehetik meg, ez amolyan „üzleti titok", amit nem a sunyi hallgatás miatt kell „titkolni", hanem sok egyéb hazai dolog miatt. Magyarország a szegények orszáészreveszem, járnak ide törzsvendégek is, szép számmal. Fél lélegzetre való szünetünk megint van, folytatjuk tehát, ahol az előbb abbahagytuk. Azon a bizonyos utolsó alakuló tanácsülésen is ott volt, részletekre nem nagyon emlékszik már, régen volt, húsz éve is elmúlt, de arra igen, hogy nagy mozgolódások történtek. - Feri bácsi volt a levezető elnök, egy természetes paraszti gondolkodással megáldott, nyugodt ember. Azt az egyet nagyon jól tudta, amit fönt elhatároznak, azt itt lent meg kell szavaznunk. El is ámult tisztességesen, amikor a vébétitkár szavazásánál nem lett meg a szükséges arány. Ilyen Algyó még nem volt! Második szavazást rendelt el tehát. - Ugyanazzal a Stadingermqdszerrel? - Azzal. Mit ád Isten, akkor se volt ki az igennel szavazók száma. Olyan történt erre, amit addig elképzelni se tudtam volna. Fölállt a jelölt, szentül azt hittem, bejelenti, visszalép. Mi mást lehetne ilyenkor tenni? Kabaré ga lett, ahol még nehezen fogadja el a közönség, hogy egy „sztár" többet keres, mint egy átlagpolgár. Amerikában újságokban teszik közzé a leggazdagabbak névsorát, a művészek évi milliárdos keresetét, s büszkék rá, hogy akkora sztárjaik vannak, akik ennyi pénzt tudnak csinálni. Nálunk ez egyelőre nem így működik, sokkal inkább rossz vért szül, tehát kerülendő. Természetesen más ez az eset, mert itt konkrétan az merült föl, hogy vesztettek-e az üzleten a humoristák vagy elvitték a teljes bevételt, anélkül, hogy akár a hidegtálakat kifizették volna, melyekből - ahogy tudom - jól sem laktak a szilveszteri éhezők. Itt sajnos olyasmi történt, ami a pénzügyi dolgok kiteregetését is megkövetelte, ettől függetlenül az anyagiakról csak együtt, s egymás beleegyezésével nyilatkozhattak volna. Csak mellesleg jegyzem meg, a közönség soha nem kérdezi meg egy jól sikerült műsor után, hogy mennyit keresett a művész. Itt tehát csak nem volt rendben minden, mert idáig fajult a dolog. Másodszor a hétvégi kabaréról, a műsoromról. Annyit ígérhetek, hogy aki eljön, a megszokott Nagy Bandát kapja. Egy történeti átteMeg is hajolt szépen, szertartásosan, szerényen, és teljes nyíltsággal megköszönte a beléhelyezett bizalmat. Ekkora vagány lennél te, édes komám?! - Úgy értsem, hogy titkár lett belőle, bár nem szavazták meg? - Szóról szóra így történt. Nem aranyos? - Végül bevált? - Arról most ne beszéljünk. Arra a kis időre, ami még az önállóságunkból hátra volt, megoldódott a titkári gond. -És az egyesülés? - Tündérien ment végbe az is. Talán öt előkészítő gyűlést tartottak, én csak kettőn vettem részt, de hallottam, a többin is így történt. Fölálltak a mindig mindent legjobban tudó veteránok, mindjárt a legelején, és elmondták, milyen jó dolog az, ha végre Algyő is város lesz. Ilyen nyomás alatt, aki nem akarta, meg se mert szólalni. Ha nem is önkén! és dalolva, de csatlakoztunk. - Megbánta azóta a falu? - Nem tudom. Az azonban biztos, hogy a most épülő faluházat se tudná fönntartani, ha magára lenne utalva. És hol van akkor még a többi intézménye? Az iskolák például. Vagy a könyvtár. Ha az olajipar Algyőé lehetne, ha ideadná az adóját, az egészen más lenne, de mai ésszel elképzelni se lehet, hogy egy ekkora cég, valóságos óriás, falura adózzon. - Szerinted tehát jól járt Algyővel Szeged? - Biztosan jól. - És Szegeddel Algyő? - így már bonyolultabb a kérdés. Ha kíváncsi vagy rá, járj utána. Itt már számolni kell, mennyi lenne a falu fejkvótája, és mennyivel több a városé. Meg azt is, hogy a sokkal többől mennyit hajlandó ideadni a város. Ez már a te szakmádba vág, erre én nem tudok felelni. (Folytatjuk.) Horváth Dezső kintést az elmúlt húsz évről, melyet részben Szegeden, részben Budapesten töltve írtam, egészen mostanáig. Amit csinálok, soha nem műsorként csinálom, inkább beszélgetek a közönséggel, most is ezt fogom tenni, sőt, a közönség minden tagja föltehet egy-egy kérdést, papíron, amire rögtönzött választ adok. Az átalakulás, mondhatnám a visszaalakulás időszakát élem, szeretnék szabadulni az elmúlt évek pártpolitikai kabaréjától, s megtalálni újra az utat a rám sokkal inkább jellemző szociográfikus kabaré felé. Még egy hétre lett volna szükségem ahhoz, hogy ennek az útnak az első métereit megmutathassam, sajnos rengeteg momemtum zavart a felkészülésemben, így csak részben sikerült. Harmadszor egy reagálóról. A 434-471-nek üzenném, hogy a „ripacs" a