Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-11 / 263. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAQYARORSZÁQ CSÜTÖRTÖK, 1993. Nov. 11. MIRŐL ÍRT A DM? Tudja-e, jelenleg hány kisgazdapárt van? A közelmúltban egyesült három kisgazdapárt; ez a po­litikai erő az Egyesült Tör­ténelmi Kisgazda- és Polgári Párt névre hallgat. A csoporto­sulás parlamenti képviselőket, s a Torgyán Józseffel szem­benálló erőket, összesen közel 3500 embert tömörít. A város képviselői között egyetlen kis­gazda képviselő dolgozik. A szép hagyományokkal bíró, a magyar politikában jelentős erőt képviselő valamikori Kis­gazdapártról és a mai utódok­ról kérdeztük ezen a héten a szegedieket. Nacsa Imre, sportigazgató: - Túl sok kisgazdapárt van... Az én véleményem szerint kö­zös platformot kellene képvi­selniük. mégis minden ötperc­ben mást csinálnak. Rendet kellene maguk között tenniük. Nem szerencsés, hogy ekkora az ellentét. Torgyán az, aki tel­jesen mást mond, mint a töb­biek... Azt hiszem a zavaros magyarországi helyzetben már követhetetlen a kisgazdák osz­tódása. Az emberek már alig tudják, hogy kire szavazzanak. A választások előtt jó volna, ha A HÉT KÉRDÉSE legalább saját magukat tisztáz­nák. Ebben az országban a há­ború után volt egy nagyon erős kisgazdapárt. Akkor nem tel­jesen tiszta körülmények kö­zött vesztettek, ma pedig azért fognak, mert nem tudják el­dönteni, hogy mit is akarnak. Torgyán nagyon kritikus ezek­kel az ellen-kisgazdákkal, én viszont vele vagyok az... M. Márton, nyugdíjas: ­Még csak három kisgazdapárt van? Nem sok, de ha lesz még több is, szívesen elmondom a Fotó: Somogyi Károlyné véleményemet. De félre a tré­fával. Én emlékszem még azokra az időkre, amikor na­gyon népszerűek voltak a kis­gazdák, én is rendszeresen ott voltam az ifjúsági rendezvé­nyeiken. A maiakkal összeha­sonlítva nagy a különbség. Ak­koriban elsősorban a parasz­tokat, és a falusi értelmiséget képviselték. Arról, hogy a mai­ak kiket képviselnek, halvány fogalmam sincs. Ezeken a sze­mélyi dolgokon pedig csak a Jóisten tud eligazodni, én már sajnos régóta nem... Szegeden csak egy képviselő van, ennek valószínűleg az előző évek megosztottsága az oka. Lesz-e több kisgazdapárt? Kérem, én nem vagyok jós!... Gáborné Hegedűs Beatrix: - Torgyánt nem szeretem, kis­sé furcsa a stílusa, a modora... A többi kisgazdapárttal sem igazán szimpatizálok. Mégis, véleményem szerint a szava­zópolgároknak ki kellene kö­zülük választani a legrégebbit, s az igazit, s őket kellene támo­gatni. A háború után volt ná­lunk egy erős kisgazdapárt, a mostaniak csak szeretnének olyanok lenni... Akkoriban sokkal többen éltek a földből, manapság még átmeneti kor­ban élünk, nem alakult még ki az igazi szavazóbázisuk. Sze­geden ismerem az egyetlen kisgazda képviselő nevét, szoktam róla olvasni az újság­ban... Nem véletlen, hogy csak egyedül van, az emberek nyil­ván találtak jobbat a kisgaz­dáknál. Nem tudom, alakulhat­e egyszer ebben az országban egy egységes kisgazdapárt. Ta­lán igen, de akkor olyan po­litikát kellene folytatniuk, amely a mainál jobban tetszik az embereknek. P. T. P. • i —"ti MA AZ ORSZÁGOS FILOZÓFIAI KONFERENCIA 9.30 órakor kez­dődik a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (Boldogasszony sugárút 6.) dísztermében. AZ ÉLETET AZ ÉVEKNEK megyei szövetsége egészségnevelési napok rendezvénysorozata a Pe­dagógiai Intézetben (Közép fasor 1-3.) 