Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-04 / 283. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. DEC. 4. MIRŐL ÍRT A DM? Kiállítás a kapitányságon A városi rendőrkapitányság Szeged aulájában (Párizsi krt. 16-22.) december 7-én, kedden délután 3 órakor nyitja meg Szuromi Pál művészettörténész, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa Halasi Horváth István festőművész kiállítását. A művek megtekinthetők december 23-áig, a kapitányság órarendje szerint. Választás az élelmiszeripari főiskolán Ismét Dinya László a főigazgató Ujabb három esztendőre dr. Dinya László egyetemi tanár lett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem szegedi főiskolai karának főigazgatója. A főigazgató mandátuma az év végén jár le s újraválasztására azt követően került sor, hogy a főiskolán létrejött a felsőoktatási törvény előírásainak megfelelő kari tanács. A törvény szerint a tanács tagjainak legalább harmada vezető oktatókból, legalább negyede hallgatókból kell álljon. Az egyetem rektora által kiírt vezetői pályázatra - akárcsak három esztendővel ezelőtt - egyetlen pályázat érkezett, a dr. Dinya Lászlóé, aki főigazgatói tiszte mellett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem rektorhelyettese is. A SZÉF új 16 fős tanácsa titkos szavazáson egyhangúlag AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: 9-12 óráig gyermekfoglalkozás, videófilntvetítés: A kis hableány; Várnai Gyula „Nem egészen hat és nem egészen hét" című kiállítása; hétfőn: 19 óra: EDDA Művek koncert; 17 óra: Ötórai tinitea; 17 óra: Agykontroll kluh - felnőtteknek; 17 óra: Amiga számítógépes klub. DM PROGRAMAJÁNLAT MA A PETRI-TANÍTVÁNYOK BARÁTI KÖRÉNEK nyolcadik találkozóját délelőtt 10 órától rendezik meg a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 10-14 óráig a 7.-8. osztályosok vetélkedősorozatának harmadik fordójára kerül sor: színpadi show-műsorok. MÚZEUMI MATINÉ. Kómár Irén tart történelmi foglalkozást az avarokról, délelőtt 10 órától, a Móra Ferenc Múzeumban. KONCERT lesz 19 órától a Juhász Gyula Művelődési Központban az Amorf és a Trafik együttesek részvételével. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig Mi-csoda buli. Házigazda: Mátrai Róbert és Száraz Ferenc. A DALLAS BARBAN (Tisza L. krt. 77.) este 10 órától Szaniszló János szórakoztatja a vendégeket. VASÁRNAP A JATE KLUBBAN 17 órától Boogie-woogie táncklub Ménesi Gabriella és Kalapos József vezetésével. HÉTFŐN A GYERMEKKÖNYVNAPOK programjaként a Helikon Együttes 10 órakor a rúzsai művelődési házban, 14.30-kor a deszki könyvtárban, 18 órakor Szegeden, a Százszorszép Gyermekházban ad műsort; Schmidt Egon Mindszentre látogat: 10 órakor a Dózsatelepi Általános Iskolába, I 1.30-kor a Központi Általános Iskolába. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 16.30-17.30 óráig ajándékműsor sor Télapóra a szakkörösöknek. A JATE KLUBBAN 18.30 és 21 órakor: Videómozi: az őstehetség; 21 órakor: a Gadó Trió játszik. VASZY EMLÉKHANGVERSENYT rendez a Filharmónia a művész születésének 90. évfordulója alkalmából a Sze.A, sK Megnyílt a Maus Diszkont! November 15-161 minden héten más akciós ára! Most v löncs 1.8 kg-os 264 FVkg Kotbás/os mo/aik 341 Fvkg Darabolt és táblás bacon 374 Fvkg Parasztkolbász 385 Fvkg Konzervek, füstölt áruk, savanyúságok és més sok más termék Rendelés telefonon is. lVIaii.s Kft. Szeged, Textilgyári u. 3. Nyitva: H-P: 9-15 Aráit. Telefon: 322-504.432-234 GYAKORLAT NEM SZÜKSÉGES! 