Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-24 / 300. szám

8 KARÁCSONYI MELLÉKLET DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. DEC. 24. • Talán mégsem lesz fehér karácsonyunk az idén. A de­cemberi langyos szél fölleb­bentette az oly korán elterült hótakarót: az újszegedi töltés oldalán sárfoltok kandikálnak ki alóla. Fél kettő körül bené­pesül a környék: a szürke tó­csákat kerülgetve, kabátgal­létjuk mögé bújva szállingóz­nak a gyárkapu felé a délutáni műszakba igyekvők. A hajda­ni kender- és lenszövő vállalat most a Heavytex Rt. nevet viseli, valójában azonban csak a neve új. Az épületek, a gépek többsége az elmúlt évtizedek emlékét idézi, ebből Pajkó Mihálynénak, Terikének egy negyed századot. Kenderszakállú masinák közt Műszakkezdéskor tömegnyi emberre számítottam, s most, hogy Terikével együtt bakta­tunk az előkészítő csarnokon át, szinte kihaltnak tűnik a gyár. A neonnal megvilágított szövődében géperdő, sűrűjében elveszik az a néhány ember. Száz szövőgép között két műszakban általában 40 szö­vőnő dolgozik, most 15, mel­lettük néhány férfi is. Terike összemosolyog az egyikkel: - A féljem - mondja, és ru­tinos idegenvezetőként magya­ráz tovább. Megtudom: a ne­héz, ipari szövetek mellett, amerikai megrendelésre, ter­mészetes alapanyagú táskának valót állítanak elő: a nyugatiak, a zöldek hatására, keresik a tiszta, fehérített kendert, job­ban, mint a lent. A masinákon szakállt eresztett a kenderpor, apró szemcséi, ha működik is a légnedvesítő és az elszívórend­szer, ott szállnak a levegőben. Az innen nyugdíjba ment idős férfiak között sok a tüdőbeteg, a nők inkább a zajkárosodásra panaszkodnak. A csarnok végén, a legutol­só négy gép Teri kéé, közülük most kettőn dolgozik. Otthono­san sürög-forog néhány négy­zetméternyi birodalmán: le­pakolja tele szatyrát, szerszá­mokat vesz elő, bekapcsolja a gépeket, C-re állítja az órát: - Ez méri a vetések számát, a végén kiadja a napi telje­sítményemet - magyarázza, aztán munkához lát. Köszörü­löm a kiabálástól is rekedt szövőnő „omló álmai W torkom. Terike együttérzőn nézi küszködésemet, azt mond­ja, ő már megszokta. - Van, aki szájkosárral védekezik a por ellen, az ér­zékenyebbek bizony légúti betegséget kapnak. Sziszifuszi munka? Kattan az egyik gép, és le­áll: vetülékszakadás. Terike, alig hogy orvosolja a hibát, le kell hogy állítsa a másikat is: - Elengedtem egy mintatö­rést, az anyag szélét meg le­vágta a gép. Ki kell fejtenem... Nézem, amint rezzenéstelen arccal fejti, fejti a sorokat. Nekem Kőműves Kelemen jut eszembe, meg Sziszüphosz. Megkérdezem, pénzkeresetnek tartja ezt a munkát, vagy annál Fotó: Révész Róbert többnek? Huszonötéves hűség azért nem semmi. - Van ebben a munkában fantázia... • Nem monoton, nem unalmas? - Ha a gép jó, higgye el, él­vezet a szövés. Unatkozni meg nem érünk rá: a figyelmünket ébren tartják az újabb és újabb hibák. Észnél kell lenni, ha lefogy az áru, szemmel kell tartani a szélfonalat, a segéd­szegélyt... • A fáradtság eszerint veszélyes lehet. Pedig volt része ennyi idő alatt éj­szakai műszakban is... - Hogyne. Az nehéz volt. Úgy 3 körül jött ránk a fáradt­ság, félórányi szenvedés után túljutottunk a holtponton. Azt nem bánom, hogy éjjel nem kell dolgoznunk. • Annak idején ezt hogy viselte el a család? - Minthogy mindketten itt dolgoztunk, beosztottuk, mi­kor, ki látja el a két gyereket. Nem volt könnyű, hiszen akkoriban mindketten még tanultunk is. Ez az a pont, ahonnan a beszélgetés más hőfokon foly­tatódott. Terike kinyílt, ragyo­gott és olykor, az emlékek ha­tására elpityeredett. Félrehú­zódtunk egy csöndes zugba, ahol a szövőnő, mintegy va­rázsütésre, diáklánnyá, fiatal­asszonnyá, s családanyává változott. Ezúttal nem a teljesítményt mérő óra, hanem az idő kerekét pörgette vissza... A nagykamrási kislány a 30 kilométerre lévő Battonyára járt gimnáziumba. Másfél évig legyűrte a család az ezzel járó anyagi gondokot, a német nyelv nehézségei azonban dön­töttek. Dolgozó nő -16 évesen - Második félévben azt mondtam édesanyámnak, vár­jon a buszmegállóban. Ha egyes, azonnal indulunk Sze­gedre munkát keresni. Január volt, hó és hideg. A három lány legidőseb­bike, a 16 esztendős Terike