Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-21 / 297. szám

6 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁQ KEDD, 1993. DEC. 21. Idén kevesebb a hal, de azérl jul karácsonyra Csongrád megyében az idei „haltermés" várhatóan 10-15 százalékkal kevesebb lesz a múlt évinél, s alig haladja meg a háromezer tonnát. A gaz­daságok területenként eltérő eredménnyel zárják az eszten­dőt. Míg Szegeden és Csany­teleken nagyobb a visszaesés, addig például Szentesen és Tömörkényen a tavalyihoz hasonló eredményre számít­hatnak a haltenyésztők. Gyen­ge közepes évet zárhat a fe­hértói halastó gazdája, a Sze­gedi Mezőgazdasági Kft. Sztanó János igazgató elmond­ta: annak ellenére, hogy az idei hozam mindössze 1400 tonna, rendelkeznek kellő árualappal az ünnepekre, s minden igényt ki tudnak elégíteni. A kft. egyébként privatizálás alatt áll, s a dolgozók reménnyel pá­lyázhatnak megvételére. Vár­hatóan a jövő év első negyed­évének végére fejeződik be a privatizáció, s azt követően dől el, milyen fejlesztésekre iesz lehetőség. A Tiszai Halászati Szövetkezetben kedvezőtle­nebbül alakul a haltermelés az idén, mint tavaly, a hozam" 15-20 százalékkal lesz keve­sebb. Cirok Istvánné gazdasági elnökhelyettes tájékoztatása szerint ahhoz, hagy a piaci partnereket megtartsák, kény­telenek halat vásárolni más gazdaságoktól, s nemcsak Csongrád megyéből. Ezen haszon nincs, mert drága a fuvarköltség, de a korábbi igényeket csak így tudják ki­elégíteni. A szövetkezet egyéb­ként a feldolgozás terén sze­retne jövőre előbbre lépni. Tippel adott, lesben állt, szervezel! Nevelőszüleit rabolta ki a 8. sz. körözött Kumbor Tibor főhadnagy­gyal, kiemelt főnyomozóval a Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányságon már talál­koztunk az 1. sz. körözött, Simca Sorin „életútját" vázol­ván. Most Kocsis Lajosról van szó: - Tóth Bélaként anyaköny­vezték születésekor Kocsis Lajost. Nevelőszülőknél nőtt fel. Számtalanszor szembe­került törvényeinkkel, így csak legutóbbi „sorozatát" vázoljuk. • Pontosítsuk az adatait! - Kocsis Lajos Szegeden született 1965. október 26-án, an.: Markovics Aranka. Sán­dorfalván a Sövényházi u. 123. sz. alatt volt a bejelentett lak­helye, de a Szondy u. 9. sz. alatt is lakóként szerepel. Rab­lás miatt körözzük. A bör­tönből szabadságra engedték, s két barátjával kiraboltatta nevelőszüleit. A szatymazi bűntársakat elfogtuk, neki November 27-i számunk­ban közöltük a Csongrád me­gyében és országosan körözött személyek tízes listáját. Az összeállító Kovács Sándor hadnagy jelezte: szubjektív sorrendről van szó, s válogatá­sa során négy év bűncselek­ményeit vette figyelembe. A rablók, csalók és tolvajok so­rában a 8-as számot Kocsis Lajos viseli. Vajon miért? azonban nyoma veszett. A sándorfalvi esetnél Kocsis Lajos lesben állt, míg a két szatymazi behatolt a magán­házba, s az idős, ágyban alvó sértett fejére pámát szorítottak, miközben késsel fenyegették. A lakásból kb. 100 ezer forint értékben készpénzt és arany tárgyakat tulajdonítottak el. Személyesen azért nem vett részt a „műveletben", mivel félő volt, hogy felismerik. Ebből az esetből is látható, hogy