Délmagyarország, 1994. január (84. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-26 / 21. szám
SZERDA, 1994. JAN. 26. BELÜGYEINK 3 Láttunk mosolygós mozdonyvezetőket, de mikor mosolyog az utas?... (Fotó: Révész Róbert) Kedvezményes utazás a MÁV-nál Tegnap délelőtt a Vásárhelyi Nagyállomáson sajtótájékoztatón ismertette a MÁV szegedi üzletvezetősége a február elején bevezetendő elképzeléseit. Kis Ernő állomásfőnök rövid általános tájékoztatójában azokról az új szolgáltatásokról beszélt, amelyek elsősorban a Vásárhely-Szeged között utazókat érintik, különösen az átjáró dolgozókat és a tanulókat. Kacsari János, a személyfuvarozási osztály vezetője arról az új üzletpolitikai elképzelésről és szolgáltatásról adott tájékoztatást, amelyet gyakorlatban, kísérleti jelleggel, február elsejei kezdéssel vezetnek be Vásárhely és Szeged-Rókus állomások közötti útvonalon. Elöljáróban megemlítette, hogy a már hallott vonatszámcsökkentés az előzetes hírekkel szemben lényegesen kevesebb. Ugyanis a mintegy 400 vonatjáratból mindössze 15 vonatnál szüneteltetik ideiglenesen az üzemeltetést, azokon a járatokon, ahol az előzetes felmérés szerint a legkisebbnek mutatkozott a forgalom. A körzetben Vásárhely-Makó-Szentes térségét ez nem érinti, a megyében Szeged és a kiskunfélegyházi vonalon egy pár sebesvonat szüneteltetését jelenti csak. Ugyanakkor komoly elhatározásuk, hogy kedvezményt nyújtanak a bejáró dolgozóknak, tanulóknak. Ez először - és ha a kísérleti próbálkozás gyakorlatban is eredményesnek mutatkozik, máshol is - Vásárhely és Szeged-Rókus útvonalon az utazóknak szinte önköltségi áron 34 százalék kedvezményt adnak. Számszerűen ez azt jelenti, hogy ezen a távon 50 forint lesz a menetjegy, a dolgozói bérlet 2200 forint, a tanulóbérlet pedig 184 forint. Aki 50 százalékos kedvezményre jogosult, az Vásárhely és Szeged-Rókus között, 25 forintért utazhat. Ezzel párhuzamosan menetrendsűrítést is végrehajtanak, azaz az említett állomások között Vásárhelyről 4 óra 30 perc és este 9 óra között 15 vonat. Szegedről 16 vonat közlekedik majd, körülbelül 25-30 perces menetidővel. Plusz szolgáltatásnak szánják, ami régi igénye és kívánsága az utazóknak, hogy a Budapestre induló és az onnan érkező vonatokhoz időbeni csatlakozás lesz. Lerövidül a várakozási idő, és biztosan elérhetik az utazók a választott vonatot. A váltott havijegyhez a MÁV zsebben tartható kis menetrendet ad majd. Májusban pedig a nagy menetrendben is véglegesítik a járatok időpontjait. Áz osztályvezető külön hangsúlyozta a tanulók csoportos utazásának újszerű kedvezményét, amelyet az oktatás' intézmények vehetnek majd igénybe. Ezek szerinl a tanulmányi, szakmai kirándulásokhoz 75 százalékos kedvezményt biztosítanak majd az ország egész területére. (Gondolom értik ennek jelentőségét a pedagógusok!) Es hogy teljesebb legyen a szolgáltatás, segítséget nyújtanak olcsó szálláshely és étkezés biztosításában is. Arra a kérdésre, hogy miért éri meg ez a MÁV-nak, az osztályvezető elmondta, hogy véleménye szerint ez a kedvezményes utazási lehetőség ismét feltámasztja az igényt a vasúti közlekedés igénybevételére, hiszen a más közlekedési lehetőségekkel való összehasonlításban lényegesen gazdaságosabb megoldásnak tűnik. Ebben a konstrukcióban azokon kívánnak segíteni, akik amúgy is nehéz anyagi helyzetben vannak, természetesen nem csupán jótékonysági szándékkal. Ocsovszky László • A gazdaság átalakulásának kísérő jelenségei közé tartozik, . hogy egyes, kemény próbatétel által megszerzett, tradicionális szakmák egyik napról a másikra feleslegessé válnak. Másrészt hirtelen virágzásnak induló ágazatokban nem győzik ki várni, míg az iskolai o' kellő számban bocsát ki ális szakembereket. Napjaink munkanélkülisége szintén sok embert állít másodszor vagy sokadszor pályaválasztás elé. Az új helyzet új - bár másutt már kipróbált - megoldásokat követel. A szakemberek mindezt munkaerőpiaci felnőtt képzésnek nevezik. Ennek intézményi hátteréről tegnap Békéscsabán tájékoztatták a dél-alföldi térség e témában érintett önkormányzati és munkaügyi szakembereit, a sajtó képviselőit. A Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző • Oktatási központ épül Békéscsabán Felnőttképzés a Dél-Alföldön