Délmagyarország, 1993. december (83. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-16 / 293. szám

6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. DEC. 16. Vízilabda OBI. volt a Vasas-Plaket Csak a negyedik negyed ne lett volna... Tulajdonképpen minden amellett szólt, hogy a vízilabda OB I. hétközi játéknapján a Vasas-Plaket egyszerűen le­gázolja a Szegedi VE együtte­sét. Hiszen az angyalföldiek pár nappal ezelőtt, a KEK budapesti csoportmérkőzésein igazán szép dolgokat mutattak he, mtg a Tisza-parti gárda játékosait egy ideje főként a vizsgaidőszak közelsége tartja izgalomban... Ettől függetlenül az első játékrészben szinte semmi különbség nem volt a két csapat teljesítménye között: az egyik és a másik oldalon is csupán egyszer-egyszer rezdült a háló. A második 7 percben a Csapó (fehcr sapkában) csak a négyest hibázta el... (Fotó: Gyenes Kálmán) szegediek (támadásban is szett Megyeri fölöttébb lát­„használható") védőjének, ványos gólja, így aztán kétszer Csapónak vélhetően megtet- is elszomorította a Vasas-Pla­ket kapusát. Egy négyméterest viszont elkönnyelműsködött „Csapszi", s ez, érthetően, a hazaiakat nyugatta meg. Túl a meccs felén, a har­madik játékrész elején a Sze­gedi VE még 4-2-re(!) vezetett, ám Gorskovék egy előnyből, illetve egy villám­gyors akcióból szerzett találat­tal gyorsan egyenlítettek. Tóth Frank pedig öt másodperccel a dudaszó előtt előnyhöz juttatta a vendéglátókat. A negyedik negyedről már nem is érdemes túl sokat beszélni. A szemmel láthatóan megroggyant'szegedi csapat ellen a Vasas szinte tetszés szerint érte el góljait, azaz a piros-kékek végül is igazolták a papírformát. Vasas-Plaket-Szegedi VE 12-7(4-1, 1-2,5-3,5-1). Hajós Alfréd uszoda, 200 néző. V: Németh, Marjay Zs. Szegedi VE: Scsegyerkin ­CSAPÓ 2, Fodor, Mód 1, Molnár P„ Török, MOLNÁR T. 3, Orosz, Megyeri 1. Edző: Pozsgay Zsolt. Nem maradnak el a szombati sportesemények I)r. Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság főtit­kára kedden annak közlésére kérte fel az MTI-t, hogy a MOB szombatra tervezett közgyűlése dr. Antall József miniszterelnök temetése miatt elmarad. A közgyűlést változatlan napirenddel 1994. január 8-án, szombaton tartják meg. Az olimpiai bizottság az MTl-n keresztül tájékoztatja errűl a 174 MOB-tagot, és kcri a tudomásul vételt. • Az MTI Sportszerkesztűségc információt kért az OTSH-tól, hogy a szombatra tervezett sporteseményeket megtartják-e, vagy elhalasztják azokat. Gallov Rezső ál­lamtitkár, az OTSH elnöke közölte, a mérkőzéseket, versenyeket az eredeti terveknek megfelelően lebonyolít­ják szombaton. Befejeződött bajnokság a kispályás idénye Befejeződött a kispályás labdarúgóbajnokság őszi idé­nye. A következő sorrand ala­kult ki: Tabellák 11 A. Osztály 1. Heavitex II 2. Degaz 11 3. Éleim. Kdlxk. II 4. MOI, Kt. Olaj. II 5. (sin. önkorm. 11 9 2 8 ­7 1 6 2 5 2 - 37-18 20 3 51-32 16 3 43-27 15 3 39-23 14 4 34-23 12 6. Dózsa Öregfiúk 11 6 ­5 30-28 12 6. Garázs SC 9 3 2 4 40-37 8 7. Délmagyaro. 9 3 2 4 27-31 8 7.MOI.RLOIK II 4 2 5 35-47 10 7. Ikarus 9 2 4 2 28-31 8 8. MÁV TBE 9 2 3 4 30-46 7 8. 600-as Ip. 11 4 1 6 38-37 9 8. Elektromos V. 9 2 1 6 22-51 5 9. tokom. Rend. 9 2 ­7 22-34 4 4. KugoEC 11 4 1 6 34-41 9 9. Tervez.dk SE 9 1 2 6 23-39 4 IO.Securíeor 9 1 _ 8 1947 2 I0.S7.AK Öregt. 11 II „Szeged (15 11 I2„Sweet Boys 12 3 2 1 2 - 2 6 8 9 23-41 8 29-56 4 23-44 2 III.Deszk 9 1 2 Il/A. Osztály 6 12-25 4 Il/B. Osztály 1. Tápé 6 4 2 38-12 10 1/B. Osztály 1. Pick Team 9 7 ­2 57-23 14 2. Sportszelel 6 4 1 1 34-20 9 1. Gumi Macik 9 6 3 _ 33-20 15 2. MÁV Gépjav. 9 7 ­2 55-34 14 3. Tisza Volán 6 3 I 2 28-21 7 2.Paprika PC 9 5 2 2 44-24 12 3. Algyd 9 7 ­2 5540 14 4. Kangaros 6 3 ­3 19-26 6 3. Mctahond 9 5 2 2 35-25 12 4. Kábel SK 9 4 2 3 36-31 10 5. Bajonts Bnmb. 6 3 ­3 18-27 6 4. Altax t eher H. 9 5 2 2 33-23 12 5. Emergé 9 5 ­4 29-36 10 6. Eranstadl 6 2 ­4 24-29 4 5. MÁV TBÉF 22.