Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-01 / 280. szám
SZERDA, 1993. DEC. 1. SPORT 7 Női kézilabda-vb Döntetlen az oroszok ellen A magyar szakvezető az első meglepetést azzal okozta, hogy Németh Helgát bizta meg a zavaró szerepkörrel. A későbbiek során bebizonyosodott, hogy ez jó döntés volt, hiszen a fiatal játékos sok labdát halászott el az ellenfél elől, s ezekből később nemegy gól született. A kezdés azonban nem sikerült, Morszkova két és Veraksz.ó egy találatával 3-0-ra elhúztak az oroszok. Ez még önmagában nem lett volna különösebb baj, de az annál inkább, hogy perceken keresztül a magyarok képtelenek voltak bevenni Bogdanova kapuját. Ezután emberhátrányból két gólt is lőttek Erdősék. Ali. percben 3-3 volt az állás. Kilenc perc múlva ismét két gól volt a különbség (7-9), de Németh és társai újból fordítani tudtak. Fordulás után Szilágyi a jobbszélről még egyenlített, de utána sokáig csak a hátrány ledolgozása maradt a Laurenczcsapatnak. A 39.percben már 18-14-re vezettek az oroszok. A hajrára újból egyenlő lett az állás (49. p.: 21-21), majd felváltva hol itt, hol ott volt az előny. Az 57. percben 24—23-as állásnál Erdős sajnos hétméterest hibázott, majd Goricsnaja állította be a 24-24es végeredményt. Magyaroszág - Oroszország 24:24(12:13) Bodö, 4000 néző, vezette: Johansson, Kjellqvist (svédek) Magyarország: Szopóczy Szilágyi 7. Németh 4, Kökény 1, Tóthné 3, Csapó 1, Erdős 5/1 csere: Meksz (kapus), Varga 3, Oravecz, Farkas Oroszország: Bogdanova Goricsnaja 3, Mozgovaja 3, Verakszo 2, Gyerjugina 3/2, Guszeva 3, Szabadas 1 csere: Cserniseva, Vidrina, Morszkova 9/3, Gaszanova. Hétméteresek: 2/1, illetve 7/5. Kiállítások: 16 perc plusz Tóthné végleges kizárása (44. p.), Uletve 4 perc. Fogyatkozik a kubai küldöttség A kubai sportolók minden idők legnagyobb méreteit öltő disszidálási hullámát jegyezhetik fel a 17. Közép-amerikai és Karibi Játékok szervezői. A tíznapos sportfesztivál során ugyanis napról napra jelentős számban fogyatkozik a 931 tagú kubai küldöttség. A Puerto Rico-i San Jüan városában immáron 39-re növekedett azon szigetországi delegáltak száma, akik szálláshelyüket elhagyva, politikai menedékjogért folyamodtak az Egyesült Államokhoz. A kubai csapat legnevesebb sportolói is élnek a kínálkozó alkalommal. A tornászok közül a háromszoros aranyérmes Jose Tejada, valamint Roberto Aldazabal, a nyújtó bajnoka épp úgy megragadta a lehetőséget, mint a vívó Alfonso Donáti, aki fiával együtt távozott. Említhető a súlyemelő versenyen 3-3 aranyérmet szerzett Lino Elias Ocana és Emilio Lara Rodriguez is, ók is elhagyták a kubai szálláshelyet. Sikerkedv Ezzel a címmel tart holnap előadást Gazdagh László a Máv diákotthon nagytermében (Boldogasszony sgt. 23.). Mint azt az előadó előzetesen elmondta, általános bemutatóról van szó, módszert ismerhetnek meg az érdeklődők, amit lehet specializálni a munkában, a magánéletben, a tanulásban és természetesen a sportban, sőt külön a sportágakra lebontva is. December 2-án 17 órakor vár mindenkit Gazdagh László, aki egyébként a sikeresen szereplő Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának felkészítésével is foglalkozik... • A történet minden szegedi sportszerető előtt ismert: a nyolcvanas évek közepén egy olyan tehetséges fiú bontogatta szárnyait