Központ közel egy éve kezdte meg működését. Mint, ahogy Molnár György igazgató elmondta, ideiglenes helyükön eddig száz szakmára, szakterületre dolgozták ki képzési programjukat, jelenleg 160 embert oktatnak. A kétegyházi úton épülő, korszerű oktatási központot a nyáron szeretnék birtokba venni. Az előreláthatóan 280 millió forintba kerülő felújítás és bővítést követően 4600 négyzetméternyi haszos alapterületet nyernek az elméleti és gyakorlati képzésnek. Akkor 28 oktatóteremben 350 személy egyidejű képzését indíthatják he. A teljes üzem idején a költségek egyharmadát teszi majd ki a most 57 millió forintnyi állami támogatás. A hiányzó kétharmadot saját bevételből kell majd előteremteni. A világbanki programban megvalósuló, hét körzetre osztott országos hálózat első - a békéscsabainál kétszer nagyobb - működő egysége a miskolci. Az ottani tapasztalatok támpontul szolgálhatnak. Két ev alatt 9 ezer embert képezetek, 50 ezer ember fordult hozzájuk tanácsokért és szolgáltatásokért. A hatékonyságot az egy éven belül elhelyezkedők aránya fejezi ki, ott ez az érték 61 százalék. A megyénk ellátására is hiAjándékcsomag bevonulóknak Februárban minden bevonuló sorkatona hasznos ajándékcsomagot kap - közölte az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium Sajtóosztálya. A Honvédelmi Minisztérium, valamint a DONO Direct Marketing Kft. szerződése értelmében az ajándékcsomagban olyan tárgyak találhatók, amelyek segítséget nyújtanak a katonák egészséges életviteléhez, jólápoltságához és a szexuálhigiéniájához. A csomag áttekinthető információkat is tartalmaz egészségügyi, jogi, szociális, pénzügyi és egyéb kérdésekben. • Szegedi tudományos kutatások Kő és víz a Dugonics Társaságban ( Színészek mondják Hatalmi kérdés A tehetséget mindenki szeretné magáénak valiami. Vagy megvenni. Szabó Gyula Túlsúlyos egyéniség A kilókkal állandóan harcban állok és rendszerint mindig vesztek. Hollósi Frigyes Debreceni törzstag, 36. éve Ha vándorol a színész, viheti a régi manfrjait magával az új helyre, azok ott újdonságként hatnak. Sdrközy Zoltán Csapodár Nekem dagadt lett volna a kezem, ha mindig rácsapnak. Straub Dezső Prüdéría Engem mindig zavart, hogy a magyar írók közül oly sok - tisztelet a kivételnek - mintha nem is egy-egy feleség, hanem egy-egy anyós felügyelete alatt (rta volna regényeit és színdarabjait. Gábor Miklós Zöldi László gyűjtése • Az alsóvárosi templom két éve elkezdődött kutatásánál több mint 200 töredékes kőfaragvány került elő, melyek különböző korokból származnak, mondotta előadásában dr. Lukács Zsuzsanna művészettörténész. A faragványok jó része egy hajdani istállóépületből került elő, melyet a korabeli rajz a templom és kolostor 18. századi átalakítása utáni időből ábrázolt. A többi töredéket az 148l-re elkészült és 1503-ban felszentelt templomri~f étfő este, Híradó. A belügyminiszter keményen dolLLi gozik. Avatja a zalalövői rendőrősöt. Nem vettem fel képmagnóra, de mintha azt említette volna, hogy az utóbbi időben javult a közbiztonság. Bocsánat, de hol? Nálunk? Vagy kinek a biztonsága erősödött? Kedd reggel. A Sajtóházban hallom a hírt: kivégezték Szegeden a közismert cukrász családot, Z. Nagyékat. Szülőket és a gyerekeket. A rendőrségi közleményből kevés olvasható ki. Ilyenkor jönnek a , jólértesültek " hívásai, biztos információi: pisztollyal lőtték le őket, nem vittek el semmit, tehát nem rabógyilkosságról van szó, hanem leszámolásról. Ezt a találgatást csupán azért érdemes leírni, mert a minapi orosházi gyilkosságnál is először lövésről számoltak be a híradások, később ez fojtogatássá módosult. Tegnap bárhol jártam, Z. Nagyék tragédiájától zengett a város. Az emberek szörnyülködve kérdezték egymástól: hallottad, hát mi lesz már itt, Chicago? A hajléktalant azért verik agyon, mert senki, nincs semmilye, másokra azért emelnek fegyvert mert gazdagok. A két kategória között azért húzódik egy jóval népesebb is. Büszkén hangoztatják: tavaly 10 százalékkal visszaesett a bűnözés. A statisztika szerint bizonyára, de ezen az állításon maguk a rendőrök mosolyoghatnak a legjobbat, mert a valóságban, testközelből azért ez egy kicsit másképp látják a leányzó fekvését. Az állampolgárok az apróbb ügyekkel el sem mennek a