Ü. 9 3 3 3 33-28 9 6. Domaszék 9 3 3 3 16-22 9 7. Hallássérültek 6 ­­6 12-38 0 Totózóknak 51. hét OLASZ A-OSZTÁLY 1. ATALANTA (17.E-GENOA (15.) x Atalanta otthon: 2 győzelem. 4 döntetlen, 2 vereség Genoa idegenben: 1 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség 2. CRFMONFSE (9.MJDINFSF (16.) 1 2 Cremonese otthon: 5 győzelem, I döntetlen, I vereség lldincsc idegenben: I győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség 3. FOGGIA (13,)-TORINO (7.) 1 2 Foggia otthon: 5 döntetlen, 2 vereség, győzelem nélkül Torino idegenben: 2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség 4. JUVENTIJS (4,)-PIACENZA (12.) 1 Juventus otthon: 7 győzelem. 1 döntetlen, vereség nélkül Piaccnza idegenben: 1 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség 5. LECCF (18.M.AZK) (6.) 2 Lecce otthon: I győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség Lazio idegenben: 1 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség 6. MIFAN (2.1-CAGLIARI (11.) 1 Milán otthon: 5 győzelem, 2 döntetlen, vereség nélkül Cagliari idegenben: 2 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség 7. PARMA (l.)-NAPOLl (8.) Ix l'arnia otthon: 6 győzelem, 1 döntetlen, vereség nélkül Napoli idegenben: 2 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség 8. SAMPDORIA (3.)-RFGGIANA (14.) 1 Sampdoria otthon: 4 győzelem, I döntetlen, 2 vereség Rcggiana idegenben: 1 döntetlen, 6 vereség, győzelem nélkül OLASZ B-OSZTÁLY 9. ANCONA (ll.)-ASCOLI (6.) x Ancona otthon: 4 győzelem, 3 döntetlen, vereség nélkül Ascoli idegenben: 3 döntetlen, 4 vereség, győzelem nélkül 10. FK)RFNTlNA(l.)-VFRONA(12.) 1 Kiorentina otthon: 5 győzelem, 2 döntetlen, vereség nélkül Verona idegenben: 2 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség 11. PISA(16.)-CFSENA(2.) x2 Pisa otthon: 3 győzelem, 4 döntetlen, vereség nélkül Cesena idegeníteti: 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség 12. RAVFNNA (l5.)-MON7,A (20.) lx Ravcnna otthon: 3 győzelem, I döntetlen, 3 vereség Monza idegenben: 3 döntetlen. 4 vereség, győzelem nélkül 13. VENEZIA (10.)-BRESCIA (8.) x Venezia otthon: 3 győzelem, 3 döntetlen. I vereség Brescia idegenben: 4 döntetlen, 4 vereség, győzelem nélkül 4- 1 mérkőzés 14. COSFNZA (9.E-BARI (3.) x Cosenza otthon: 3 győzelem. 4 döntetlen, vereség nélkül Bari idegenben: 2 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség Közömbösek A labdarágó világbajnokság közeledtével a fanatikus fut­ballrajongók azt várnák, hogy a rendező országban, az Egye­sült Államokban is magasra csapjanak a lelkesedés hullá­mai. Ám ez nem így van. A leg­utóbbi felmérések szerint az amerikai állampolgárok alig 13 százaléka tudja, hogy ha­zájuk ad otthont a világbaj­nokságnak. A felmérésből az is kitűnik, hogy a megkérdezet­teknek a fele követi majd fi­gyelemmel a közvetítéseket, 69 százalék pedig biztosan állítja, hogy nem megy ki a mérkőzé­sekre. Biliárdsikerek Néhány nappal ezelőtt az. NB l-es biliárd csapatbajnok­ság őszi utolsó fordulójában a szegedi Magic Pool Club leg­nagyobb riválisát, azaz. a pé­csieket fogadta. Magic Pool Club-Pécs For­don 5:3 Pontszerzők: Tót (2), Hol­lós, Pintér, Bárány Ezzel a sikerrel a szegediek továbbra is a tabella második helyén állnak. • A hét végi országos egyéni bajnokságról Tót Sándor, a zorálja. Magic Pool Club versenyzője egy arany- (8-as asztalon) és egy ezüstéremmel (14/1 -es asztalon) térhetett haza. Ez utóbbi számban a győzelmet a budapesti Bányai Péter szerez­te meg. A szegedi Hollós Gá­bor és Bárány Szabolcs a legjobb 8-ig verekedte magát. Mint Mihály Ferenctől, az egyesület elnökétől megtudtuk, az. Olaszországban