nem intellektuális beál­lítottságú bűnöző - agresszív is, könnyen eljár a keze. 0 Merre járhat az orszá­gban? - Rendőrségi jelzések szerint legutóbb Sopron kör­nyékén fordult meg, ahol egyik rabtársa szüleinél tartózkodott. Megjegyzem, hogy a környé­ken a betörések és a rablások száma abban az időszakban megszaporodott... Tudomá­sunk van arról is, hogy Szeged és Szatymaz mellett járt még Cegléden és Kecskeméten is. Cegléd környékén például egykori bűntársa húgával élt együtt; ugyanott él nővére is ­e fölsorolásból látható, hogy Kocsis Lajos előszeretettel keresi fel a hozzá „méltó" em­bereket. • Összefoglalva... - Kocsis Lajos többszörösen büntetett előéletű, durva férfi. Nincs .kizárva, hogy fegyverrel jár. Ahol megjelenik (elősze­retettel keresi bűntársait és azok rokonságát), feltűnik erőszakos magatartásával és maga köré szervezi a hozzá hasonló életvitelű embereket. Aki bármilyen információval szolgálhat jelenlegi tartózko­dási helyéről vagy tetteiről, a Csongrád Megyei Rendőr­főkapitányság 62/477-577-es telefonszámán elérhet bennün­ket. De az ország bármelyik rendőrállomása kész az adatok továbbítására. Pataki Sándor Mia Farrow vigasztalódik Mia Farrow írországi film­forgatásba ölte bánatát a Woody Allennel való szakítás és a vi­haros gyermekelhelyezési per közben és után, és móst már jobban van. Olyannyira, hogy új partnert is talált, Brendan Kennelly, a dublini Trinity College (Szentháromság Egye­tem) angol irodalom profesz­szora személyében. Brendan Kennelly kövérkés, mulatós, italos kedvű ember, és szoknyavadász hírében is áll, de a női függetlenségre büszke Mia Farrow-t megra­gadta, hogy a professzor, férfi létére, jeles feminista. TEGLAVASAR Beruházás miatt - átmenetileg ­szüneteltetjük a téglagyártást. Ezért - mennyiségtől függően ­engedményes vásárt rendezünk december 31-éig. Szeged, Bajai út 2-4. Tel: 62 / 310-860 62/310-450 Minden játék és egyéb ajándékozási cikk engedménnyel! A Vidia Rt. központjának pincehelyiségében Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12. kedd-szerda-csütörtök 8-16-ig Kínálatunkból: • Matchbox autók 100 Ft-tól • Legók 312 Ft-tól • Barbi-ruha 640 Ft-tól • Barbi baba 440 Ft-tól • Játszótér babával 552 Ft-tól • Quarzjáték 360 Ft-tól • He-man figura 440 Ft-tól • Vödrös játék 240 Ft-tól • Rádió-távir. autó 1100 Ft-tól • Gyerm. télidzseki 1500 Ft-tól • Selyemdzseki teenagereknek 2250 Ft-tól • Fehér póló 84 Ft • Fehérnemű-garnitúra, 3 részes 216 Ft • S méretű pamut melltartó 114 FT • Görkorcsolya 780 Ft. woRm Piv/twwne&L rou>! w EÜSTÖW 5 ís10 Ft/szái Ezüst és csont éíszerci MC/ŐFÁPMOtV/ /Cnoci,oatl S 'Dfteer IdátolFF/aÁMRON/ FirE őztöf ÍoJUkcsoÍ3980Ft /CFWÚ/C, tcmöm, míA/jFPÁtí D/SFFÁPqm mOFFZBAm­FFFFMWF/C. Fzef-Ktft'afiró <yá«déli/ •QCAOÖCS Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi Cég Megbízhatóság - minőség H-6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert (volt Gyapjas Pál) u. 31. Postacím: H-6701 Szeged, PL: 635. Telefon: M 62/430-511 Telefon (fax): 62/431-511 BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN MEGRENDELŐNKNEK! Nyitva tartás: munkanapokon 8-16 óráig. SZEGEDI