Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-17 / 294. szám
PÉNTEK, 1993. DEC. 17. SPORT 9 Elhunyt Gilicz István Életének 60. évében, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Gilicz István, a Hódmezővásárhelyi Dózsa, a SZEAC és a Bp. Honvéd egykori háromszoros válogatott labdarúgója. Az istenádotta tehetségű balösszekötő Puskás Ferenc 10-es számú mezét örökölte, ugyanis Aranycsapatunk széthullása után 1957. júniusában a norvégok elleni világbajnoki selejtezőn ő viselte a legendás trikót. Cselgáncs Minik" a tatamin »» Igazán sűrű napokat tudhatnak maguk mögött a Tisza Budo SE gyermek cselgáncsosai, hiszen legjobbjaik Jakabszálláson, Debrecenben és hazai környezetben is bizonyíthatták felkészültségüket. Jakabszállás, „A-B-C" kategóriás verseny. 29 kg: 1. Dezső Miklós, 2. Balog Tibor, 3. Kelemen Balázs. 32 kg: 1. Füleki Gábor. ... 3. Hajnal Efraim. 4. Osztroluczki Csaba. 34 kg: 1. Csomor Benny. 45 kg: ... 2. Papp Attila. 49 kg: 1. Kővágó Gergő, ... 3. Balog László. 51 kg: 1. Rudisch Tibor (a legtechnikásabb versenyzőnek járó különdíjat is ő kapta), 2. Szemerédi Tamás, 3. Nagy Péter. 55 kg: 1. Máté László, ... 4. Farkas Ádám. 5. Kovács Norbert. 59 kg: ... 3. Piti Sándor, 4. Boros István. +59 kg: 1. Kiss Gábor, 2. Kiss Péter. Debrecen, „B" korcsoportú országos bajnokság. 30 kg: ... 3. Füleki Gábor. 32 kg: ... 5. Hajnal Efraim. 45 kg: ... 3. Szabó Péter. 53 kg: ... 3. Piti Sándor. Szeged, Mikulás Kupa. 18 kg: ... 4. Vőneki Ádám. 20 kg: ... 5. Mihálkovics János. 24 kg: ... 5. Gyuris Dániel. 26 kg: ... 3. Izsák Adrián. ... 5. Pesti Palóc Ádám. 27 kg: ... 4. Szabó Gábor. 28 kg: ... 2. Petrovity Ákos. 32 kg: ... 3. Kálmán Kurszán. 34 kg: 1. Tóth Gyula, ... 3. Árvái Roland. 4. Nagy Mihály János. 38 kg: 1. Gyuris Vince, ... 3. Farkas Richárd, ... 5. Sánta Vince. 40 kg: ... 2. Németh Tamás, ... 4. Szűcs Péter Zoltán. Diákkosárlabda A Hód-Trans Kupáért Ismét vásárhelyi forduló volt a Hód-Trans Fuvarozó és Karbantartó Kft. által szponzorált Kelet-magyarországi Kadett Kosárlabda Kupában. A két Csongrád megyei csapat mind a négy mérkőzését megnyerte. A Vásárhelyi KK veretlenül. nyolc győzelemmel vezet a bajnokságban, de egyre eredményesebben játszik Wirth István csapata, a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium is. A legutolsó forduló eredményei: Vásárhelyi KK-Karcag 77-73 (37-35) Küzdelmes, jó mérkőzésen győzött a jobban védekező vásárhelyi csapat. Legjobb dobók: MOLNÁR M. (35), GAZDAG (10), VÖRÖS (10). Szeged, Radnóti gimn.-Mezőtóri SI 61-36 (27-29) A második félidőben lelépték ellenfelüket a gimnazisták, helyenként egészen jó játékkal. Legjobb dobók: PAPP (13), SÁNTHA (12), ZSÍROS (8), BAKAJSZA (8). Vásárhelyi KK-Mezó'tóri SI 79-32(36-13) Erre mondják, hogy nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A vásárhelyiek tetszés szerint érték el pontjaikat. Legjobb dobók: MÉRAI (20), SZABÓ (15), FÁTYOL (12). Szeged, Radnóti gimn.-Karcag 65-49(44-20) A szegediek ellenállhatatlanul kezdtek a kissé későn ébredő karcagiak ellen, és biztos győzelmet arattak kimagaslójátékukkal. Legjobb dobók: RUZSÁL1 (19), SZTANÓ (17), ZSÍROS (12), SÁNTHA (10). • A vasárnapi budapesti veresége után a hátralévő három mérkőzésen győznie kellett volna az SZTE női kosárlabdacsapatának ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb nyolc közé a rájátszásban. Tegnap az egyik legnagyobb riválist, a Soproni Postást fogadták, akiket Sopronban már sikerült legyőzni. Nagy rohanással és kevés ponttal indult a mérkőzés. Egyszerű helyzetekből sem tudtak kosárba találni a csapatok, s (gy történhetett, hogy a 7. percben még csak 7-6 volt az eredmény. Innentől felváltva vezettek a csapatok, majd Bellovai pályára lépése után 6 ponttal elhúzott a Sopron. A 14. percben Bellovai ellen technikai hibát ítéltek a játékvezetők, és