32-38 000 Ft! Terjeszkedő importvállalat 100%os betanítással - irodai munka, raktáradminisztrácró. eladás, menedzsment 18-32 év közötti, ambiciózus, keményen dolgozni tudó. autóval rendelkező fiatalokat keres. Ha ezekkel rendelkezel és óriási jövőt akarsz, azonnal hívd Nikit Teleton 325 304.317 764 OPEL FKONTERA URALJA A TEREPET. Vezessen az út a legmostohább terepviszonyok között, az Opel Frontéra akkor is biztosan ér célba. És közben egy személyautó kényelmét nyújtja utasainak. Két- és négyajtós kivitelben készül. A négyajtós (hosszú tengelytávú) változathoz 2.4 literes benzin- vagy 2.3 literes turbódízel molor választhaló, míg a kétajtós F'rontera Sport erejét 2.0 literes benzinmotor adja. Mindegyik modell szériatartozéka a 4x4 kerékmeghajtás. A legkorszerűbb technológiával készült gazdaságos motorok mellett, az Opel Fronteta olyan gazdag felszerelésválasztékot is kínál, amellyel valóban uralja a terepet. OPELS AZ ÖN OPEl. MÁRKAKERESKEDŐJE: RUPESKY KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kn. 6728 SZEGED Fonógyári u. 2-6. Tel.: 62-324-800 Fa*: 62-324-070 gedi Nemzeti Színházban, este fél 8 órakor. Vezényel: Acél Ervin. Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Vaszy Viktor Kórus (karigazgató: Gyüdi Sándor), Kovács Dénes (hegedű), Kálmándi Mihály és Laczó András (ének). IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK MÓRA FERENC MÚZEUMBAN Ókori művészet - kiállítás a Szépművészeti Múzeum válogatott gyűjteményéből - a II. emeleten. MÓRA FERENC MÚZEUM KÉPTÁRÁBAN (Horváth M. u. 5.) a Szegedi Lajos Sándor Fotóklub kiállítása Gyermekélet Makón és környékén - néprajzi kiállítás R. Pap Piroska festményei A FEKETE-HÁZBAN Szent-Györgyi Albert című kiállítás; Szeged, 1956 A KASS GALÉRIÁBAN Kép-könyv-gobelin - a Kass család tárlata AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.) Óra- és ékszerszalon Exkluzív svájci órák és arany ékszerek Q LONGINES OMEGA RADO CERTINA Szeged, Kígyó u. 1. (sarok) AZ ALKOTÓHÁZ (Árboc u. 1-3.) foglalkozása: ma: 9-13 óráig csipkeverés; 15-18 óráig Mikulás ünnepség (bábszínház és játszóház gyerekeknek); hétfőn: 16-19 óráig tűzzománc. AMIRA keleti ruhák s cipők áruháza kis- és nagyker SZEGED. MÉREY U. 7. H-P 9-18. Sz 9-13 Tel.: 62/311-021. é § m<sn m® Uvftono, i /#\V/ egyé IJJ^i rároly Róbert királyunk ideién játszódott a történet. A hon első embere látogatást tett a veszprémi püspöknél, aki - régi szokás szerint - megmutatta a vendégnek a kincstárat is. Uolt ott egy hatalmas. 