a Tisza-partján, akire hamar felfigyeltek a szakemberek, s beválogatták a moszkvai ifjúsági Európa-bajnokságra készülő magyar csapatba. Szélpál László szerepelt is az aranyérmes piros-fehér-zöld együttesben, így nem csoda, hogy több, élvonalbeli klub is „észrevette". O az Újpestet választotta, s Göröcs Titi az első mérkőzésen már csatasorba is állította. A három év alatt, amit a liláknál töltött, bronzérmet és bajnoki címet szerzett csapatával, amelyből csak egyszer-kétszer hiányzott - sérülés miatt. „Szupi" egészen 1987 novemberéig küzdött az újpesti színekért. Aztán következett az az eset. amit Szélpál László legszívesebben kitörölne az emlékezetéből. Egy kezelés során fertőzést kapott (a gerincvelője sérült meg...), s már úgy nézett ki, hogy járni sem tud többé. A betegséget szívósságával, kimondhatatlan akaraterejével legyőzte ugyan, de úgy tűnt. hogy nagy szerelméről, a fociról örökre le kell mondania. Egyszer azért még megpróbálkozott a játékkal: lement edzeni, de hamar abbahagyta. Nem esett jól a mozgás... Utána sokáig nagy csend vette körül. Egészen ez év nyaráig, amikor meghívást kapott (az ugyancsak Szegedről elszármazott) Véber Gyuri 24. születésnapjára. De erről már beszéljen ő maga.;. - Éppen az Újpest egyik edzőmeccsét néztem, amikor többen is megszólítottak. A csapat szurkolói, akik ennyi idő után sem felejtettek el, melegen érdeklődtek, hogy mi van velem, hogyan érzem magam, nincs-e szándékomban visszatérni? Nagyon jól esett a kíváncsiságuk, meg az a szeretet, amellyel négy év után is körülvettek. Elszorult a torkom, felelni sem tudtam ne• A nagy visszatérés előtt „Szupi" már látja az alagút végét Hemingway írja halhatatlan művében, az „Öreg halász és a tcnger"-ben: az embert megverni lehet, de legyőzni soha... E gondolat jutott eszembe, amikor arról hallottam: Szegeden egy fiatalember, egy hajdan neves futballista (aki négy évvel ezelőtt súlyos sérülése után már annak is örült, hogy megmenekült a tolókocsitól) ismét edzésbe állt, újra futballozni szeretne. kik... Igaz, akkor még magamban sem tisztáztam semmit. Hazafelé, a vonaton sokat tépelődtem, rágódtam a dolgon. Az állomásról hazafelé a taxiban állt össze a kép: megpróbálom, újrakezdem! Otthon már megmásíthatatlan tényként közöltem élettársammal: ismét játszani akarok! • S aztán? - Természetesen az elhatározás csak akkor ér valamit, ha a kivitelezés is megtörténik. Szerencsémre olyan emberekkel akadtam össze, akik nélkül soha nem gondolhattam volna a visszatérésre. Szponzort kerestem, és találtam is, a Tisza Volán és Kővári Árpád személyében. Egyelőre csak öt hónapos szerződést kötöttünk, de ha kell, egész biztosan meghoszszabbítjuk. Egyébként mások is rengeteget segítenek. A MacLine, Nyerges Gusztáv és csapata szintén támogat, de ugyanezt mondhatom el mindenkiről, akivel az utóbbi időben „hivatalból" találkoztam. Kezdve az edzéseimet irányító Lóczi Istvántól, az „agytréningeket" vezető 'Gazdag Lászlón, a Szegedi Dózsa FC vezetőin, szertárosán és a Szeged SC gyúróján át egészen a Makosházi Általános Iskola igazgatójáig. Ők valamennyien önzetlenül mellém álltak, hogy sikerüljön elhatározásomat megvalósítani. • Hogyan haladsz az edzésekkel? - Jó erőben vagyok, de leszek még jobban is! Ott tartok, hogy jólesik a mozgás, s ami a legfontosabb, bírom