Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-17 / 294. szám
PÉNTEK, 1993. DEC. 17. • „Nem veszed észre, Robi?" u „Mi együtt sírunk, és együtt nevetünk" A költségvetés politikai grafikonja HAZAI TÜKÖR 5 • Jövőre nagyobbat és szebbet! Európai vásár - balkáni Mars lér? A Szegedi Nemzetközi Vásár fővédnöke a Pick Rt. Digit, Oázis, Cabrio és Help. Ugye ismerősen csengő nevek? A Szegedi Nemzetközi Vásár két éve megfiatalított koncepciója szerint ugyanis az idén először a két éve rendezendő nemzetközi vásárok között szakkiállításokkal állt elő a szegedi vásárigazgatóság. Tegnap délelőtt egy sikeres évről adhatott számot az újságíróknak a Royal Szálló nagytermében tartott sajtótájékoztatón Csonka Gábor vásárigazgató. S ami még ennél is fontosabb, bejelentette jövőre ugyan nem változik látványosan a nemzetközi vásár képe, de az eddigieknél nagyobb és szebb rendezvényt terveznek. Csonka Gábor vásárigazgató a sa jtótájékoztatón. jFotó: Nagy László) (Folytatás az l. oldalról.) Mennyi is tehát az az annyi? - Aki már három éve képviselő, annak tudnia kellene magyarázta dr. Lippai Pál -, hogy mennyire bonyolult egyeztetések és igényfelmérés előzi meg a költségvetés összeállítását, és ismernie kellene annak szerkezetét. Minden évben kétszeresen, sőt háromszorosan haladják meg az igények a forrásokat. Faragunk, és még azután is faragnunk kell. A működési kiadások elviszik a tízmilliárdos költségvetés 80-85 százalékát, a maradékból lehet beruházni, felújítani, ez utóbbi rubrikának töredéke az általános tartalék. Minden pénzünk le van kötve. Vagy inkább le van betonozva. Megkezdett, de az idén már be nem fejezhető beruházásokba. A nagyságrend sem titok, a polgármester kérdésünkre mondja is a pontos összeget: 920 ezer 219 forint, ekkora pénzmaradványt vár az iroda. Mint fentebb leírtuk, Koha Róbert a dupláját. S hogy mennyi az annyi, az csak a jövő év eleji zárszámadáskor derül ki. A képviselő teljesen elhibázottnak tartotta a közgazdasági iroda munkamódszerét, amely évről évre az adott esztendőben megkezdett beruházások év végi befejezésével számol, és a közgyűléssel lekötteti ezekre a pénzt. Pedig a közgazdászok és más irodák mérnökemberei, mondta, talán már hallottak valamit az ütemezésről: ha 25 vagy 60 százalékos készültség várható az év végére, akkor pénzből is elég ennyi. - Ez a város olyan említett mikrokörnyezeti példát -, mint az a buta család, amelyik egész évben koplal, mert karácsonykor fel akarja ruházni magát, aztán az ün• Adott egy cég, az Amerikai Ház Kft., amely Szeged építőiparában már most jelentős szerepet játszik - és adott egy iskola, a Vedres István Építőipari Szakközépiskola, ahol a jövő szakembereit képezik. A képlet egyszerű: mindkét fél érdeke az együttműködést kívánja, ha mindketten hisznek a szakmában, annak lehetőségeiben. Ezért írta ki az Amerikai Ház azt a pályázatot az iskola nepek idején valami okból csak a tervezett ruhatár felét tudja megvenni. Nem is evett, de ruhája sincs. - S hogy így alakult, az nem téged minősít. Pali, de nem is engem. A közgazdasági irodát. - Én ugyanúgy kapom meg a tervezeteket, mint bármelyik képviselő - válaszolt Koha Róbertnek dr. Lippai Pál. - Mint polgármesternek, nincs is hatásköröm, a közgyűlés ezt a