Magyar Értelmező Szótár szerint azt jelenti, „Olcsó hatásokra törekvő rossz színész." És még valami: „Ripacs módjára játszik és szónokol." Sértődés nélkül mondom, nem vagyok színész, előadásaim szövegét én írom, ezek a véleményemet tükrözik a világról, s ha ült már önálló estemen, tudnia kéne, hogy ösztönösen kerülöm az olcsó hatásokat. Ezennel meghívom A tavaly novemberben megalakult Szegedi Képző- és Iparművészeti Kollégium tegnap délután a Városháza klubjában tartotta első ülését. A szakmai testület megkezdte a várhatóan július 10-től szeptember 11-ig tartó Szegedi Táblaképfestészeti Triennálé előkészítését. Az országos begyűjtésű tárlatra az 1989-es táblaképfestészeti biennálé óta készült kortárs festményekkel lehet majd a pá• Új film 5ckadik kísérlet már JeanMarie Poiré filmje 2bb?.n a tekintetben, hogy hogyan lehet egy jó kis időutazást felhasználni különös történet elmesélésére. Bár ez a módszer többnyire a sci-fi műfajt jellemzi (betekintés a jövőbe), azért akadnak kivételek, amikor a régmúltból a jelenbe csöppennek a hősök, valamely bűvital segédletével. Ezen filmek fő momentumaiban nem történik más, mint hogy összevetik a két kort, és többnyire nem tetszik az időutazóknak a jelen, nem tetszik még a levegő se. a kabarémra, hogy megtapasztalhassa, hogy igaz-e az állítása. Negyedszer a Belvárosi kabaré jövőjéről. Amennyiben abban merül ki a szegedi kabaré, hogy kéthetenként más-más előadó érkezik, akkor legföljebb egy helyszínnel lesz gazdagabb a szegedi kabaré-élet, de nem egy KABARÉ-val. Ha a szervezők el tudják érni azt, hogy egyegy új önálló est ezen a helyszínen kerüljön bemutatásra, már nagyobb az esély a fennmaradásra. A humorista társadalom kis létszámú, kéthetenként maximum néhány hónapra elég a meglévő létszám, utána mi lesz? Ha ez a kabaré arra is képes lenne, hogy helyi szerzők írásaiból havonta egy alkalommal bemutatót szervezzen, akár a színház színészeinek előadásában, akár mások tolmácsolásában, nagyobb varázsa, s egyáltalán: értelme lennel Ha ezt kívánják létrehozni, némi szakmai segítséget szívesen adok, esetleg programot is, mely megvalósítható. Mivel egyszer már összehoztam a szegedi szerzőket, s a végén mégis magam írtam meg mindent, ettől is ódzkodom, de a reményt soha nem adom fel. Most a lehető legnehezebb helyzetbe kerültek a szervezők. Ugyanis a Rádiókabaré társulalyázati felhívás közzététele után jelentkezni. A beérkezett pályaműveket 9 tagú, neves művészekből álló zsűri fogja értékelni, s a korábbi évekhez hasonlóan értékes díjakat ajánlanak fel. A rendezvény főszponzora a MOL Rt. A továbbiakban a Kollégium pályázati felhívásokról és egy képzőművészeti mappasorozat előkészítéséről tárgyalt. Ezért aztán visszatérnek a régmúltba. Mindennek enyhén humoros változatát adja a Jöttünk, láttunk, visszamennénk! című film. Hőseink azért lépnek át a jelenbe, hogy egy, a múltban elkövetett fatális tévedést a jelenből visszatérve elsimítsanak. Ugyanis a kádban üló főhős lenndő arajának apját medvének nézte és lenyilazta. A filmet vígjátékként hozták forgalomba, bár könnyen meglehet, hogy a néző lazán megismétli a címet a vetítés után: jöttem, láttam, visszamennék! Podmaniczky Sziláid tv tlXtmmFÍZJ* ta éppen márciusban és áprilisban járja az országot, s ráadásul hétvégeken. Az előadókból tehát egyszerűen képtelenség bárkit is meghívni, mert foglaltak a péntek-szombatok, legalábbis nagyrészt. Ha elmarad a március-április, csak ősszel lehet újrakezdeni, hiszen nyáron a kabaré szünetel, így tehát adott a kérdés: próbálgatja a szervező a lehetetlent, vagy vár őszig türelemmel? Én az utóbbit tenném, legföljebb alkalmasint szerepeltetnék valakit a Bábszínházban. Végül még valami. Tudom, hogy a jegyek nagyrészt elkeltek, de még van néhány jegy az előadásaimra. Szeretném, ha telt ház lenne, tehát kérem, jöjjenek el. Ha telt ház lesz, tehetünk még valamit, ami kell a lelkünknek. A magam részéről vállalom, hogy mindkét est bevételéből 10-10 ezer forintot felajánlok a vajdasági magyarok élelmezési gondjainak enyhítésére, mégpedig konkrétan, krumpli formájában. Jó lenne, ha képviselőjüket, aki már járt Szegeden, meghívná az előadásomra a szegedi polgármesteri hiva tal, ahol azonnal át is adhatnám, szállításra készen a krumplit. És természetesen keresek olyan őstermelőt, akinek van krumplija ebben az értékben, s vállalja, hogy a Bábszínházhoz szállítja. A pénteki és a szombati viszontlátásig: Nagy Bandó András Jöttünk, láttunk, visszamennénk! "< ÁL •• •• m •• ii i a Belvárosban