Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-18 / 295. szám

10 JAMBUS SZOMBAT, 1993. DEC. 18. Pópity Richárd könnyítő hát itt az ősz sírtam a fák alatt feküdtünk még forró napok ölén ügy tartottad fölém a napot mint egy isten úgy vigyáztál engem két fuldokló kezedben felszáradt az arcom és eljöttem veled túloldalon otthon sárga és vörös fák most a lomb felett füst leng s lilák a felhők valahol nagyon távol ott csöpöghettünk át abból a világból idáig húztál el álomlepte utadon itt nincs igazán semmi más nincs világ csak te vagy téged nézlek simítom foszló ruhád de az élet szemeidből kilép a hosszúranyúlt fények között elfáradtál mit kezdjek fgy veled felettünk lehullt levelek tétován éltünk is talán én nem is sejtem ki vagyok tudom testedben ázva égtem de félek lehűlök most lassan és papírfehéren és ugyanott fekszünk ha majd elolvad a hó Bakos András Este a homokon Virágom, virágom, énekli, a szöveg a tenyerére van írva, a hangja langyos, előreálló fogainak ívét látjuk, alatta a sötét szájbelsőt, a hatásőrületes. A férfi, a sztár nem magyar és nem is szokott magyarul énekelni. Állok a hatalmas klubsátor tévéje előtt, a hó átolvad a ruhán, hűti forró, hidegfői egykor megpirosodott, most izzó bőröm. Összetett érzés, gondolom, gondolatban nevetek, mert ez egy katonai sátor, a katonai sátorban pihenő pedig nevetni szokott, aki katona, az sokat nevet, nevet a sátor előtt is, jóval messzebb a sátortól is nevet, csákányozza a fagyott földet, hetven szer hetven szer negyven szer negyven szer tíz, na mi ez, ez az aknaágy hivatalos mérete, homokban azonban mindez másképp van, az élek, nevetek, az ágy, a gödör élei a homokban nem alakíthatók ki olyan pontosan, mint a földben, igen, viszont a homokba ásott akna kisebb nyomásra is robban, mint a földbe ásott, most pedig, hogy a gyepes homok megfagyott, az élek itt is kialakíthatók. A havat lesöpörtük, az aknák helye nem látszott, nem volt szabad csákányozni, mint mikor leraktuk őket, ásóval lehetett csak kaparászni a fagyott homokot, aztán, hogy megtaláltuk az aknákat, söprűvel, kemény szálú ecsettel, leecseteltük a földet, a homokot, körbeecseteltük az aknát, azért, hogy alá tudjunk nézni, nincs-e véletlenül odakötve valamihez, mi ugyan, mikor elástuk, nem kötöttük oda semmihez, de hát nem tudhatunk mi igazából semmit, félig-meddig játék ez az egész ecsetelgetés. Ezeket gondolom, míg a sátor tévéje előtt állok, és bosszankodni kezdek, miért nem jutott eszembe eddig az, aki azt mondta, hogy Frédikém, kimégy, és azt fogod énekelni, amit a tenyeredre írtam. Pedig logikus. Sokkal izgalmasabb egy ilyen emberre gondolni, magyar-e, vagy nem, bár valószínűleg férfi. De látom már, fölösleges ez az ember, hiszen Frédi meghalt; megölték a buzivírusok, mondja majd egy év múlva apám; a klubsátor oldalsó ponyvája meglebben, befúj a szél, és megfájdul a térdem, életemben először, ismeretlen fájdalom, de gyorsan, és később már nem lesz ismeretlen, és most, amikor a virágomra gondolok, mert a húgom emlegeti, már ismerős a fájdalom, érzékeny a huzatra a térdem, a porcogóm. Ez pedig azért van, mert a klubsátorból egyenest a mezőre mentünk, ecsetelni, szakadó hóban, aztán őrségbe mentem, a fatorony rései között figyeltem az emésztőgödröt, a tévét már senki sem nézte, a sátorban nem volt senki, aludni mentek, néztem az emésztőgödröt, mert minden éjszaka megjelent egy hatalmas, fekete kutya, és morogva körbeszaglászta a fakabátot, megmarkoltam a husángot, mikor megérkezett a kutya, hang nélkül futott a faleveleken, odafutott a fakabáthoz, megszagolta a bakancsom, fehér