bizottságokra osztotta, az irodák nekik készítik előterjesztéseiket, s a bizottságok vagy a testület dönt. Vagyis mi, közösen. Mindenben. Nem veszed észre, Robi - folytatta a polgármester -, hogy mi együtt sírunk, és együtt nevetünk? Hozzáteszem azonban azt is, hogy érheti ugyan kifogás az apparátust, de még így is magasabb színvonalú önkormányzati munkát nyújt, mint a testület. - Ez akkor sem egy kiszolgáló hivatalnoksereg, amely több korrekt változatot készít, hogy mi, képviselők, mondhatnám, a laikus épeszűek, választani tudjunk - tromfolt utoljára Koha Róbert. - A közgazdasági apparátus halogat, kifogásokat keres, ügyesen magyarázkodik. Nem egyszer helyben, ott a díszteremben kell összeütni egy rendeletet. Meddig mehet ez így? Az újságíró véleménye: ha rossz a költségvetés, miért szavazza meg a polgármester politikai ellenzéke? Ha a többség megszavazza, legyen jó vagy rossz, a polgármester miért nem hajtatja végre? Jövőre ugyanerről fogunk vitatkozni? Pardon, majdnem ugyanerről: nem 1-2, hanem 3 milliárdos pénzmaradványról? Ó. I. tanulói számára, amelynek témája a városi gőzfürdő hasznosítása. A diákok korlátok nélkül és szárnyaló fantáziával láttak a feladatnak, s az eredmény minden várakozást felülmúlt. Tizenöt pályázat érkezett a város neves építészeiből álló zsűri elé, s neveztek egyénileg és csoportosan is a fiatalok. Olyan nívós elképzelésekkel rukkoltak ki a diákok, hogy a kiíró cég a meghirdetettnél több díjat adott át. A kiváló és • Igaz, máris elmondható, hogy a szegedi vásár európai színvonalra kapaszkodott fel az elmúlt években. Nem mondható viszont ez el a Mars térről, amely ugyancsak a vásárés piacigazgatóság kezelésében üzemel. Ez a terület ugyanis mára teljesen balkanizálódott. - Mi is tudjuk, hogy a téren sok a szemét, hogy az óriási méreteket öltött szerb bevásárló turizmus rendszeresen dugókat okoz. Naponta érezzük a súlyos rendészeti gondokat a téren. Sajnos, sok esetben tehetetlenek vagyunk. Nincs hatóságijogkörünk. csak kérni tudjuk a rendőrséget, legyen minél többször jelen a Mars téren. Naponta 30-50 ezer ember fordul meg itt. Nehezíti a helyzetet, hogy a piac egyben közterület is, este nem tudjuk bezárni a nem létező kapukat. Vannak tervei a piacigazgatóságnak a Mars tér szebbé, elegánsabbá tételére - tudtuk meg. Mindez persze pénzkérdés. Sürgető a régi vásárcsarnok felújítása, hiszen ma már Szeged szégyenfoltja a piaci bevásárlóközpont. - Saját erőnkből annyit tehetünk, hogy jövőre a tér belső felén elkezdjük a rekonstrukciót: a burkolásra és a vízelvezetésre talán sikerül 10 milliót összeszednünk. Sokkal sikeresebb „üzletága" a vásár és piacigazgatóságnak a Szegedi Nemzetközi Vásár megrendezése. Ha csak gazdaságilag nézzük, akkor két év alatt sikerült megháromszorozniuk a bevételt. Mindezért persze keményen meg kellett dolgozni a vásárszervezőknek. A már említett idei újdonságon - a 4 X 4 nap a Marson - kívül első ízben rendezték meg például a sörfesztivált. • Az utóbbi napokban több telefonelőfizetőnek sikerült némileg előrehozott karácsonyi meglepetést szerezni azzal, hogy másodjára is megkapták az 1993-as Csongrád megyei telefonkönyvet. Mosolygós fiatalok csöngetnek be délutánonként a gyanútlan ügyfelekhez, s névsorukat meglobogatva