rendőrségre, a nagyobbakból meg tavaly is volt bőven. Farkas Helga elrablásával elkezdődött valami. Valami, amit addig nem szoktunk meg és csak félve emlegettünk. Pár hete meggyilkolták a szegedi lány orosházi nagynénjét. A rendőrség sietve kijelentette, hogy a két ügynek semmi köze egymáshoz. És ezt honnan tudják? Akkor jelenthetnének ki ilyet, ha már mindkét ügyet megfejtették volna. lapzártáig ez nem történt meg. nnem régen a kecskeméti leszámolás riogatta a közvéleLlJ ményt, most pedig itt a legújabb, a szegedi gyilkosság. És ezek a borzalmak egyre sűrűbben esnek meg. Beszélnek román, szerb, ukrán és még ki tudja, milyen maffiákról. A rendőrség épületében hallottam: ezek a fickók már 100 dollárért hajlandók az ember nyakát elvágni. Szép kilátások. Még az a szerencse, hogy az utóbbi időben a statisztika szerint javult nálunk a közbiztonság. \] , IcJ-tyL vatott intézmény közvetlen vonzáskörzetébe Szentes és Hódmezővásárhely környéke is beletartozik. Az ettől távolabbi területek bekapcsolása kihelyezett oktatással, vagy szállás biztosításával képzelhető el. A két megyében együtt 60 ezer a regisztrált munkanélküliek száma, ahonnan a szakirodalom és a tapasztalatok szerint az emberek 10-15 százaléka vonható be a munkaerőpiaci felnőttképzésbe. Egészségesebb gazdaságról vall majd, amikor a munkáltatók és munkavállalók megrendelései veszik át a főszerepet. T. Sz. I. | Előregyártott vb-gerendák, áthidalók k kedvező áron, házhoz szállítással. Isolyth 5 cm, 10 cm-es hőszigetelő MODUL-BAU Velux tetőablakok 5% engedménnyel! MODUL-BAU ÉPÍTŐIPARI KFT. Szeged, Csongrádi sgt. 27. T.: 491-022, 474-481 Szentes, József A, u. 24. PRimn DIIZHOflT ÁRUHOZ SZEGED, Boros J. u. 6-14., I. e. Nyitva: 8-16, sz.: 8-12 - Knorr levesporok - Beach sampon - Florinett öblítő 4 I - Étolaj 1 I -Ecet 10%-o, 1 I ba beépítették, de koruk és különböző faragási stílusuk románkori, gótikus, reneszánsz. - utal arra, hogy egy 13. századi templom kövei lehettek. A köveket összehasonlító elemzésnek vetették alá. A geológiai meghatározást a JATE földtani és őslénytani tanszékén dr. Szónoky Miklós geológus, egyetemi docens végezte, aki a kiegészítő előadásában azt bizonyította, hogy az építkezéshez felhasznált anyagok származási helye Erdélyben van, Déva és Gyulafehérvár között, és a „sóúton", a Maroson jutottak el Szegedig. A tudományos ülés másik témájaként dr. Kaszab Imre mérnök-geológus, főiskolai tanár a Szeged alatti talajvíz helyzetét elemezte. A Magyar Állami Földtani Intézet 1980ban a Maros és a Tisza összefolyásától kiindulva egy 170 darabból álló talajvízmegfigyelő kútrendszert épített ki Szegeden és térségében, mellyel 11 éven keresztül végeztek méréseket. E mérések eredményeire alapozva állapítható meg, hogy a város alatt nagy kiterjedésű és talajközeli vízfelület van, melyhez „árvfzszerűen" áramlanak a talajvizek. Dr Kaszab Imre szerint ez a folyamat riasztó, ha a gyálaréti szeméttelep szennyező hatására gondolunk, mert szenynyezettséget a belváros alá hozza. Mivel három évvel ezelőtt 14 vegyi összetevőre elemezték a kúthálózattal lefedett terület talajvizét, az előadó szerint e mérések alapján a közelmúlt városfejlesztési koncepciójának jónéhány kérdését ismét nyitott kérdésként kell kezelni. P. I. Göncz-Orbántalálkozó Göncz Árpád köztársasági elnök kedden dolgozószobájában fogadta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. A találkozót a fiataldemokrata politikus az elmúlt év utolsó napjaiban kérte az államfőhöz intézett levelében, hogy elmondhassa pártjának a választások időpontjával kapcsolatos álláspontját. A köztársasági elnök szobájából harmincöt perc elteltével távozó Orbán Viktor a várakozó újságíróknak nem kívánt nyilatkozni a megbeszélésen elhangzottakról, mielőtt nem konzultál a Fidesz ^vezérkarával". Körmendy-Ékes Judit, a Fidesz szóvivője az esti órákban az MTI munkatársának érdeklődésére közölte, hogy Göncz Árpád és Orbán Viktor találkozóján a Fidesz elnöke a párt elnökségének a választások időpontjáról kialakított véleményét és álláspontját tolmácsolta az államfőnek, miszerint olyan napra kellene kitűzni a választást, amely garantálja a minél nagyobb részvételt. A Fidesz elnöksége május 11-ét tartja a legmegfelelőbb időpontnak.