volt a szája széle, a térdem pedig fájni kezdett, de ekkor nem jutott eszembe, hogy ez ugyanaz a fájdalom, mint amit néhány órával előbb éreztem. A botot markoltam, de nem tudtam elővenni, mert mögöttem volt, a lábam pedig megdermedt a hidegben, szűk volt a fakabát, a kutya pedig otthagyott, lemászott a gödörbe, kutatni kezdett a hulladékok között, hallottam a csontok pattogását. A JAMBUS IRODALMI PÁLYÁZAT FŐSZPONZORA, A TOLKIEN KÖNYVESHÁZ HETI AJANLATA Szeretni tehozzád szegődtem (200 magyar szerelmesvers) Toni Morrison: Dzsessz (Nobel-díj, 1993) A XX. század művészete (A művészet története sorozat) Várom vásárlóimat, a régi Bruckner mellett, a TOLKIEN KÖNYVESHÁZBAN, hétköznap reggel 9-től este 7-ig, míg szombaton 9-től 13 óráig. Tisza L. krt. 39. NÉMETH GYŐZŐ cégtulajdonos JNr: & A Föld Í krónikája Kiss Attila metszete A Jambus Irodalmi Pályázaton vers kategóriában 2. helyzést ért el Pópity Richárd Könnyítő cfmü verse. Próza kategóriában 2. lett Bakos András Este a homokon clmü írása. A

költő az utolsó mondatban aztán egyértelművé teszi mondandóját: „Sétáljon le a papírról." Nem külföldi, aki ezt állította, nem egyszerűsített a főnévi igenévvel, és nincs fogalomzavarban, amikor azt állítja, hogy le lehet sétálni a papírlapról. Kukorelly Endre így gondolta komolyan az utolsó két mondatot a Mintha már túl sokáig állna című versében. Az általánosan és gyakran többértelműen fogalmazott mondatokat költőnknél gyakran határozott kijelentés követi, akár e vers harmadik szakaszának kezdetén: „Ha kiválasztom: kiválasztani, hogy kiválaszthatok-e, ennyi sok tétovázás után." Kukorelly, az egyik legidősebb fiatal magyar költő (kései indulásának köszönhetően) már nem csupán egy elemzést ér meg, hanem kettőt is a kritikaírók számára, a Nappali Ház harmadik száma ugyanis két tanulmányt is közöl az említett vers mellett Kukorellyről. E gesztust abból az alkalomból tették a szerkesztők, hogy megjelent a költő legújabb kötete Egy gyógynövénykert címmel, mely a szerző által válogatott és némileg átdolgozott szövegekből áll. Rendszerező egyéniség lévén a szerző, megkönínyítette olvasói dolgát, s elénk tárta azt a versanyagot, melyet fontosnak tart eddigi munkásságából. E szerkesztői munka választ ad jó néhány kérdésre, melyeket a Kukorelly életmű Szincsok György Sétálni le, erről a papírlapról vetett fel. Margócsy István tanulmánya - mely a (Ki mondja azt, hogy...?) címet viseli - ezeket a válaszokat igyekszik összegyűjteni. Arra hívja fel többek között az olvasó figyelmét, az a kérdés már rég nem elsődleges a költészetben, hogy mi a költemény tárgya. Kukorelly költészete az egyik legékesebb bizonyíték arra, hogy a vers szerzőjének dilemmái kerültek előtérbe, melyek lényegük szerint arról szólnak, miként vehet bátorságot egy költőnek nevezett egyén arra, hogy önmagáról, vagy bármilyen tárgyról kijelentéseket tegyen. A költészetet már jó ideje inkább kérdések feltevése, mintsem határozott kijelentések megtétele jellemzi, ezért nem kell csodálkoznunk azon, amikor Kukorelly együtt használja az általánosító és pontosító mondatokat. Kukorelly e módszer segítségével általában elkerüli a költői én megszólalását, többször homályossá teszi, hogy ki beszél a versben. Nyelvi bizonytalanságra törekszik, melyet a köznapi, beszélt nyelv használatával ér el. Megjegyzések, kijelentések halmozódnak egymásra, ám az elhangzás körülményei, a szituáció homályban marad, ezért nem lehet pontosan tudni, kire vagy mire vonatkoznak a mondatok, az pedig végképp eldöntetlen marad, ki szólaltatja meg ezeket. Margócsy kimutatja, a