Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-27 / 277. szám

24 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. Nov. 27. Lefejezték az „alföldi erdők atyját" A Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület Fotós Szakosztálya természetfotó-pályázatot hirdet amatőr és hivatásos fotósok részére. Az országból bárhon­nan beküldhető képek Csong­rád. Bács-Kiskun és Békés megyében készüljenek. Fekete-fehér (minimális méret 18x24 cm), színes pa­pírkép (min. 18x24) és színes dia (kistilm. 4,5x6, 6x6) képek küldhetők. Témakörönként 7-7 kép küldhető be személyen­ként, sorozatban 5 kép számít I képnek. Témakörök: I. Táj, 2. Növény, 3. Vadon élő álla­A fiatalok ma már úgy tud­ják, hogy Mesternek nem Mar­garita a kísérője, hanem szív­esebben mutatkozik Tanítvá­nyaival. Egykoron még a Step zenekarban ismerhette meg a közönség Mester Tairuíst, akit ma már a „Mester és Tanítvá­nyai" együttes frontembere­kém hallhatnak énekelni. A két „tanítvány" pedig a trióban: 11 gy kezdődött, hogy kulcs nélkül mentem ki a lépcsőházba. Rácsap­tam ugyan a zsebemre, de egy fél marék aprópénz megtévesztett csörgésével. Visszamentem volna, de korán reggel lé­vén hitvesem még aludt. Majd tíz órakor felcsengetem. Tíz órakor csengettem lent a kapunál. Először röviden,•tapintatosan, aztán hosszan, figyelmeztetően, végül hiszté­rikusan. A szomszéd engedett he. Ezután a la­kásajtón csöngettem, eredménytelenül. Ekkor bekéredzkedtem a szomszédhoz. Előbb telefonálással próbálkoztam, majd elkezdtem kopogtatni a falon. Amikor már eljutottam a dörömbölésig, a szom­széd tapintatosan megkért, engedjem át neki ezt a tevékenységet, gyorsan le­szerelte a falról a virágállványokat, en­gem pedig kiküldött a lakásajtóhoz, hát­ha Igv két tűz közé véve alvó hitvesemet, összejön valami. Egyre idegesebb lettem. Erre Csip­kerózsika is felébredt volna. Hitvesem Rigó Béla wmiMi ágva ugyanis éppen a közös fal mellett volt. Már arra kezdtem gondolni, hogy rosszul van, ezért nem tud az ajtóhoz jönni. Még öt percet adtam a kísérletezé­seknek, aztán kénytelen leszek betörni az ajtót. Ekkor előjött. Almosán hunyorgott és beengedett. Mikor az újságomat lapozgatva és kávémat kortyolgatva végre megnyugod­tam, faggatni kezdtem, hogy lehet az, hogy semmit sem vett észre. De valamit észrevett. Azt álmodta ép­pen. hogy egy pályaudvaron áll vonatra várva, és feltűnt neki, milyen hangosan dübörögnek, sípolnak ezek a vonatok. Később a síneket is elkezdték krampá­csolni. Azért ébredt föl egyáltalán, mert a pályaudvari WC-t kereste, de össze­vissza küldözgették és sehol sem találta. Nem maradt más megoldása, mint felébredni. Mellesleg korábban is sej­tette. hogy nincs rendben valahogy ez a dolog. Én még mindig azon hitetlenkedtem, hogy nem lehet meghallani, ha majdnem rádöntik a falat, de ő pótlólag felvilágo­sított, hajnalig nem tudott elaludni, aztán altatót vett he és füldugót tett a fülébe. Megvan! Füldugó! Vezető politikusok számára szabadalmaztatni fogom. Élhet­nek ezután nyugodtam álomvilágukban. A külvilág segélykérő zajait pedig úgy alakítják át, ahogyan saját álmaik ezt igénylik. De hitvesem lehűtött. Szerinte elfe­ledkeztem a belső késztetésekről. Mi lett volna például vele, ha az álmában olyan türelmetlenül keresett WC-t véletlenül megleli? A József Attila sugárúton az erdészeti szakközépiskola be­járata mellett tragikus kép fogadja az arra járót. Az iskola névadójának, Kiss Ferencnek „az alföldi erdők atyjának" szobrát lefejezték. Kommentár nincs... (Foló: Schmidt Andrea ) Pályázat természet­fotók kászitásáre Vérnyomásmérő karóra 1 1 800,— IDŐZÓNA % TOLLKA Passage Shop SZEGED, JÓKAI U. 1. ntkámők klubja Fiesta az esetkocsiért Kisteleken tok, 4. Környezetvédelem. A képekre jeligét kell írni. Egy külön borítékban, melyen a jelige szerepel, a szerző nevét, életkorát, lakcímét és a képek jegyzékét témakörök szerint, a felvétel helyének és évének megjelölésével kell megírni. Díjazás az első három helye­zettnek két korosztályban: ifjúságiaknak (18 éven aluli) és felnőtteknek. A képeket meg­felelő csomagolásban kérik 1994. március 15-ig eljuttatni CSEMETE 6722 Szeged, Bol­dogasszony sgt. 6. Biol. Tan­szék Szalma Elemér címére. A Magyar Titkárnők Egye­sületének Szegedi Csoportja következő összejövetelét hét­főn 16.30-kor tartja az MTA Szegedi Biológiai Intézet köz­pontjában (Temesvári krt. 62.). • Vigyázat, feszültség! Felhívjuk a lakosság fi­gyelmét, hogy Szegeden, a Szabadkai úton a vízműtelep és a Papagáj markét között le­fektetett földkábelt feszültség alá helyezték. A kábel rongá­lása, érintése életveszélyes! Egész napos nagyszabású rendezvénysorozatot szerveztek má­ra kisteleki vállalkozók „Mentsük meg az esetkocsit!" jelszóval a helyi művelődési házban. Mint már beszámoltunk róla. három hónapos eredményes működés után a pénzügyi források ki­merülése után szeptember végén leállt az alapítványi támo­gatásból beindított, a forgalmas E 75-ös úton fontos szerepet betöltő mentőtisztes esetkocsi. A; újraindításához szükséges pénz összegyűjtésére a helyi vállalkozók fogtak össze. Délelőtt 10 órától vásárlással egybekötött árubemutatót tartanak. 11 órától az egészséges táplálkozásról és a rákos megbetegedések megelőzé­séről hangzanak el előadások. 13 órától bébi szépségverseny, tánc verseny, sörivó verseny és sok más vidám program, 19 órától pedig jótékonysági vacsora, divat- és táncbemutató, tombola, fér­fi szépség verseny várja az érdeklődőket és az adakozni kívánókat. Mester és Tanítványai Mozsik Imre dobos és Honyecz Ferenc basszusgitáros. A na­pokban lemezbemutaló kon­certturnéra indult a csapat, hogy élőben is megmutat­hassák, mit tudnak. A rock­portya során november 28-án, 18 árakor a Szegedi Ifjúsági Házban, 30-án este hattól pedig Hódmezővásárhelyen lépnek színpadra. Kampány előtt - a pártoknak Szerkesztőségünk a vá­lasztási kampány során az újság hasábjain azonos esélyeket kíván biztosítani a legálisan működő pár­toknak. Bizonyára létez­nek olyanok is, amelyek nem régen alakultak, vagy kevésbé ismertek. Fezeket a bejegyzett, megyei irodá­val rendelkező pártokat kérjük arra, hogy levél­ben, telefonon vagy szemé­lyesen keressék meg szer­kesztőségünket. A kapcso­lat felvétele és a rendsze­res együttműködés érde­kében közöljék címüket, telefonszámukat, a megyei elnökük, kampány- és saj­tófőnökük nevét s azt, hol lehet őket elérni. Kérjük, hogy az adatokat novem­ber 29-én déli 12 óráig juttassák el az alábbi cím­re: Délmagyarország és Csongrád Megyei Hírlap Délvilág szerkesztősége Szeged, Stefánia 10. Te­lefon: 62-481-320. A pártok képviselőit de­cember első napjaiban hívjuk meg a Sajtóházba, hogy a választási kam­pányról kialakított elkép­zeléseinket ismertessük és megbeszéljük a közös teendőket. • Advent '93. A Diána Vi­rágshopban karácsonyi kiállí­tást tartunk november 27-től. Szeged. Szilién sgt. 24. (Tabán ABC-vel szemben). (x) • Lehel István emlékkiállítása A Bálint Sándor Művelődési Házban Lehel István festő­művész halálának 20. évfordu­lója tiszteletére emlékkiállítás nyílik november 29-én, hétfőn délután 5 órakor. A kiváló fes­tő- és művészettörténész élet­útját Zombori István történész­muzeológus idézi. • Gyűjtőakció A vajdasági magyarok ré­szére indított gyűjtőakció fel­vevőhelyeinek felsorolásából sajnálatos módon kimaradt az MSZDP Szeged, Fő fasor 9. szám alatti székháza, ahol minden szombaton 9-12 óráig gyűjtik a vajdasági magyarok részére felajánlott adományo­kat. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS VAJON MILYEN PARIZSBAN?... Megtudják, akik Fordot vásárolnak. Az új kocsihoz ugyanis egyhetes, ingyen párizsi utat ad ajándékba a CAPITOL Kft. Szeged, Dorozsmai út 12. Tel.:/fax: 314-178 Kizárólagos márkaképviselet • A JATE-nak és egyete­mistáinak talán túl jók is az esélyei a város löbb tízezer is­koláskorú gyermekével szem­ben - célzott Kovács László, a Csongrádi sugárút 124.