10-16 óráig látogatható (pén­teken is). A MICI NÉNI KÉT ÉLETE cí­mű filmet vetítik nyugdíjasoknak IS órától a JGYMK Kossuth L. sgt. 53. szám alatti klubjában. PARASZTDEKAMERON cím­mel vidám, zenés műsort mutat be a Szegedi Miniszlnpad a szőregi Tö­mörkény István Művelődési Házban, délután 4 órakor. SÍPOS ETE ZOLTÁN reformá­tus lelkész A református egyház sze­repe és törekvései a mai Ma­gyarországon címmel előadást tart 16 órától a Bálint Sándor Műve­lődési Házban. A SZEGED ÉS TÉRSÉGE Dia betes Egyesület a cukorbetegeknek 16-18 óráig fogadóórát tart az Odesszai ABC mögött, a Szolgáltató soron. DM PROGRAMAJÁNLAT A SZEGEDI AKADÉMIAI BI­ZOTTSÁG HÍRE: 16 órától a Klubtanács „Város és fejlesztés" címmel Borvendég Béla előadását követően Orosz Bálint és Takács Máté korreferátumának ad helyt. A FIZIKA KÍSÉRLETEKBEN előadássorozat keretében „Rez­géstan, hullámtan" címmel dr. Hil­bert Margit előadása 17 órakor lesz a Dóm tér 9. I. emeleti előadóter­mében. A JGYMK KOZMO ARKÁ­NUM KLUBJÁBAN 18 órától Egy kis emberismeret sok csalódástól mentesít című előadás hangzik el. A SALIERI KAMARAZENE­KAR hangversenye este fél 8 órakor lesz a Konzervatóriumban. Vezé­nyel: Pál Tamás. Közreműködik: Maczelka Noémi (zongora). A JATE-KLUBBAN 20-tól 02 óráig nosztalgiabuli. Házigazda: Poór Zsolt. A JAZZ KOCSMÁBAN (Kál­mány L. u. 14.) este 8 órától a Ku­nná Trió játszik. Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Sluis Croot, Royal Sluis Bejo, De Kuiter Seeds, íII. hazai vetőmagvak 5000 Ft feletti vásárlása esetén 5% kedvezményt adunk, (postán utánvétellel is küldünk vetőmagokat!) „Gülbaha" Vetőmagkereskedés Kecskemét, Budai u. 11. sz. (piactér) A FŰ-VÉSZ KLUBBAN (Fésű utca 4.) Audio-vizuális élményhíd + 1 dimenzió címmel Lovász Károly kép-színháza 20 órától látható. HOLNAP SZOCIÁLIS TANÁCSADÓ ­információs szolgálat 14-16 óráig a BBMK Belvárosi Klubjában (Ma­dách-Bocskai utca sarok). TINI-MATINÉ a Százszorszép Gyermekházban: 15 órától a Resz­kessetek betörők II. című filmet vetítik. PETŐ FERENC filozófus Ho­gyan kell értelmezni, érezni és gya­korlatra váltani a Kozmikus Út egyes tételeit címmel tart előadást 18 órakor, a városháza földszinti klub­termében. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kert­ész utca) este 6-tól 10 óráig láto­gatható. AZ AURA természetgyógyász klubban (Indóház tér 2. MÁV-ven­dégház) 18.30 órától kívánságműsor lesz. A JATE-KLUBBAN 18.30 és 21 órakor videómozi: Halál a kert­ben; 21 órától Palermo Boogie Gang koncert. A FŰ-VÉSZ KLUBBAN este 8 órakor the Garde-koncert lesz. A DALLAS BÁRBAN (Tisza L. krt. 77.) este 10 órától Szaniszló Já­nos szórakoztatja a vendégeket. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK MÓRA FERENC MÚZEUM­BAN Ókori művészet - kiállítás a Szépművészeti Múzeum válogatott gyűjteményéből - a II. emeleten. MÓRA FERENC MÚZEUM KÉPTÁRÁBAN (Horváth M. u. 5.) a Szegedi Lajos Sándor Fotóklub kiállítása. Gyermekélet Makón és kör­nyékén - néprajzi kiállítás. A FEKETE-HÁZBAN Szent-Györgyi Albert című kiál­lítás; Szeged, 1956 AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u.9.) Karátson Gábor festőművész, (ró kiállítása A DÉCORAMA GALÉRIÁ­BAN (Hajnóczy u. 4.) Pataki Ferenc festőművész kiállítása A SAJTÓHÁZ KLUBJÁBAN Nizza építészete és fényei fotó­dokumentációs kiállítás. A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN A Fogvédelmi rendelő rajzpályá­zatának kiállítása. A POSZT ART GALÉRIA STÚDIÓBAN (Hajnóczy u. 5.) Szász Endre festményeiből és szitanyomataiból látható kiállítás. DELMAGVARORSZAG 75 élte Megalakult a szegedi diákok szabadszervezete. (...) ...a Korzó-moziban mint­egy százötven főnyi hallga­tósággal naggyülést tartottak a szegedi diákok, amelyen mega­lakították a diákok szabadszer­vezetét. (...) ...programjában sze­repel a diáknyomor enyhítése ér­dekében diákmenzák, diákszálók létesítése, szegénysorsu diákok­nak taneszközökkel és ruhanemü­ekkel való ellátása, irodalmi szí­nielőadások rendezése. Követelik a tantervnek a kor szelleméhez méltó radikális reformját, modern nyelvek tanítását, a tendenciózus történelem helyett a természettu­dományok intenzivebb tanítását. (...) (1918. nov. 11.) DttMAGYARORSZAC 50 éve Leány a talpán Diana Virbli a neve annak a hajadonnak, aki „Leány a talpán" s mint ilyen, sok „virblit" okoz egy jobb sorsra érdemes regény­író életében. Ez a sok „virbli" adja a darab komikumát s a zenét hozzá Eisemann Mihály. Mást nem is mondhatunk erről az ügyes alapötletből kiinduló, mégis vérszegényre sikerült ze­nés vígjátékról, amelynek paró­disztikus második felvonása még a legüdítőbb pont a fanyar vic­ceknek és sületlenségeknek ebben a sivatagában... A mai da­rabszegény világban tudjuk, hogy nem a legkönnyebb dolga van annak, aki a színházak műsorát összeállítja, de mégsem hagy­hatjuk szó nélkül azt, hogy miért kellett éppen ezt a vígjátékot be­mutatni? Talán csak nem a tem­peramentumos és sok jóizü hu­morral megáldott Harczos Irén kedvéért, akinek bizony nem a legjobban illett a Virbli-hölgy szerepe? Néhány jó jelenete volt s nagyon kedvesen énekelte és táncolta a „nagy slágert" a sze­gény, ártatlan kisleányról, akit véd az alkotmány, de ilyen sze­repben kár a tehetséges Harczos Irént felléptetni. A szegedi szín­ház szépen kiharcolt nivóját kár ilyen bemutatókkal beárnyé­kolni... (1943. nov. 11.) KL-MAGYARORSZÁG » «* Makó Lajos emlékezete Ma van 60 esztendeje, hogy a híres szegedi színigazgató, Makó Lajos meghalt, és 58 esztendeje, hogy a szegedi színház előcsar­nokában ott áll bronzba öntött szobra. Makó egyike volt azok­nak a színigazgatóknak, aki sza­kított azzal az álbohém baboná­val, hogy elegendő a színészethez az ösztönös megérzés, a pathe­tikus szólam, a nappali hangos­kodás. Mielőtt nekiindult Ithália birodalmának, komoly tanul­mányokat végzett. Mint fiatal szí­nész bejárta külföldet, és amikor hazajött, már nem csak a színészi lelkesedés volt benne, de négy európai nyelvnek teljes birto­kában látott hozzá régi vágyának beteljesüléséhez, hogy színigaz­gató legyen. Elbúcsúzott a Nép­színháztól, amelynek addig tagja volt és 2000 forinttal, s egy, a Ti­sza Lajostól kapott ajánló név­jeggyel elindult Szegedre, hogy átvegye a címleg városinak neve­zett színház vezetését. E mellett ideje maradt arra is, hogy francia, angol és német színdarabokat fordítson. Három ízben, összesen 10 éven át állott a szegedi színház