tartandó Euró Tours versenyre ő és Tót Sándor kapott meghívót. Uta­zásukat az. Adu Kft. szpon­Gyólay János­emléktorna A közel egy évvel ezelőtt elhunyt Gyólay János - a CSLSZ egykori főtitkárának ­tiszteletére e hónap végén ser­dülő labdarúgócsapatok rész­vételével kispályás-tornát ren­dez a CSLSZ elnöksége és utánpótlás bizottsága. A kupa szervezői így is emlékezni sze­retnének arra az emberre, aki sportvezetőként az utánpótlás­nevelés területén maradandót alkotott. Az újszegedi Sport­csarnok küzdőterén december 27-én, hétfőn 9 órakor kezdő­dik az esemény ünnepélyes megnyitója, míg másnap 11.20-kor lesz az eredmény­hirdetés. A részletes program. December 27., hétfő. 9 óra: ünnepélyes megnyitó, 9.30: Sándorfalva-Arad megye, 10.20: Csongrád megye­SZVSE, 14.00: Arad megye­Szegedi Dózsa, 14.50: Tápé­SZVSE, 15.40: Sándorfal­va-Szegedi Dózsa, 16.30: Csongrád megye-Tápé. December 28., kedd. 9-11 óráig: helyosztó mérkőzések, 11.20: eredményhirdetés. A tornán 1978. augusztus 1­je után született játékosok vehetnek részt. • Tizenkilencedik alkalommal csaptak össze a kispályás foci szerelmesei az egyetemi Fa Kupáért. Az idei játékon ismét a JATE Baráti Köre bizonyult a legjobbnak, megelőzve a postás kosarasokkal megerősí­tett Szegedi Pedagógusok Egy­letét, a Ságvári tanárok össze­szokott csapatát valamint a másodízben induló Délmagyar Veteránt. A Deák Gimnázium tornatermében rendezett kupa­napon, a Bokor és Csóti vezet­te mérkőzéseken több mint öt­ven „öreg motoros" - 35. élet­évét betöltő játékos - lépett a parkettra. Mondhatnánk, hogy mindenki második lett a nagy versengésben, de ez a Béká csillogását fakítaná, hiszen há­rom meccsen, háromszor győz­tek. így a fából faragott ván­dorserleg - amelyet Ságvári Általános Iskola ebédlőjében tartott ünnepségen adtak át ­17-szerre maradhat az Ady-té­ren, a Baráti Kör vitrinjében. Dienes Géza kapitányt a Béká színeiben most az idegenlégiós Jean-Paul, az enbéegyet járt Váczi Béla, a kispályás magyar válogatott Tóth Nándor, a játé­kosnevelő Protity Sándor, a belga bajnokságban szerepelt Hegyes Péter, a minden posz­ton örökifjú Dávidházi Sándor s a salakjáték nagymesterének ismert Bélteky Pál segítette. Mindenkit sikerült megleckéz­tetniük a teremfoci ismeretei­A Béká kupagyőzelme után bői. Lőttek gólt távolról, közel-, ről, elegánsan, erőből. Sőt! Annyira kidolgozták az akciót, hogy a gólvonalon botladozó csapatvezetőnek majdhogynem a térdére pattantották a bőrgol­yót, hogy színesebb legyen a gólokból rakott koszorú. Ellen­tétben a többi csapattal, aholis az öregeknek kellett magukkal cipelni a fiatalokat. A torna legizgalmasabb összecsapását általában a ságvárisok vívták, mindaddig míg az előny a sárgamezes tanári gárdánál volt. A sportnap krónikájához tartozik még, hogy a JATE Öregfiúk gárdája hírverő mér­kőzésen - amelyet a torna előtt játszottak - három góllal ki­kapott a Tisza Lakásszövet­kezet - MÁV csapatától. A ré­gi szvesések ontották a gólo­kat. A Fa Kupa eddigi éltetői (Haraszti - Bárányi páros) sze­rint, jövőre, ha sikerül, meg­tartják a huszadik, a jubileumi tornát. A mostani küzdelmei­ből ítélve, a résztvevőkön ez nem múlik... s hogy a nagy ne­veket felvonultató Béká (Baráti kör) áll- e még a lábán - az is csak esztendő múlva dől el iga­zán. Amikor, nemcsak súlya, kora miatt is több ismert pá­lyazsonglőr vehet majd részt a veterán játékosok nagy vetél­kedőjén. Nevüket fedje addig jóté­kony homály. Annyit azért elárulhatunk, hogy Gyenes Kálmán felvéte­lén egymás ellen küzdő, de a Fa Kupán a ságvárisokat erő­sítő Kánitz (fehérben) - Lajkó páros már biztosan nem lesz sorolható az újonc résztvevők közé. A két edzett parketthar­cos ugyanis állandó résztve­vője az efféle összecsapások­nak. - majoros -

Next

/
Oldalképek
Tartalom