is! • Akkor már beszélhetünk a közelebbi tervekről is. - Szerencsére igen. Bementem egy alagútba, s már látom a végét. Úgy tervezem, hogy a tavaszi idényre már egy csapattal (tehát nem egyénileg) alapozom, s bajnoki rajtra már „készen szeretnék lenni". • Melyik csapatban akarsz játszani? - Még nem tudom, de Szegeden semmiképpen nem! • Miért? - Sajnos, Szegeden a labdarúgással foglalkozó vezetőknek sikerült módszeresen tönkretenniük ezt a szép játékot. Nem látok biztosítékot arra, hogy szeretett városomban újjászülethetnék mint focista... • Az UTE-hez visszatérnél? - Ha tíz csapat hívna és köztük lenne az UTE is, akkor a lila-fehéreket választanám... • Ez a visszatérés, bárhogy végződik is, nagy bravúr lesz... - Én is úgy tartom, s ha sikerül, megemelem magam előtt a kalapom...De miért ne sikerülne? Mindent ez alá rendelek. Ha tudom, hogy reggel hatkor edzés, akkor este tízkor már az ágyban vagyok. Mindent a fociért, mindent az NB I-ért! Mert NB l-es játékos szeretnék lenni újra! Kívánjuk, hogy sikerüljön. A magyar focinak nagy szüksége van a „Szupikra"! P. Sándor József • Botrányos jelenetek a Körcsarnokban Kikényszeritett aranyérem... A 71 kg-os súlycsoport döntőjében a szegedi Kiló Andor (balról) vitathatatlanul jobb volt ellenfelénél, ám az ukránok másként látták... • A harmadik magyar versenyző, a szegedi Filó Andor a 71 kg-osok között a combrúgásos kick-boxban (a sípcsonttal a combot is lehet támadni - a szerk.) lépett a ringbe. Ellenfele az ukrán Ukraincev volt. Rendkívül kiegyensúlyozott, kemény három menetet láthattunk, a két versenyző a maximumot hozta ki magából. A mérkőzés végén a három (nemzetiségüket tekintve: német, marokkói és belga) pontozóbíró közül kettő Filót, egy pedig ellenfelét látta jobbnak. Filó Andor tehát világbajnok lett - gondoltuk mi, naivak. Az éremosztásig azonban történt egy és más. Ukraincev az eredményhirdetés után nem hagyta el a rinA látványos show-műsorral fűszerezett full-contact kick-box világbajnoki döntők jó szórakozást ígértek a Budapest Körcsarnokba látogatóknak. A magyar csapatból négy versenyző került a döntőbe, természetesen nekik szurkoltunk leginkább. A 67 kg-os Szabó Árpád imponáló magabiztossággal verte az ukrán Timofejevet, majd Budai Barnabás kapott ki (vitatható bírói döntéssel) német ellenfelétől. get, hanem körbe-körbe járva ékes orosz nyelven magyarázott valamit, hergelte magát és a közönséget, nem is eredménytelenül; nem volt hajlandó tudomásul venni a bírói döntést. Ukrán honfitársai néhány jugoszláv és marokkói sportolóval együtt hadonászva gyülekezni kezdtek a ring körül. A jelet egy berepülő kólásdoboz adta meg. Erre vagy hatvanan felmásztak a ringbe, és elkezdték az ukrán versenyzőt a levegőbe dobálni. A körülbelül ötezer néző hangos füttykoncerttel „jutalmazta" a programon kívüli műsort. A hangulat pattanásig feszült a csarnokban, nem sok hiányzott a tömegverekedés kitöréséhez. A kritikus pillanatban Ennio Falconi, a nemzetközi szövetség elnöke kért szót, és némi hebegés-habogás után gyorsan kijelentette, hatáskörénél fogva világbajnoknak nyilvánítja Ukraincevet is, tehát ebben a súlycsoportban két aranyérmet adnak ki! Ez a bejelentés megnyugtatta az ukránokat, akik ünngpleve kísérték versenyzőjüket a dobogó felé. Lassan lecsillapodtak a