élén 1908 november 15-én bekö­vetkezett haláláig. Vigh Ferenc alkotása most is ott áll a Szegedi Nemzeti Színház előcsarnokában, de - mondjuk ki nyíltan - a hálátlan utókor és a köiipyen feledő pályatársak még halála évfordulóján, vagy a halot­tak napján sem tesznek egy szál virágot a szobor talapzatára, vagy a már teljesen besüppedt sírhant­ra. (1968. nov. 11.) N r NISSAN SZEGED. RÁKÓCZI TER TEL.: 62 474-433 N JÜ Í5HK LÍZING, RESZLET, FORINT, VALUTA lZÍPfJl NISSAN SUNNY 1,4 LX 4 DR MPX NISSAN SUNNY 1,4 SLX 4.DR 1 NISSAN SUNNY 1,4 SLX S.DR 'JKW NISSAN SUNNY 1.6 SLX 4.DR ÉJT KÖZÉLETI NAPLÓ MA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT szegedi szervezete 14­től 18 óráig fogadja a szimpa­tizánsokat és a jelentkezőket; 15-17 óráig Halasi Szilveszter ingyenes jogi-, Lázár Sándor adó- és pénzügyi tanácsadást tart a párt helyiségében, a Fő fasor 5. szám alatt. DR. TICHY-RÁCS CSA­BA, a 14-es választókerület képviselője fogadóórát tart 17 órakor az Alsóvárosi Általános Iskolában (Dobó u. 42.). HOLNAP A KERESZTÉNYDE­MOKRATA NÉPPÁRT székházában (Victor Hugó u. 3.) 17 órakor taggyűlést tarta­nak. Meghívott előadó, dr. Bratinka József, az Európa Parlament képviselője. Téma: az Európai Közösség és Ma­gyarország; Magyarország és a környező országok.- 16 órától jogi tanácsadás lesz. HATVANI ZOLTÁN kis­gazda önkormányzati képvise­lő fogadóórát tart az IKV Kál­vária sgt. 8. szám alatti klub­jában 17 órától. Ugyanitt dr. Ravasz László jogtanácsos in­gyenes jogi tanácsadást nyújt, különösen a viharkár kapcsán történő kártérítés ügyében. A játékszabályt a szombati számunkban olvashatják! FÓLIÁT MÉG MINDIG A SZŐREGI GAZDABOLTBÓL ÉRDEMES! I. oszt. minden méretben, természetesen 18 havi garanciával, áfás áron, például: 8,5-es fénystabil fólia 9 700 Ft 12-es fénystabil fólia 13 700 Ft Szőreg, Hősök tere 10. Tel.: 405-428. Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! VF.TÓBURGONYA UT-1 FÉMZÁROLT, CLEOPÁTRA, KONDOR, DKS1KRRK KAPHATÓ! 50 q feletti vásárlás esetén árkedvezményt adunk. Kínálunk luccmavetőmagot! Érd.: AGORA Rt., terményből!, Domaszék, Duna u. 6. T.: 62/384-046 Megnyílt * DÉLMAQYARORSZÁQ Ú| HIRDETÉSFELVEVŐ HELYI a Kárász utcai IBUSZ-lrodában! Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-12-lg, 13—16-lg. HAMAROSAN SZOMBATON ISI ALKALMI ÁRON Crysler Grand Voyager ELADÓ. 3,3 automata, 6 hónapos, sérülésmentes, grafttszínü. Első tula|donostól. Tel.: 62/371-567, készpénz. A Quaestor Értékpapír Kft. szegedi igazgatóságán - Kárpótlási jegyek forgalmazá­sa - Egyéb értékpapírok forgal­mazása - Ingyenes tanácsadás Cím: 6722 Szeged, Tisza L. krt. 47., IV. em. Tel./fax: 312-260,312-660. AZ MDF székházban (Ró­mai krt. 31.) 17 órától dr. Var­ga László jogi tanácsadást tart. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT szatymazi alapszerve­zete taggyűlést tart 18 órakor a helyi művelődési házban, aho­vá jelentkezőket és szimpati­zánsokat is várnak. KISTELEKEN lakossági fórumon találkozik a város polgáraival Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnöke, a városháza nagytermében, 18 órakor. LAPUNK ÉS A SZEGEDI RENAULT SZALON KÖZÖS NYEREMÉNY­JÁTÉKA! EURO TRADE BT. Szeged, Ősz u. 11. (62) 313-611. ÉLMÉNY VELE ÉLNI! RENAULT

Next

/
Oldalképek
Tartalom