az ebből kapott büntetőkkel 23-22-re vezetett a Szeged. Ezután gyorsan fordított a Postás s már 8 pont is volt a különbség a két csapat között. A lefújás előtt a hazaiakat sújtó játékvezetői ítéletek ellen háborgott a közönség. A szünet utáni kétperces kosárcsendet a soproniak törték meg, de ekkor még nem tudtak jelentősebb előnyre szert tenni. A hazaiak gólképtelenségének egyik oka, hogy a fáradtnak tűnő Radnóty csak a 24. percben dobta első kosarát. Ám miután ő is megkezdte a pontgyártást, a 29. percre egy pontra zárkóztak fel a hazaiak (46-47). De a vezétést nem sikerült átvenni, sőt újra elhúzott a Sopron. Szétesően játszott a Szeged s erre jól ráérezve, bátran kísérleteztek a vendégek s a dobásaikból rendre kosár született. A 35. percre Kosárlabda NBI. Már felesleges minden számolgatás,,. Misik Mónika (erősen takarva) kosárra törését megakadályozzák a jól védekező sötét mezes soproni lányok. (Fotó: Gyenes Kálmán) 15, a 39-re pedig már 20 ponttal vezetett a vendégcsapat s végül simán győzött. A szegedi lányok fáradtnak, dekoncentráltnak tűntek és rettentő nagy hibaszázalékkal játszottak. Szeged TE-Soproni Postás 64-79(33-39) HORGÁSZHÍREK A Szegedi Hermán Ottó HE a téli szünetben foglalkozást tart a horgászat iránt érdeklődő iskolásoknak az irodájában december 21-én (kedd) délután 3 és 5 óra között. A fiatalok hallhatnak a horgászattal kapcsolatos tudnivalókról, barkácsolhatnak és videofilmeket nézhetnek. • A fogási naplókat (felnőtteknek, ifjúságiaknak és gyermekeknek egyaránt) 1994. január 5-ig kell leadni, ám aki az idén már nem óhajt horgászni, korábban is leadhatja eredménylistáját. (A napló postán is elküldhető, illetve az iroda levelesládájába bármikor bedobható.) Az egyesület irodája december 24. és január 3. között zárva lesz. • Horgászismereti vizsgára az irodában (Szeged, Szentháromság u. 63. sz.) jelentkeztnek az érdeklődők, felkészülni „Amit a horgászoknak tudni kell" című kiadványból lehet. Dél Sportja Kupa A Délmagyarország Kft. és Sportcsarnokban szombaton 9 a városi sportigazgatóság 11 éves gyerekeknek kispályás labdarúgótornát szervez, melyen hat csapat (MTK, Mórahalom. Tisza Volán SC, Kecskemét és a Dél Sportja-Makkosházi Focisuli „A és B" gárdája) küzd a Dél Sportja Kupáért. A torna különdíjait Szélpál László, dr. Kalocsay Géza, Gerecz Péter (Finis Sportáruház) és a Szeged SC egykori kapusa. Nagy Zsolt ajánlották fel. Az újszegedi órakor kezdődő eseményen a következő összecsapásokat láthatják az érdeklődök: 9.00: Tisza Volán-Makkosháza „A". 9.50: Makkosháza „B"-Kecskemét. 10.40: Mórahalom-Tisza Volán. 11.30: MTK-Kecskemét. 12.20: Mórahalom-Makkosháza „A". 13.10: MTK-Makkosháza „B". 14.00: 5-6. helyért. 14.50: 3-4. helyért. 15.40: döntő. Utánpótláskupa-küzdelmek Szegeden Az Országos Serdülő Kupa selejtezőinek ad otthont a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Topolya sori csarnoka a hét végén. Az 1979. szeptember 1-je után született (tehát 7-8. osztályos) lányok mérkőzéssorozatán a rendező Szegedi TE mellett a BSE, az Extrádé SC és a Sportcsarnok DSE Mezőberény csapatai vesznek részt. A négy gárdából a két legjobb jut a középdöntőbe. Hoffmann Erzsébetet, a szegedi lányok edzőjét arra kértük, pár szóval mutassa be az együttest. - Augusztus közepe óta készülünk együtt. Ekkor Szarvason vettünk részt egyhetes edzőtáborban, s ott alakult ki a csapat gerince. Azóta jó néhány edzőmérkőzést játszottunk, és több tornán szerepeltünk. Hetente négy alkalommal edzünk az SZTE Etelka sori csarnokában. Selejtezőbeli ellenfeleinkkel még nem játszottunk, így biztosat nem tudok mondani. Ám reálisan a második helyre pályázhatunk. Szeretnénk megelőzni a mezőberényieket és az Extrádé SC-t. A BSE utánpótlásvonalon valószínűleg előrébb tart, mint mi. Mindenesetre sok függ attól, milyen formában lesznek a lányok. A kosárlabdatorna programja: December 18., 16.15: Megnyitó. 