GYERMEK­KARÁCSONY! Egész napos program a Sportcsarnokban kicsinyeknek! Boldog nap lesz december 22-e. Talán több ezer gyer­mek is összegyűlik azon a csodálatos programon, amelyet a lelkes szemezők összeállítottak karácsonyi meglepetésként. Lesz a műsorban Halász Judit, Sta­féta és Los Andinos együttes, majorettek, vetél­kedők, kamaszkaszinó, de a gyerekek itt elkészít­hetik a karácsonyfájukra megálmodott díszeiket, amelyhez szakavatott segítséget is kapnak. A sorozatos gyermekfilmek csak tarkítják ezt a szép napot. így hát, kedves anyukák, apukák, mást sem kell tenni­ük, mint 22-én, szerdán délelőtt fél lOJeor elvinni gyermekeiket az újszegedi Sportcsarnokba, és azok ott boldogan fogják tölteni az időt. Addig talán egy kis idő jut a bevásárlásra, vagy éppen a takarításra. Főszponzor: DELMAGYARORSZAG Könyv- és Lapkiadó Kft. További szponzorok: Városi Sport­igazgatóság, Dobó Csemege, Képesbolt., Audió Trade Kft., Szeged Nagyáruház, Barkács és Faárubolt Hmv.-hely, Selló Üzletház, Censor Kft., Barát Papír, Lila ABC, Prlnt-Ker Kft., Delta Ker. Vállalat, Rosso élelmiszerbolt, Délker-Tisza Kft., Maros Áruház, Szilágyi Gézáné díszgyertyakészítő, Bedö Albert F:rdógazdasági Szakmunkásképző Iskola, ILS Nyelviskola. Nehéz szülés a küldemény érkezésekor avagy a postás mindig jókor jön Egy Chamaliéres-ben szoká­sos körútját végző postás kény­telen volt szülésszé „átved­leni", hogy segítsen egy fiatal­asszonynak, aki már nem tu­dott idejében a klinikára be­menni. A 37 éves Jean-Pierre Tou­lonze épp egy ajánlott levelet vitt ki csütörtökön a város egyik lakóházába, amikor se­gélykérő hívásokat hallott az első emeletről: „Segítsen vala­kijön a gyerek!" Joélle Lyonnet, a 32 éves fiatalasszony már érezte: kö­zeleg a szülés, és férjét várta, hogy beszállítsa a kórházba. Ő nyitotta ki az ajtót, hogy segít­séget kérjen. „Amikor megér­keztem, letettem a táskám, és láttam, hogy a gyerek nyakára rá van tekeredve a köldökzsi­nór. Majdnem megfulladt" ­meséli Jean-Pierre Toulonze. „Összeszedtem minden bátor­ságomat, és eldöntöttem: elfor­dítom a gyerek fejét, hogy léle­gezhessen". Mivel a gyerek mozdulatlan maradt, a postás ­akit saját bevallása szerint na­gyon érdekelnek az orvosi mű­sorok - visszagondolt fia ki­lenc hónappal azelőtti szüle­tésére. „Lábánál fogva lelógattam, és rácsaptam a fenekére. Aztán elkezdett köhécselni és sírni." Amikor a tűzoltók és a mentők megérkeztek, a szülés már befejeződött. Eva 3 és fél kiló­val 11 óra 15 perckor sírt fel először szülei lakásában. Az anyát és a kicsit, akik jól vannak? beszállították egy Clermond-Ferrand-i kórházba. „Egész biztosan megmen­tette a gyermekem életét" ­nyilatkozta Joélle, aki semmire nem emlékezett. A postás utána folytatta kör­útját. Később meghatódva ke­reste fel az anyát és az újszü­löttet. Vásárolja a korszerűbbet! Kétrétegű, agrofóliák: I. osztály, 18 havi garancia, legelőnyösebben )a forgalmazótól! Gazdabolt, Szőreg, Hősök tere 10. T.: 405-428 "Kertészből! Balástya, Felszabadulás u. 6. T.: 378-388 Tájékoztató árainkból: 8,5-ös fénystabil: 8640 Ft 12-es fénystabil: 11 990 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom