Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-26 / 276. szám
24 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. NOV. 26. • Csuklótörés a Galamb utca sarkán m Alvós babák a Szent István térről Veszélyeztetett szegedi űztetek A Szent István téren üzletet tart fenn a Csongrádi sugárúton lakó N. J.-né. Ismeretlen tettesek lakatlefeszitéssel női pamut fehérneműt, vászon tornacipőket, alvós babákat és egyéb árucikkeket vittek el, 40 ezer forint kárt okozva. A Szatymazi utcában lakó B. I. E. Kapisztrán utcai üzletében ugyancsak lakatlefeszftéssel jutottak be a „változatosságot" kedvelő betöltik. Hatféle cigarettát, ötfajta szeszes italt, gázpalackot és őrölt kávét raktak fel járművükre; az eltulajdonított javak értéke 45 ezer forint, míg a betörők 25 ezer forint rongálási kárt is okoztak. A Fonógyári úti büféből ablakbetöréssel cigarettaféleségeket, a kezük ügyébe kerülő csokoládékülönlcgességeket, kávéfőzőt* és gázpalackot tudtak ellopni a tolvajok, több mint 61 ezer forint kárt okozva. Az Apáca és Galamb utca sarkán ismeretlen férfi támadta • Renault Twingo első heti sorsolására ma 14 órakor kerül sor a szegedi Renault Szalon Telephelyén (Szeged, Dorozsmai út 48.). Ezen a sorsoláson dől el, hogy ki nyeri meg az Aranytopáz által felajánlott aranygyűrűt. Mindenkit szeretettel várunk. • Támogatták a főigazgató újrajelölését Dr. Szalay István főigazgatói jelöléséről még szeptemberben tárgyalt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola összoktatói értekezlete s azt döntő többséggel támogatta (87 %). November 23-án a JGYTK Főiskolai Tanácsa ülésezett és egyhangú támogatással döntött dr. Szalay István ujabb három évre történő megbízatása mellett, amely döntésüket felterjesztették a kinevezésre a MM részére. • HUN GOLD-bemutató. Az egyéves, megújult HUN GOLD termékforgalmazói hálózat november 27-én, szombaton 13 órakor a Hungária Szállóban bemutatót tart. Termékforgalmazóinkat és érdeklődőket szeretettel várunk. (x) meg V. O.-nét, s megpróbálta kitépni kezéből a rádiósmagnót. A sértett asszony elesett, és csuklótörést szenvedett. A Subasa dűlőben P. S. hétvégi házát a zsalugáter kifeszítésével rabolták ki. A mintegy 84 ezer forintnyi anyagi kár tételei: Orion tévé, Panasonic rádió, Braun villanyborotva, négy garnitúra ágynemű, gázpalack és távcső. A Gyertyámos utcában lakó Sz. S. Peugeot személygépkocsiját a tulajdonos háza előtt törték fel, ablakbetöréssel. Rádiósmagnót és zseblámpát vitt el a tolvaj, mintegy 41 ezer forint értékben. P. S. j /ó kis lépcsőház ez. Persze akad LJ néhány kibírhatatlan alak is, de ők vannak kevesebben. Nem is szívesen költöznék el. Töreki bácsi a meggondolatlan lakótelepi kutyatulajdonos-fajta élő lelkiismerete és egyben mentsangyala. Napjában kétszer, reggel és délben sétáltatja Ambrusék és Kelemenék elhanyagolt ebeit. A bizalom megszokott, kulcsa van a két lakáshoz, mindenki megelégedésére. Mentesülnek a tulajok, gyepálhatják egymást a kutyák a ház előtti füvön, és Töreki bácsi némi nyugdíj-kiegészítéshez jut, a házbeli (számító) közvélemény szerint teljesen megérdemelten. Kocsisné elvált, két fiát hivatalosan egyedül neveli. Nem hivatalosan a lakóközösség általánosan elfogadott segítségével. Kovács a műszaki tárgyakból járul hozzá a fejtágításhoz, s mivel két méter magas s látszatra mogorva alkat, a fiúk nagyon jók az említett tárgyakból, s még az is lehet, hogy később ilyen jellegű pályára lépnek. Róza néni irodalomszakos tanár volt, ez az ö reszortja. S idős kora ellenére elszántan igyekszik lehántani már a gyerekek lelkére is rárakódó lakótelepi kérget. És Töreki bácsi a srácok játszótéri, eseménydús működését felügyeli a nvugdljas vasutas minden szigorával. Es Kocsisné kissé szórakozott. Hol a kulcscsomóját felejti a levélszekrény zárjában - így, mikor valaki hazaér a lakók közül, nem csak a saját postaládája tartalmát nézi meg, hanem Kocsisnéére is vet egy ellenőrző pillantást -, hol meg vasárnap délben