kedélyek, s folytatódtak a programok. Kétségtelen, ezzel a nagyon diplomatikus lépéssel elejét vették egy esetleges botránynak, amely „beszennyezte" volna a háromnapos rendezvényt, jelentős antireklámot csinálva a sportágnak. De milyen sportolói, illetve edzői magatartás az, amely a három bíró döntését veszi semmibe (Ukraincev edzője meg sem próbálta csillapítani, jobb belátásra btrni versenyzőjét), és úgymond „erőszakkal" kényszeríti ki a számára kedvező eredményt? Ez az eset precedenst teremthet a jövőre nézve is. A sportvilág eddig ismerte a hivatalos óvás fogalmát, most úgy látszik, új dolgot kell megismernünk: a kikényszerítést! A magyar full-contact kickbox-válogatott, mindezek ellenére, sikeres versenyt zárt. Két világbajnoki aranyérmes (Szabó Árpád és Filó Andor) mellett két ezüst- (Budai Barnabás és Gönczi János) és hat bronzérem fémjelzi a csapatot. Külön meg kell említenünk a szegedi Tigers Clubot és edzőjgt, Németh Ferencet, az aranyérmes Filó Andort és a bronzérmes Molnár Csabát, valamint az ötödik helyezett Rusz Alajost, aki szintén ebben a klubban készült a versenyre. Kép és szöveg: Háis László • Holnap este 7 órakor A Szegedi Olajbány a Garden étteremben A jól sikerült Szedeák vacsora után holnap ismét a kiváló étrendet összeállító Garden étteremben találkoznak azok, akik a hagyományteremtő összejövetel folytatói lesznek. Csütörtökön este hét órától ugyanis a Szegedi Olajbányász kajak-kenusai invitálják a szimpatizánsokat a Talent Centerbe, ahol többek között találkozhatnak a négyszeres világbajnok Bohács Zsolttal, az ifjúsági vb-n aranyérmet szerzett Csíkos Gáborral, valamint Petrovics Bélával, Szabó II. Gáborral, Kajner Gyulával, Páger Zoltánnal, Redenczky Antallal és Telek Gáborral. A vacsora, mint egy héttel ezelőtt is 2000 forintba kerül, aminek nagyobbik részét a klub támogatására fordítják. Egyébként már érkezett egy felajánlás is. Gasztány Ferenc ugyanis magán gyűjteményéből az est alatt tárlatot rendez. A képek természetesen megvásárolhatók, s az első 100 ezer forint az egyesület kasszájába kerül. Szóval holnap este hét órakor a kajak-kenusoké a Garden étterem! • Úszás Bikádi Gábor-emlékverseny A neves mellúszó, Bikádi Gábor emlékére Kecskeméten rendeztek utánpótlásversenyt. Megyénket 5 úszószakosztály is képviselte ezen a rangos viadalon, ahol több mint 200 induló volt. Csongrád megyéből ezúttal is a vásárhelyiek és a szentesiek szerepeltek legjobban, de két szegedi úszó is győzni tudott. A 16 versenyszámból nyolcszor megyénk versenyzője állt a dobogó legfelső fokán. A hódmezővásárhelyi Paku Zoltán és Nagy Gergely, valamint a szegedi Lukács Lilla elnyerte korosztálya legjobbja címet és az ezzel járó tiszteletdíjat is. Eredmények. 100 m delfin, leány, mell: 1. Lukács Lilla (Szeged) 1:33,93. Fiú: 1. Nagy Gergely (Hód) 1:25,61. 100 m ifj. leány, gyors: ... 2. Bajjusz Andrea (Hód) 1:02,91. 100 m utánpótlás leány, gyors: ... 2. Császár Timea (Szentes) 1:09,42. Fiú: 1. Paku Zoltán (Hód) 1:00,58. 200 m delfin, fiú vegyes: 1. Nagy Gergely (Hód) 2:44,81. 100 m ifj. leány, pille: 1. Nagy Olga (Szeged) 1:10,46, 2. Bajusz" Andrea (Hód) 1:10,74. 200 m serdülő, fiú, pille: 1. Kádár Róbert (Szentes) 2:23,05. 100 m utánpótlás, leány, hát: 1. Császár Timea (Szentes) 1:17,08. Fiú: 1. Paku Zoltán (Hód) 2:23,74.