bizonygatják, hogy a tisztelt előfizető igenis „rajta van a listán", vegye csak át nyugodtan a második telefonkönyvet is! Magyarázat: a Magyar Távközlési Részvénytársaság meleredeti ötleteken kívül értékelték a műszakilag is kiemelkedő terveket, amelyeknek jó része igyekezett megtartani a régi épületből a klasszikus értékű városképi megjelenést, ám emellett új funkciókra is javaslatok születtek. Mindehhez - a diákság alkotókedvén kívül hozzájárult a fürdővállalat segítőkészsége, az iskola vezetőségének biztatása, és az Amerikai Ház szponzorálása. Kocsis Miklós, a cég ügyveJövőre nemzetközi vásár. De vajon mennyivel lesz más, mint a tavalyi? - kérdeztük Csonka Gábortól. - Remélem semennyivel. Nem akarunk változtatni az elképzeléseinken, mindössze lett alvállalkozók is dolgoznak a vonalak bekötésén, ők viszont nem vesznek részt az előfizetői jogon járó, ingyenes telefonkönyvek kiosztásában, így fordulhatott eló, hogy akadt, aki megkapta a névsort, s akadt, aki nem. A lemaradottakról összeállítottak egy listát, s erre - biztos. zetője bejelentette: oly sok eredeti és ötletes megoldás érkezett, hogy nem egy. hanem kétkét díjat adnak ki a harmadik, a második és az első helyre. Ezenkívül minden résztvevő egy háromhónapos angol nyelvű kurzuson vehet részt az Amerikai Ház költségén. A sikereken felbuzdulva pedig ezentúl minden évben hasonló pályázatot írnak ki, mert a diákok is nyernek egy ilyen önálló munkát kívánó pályázaton. S hogy miért támogat egy ingatlanforgalmazó és befektető cég egy ilyen pályázatot? A Vedres szakközépiskolában tartott tegnapi ünnepélyes díjkiosztón a válasz is elhangzott: az építésben, az építkezésben érdekelt Amerikai Ház Kft. szívesen áldoz a jövő kollégáira. hiszen minden érdekelt csak nyerhet ezen a pályázaton távlatban. Az érdeklődók január 3-ától egy héten át tekinthetik meg az iskolában a színvonalas pályamunkákat. Végül a nyertesek listája. Elsó díjat kapott a Trenka Zoltán, Kurucsai Tamás, Lázár Péter összeállítású csapat, valamint Sárai Róbert. Második helyen végzett Balla Csaba, és a Hódi Sándor. Lovász Károly alkotta duó. Harmadik díjat kapott Csóti Ferenc és egy négytagú baráti társaság: Gáti Attila, Török Tamás, Nagy Ferenc, Bures Attila. V. I. P. szebb és elegánsabb vásárt szeretnénk rendezni, jobban kiszolgálni a kiállítókat és többet adni a látogatóknak. Megtudtuk, hogy már 180 cég jelentette be részvételi szándékát a jövő évi vásárra. ami biztos - a „bizonytalan" csoportba tartozó előfizetők is fölkerültek, olyanok, akikről nem lehett tudni, hogy kaptake telefonkönyvet, vagy sem. Most hét és félezer regisztert osztanak ki, s a kihordással a Meló-diák irodát bízták meg. A lelkes gyerekek pedig még arra is rátukmálják a könyveA KHVM rendelete - mely valójában csak egy év múlva lesz széles körűen alkalmazható - hosszabb távon is jól kiszámítható tarifapolitikát és nagyobb mozgásteret tesz lehetővé a távközlési piac szereplőinek. A januártól hatályba lépő árváltozások lényege, hogy a beszélgetési egység ára továbbra is 5 forint marad, ám az impulzusok sűrítése miatt ezért az összegért kevesebb ideig lehet telefonálni. A helyi beszélgetések esetében így a drágulás 20 százalék, a helyközi 1. díjkörzetben 21,5 százalék, a