kopog át a szomszédba valamiért, ami épp elfogyott a konyhájából, amit azonban már hétfőn reggel rendesen vissza is ad. Kovács állandóan a garázsban berheli huszonhét éves Skodáját, s feleségének háromszori lekiabálásába telik az ötödikről, hogy „kész az ebéd", mire nagy nehezen és átmenetileg békén hagyja az öreg verdát. Egyébként Kovácsné hangjára kordulnak meg a gyomrok az egész házban, s a déli harangszó helyett ekkor ül asztalhoz minden család. S ha néha késik a visítás, a házban lakó férjek aggodalmasan dugják ki fejüket az újság mögül, s körülbelül egyszerre kérdezik meg: - Na mi az, ma nem eszünk?! Aztán itt eszi a fene újgazdag Bodóékat. Töreki bácsi szerint amióta jobban megy nekik, valószínűleg megbüdösödhetett valami a szájukban, mert ki nem nyitnák még akkor sem, ha az ember az orrsövényükön flangálva köhögi szemükbe azt a minimum jónapotot. És Róza néni hetvenhárom éves, jó egészségnek örvend, s él-hal a viccekért, de inkább él. Szemeiben mindig ott bujkál az alkalomra váró jókedvű kacagás. Az egész lépcsőház szereti, s ő is mindenkit a szívén hordoz. Lépcsőfordulóban találkozva vele, új viccekről érdeklődik. De mesél ő is. és a poénon olyan jóízűen nevet, hogy Kovácsné mégsem rúg bele férje mindig útban lévő szerszámos ládájába, Kocsisné felemeli fejét a karjáról, és kitörli szemeiből az egyedüllét könnyeit, s talán Bodó is kisunnyog a fürdőszobába, s elgondolkozva, a fogkeféjére jó erős mentolos krémet nyom. Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi Cég. Riasztórendszerek videorendszerek szerelése. Telefon: 430-511 TeL/fax: 431-511 6726 Szeged, Szent-Györgyi u. 31. Nyitva: 8-16 minkanapokon. Még mindig 31 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! Remekeitek a Papíron SG versenyzői Két versenyen vettek részt a napokban a Papíron SC Szeged Versenytánc Klub párosai (oktatójuk Zsilák Zsuzsanna), s mindkettőn remekeltek. Orosházán a Dosztály junior 11. korcsoportjában Csckc István és Németh Gabriella (latin-amerikai táncok), valamint Gácser Attila és Kasza Katalin (standard táncok) végzett az első helyen. Szolnokon a D-oszlály felnőtt korcsoportjában Kovács Sándor és Kovács Krisztina standardban első, latin-amerikai táncokban második volt. A Pro-Art Táncstúdió versenyzői (oktatójuk Törökgyörgy & Szereíné előfizetni lapunkat? Lapunk telefonon is előfizethető: 62/481-281/4 l-es mellék. Ügyintéző: Németh Andrea • Felveteli-elökeszitö. A Pedagógiai Intézet (Szeged, Közép fasor 1-3.) felvételi előkészítőt szervez magyarból, történelemből, matematikából. Jelentkezési határidő: december 17. Telefon: 431-360. (x) ••• CSÖRÖG A VÜESTEL Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma 8 és 10, valamint 15 és 17 óra között oszthatják meg ügyeletes kollégánkkal, Odor Józseffel. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ila ötletük van Fekete pont cfmű rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. • Tóth Gábort letegezték. A Dugonics téri szökőkút mögötti parkolóban. - Hová mész? - szóltak rá a parkolóőrök, amikor autójával be akart hajtani. - Előbb add a pénzt, ne gatyázz! Olvasónkat felháborította a rámenős és szemtelen magatartás. • Augusztusban értesítette az. önkormányzat Miklián Ferencnél, hogy április 1-jéig visszamenőleg havi 1200 forint lakásfenntartási támogatásban részesül. Az örvendetes hír mellé azóta sem kézbesítették a pénzösszeget. Rokkantnyugdíjas olvasónk havi 7800 forintból él. Éldegél. Mint Vidáné Nagy Szilvia, ő szeptember óta várja a támogatást. • Mórahalomról a harmadik osztályos nebulók szülei nevében kaptuk a telefont: mikor lesz a 80 gyereknek tankönyve? Hiszen hamarosan itt a téli bizonyítványosztás ideje. • Mihálytelken, az új osztásban számos családi ház épült. A lakók kérik a Volánt, a Fehér-part és az Artézi kút megállók közé iktasson egy harmadikat is, hogy az utcájukat országúti gyaloglás nélkül is megközelíthessék. • Döngölik a trolimegálló betonját, számoltunk be tegnap az újszegedi Ibolya presszó előtt történt többnapos éjszakai munkavégzésről. A cég vezetése elnézést kért az ott lakóktól, egyúttal arról is beszámolt, a munkásoknak sem volt könnyű dolguk az éjféli fagyban. Egészségvédelmi pályázat Erika és Szabó Tibor) Orosházán a következő helyezéseket érték el. K-osztály. Junior II. cs felnőll kres. Standard: 1. Tóth Attila, Törökgyörgy Melinda. ... 