mindennapi beszéd pongyolasága költői eszközzé válik Kukorelly írásaiban, s így sikerül titkos tartalmakat is a verssorokba csempésznie. Arra már Márton László tanulmánya hívja fel a figyelmet, hogy ezek a misztikus kijelentések csak akkor töltődtek fel tartalommal, amikor a cenzúra elől kellett elrejteni néhány „politikai patront". Az a közeg, melyben néhány éve éltünk, valósággal kikényszerítette az alkotóktól, hogy titkos kódokban beszéljenek, ám most, amikor megváltoztak a körülmények, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ezek a „petárdák" nem robbannak. Kukorelly pátoszromboló versekkel hívta fel a figyelmet magára egykor, amit versel mesterséges töredezettségével ért el. Márton László - aki az elemzés mellett nagyobb teret szentel a kritikai megjegyzéseknek, mint Margócsy - néhány illusztráló versidézet segítségével kimutatja, e redukált verssorok mögött igenis pátosz húzódik meg, melynek felszínre törését nem akadályozhatja meg az sem, hogy a költő eredeti szándéka szerint az elhasznált költői eljárások egyeduralmától szeretett volna megszabadulni. A paródia és önirónia néha csak azért szükséges velejárója a költeménynek, hogy ne a költő, hanem témája váljon a nevetség tárgyává. Verseit olyan anyagokból „gyúrja", melyek az utolsó pillanatban könnyen pihekönnyűvé varázsolják a súlyos témákat is. Ezeket az adalékokat Márton László készségesen felsorolja: tréfa, dac, fanyalgás, siránkozás, büszkeség és hedonizmus. Kukorelly sajátos elegyet képes ezekből az elemekből készíteni, főként, ha belső alkotói energiáit is gazdagítani képes. Az Egy gyógynövény-kert című kötet bizonyára lezár egy korszakot Kukorelly Endre költészetében. A saját maga által válogatott kötet szimbolikus tett. Kukorelly nemcsak költői pályáját, hanem saját életét is értékelte ezzel, hiszen számára az írás a lét legtermészetesebb tartozéka. A régebben ücsörgő, szemlélődő költő most mindenesetre szimbolikusan lesétált egy papírlapról, ami egyénisége ismeretében nem jelenthet mást, mint egy új, tiszta papírlap keresését. Csopakin mint pocakos, mókás tajték csapott át a küszöbérték. Agyában a velő háromszázhatvan fokos fordulatot produkált, nemcsak síkban, de térben is. Ezt követően (érzése szerint) gordiuszi csomó alakzatot vett fel, esetleg nagymama-pamutgombolyagafélét, és átmenet nélkül gyufaszálforgács gyanánt hullt le apró halomba koponyájának aljára, szárazon és tartalmatlanul. Valójában ekkor bukott át türelme azon a bizonyos küszöbön. Úgyhogy gyorBányász J. István Küszöbérték san megivott három üveg sört, habozás nélkül, de egyszerre. Talán szokatlan látványt nyújtott, ahogy hátravetett fejjel, liftező ádámcsutkával, a szájában a három üveg nyakával, lehunyt szemmel szortyogta és szlopálta az őszszínű és buborékos nedűt. Azután kiállt az erkélyre, s a korláton bujálkodó muskátli hámló festékű ládájából különböző méretű földdarabkákkal kezdte el hajigálni a játszótéren örülő kölköket. De akadt ennél fontosabb dolga is. Kivitte a konyhába a franciaágyat (élére állítva), belapátolta a szobába a már nem beépített konyhaszekrényt, s kitette az erkélyre a mosógépet. A centrifuga a vitrinben találhatott magára. Az előszobából nekifutva rávetette magát a távkapcsolóra, bepötyögte a gyerek matektanárának telefonszámát, s miközben a kettesen Alexander ef. kétszáztizennyolcadjára váltott lábés fejtartást, üvöltve kinyilvánította, hogy a sokat emlegetetett de tisztelt pedagógus jobban tenné, ha napszámban nagy gödröket ásna, minthogy olyan leckéket adjon fel a fiának, amivel ő nem tud mit kezdeni! Bányász J. István