bekopogott a kábelgyárba, a textilművekbe, de sehol nem volt munkafölvétel. - Végül itt Újszegeden meg­néztek, elfogadtak, s betanított munkásként szövőnő lettem három műszakban. Akkor az örömtói sírtam, később a hon­vágytól. Munka mellett szak­munkás bizonyítványt szerez­tem, s kezdtem megszokni az önálló életet. Leányszállón laktunk, 20-an egy szobában... Sokat hülyéskedtünk, jó társa­ság volt. Együtt jártunk a gyári rendezvényekre, hétvégén a Tóth vendéglőbe. Ott ismer­kedtem meg a férjemmel, '69­ben össze is esküdtünk. Mind­ketten itt dolgoztunk, hát al­bérletet vettünk ki a közelben. Két évre rá megszületett a fiuk, '73-ban a kislány, egy év múlva Tarjánban szövetkezeti lakást kaptak. - Gyönyörű karácsony volt „Húzogathattam volna a rubrikákat " Előkerül ismét a zsebkendő, amikor Terike arról mesél, miként ült be férjével együtt ismét az iskolapadba. - Elhatároztuk, hogy leérettségizünk. Beiratkoztunk a közeli textilipari szakközép­iskolába. Egy osztályba jár­tunk, egymás mellett ültünk, otthon együtt tanultunk. Én a matekot szeretterli, a férjem a humán tárgyakat. Mire végez­tünk, kedvencem lett az iro­dalom, a történelem. Imádtam a magyar tanárnőmet, emberi­leg is sokat kaptam tőle. Szerettem iskolába járni, né­gyes, ötös tanuló voltam. • Két gyerek és munka mellett nem lehetett köny­nyű. - De boldoggá tett. Hetente egyszer 3-tól 8-ig igazi diákok voltunk. Fölváltva rohanunk haza, ellenőrizni a gyerekeket. Igaz, harmadikig tudott segí­teni a mama. MÉs megérte a fáradságot? - Tanárnőm is ezt kérdezte, amikor összefutottunk a pia­con. Csodálkozott, hogy to­vábbra is szövök. • Nem ajánlottak föl más elfoglaltságot? - Nem járultak hozzá a technikusi minősítéshez. Négy évig gyártásközi ellenőr voltam, húzogathattam volna a rubrikákat mint normás, in­kább visszamentem a géphez. Azok a puha, lágy textíliák... • Nem keresett soha más munkahelyet? - Gondoltam rá, de el soha nem indultam. Valójában min­dig szerettem rajzolni, érdekel­nek a művészetek. Gyerek koromban festettem, vízfesték­kel, temperával, aztán abba­hagytam. Maradtam a texfl mellett. Ahányszor csak gyár­látogatáson jártam, rájöttem, miféle lehetőségek vannak a textilgyártásban. • Szép kelmékről, selyem­ről, szőttesekről és szőnye­gekről soha nem álmodott? - Miután én mindig pénzes­zsákokat, durva ipari anyago­kat, nehéz farmeranyagot szőt­tem, álmomban csak az jött elő, hogy fut tovább a hiba a gépen, de valami akadályoz, hogy leállítsam... A hiba fut tovább... De Te­rike mindent megold az élet­ben. Tudásvágyát olvasással elégíti ki, kézimunkázik, ha finom kelmékre vágyik, kivo­nul a deszki kiskertbe, ha a jó levegőből akar szippantani, vagy végre a csöndet szeretné hallani... Hogy miről álmodozik? Unszolásomra bevallja: textil­ből csodaszép, puha, lágy la­kásdíszeket szeretne kitalálni és elkészíteni. S hogy mire a legbüszkébb? Huszonkét éves válogatott kenus fiára és érettségizett nagylányára. S büszke arra a szövőszék mellett töltött 25 évére, amelyért jutalomként azért várja - és elfogadja - a korkedvezményes nyugdí­jazást. Ez lenne a beteljesedett leányálom? Terikét odakísérem csattogó gépeihez, aztán kimegyek a csöndes Tisza-parti éjszakába. A gyárudvar sötétjéből színes sugarakat küldenek szét a mái földíszített fenyőn billegő gyertyácskák. A csarnokok ablakából kiszűrődik a neonok fénye, tudatva a világgal: oda­benn „ a gépek mogorván szö­vik / szövőnők omló álmait." Chikán Ágnes ••••••••••••••• Már néhány hete karácsonyi hangulatot árasztanak az utcák, fények gyúltak, a kirakatok új díszbe öltöztek, s az emberek az aján­dékok vásárlásával vannak el­foglalva. A fogyasztói társa­dalmak korában sokak számára ez a bőség, ünnepe. Vajon há­nyan vannak? A karácsonyi hangulatba nemrég belépett Antall Józsefi miniszterelnök halálának szo­mor^híre. A kiváló államférfi és keresztény a lelki erősség és a rábízott feladatoknak való teljes odaadottság nagyszerű példáját hagyta a népre. Azért, hogy a Karácsony lelkülete ki tudja nyilvánítani múlhatatlan aktualitását az em­berek lelkében és a családok életében, szükséges, hogy az ünnephez a hit szemével köze­lítsünk, amelynek elsődleges megkülönböztető jele az Isten Fiának