9 iccés serleg, amolyan pohárféle. de talán mégsem az. hiszen ez a 9 icce testvérek között is hat és fél liter. (gen. a testvérek, magyarázta a püspök a királynak, hisz a korhely elődök nem átadottak ennyit inni. , mondta ekkor a király. Tiszteletre méltó egyén az. aki a szájához tud emelni egy ekkora serleget, sőt - kanyarította a szót felséges úr kétszeresen megsüvegelem azt. aki borral teli emeli meg. s háromszorosan azt. aki lassú magyar kortyokban meg is issza mind a kilenc iccét. Ebédnél a barátok a király elé terelték Eusebius atyát, akiről - mint minden öregedő szerzetesről - már legendák keringtek az ódon falak között. Róla például az. hogy elbír a hatalmas serleggel. Az agg barát szabódott viszont, inkább az asztal végére kucorodoff. ám az ebéd végén kipirult arccal állt meg a király asztala előtt, főt hajtott, ahogy illik, s Károly Róbert egészségére, lassú magyar kortyokkal kiitta mind a kilenc iccét. kérdezte a király, az ebéd előtt miért nem mutatta be Istentől való tudományát. , zért uram - mondta Eusebius mert öreg vagyok már. régen gyakoroltam, de ahogy az ebéd alatt - ott. az asztal veaen - egyszer már sikerült, úgy gondoltam, másodszor is meg birom inni. a király.a püspök és a szőlős gazdák egészségere. GS\ Á*3 I mar (fTJ -°r J onn, EUSEBIUS BORMUZEUM 6720 Szeged, Kelemen u. 4. Nyitás: hétfőn, 10 órakor fogadta el a pályázatot. A főigazgatóválasztáson részt vett dr. Deák Tibor, az egyetem rektora is, aki átadta az újabb három esztendőre szóló megbízólevelet. Ezzel Dinya László a maximális időt töltheti ki ami a főigazgatónak jár, hiszen egy személy az egymást követő harmadik ciklusban már nem pályázhat erre a tisztre. P. I. Karátson Gábor festőművész, író kiállítása AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN (Kukovec Nana u. 4-6.) Szerencsésné Bessenyei Éva művésztanár olaj- és textilképei tekinthetők meg. A POSZT ART GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 5.) Újvári Edit textilképeiből és Buni Gabriella kerámiáiból kamarakiállftás látható. A SZŐREGI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN Fényképezőgéppel a természetben - dr. Molnár Gyula természetfotói A SOMOGYI KÖNYVTÁRBAN Nyolcvan éve született Camus, Albert - In memóriám Hamvas Béla (1897-1968). Kiállítások a könyvtár dokumentumaiból A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN Lehel István festőművész (1917-1973) emlékkiállítása A PEDAGÓGIAI INTÉZETBEN, a folyosó galériában Cs. Fodor József amatőr festő Vasút a festészetben című kiállítása A DECORAMA GALÉRIÁBAN Orgovány Erika kiállítása A JATE AULÁJÁBAN Tóbiás Klára tűzzománc kiállítása DÉLMAGYARORSZÁG 75 éve A főkapitány a színház túlzsúfoltsága ellen igazgatót, hogy a székek közé gyermeket állítani, vagy egy székre egynél többet (illetni ne engedjen, úgyszintén egy páholyba 6 személynél többet be ne bocsásson. Ezen határozatom be nem tartása a Khbtk. 141. jj-ába ütköző kihágást képez. (...) (1918. dec. 4.) Dr. Temesváry Géza h. főkapitány a következő rendelkezést adta ki: (...) Felhívom Almássy Endre városi színigazgatót, hogy a városi színházban az állóhelyekre csak annyi jegyet adjon ki. illetőleg csak annyi nézőt bocsásson be, hogy ezen helyek túlzsúfoltak ne legyenek (...). (...) Felhívom az. DtLMAGYAROBSZAC 50 éve A szegedi filmgyár Papp Antal, a neves budapesti kritikus Szegeden járt Sik Sándor „Égig érő torony" cimü drámájának bemutatója alkalmából. Szegedi tapasztalatairól cikket irt a Magyar Nemzet legutóbbi számában. A cikkben - többi között foglalkozik a szegedi filmgyár ügyéről amelyről mini tervről elsőnek a Délmagyarország számolt be - és a következőket írja: Viszont a szegedi renaissanceban, mely ott ül