-ből a közgyűlés tegnapelőtti állás­foglalására: az egyelem és az MTA hosszú távú önkor­mányzati „esélybiztosítása" az oka annak, hogy Újszegeden félszáznál is több telektulaj­donos nem birtokolhatja igazi tulajdonosként a telkét, mert ezeken - az említett okból és már sok éve - építési tilalom van. - Hogy régen miért volt ez lehetséges, az igazán ért­hető - háborgott Kovács úr —, de a „tulajdonosok társadal­mában" talán illenék hozzá­férhetővé tenni a tulajdont! S az is kívánatos volna, ha a szegedi önjvormányzat leg­alább ekkora odafigyelést ta­núsítana, ha szegedi gimna­zisták, szakközépiskolások, ipari tanulók, általános iskolá­sok és óvodások „esélyeiról" van szó. • A 489-894 hívla tegnap a 474-374-et. Mentőt kért, hogy CSÖRÖG A ((C<f»))))))l VNIESTEL Wf; • fT S, M I A Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ezen a héten Odor Józseriel oszthatták meg. A továbbiakban munkatársunk, Tóth- Szeles István áll olvasóink rendelkezésére. Vasárnap délután 13 és 15 óra között, a hét többi napján pedig 8 és l». valamint 15 és 17 óra között hivható. Rádiótelefonunk száma: (16-6(1-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont rimű rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. az. orvosi felülvizsgálatra be tudjon menni, tudniillik combnyaktörése volt, s most nagy a tél: 78ÍX) forintos rok­kantnyugdíja, ez ugyanis majdnem fedezi 8()(X) forin­tos lakásrezsijét. - Mii kép­zel! - utasították vissza dur­ván, ahogy előadta kérelmét. Utána többször is kísérlete­zett, s könyörgőre is hiába fogta, ha már a hangját meg­hallották a telefonban, letet­ték rögvest a kagylót. • Nem volt szerencséje a „hatósággal" rókusi olva­sónknak sem: hiába kért ud­variasan felvilágosítást az 5­ös, illetve 6-os vértói végál­lomásán, arrogáns volt a vá­lasz. Itt ugyanis nem lehet vonaljegyet kapni. De ezt elhiszi-e az ellenőr? Vagy kihasználja? • Társastánctanfolyam, itt a tél, a bálák szezonja, tehát nem árt, ha az ifjú hölgyek és urak megtanulnak táncolni, mégpedig a Papíron SC Szeged társastáncklub­jában, ahol újra indul tanfolyam kezdőknek és haladóknak. Ameny­nyiben elegendő számú házaspár és 6-12 éves lány, valamint fiú jelentkezik, akkor ők külön csoportokban tanulhatnak táncolni. Az érdeklődők megismerhetik a standard (tangó, angol és bécsi keringő, slow-fox, quiek-step) és latin-amerikai (samba. cha-cha­cha, rumba, passodoble. jive) tán­cok alapjait, megtanulhatják a di­vattáncokat (mambót, rock and rollt, stb.). Akik tehetséget éreznek maukban. a továbbiakban a klub versenytáncosaiként folytathat­ják. Jelentkezni november 27-én (szombat) és 28-án (vasárnap) este 6 órakor lehet az újszegedi Sport­csarnok földszinti edzőtermében. Bővebb felvilágosítás a helyszínen. (x) Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig rövidebb napsütéses időszakoktól eltekintve több­nyire felhős, sok felé párás, ködös idő várható, helyenként ki­sebb hószállingózás előfordulhat. A légmozgás gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Még mindig 31 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! • Alfödi Tükör A vasárnapi adás (TV2, 18 óra) témája a zene. Egy ritkán játszott kompozíciót, Haydn: Aki hűtlen, pórul jár című ope­ráját tavaly nyáron ismerhette meg a szegedi közönség né­hány fiatal magyar énekes és a Salieri Kamarazenekar előadá­sában. Ezen a bemutatón ké­szült a szegedi stúdió felvétele, melyből most keresztmetszetet láthatnak a karmester, Pál Tamás segítségével. A RADIO „PARTISCUM" kereskedelmi adása ma: Influenza - beszélgetés dr. Sisak Györgyivel vasárnap: Karácsony előtt ­Droid pályázat Szerkesztő: lieslin Anita „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra között a 74,9 MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szexed. Arany János u. 7. II. em. Tel.: 480-166/127. Fax: 325-930

Next

/
Oldalképek
Tartalom