megtestesülésébe vetett hit. Jézus az istálló alázatában, egy szegény családban szüle­tett meg, s az esemény első tanúi egyszerű pásztorok vol­tak. Az Egyház azóta szüntele­nül zengi amaz éjszaka dicső­ségét: „Glória in excelsis Deo et in terra pax hominibus bonae voluntatis". A Betlehemben született kisgyermekben Isten mindent átalakító ereje rejtezik és nyil­vánul meg. Jézusban valósul meg az új ember. Az a gyer­mek új szemmel nézi az életet és a világot. Ebben az évben is az emlék és a misztérium hatja át az emberek életét és otthonát. Az emberek otthonára tekintve kérdezzük meg, mi a mai valóság? Elsősorbsn azokra gondol­junk, akiknek nincs otthonuk. Betlehemben azon az éjszakán „nem kaptak helyet a szál­láson" (Lk 2,7). Nagyon sok hajléktalan van a fejlett or­szágokban is. Hányan veszí­tették el otthonukat a háború miatt! Számos menekült a mi országunkban telepedett meg. Azután gondoljunk családjaink otthonára Hogyan találja Karácsony a magyar családokat? Közülük sok felbomlott, másokat a pénzszűke vagy a mun­kanélküliség aggaszt. Bárcsak a Karácsony lelkülete egy­séget, melegséget, nyitottságot és bizalmat ajándékozna a csa­ládoknak! Az „Európai Közös Ház". A Szentatya többször beszélt róla és rámutatott keresztény gyöke­reire. Néhány évvel ezelőtt egy karácsonyi beszédében megál­lapította: „Európának olyan jházzá' kell válnia, amelyben minden nép sajátossága elis­merést kap és fejlődéséhez, terveinek megvalósításához támogatásban részesül." Majd hozzátette, hogy egy meghitt családi otthonhoz hasonlóan A Karácsony lelkülete írta: Angelo Acerbi, apostoli nuncius, a Szentszék magyarországi képviselője nem szabad félnie egyiknek a másiktól, hanem örülni kell az együttélésnek. Kontinensünkön szokásban van az elnevezés „az öreg Fotó: Schmidt Andrea Európa". Ebben az átmeneti időszakban Európában a régi és új együtt van jelen. A Ka­rácsony lelkülete segítsen le­dönteni az elválasztó falakat, a mesterséges megkülönböz­tetéseket, hogy helyet adjon az alapvető közös célnak. Ezekben a napokban az em­berek jót, elsősorban békét és örömet kívánnak egymásnak. Hiteles tartalmat kell adnunk ezeknek a szavaknak. A béke az önmagunkkal és másokkal fennálló összhang. Béke van ott, ahol egy nemzetiség jogait tiszteletben tartják és harmó­niában él a többiekkel, ahol a fanatizmus és a gyűlölet nem tölti el a népeket. Milyen meg­döbbentő példát látunk a volt Jugoszláviában, és sajnos több országban is elszaporodtak az idegengyűlöletből táplálkozó erőszakcselekmények. S az egyes emberek életében meny­nyi viszály, félelem és önzés van jelen. A közénk jött Jézus megvetette annak az alapját, hogy le tudjuk győzni félel­meinket és minden határon felülemelkedő szolidaritással forduljunk egymás felé. Az öröm a karácsonyi ünnepek jellemző vonása, ezt ösztönösen legjobban a gyermekek érzik. Az öröm a bensőből fakad, de nem marad meg önmagába zárva. Vajon nem ezt fejezik-e ki azok az ajándékok, amelyeket ilyenkor egymásnak adni szoktunk? Olyan ez mintha kimondanánk, mennyire örülünk a másiknak és mintha megéreznénk, hogy mi is számítunk valamit em­bertársunknak. A magány le­győzésének valódi lehetősége az a karácsonyi tapasztalat, hogy Isten maga a szeretet, hogy Ő szeret minket és értünk emberré lett. A Karácsony megnyitja a jövő felé vezető utat is és ma­gán hordozza a remény jeleit, mert benne van a szabadílás ígérete. Tapasztalatunk szerint a társadalom komoly erőfeszí­téseket tesz, hogy az őt szoron­gató bajoktól megszabaduljon. A születés pedig az új, a jobb reményét hozza el. Az új mindig törékeny és számos ellensége van: a közöny, az önzés és a bizalmatlanság. Előre kell nézni, túl az aggasz­tó helyzeteken. Magyarország közelmúltjának történelmében voltak sötét évek. Az ország most az újjáéledés nehéz idő­szakát éli, de jó irányba halad Nagyon fontos, hogy a jelen lehetőségeit bizakodva hasz­nálja ki a nép. mindenki tehet­sége szerint tegye a dolgát, jobban odafigyeljen a másikra, főleg a legszegényebbekre. Mondjunk tehát egymásnak valóban keresztény jókívánsá­gokat. Érezzük magunkat jó­akaratú embereknek, akik által ismét elhangzik a Karácsony üzenete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom