Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-29 / 278. szám

HÉTFŐ, 1993. Nov. 29. A HELYZET 7 • Négy évtizeden át Gyászmagyarok kereszténykedtek Egyház és politika kapcsolatáról, a keresztények közéleti szerepéről tanácskozott háront napon át a fővárosban, a Testnevelési Egyetem nagytermében a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének II. országos kongresszusa. Központi téma volt az is, milyen ma Magyarország keresztény szemmel? (Budapesti tudósítónktól.) Az előadók közül néhányan a Biblia metaforikus kifejezéseivel szólva, mások szabatos fogalmi nyelven beszélve, de mindnyájan azt fogalmazták meg, hogy roppant nagyok a tásadalmi és az egészségügyi gondok. Jávor András népjóléti államtitkár a szolidaritás elvére épülő - a nagyobb jövedelműek fizetnek a kisebb pénzűek, a gazdagok a szegények helyett - magyar biztosítási rendszerről szólva elmondta, hogy mi a nemzeti jövedelemnek csak öt százalékát fordíthatjuk az egészségügyre, ami évente és egy emberre 220230 dollárt jelent, szemben a nyugat-európai 1000 és az USA-beli 2900 dollár körüli összeggel. A magyar egészségügy szegény, de tehetséges, és jelen vannak a legmodernebb eljárások. A nép egészségi állapota azonban katasztrofális. Bangladesben nem hal meg annyi 40 és 50 közötti férfi, mint ma Magyarországon. Az 1920-as évekére emlékeztető a halálozási arány. Az okok között van a dohányzás, az alkohol, a történelem, a gazdasági bizonytalanság. A kormány szándéka, hogy a dohány- és alkoholbevételek két százalékát fordítsák az egészség megőrzésére. A múlt heti kormányjavaslat gyorsított eljárást kérve kerül a Parlament elé. A keresztény értelmiségiek határainkon belül és kívül részt vesznek a közéletben. A KÉSZ debreceni szervezete például zarándokházat épít a csángók földjén, ami, ha működésben tartani is sikerül majd, nagyon sokat fog jelenteni a roppant veszélyeztetett moldvai magyar közösség életében. A háromnapos tanácskozás nem kerülte meg a keresztény szellemű politizálás kérdéseit. Jávor Béla ügyvéd, a KÉSZ jogi munkaközösségének vezetője nyílt és kíméletlen előadásában elmondta, hogy a koalíciós időkben, 1945-47 között, a korlátozott szuverenitású Magyarországon tettek kísérletet erre, de az azt követő évtizedekben lényegében nem, noha mindig ültek főpapok, „gyászmagyarok" a politikai testületekben, akik a szükségesnél jóval több engedményt tettek. „Nem tudunk róla - mondta Jávor Béla -, hogy annak idején Szent Sebestyén átvette volna a Diocletianus-díjat". A hatvanas évek második felétől többet tehetett volna az egyház, mint amennyit tett. Ma, az utóbbi négy évben, nagy divat kereszténynek lenni. „Tudom szólt előadásában Jávor doktor -, hogy évtizedek katakombáiból ... nem lehet azonnal tisztességes és bölcs személyeket elővarázsolni, de ennek ellenére mégis feltűnő, hogy a három koalíciós pártnál is micsoda mennyisége jelentkezik a hiteltelen, legenyhébben szólva nem tisztességes és üresfejű egyedeknek... rengeteg ügyvéd hagyta ott a pályát a rendszerváltozáskor és vállalt különféle kis és nagyobb állami és párttisztséget. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek, ezek az emberek az ügyvédi, jogászi pályán sem állták meg a helyüket... Hányan, de hányan jöttek más-más szakmák kudarcai után megragadva a számukra talán utolsó alkalmat, fordítani egyet életük szekerén és új státusban, »politikusként« sikeresnek lenni. Nagyon kevés igazán sikeres ember hagyta ott 1989-90-ben a hivatását." A keresztény értelmiségiek dolga, hogy kiszorítsák a tehetségtelen „bokrétakeresztényeket", hogy az új választásokra minél több tisztességes, okos és hiteles embert gyűjtsenek a keresztény szellemű politizáláshoz. • (Folytatás az 1. oldalról.) - Miként az alsóvárosiak is, akiknek segítő szándékát a ferences rendi szerzetesek támogatják a gyűjtéssel a Mátyás téri templomban. Gyógyszer és cukorszint S a belvárosiak? Tizenegy óra előtt a Dáni János utcai gyűjtőhelyen már jónéhányan megfordultak, adományaik többsége ruha, cipő, élelmiszer. Szőrmés kabátokat, meleg gyerekruhákat, vadonatújnak tűnő csizmákat rak dobozokba az itt dolgozó két máltais, dr. Gerda Sándorné és Kecskeméti Józsefné. Liszt, tészta, konzerv, cukor, bébiétel is sorakozik már egy asztalon. Miközben mutatják, hogy paplant, házi őrlésű paprikát is hoztak, újabb adományozó érkezik. Kopott kerékpálját a falhoz támasztja, hidegpiros kézzel bogozza a kötél csomóját, hogy le tudja venni a szatyrot a csomagtartóról. Mire lepakol elgyengülni látszik az idős férfi. Leültetik, meleg teát kínálnak neki. Inkább egy kanál cukrot kér, szinte röstellkedve Paluska Vilmosnétól, a gondozási központ vezetőjétől, mert úgy érzi, leesett a cukorszintje. Mikor összeszedi kicsit magát sietve elmegy, hiába tartóztatnánk. igen is, nem is... Megyek én is, a kiskörúton, a Kárászon megszólítok néhány embert: tudnak-e a szükségben lévő vajdaságiakat megsegítő szegedi akcióról. Igen is, nem is. Arra a kérdésemre, adnak-e, többféle választ kapok - név nélkül: - Én majd kérek egy csekket és feladok rá pénzt, vegyenek rajta, ami kell. Nem érek rá vásárolgatni, nem is cipekedek. - Ha biztos lennék benne, hogy oda megy, ahová kell, adnék. De mindig mondja a tévé is, hogy a szerbek elveszik. No, azoknak nem adok! - Nekem nem futja mások segítésére, munka nélküli vagyok, két kisgyerekem van. - Nézzen már szét, tele a város és a Cserepes sor jugóból Mázsaszámra gyűlt a krumpli... (Fotó: Schmidt Andrea) Szegedi gyűjtés a vajdasági magyaroknak Kabát, csipkebogyó, paprika jött seftelőkkel! Vegyék el azoktól a határon és adják a rászorulóknak. - Én megéltem a második világháborút, nélkülöztem, most a kis nyugdíjamból is vettem lisztet, hogy adhassak. Mikor az Alsókikötősor 5. szám alatti gyűjtőhelyre érek ráerősítenek a nyugdíjas gondolataira. Bajkán Tivadarné, Zsuzsika mutatja a délig összejött adományokat, s megjegyzi: - Bizony, élelmiszereket az idősebbek hoztak többet. Több élelmiszer kellene Hogy szívből, az kiderül abból is, hogy a csomagban kis cérnazsákban nyilvánvalóan saját szedésű csipkebogyót látok. Egy másik zacskóban megpucolt diót. Befőttes üvegben őrölt paprikát... Kora délután kimegyek a Bérkert utca végén lévó raktárbázisra, a Ci-La- Ép Kfthez, ahová beszállítják a gyűjtőhelyekről az adományokat. A Ci-La -Ép által díjmentesen felajánlott rakterületen hat piarista gimnazistát, két főiskolán szociális munkásnak tanuló fiút találok, akik a teherautókat várják, fagyoskodva. Amikor megjön a Kft ügyvezető igazgatója, Czirok József, segítségével raklapokat hordanak a csarnokba. Majd betereli őket az ebédlőbe melegedni, forró, citromos teát kapnak a máltaisoktól. Türelmesen várakoznak. Az első teherautónyi szállítmány jóval két óra után érkezik, a fiúk tíz perc alatt lepakolják a Tisza Volán Rt. ingyenfuvaros kocsijáról. Nincs nehéz dolguk, az adományok többsége ruhanemű. Élelmiszer, gyógyszer kevesebb van az általam vártnál. A második teherkocsin is. A raktárbázisra közben kiérkező Csikós Lászlónétól, a városi önkormányzat népjóléti irodájának vezetőhelyettesétől, a segélyakció koordinálójától megtudom, azért is sok a ruhanemű, mert most került ide az is, amit a Vöröskeresztesek korábban Dorozsmán gyűjtöttek. Az élelmiszeradományokat pedig lényegesen gyarapítják a különböző pártok által gyűjtöttek, illetve majd az, amit vásárolnak abból az egymillió forintból, amit a szegedi közgyűlés felajánlott a szükséget szenvedő vajdasági lakosságnak. S minden bizonnyal azok az adományok is, amiket e hét végén, szombaton délelőtt ismétlődő segélyakcióban gyűjtenek majd össze. Szabó Magdolna Egyszemélyes sajtóvállalkozás Gyimesi Zoltán a Kisteleki Hírmondóról Fotó: Hárs László Gyimesi Zoltán két és fél évvel ezelőtt Kisteleki Hírmondó néven egyszemélyes magánvállalkozásban lapot indított. Azóta a kistelekiek megszerették, keresik az újságot, példányszáma a kezdetinek duplájára emelkedett. A fiatal laptulajdonossal a kisváros legújabb részén épült, régi tárgyakkal dekorált otthonában beszélgettünk. • Már általános iskolásként nagyon érdekelt a néprajz, s már akkor