16.30: Szeged TEExtrade SC. 18.00: BSESportcsarnok DSE Mezőberény". December 19., 9.00: Szeged TE-Mezőberény. 10.30: BSE-Extrade SC. 13.30: Mezőberény-Extrade SC. 15.00: Szeged TE-BSE. 16.45: Eredményhirdetés, díjkiosztás. A JGYTF jóvoltából az első két helyezett csapat mellett dfjazzák majd a torna legjobb játékosát, kosárkirálynőjét és a legjobb hazai játékost is. Az Országos Gyermek Kupa elnevezésű leány kosárlabdatorna selejtezőit is a közeljövőben rendezi a Szeged TE. Csakúgy, mint az egy korcsoporttal idősebbeknél, itt is négy csapat küzdelméből az első két helyezett juthat a középdöntőbe. Az 1981. május 3l-e után született kosaraspalánták december 21-én és 22-én a JGYTF Topolya sori csarnokában adnak randevút egymásnak. A serdülőkhöz hasonlóan a Sági Ákos vezette SZTE itt is eséllyel pályázik a továbbjutásra. A program. December 21., 16.30: Szeged TE-Bajai TKElma. 18.00: Közgáz-Matáv-EGIS OSC. December 22., 9.00: EG1S OSC-SZTE. 10.30: Közgáz-Matáv-Bajai TK-Elma. 13.30: SZTE-Közgáz-Matáv. 15.00: Bajai TKElma-EGIS OSC. 16.45: Eredményhirdetés. K. Á. Újszegedi Sportcsarnok. 100 néző. Vezette: Simó, Kóthay. Szeged TE: Kaszab (10), Misik (8/6), Radnóty (8). H. Kiss (10), Mozgova (15). Csere: Volnuhina (10). Horváth Zs. (2). Mészáros. Edző: Domokos Mihály. MMMMMHMMMHMHMBHMHMHPMMI Sportműsor Soproni Postás: VAtyOVA (18/6), Kormány (4), Janusova (12), CSUKA (20), Nóvák (11). Csere: Bellovai (14). Bencze. Edző: Szabó Ödön, Szendrey Tibor. Kond Árpád PENTEK Kosárlabda NB II. Férfiak. Szegedi Postás-Kunszentmárton, Űrhajós u., 18. SZOMBAT Kosárlabda Országos Serdülő Kupa. Topolya sor, 16.15. Labdarúgás Dél Sportja Kupa. Utánpótlás torna, újszegedi Sportcsarnok, 9. Kék Mókus Kupa. Kispályás torna. Felsővárosi (lila) Általános Iskola, 17. VASÁRNAP Kosárlabda Országos Serdülő Kupa. Topolya sor, 9. Teke „12- ek bajnoksága". Felnőtt és utánpótlás verseny, Délép, illetve Postás-tekepálya, 9.30. Labdarúgás Kék Mókus Kupa. Kispályás torna. Felsővárosi (lila) Általános Iskola, 8. Gyermekfocitorna A Tisza Volán SC, a Hársfa Söröző és a Csernus Narancsik GMK szervezésében szerdán, december 29-én a Városi Sportcsarnokban megrendezik a „Hársfa Kupa 93" elnevezésű gyermek labdarúgó tornát, amelyen részt vesz az FTC, az SZVSE, a Tisza Volán SC Szeged, a Békéscsaba, a Szentesi FC és a Szeged TE gyermekcsapata. A résztvevőket két csoportba osztották. Acsoport: FTC, SZVSE, Tisza Volán SC Szeged. B-csoport: Békéscsaba, Szentesi FC, Szeged TE. 9.00 órától a következő párosításban játszanak folyamatosan a csapatok: Szeged TE-Szentes FC, Tisza Volán SC-SZVSE, Békéscsaba-Szeged TE, FTCTisza Volán SC, Szentesi FC-Békéscsaba, SZVSE-FTC. Ezután a két csoportgyőztes az első, mfg a másodikok a 3. helyért küzdhetnek. A torna első helyezett csapata elnyeri a Hársfa Kupát és tárgyjutalmat kap. A 2. és 3. tárgyjutalomban részesül, valamint különdíjat vehet át a torna gólkirálya, a legjobb játékos, a legjobb kapus és a legsportszerűbb csapat. SZVSE-atlétasikerek Néhány nappal ezelőtt a Szegedi VSE utánpótláskorú atlétái a Budapesten rendezett mezei futóversenyen álltak rajthoz. A vasutasok közül legeredményesebben Szentgyörgyi Katalin szerepelt, aki az ifjúsági leányok 6 kilométeres távján 19 perc 49 másodperces időeredménnyel győzött. Mellette kategóriájában Szentgyörgyi Éva harmadik, Ruzsáli Krisztián hetedik, míg Hónát Zsófia nyolcadik lett. További két hfr a Szegedi VSE atlétáinak háza tájáról: a nyugdíjba vonuló Bárkányi István helyett Szögi Lajos vállalkozót választották a szakosztályvezetői posztra. A második: Antal Andor (1975 óta edző, korábban válogatott versenyző) a minap Budapesten, az országos szövetség gyűlésén „Magyar Atlétikáért" bronz érdemérmet vehetett át.