a város homlokán, sehol sem találkoztam a nagy port felvert szegedi filmgyár tervével. A városházán, ahol hivatalosaktól és választóktól érdeklődtem felőle, egyfolytában négy városi tanácsnoktól hallottam azt a választ: - Pontosan annyit tudunk, amennyi a lapokban volt. Kérvényt még nem kaptunk ebben a kérdésben. (1943. dec. 4.) Del -Magyarország ® éve Kapusiskola - kézilabdában A kézilabda-mérkőzéseken különös szerepük van a kapusoknak. Sokszor előfordul, hogy egy gyengébb csapat legyőzi a nálánál lényegesen jobb képességűi, és ilyenkor rendszerint sok múlik a kapuson. Nem túlzás: ha a „portás" helytáll, az önbizalmat ad a mezőnyjátékosoknak, és elől jobban megy a góldobás is. Ezzel most azért foglalkozunk, meri a szegedi kézilabda-kapusok idén aránylag gyenge teljesítményt nyújtottak, egyszer jól, máskor már gyengébben védtek. Ez fgy is mondható: nincsenek megfelelő kapusaink. A helyzeten kíván most segíteni a szegedi városi kézilabda szövetség, amely tervbe vette egy kapusiskola megrendezését. Ezen fiatal lányokkal és fiúkkal foglalkoznának. Győrben évekkel ezelőtt már létrehozták a kapusiskolát, és idősebb játékosok irányításával eredményesen működik. A kezdeményezés helyesnek látszik, a jó példa bizonyára nálunk is beválna. (1968. dec. 4.) Megkaphat itt mindent. Megkaphat itt mindent. mi csak szem-szájnak ingere. Szeretettel várja a: t/i 1 )obó csemege "tó H.-sz.: 6-20, vasárnap: 7-12. "tó Szeged, Szatymazi u. 5. Telefon: 314-734 "tó Szeged, Szatymazi u. 5. Telefon: 314-734 KII00JIAI SZEGED, RÁKÓCZI TÉR I\II55AN TEL.:62474-433 NISSAN URVAN 2.5 Diesel; 3.6 személy ; tehergépkocsi MA MIKULÁS ÜNNEPSÉGET rendez a Magyarországi Szociáldemokrata Párt a Fő fasor 9. szám alatti székházában, melyre mindenkit szeretettel vár. DR. EKE KÁROLY országgyűlési képviselő 9-10 óra között Balástyán, 11-12 óráig Kisteleken. 13-14 óráig Ópuszlaszeren. 15-16 óráig Bakson. a község-, illetve városházákon fogadóórát tart - VASÁRNAP 9-10 óráig Szatymazon, 11-12 óra között Sándorfalván, szintén a községházán tart fogadóórát. HÉTFŐN A FÜGGETLEN KISGAZDA FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT Szeged, Teleki utca 3. szánt KÖZÉLETI NAPLÓ alatti székházában 10-12 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Torday János megyei pártfőügyész. Ugyanaznap délután 5 órakor az FKGP városi szervezete taggyűlést tart, melyre minden kisgazdát, régi és új tagokat, szimpatizánsokat is várnak. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-4.1. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadási tart az érdeklődőknek 15-16 óra között. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában. 16-17 óráig. Tartja dr. Pesti Gábor. J DM Brrr, hóóó! Faszán, állj! A Rock Mikulás, Nagy Feró így fékezheti le ma este járgányát a mórahalmi Bounty szórakoztatóközpont előtt. A krampusz, Hevesi Tamás lepakol, kipakol. Mit hoztak Tinimagazinjának Mikulás-bulijára? A hócipőket tessék kiüríteni, hogy beleférjen a virgács, a szkanderparti, a Télapóker, a divatshow, a Volvox-koncert, a rock and roll-verseny, a tombolafődíj, az egyhetes egyiptomi út, a csörgő dió, a nonstop diszkó meg a buli! A buli, ami este nyolckor kezdődik, és látástól Mikulásig, tart a