gyűjteni kezdtem a település tárgyi emlékeit. mondja Gyimesi Zoltán. - Később már a Kistelekhez kötődő iratok, dokumentumok is érdekelni kezdtek. A bajai főiskolán szereztem tanítói diplomát, rövid ideig a Petőfi iskolában dolgoztam, majd három évig a helyi művelődési ház vezetője voltam. Búvárkodásaim során tudtam meg, hogy Kistelek első újságja az 1926-tól megjelenő Kistelek és Vidéke volt, majd 1928-ban jelent meg a második lap, a Kisteleki Hírlap. Később megjelent egy oktatási folyóirat is. Magyar Ünnep címmel, amit Vicsay Lajos tanár, a Kistelek történetéről szóló első könyv írója szerkesztett. Ezek az ismeretek adták az indíttatást ahhoz, hogy komolyan elgondolkozzam azon, hogyan lehetne Kisteleken újra beindítani egy lapot. Úgy éreztem, hogy ebben a kisvárosban információhiány van. Az emberek nem értesülnek arról, hogy az önkormányzat milyen munkát végez, milyen gondokkal küzd. 1989 végén szóltam a tanácselnöknek, hogy jó lenne egy helyi lapot indítani. Akkor megtárgyalták egy tanácsülésen, de ennek konkrét eredménye nem volt, ezért magam kezdtem el az újság beindításának megszervezését. 1991 márciusában jelent meg az első szám, Kisteleki Hírmondónak neveztem el. A névadással is azt akartam hangsúlyozni, hogy a helyben lakó emberek számára ad információkat. • Milyenek a lap legfontosabb mutatói? - Kisteleken és vonzáskörzetében terjesztem, a napokban kellett emelnem az árat, így 28 forintba kerül. Kezdetben 700 példányban jelent meg, azóta megkétszereződött a példányszám. Minimális remittenda van, mert mindig figyelembe veszem, hogy az előző számból mennyi fogyott, és annak arányában 150-200 példánnyal növelem vagy csökkentem a példányszámot. Az újság A4-es formátumú, két színben nyomjuk a fedőlapját. Először 12 oldalon jelent meg, most 16 oldal a terjedelme. Néhány 20 oldalas számot is ki tudtam adni, de a nyomdai költségek annyira megemelkedtek az utóbbi időben, hogy ma már nem tudom kigazdálkodni. Az olvasók közül többen szóvá tették, hogy sok benne a hirdetés. Tudomásul kell azonban venni, hogy a lapot senki nem támogatja (így senki sem szólhat bele a szerkesztésébe sem), tehát mint mindenütt a világon csak a hirdetések és az eladott példányszám tartják fenn. A helybeli és a környékbeli települések lakosságát célzóm meg az írásokkal. Mindig kell benne lenni egy fontos anyagnak, ami eladja a lapot. Vannak állandó rovatai: Önkormányzati hírek. Kék hírek, Családi események (születés, házasságkötés, halálozás), orvosi, állatorvosi ügyeleti rend és minden számban legalább 4-5 oldal hirdetés. • Hogyan oldotta meg a terjesztést? - A terjesztést is magam végzem, az élelmiszerboltokba szállítom ki a lapot, ott kapható. A napokban állapodtam meg a postával a terjesztésről, így jövőre már elő is lehet fizetni. • Milyen időszakonként jelenik meg? - Hibájául rótták fel, hogy nem rendszeresen jelenik meg. Ez sajnos igaz, de tudni kell, hogy mindent magam csinálok - egy kívülálló talán nem is gondolja, milyen borzasztó nagy munka -, és így gyakran előfordul, hogy nem készülök el mindennel időre. Eddig általában havonta jelent meg,.január 1-től tervezem rendszeressé tenni, minden hónap elején és végén adnék ki egy-egy számot. Szeretnék egy telefonnal, telefax-szal felszerelt állandó szerkesztőséget is kialakítani Kistelek központjában, az Árpád utcában. Ott bonyolítanánk a hirdetéssel kapcsolatos ügyintézést is. • Hol szerkesztik és hol nyomtatják a lapot? - Kunszentmártonban nyomják, mostanáig ott is szerkesztettük. A napokban vettem egy 386-os IBM számítógépet, ennek segítségével a szerkesztést helyben is meg tudom oldani. Még hiányzik hozzá egy lézerprinter, amivel az A4-es formátumot ki tudnám nyomtatni. Ha ez meglenne, akkor egy pausszal át tudnám vinni a nyomdába, s arról már le tudnák fotózni. • Meg lehet csak ebből az újságból élni? - Nem, de vállalkozóként mással is foglalkozom, például terjesztem a Szuperinfót Kisteleken és Sándorfalván. Nagyon szeretném a Kisteleki Hírmondót hetilappá fejleszteni, de ehhez egy ember kevés. H. Zs.