II. díjkörzetben 1 1,4 százalék, míg a III. díjövezetben 0 százalék lesz. azaz nem változik. A nemzetközi tarifák átlagosan 7,6 százalékkal emelkednek. Az új beszélgetési díjak az előfizetők számára először a februári számlákon jelentkeznek. Megváltoznak, vagyis 20 százalékkal drágulnak az előfizetési díjak is. Az áremelkedés mind a magán, mind pedig a közületi előfizetők esetében fővonal és ikervonal esetében is 20 százalékot tesz ki. A fővonallal rendelkező magán előfizetők előfizetési díja például 350 forintról 420-ra változik. A sajtótájékoztatón bejelen1994-ben több mint 8 ezer négyzetméterrel növelik meg a kiállítóterületet július 1. és 10. között. Érdekes bejelentést is tett tegnap Csonka Gábor: a jövő évi Szegedi Nemzetközi Vásár fővédnöke a Pick Szalámi Rt. lesz. Hogy ez mit jelent? Nos, a sajtótájékoztatón megjelent dr. Vámosi Lukács a Pick Rt. gazdasági igazgatója is. Természetesen a szalámigyár komoly reklámértéket remél ettől a védnökségtől, ráadásul jövőre lesz 125 esztendős a szegedi szalámigyártás. Ennek jegyében vesz részt a Pick a vásáron is. Hogy mindezért mennyit fizet majd ki a cég a vásárigazgatóságnak? Azt - természetesen - üzleti titokként kezelik. A jövő évi tervekben ismét szerepel az immár hagyományosnak mondható sörfesztivál, amelyet június 8-12. között rendeznek meg, lesz vendégvárók vására és természetesen el sem maradhatna a decemberi Csillagszóró Show. - Szeretnénk a nemzetközi vásáron többet nyújtani a látogatóknak is - mondotta végül Csonka Gábor - Igazi show-t tervezünk, egy valóban nagy színpadot készülünk felállítani, ahol az eddigieknél sokkal több szórakoztató programmal várjuk majd a látogatókat. Rafai Gábor MHMaaMMHMMaHMHMHMMHMMMHHI ket, akiknek pedig már van belőle... Javaslatunk: azok az előfizetők, akiknek már van egy telefonkönyvük, ne vegyék át a másodikat, bármily kedvesen kínálják is. A „még újabb", azaz 1994es telefonkönyv megjelenéséről - nem hivatalosan - egyelőre annyit tudtunk meg, hogy márciusnál hamarabb nem számíthatunk rá. Addig használjuk az ideit: egyet, vagy kettőt, lehetőségeink szerint... Ny. P. Módosulnak január l-jétől a Magyar Távközlési Rt. előfizetési és beszélgetési dí jai. Tekintettel az inflációs hatásra és a vállalat nagyszabású fejlesztési terveire a Matáv az árhatóság által megadott - a közlekedési tárca rendeletében meghatározott - díjmaximumokat alkalmazza. Mindez a telefontársaság számításai szerint 9,6 százalékos átlagos díjemelést eredményez - hangzott el «a Matáv csütörtöki sajtótájékoztatóján. tették: még 1993 végéig megtörténik a másfélmilliomodik hazai előfizető bekapcsolása. Ez. különösen nagy jelentőségű annak ismeretében, hogy az egymilliomodik előfizetőt mindössze három évvel köszöntötte a Matáv. A hazai távközlés történetében példa nélküli, s nemzetközileg is kimagasló, hogy bárom év alatt ilyen mértékű fejlődést sikerült elérni. Képünkön a győztesek, balról jobbra: Gáti Attila, Bures Attila, Török Tamás, Nagy Ferenc, Sárai Róbert, Lovász Károly, Csóti Ferenc, Hódi Sándor, Balla Csaba, Lázár Péter, Kurucsai Tamás és Trenka Zoltán. (Fotó: Révész Róbert) • A második is ingyenes! Osztják a telefonkönyveket wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmammmmmmmmmm Telefondrágulás