3. Kónya Péter. Szakái Györgyi. Latinamerikai táncok: ... 3. Tóth Attila, Törökgyörgy Melinda. D-osztály. Junior II. és felnőtt kres. Standard: ... 3. Veres Zsolt, Rácz Jcnny. Latin-amerikai táncok: ... 2. Szőke József, Szőke Mónika. A Szegedi TSK (oktatója Móczó János) táncosai közül a Somogyi Attila, Gulyás Ágnes páros (C-osztály, latin-amerikai táncok) a második helyen végzett. • Elmaradt az atomázás A rendőrség büntetőeljárást indított a szentesi illetőségű V. Z. ellen, akinél 20 e/.er liter fűtőolajai foglaltak le. Kiderült, hogy a szentesi polgár azért vásárolta ezt a jelentőség mennyiségű fűtőanyagot, hogy azt Kis-Jugoszláviába csempészve, ott tiszta szeszre cserélje be, majd azt Magyarországon aromával keverve, italkülönlegességeket készítsen belől, és úgy forgalmazza. Az „értékesítési lánc" elején elakadt a művelet, s a rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja az ügyet. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézete pályázatot hirdet a megyei oktatási intézmények részére, egészségvédelmi témakörben. A tanulók egészségének megőrzését szolgáló kezdeményezésekkel, az egészséges életmódra nevelő, a higiénés feltételek biztosítását célzó elképzelésekkel lehet anyagi támogatást kérni. Az ÁNTSZ ecélból összesen 300 000 forintot ajánl föl az egészséges életmód elkötelezettjeinek, egy- egy elfogadott pályázattal pedig 50 (XX) forintot lehet nyerni. A benyújtási határidő december 6. (Cím: ÁNTSz Csongrád megyei Intézete, Szeged, Derkovits fasor 7-11.) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS VAJON MILYEN PARIZSBAN?... Megtudják, akik Fordot vásárolnak. Az új kocsihoz ugyanis egyhetes, ingyen párizsi utat ad ajándékba a CAPITOL Kft. Szeged, Dorozsmai út 12. Tel.:/fax: 314-178 Kizárólagos márkaképviselet HIDEG, NEDVES LEVEGŐ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint változatlanul hideg nedves időre számíthatunk ma is. Helyenként köd, ködszitálás. Ma délután a legmagasabb hőmérséklet -2 plusz 3 fok között alakul. LRILÖSS a, -ban olvashatja: - Aki Fodor Rajmundékat nevelte - Csikar a Cserepes sorról ( ) álmodik - Kurucz szerint Csongrád varázslatos - Változtassa meg az alakját - Megöltem a feleségem? o\ Már az utcán! HOROSZPÓK JÁTÉKUNK TÉTJE: 25 ezer forint Megvásárolható a megye összes településén és az élelmiszerboltokban! 6)'t'r<*, vcír (t Pciftcigeíj, élelmiszer-mesei >eí rf A Szabadkai úton, a műjégpálya mellett Nyitva: 0-24 óráig, a hét minden napján Tel.: 62/321-370 • Jótékonysági est a gyermekekért Jótékonysági műsoros estet rendez a Gyermekvédő Liga Csongrád megyei és városi tagozata november 28-án, vasárnap délután 6 órakor az Arany János általános iskolában (Kukovec Nana u. 4-6.) A rendezvényen föllépnek a Szegedi Nemzeti Színház művészei. A 200 forintos jegyek az iskolában, valamint az ÁNTSz megyei intézetében (Derkovics fasor 7-ll.), a megyei védőnőtől vásárolhatók meg. Az est bevételét, valamint az egyéni adományokat karácsony közeledtével — a rászoruló iskolás gyerekeknek juttatják el a védőnők, a liga tagjai és a nevelők. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása Komplett szponzor a Nagyáruházból Boszorkánykonyha Szerkesztő: Marik István „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-I8óra között a 94,9 MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged. Ariinv János u. 7. II. em. Tel.: 480-166/127. Fax: 325-930 Riflifli • Társastánctanfolyam Itt a tél, a balak szezonja, tehát nem árt, ha az ifjú hölgyek és urak megtanulnak táncolni, mégpedig a Papíron SC Szeged társastáncklubjában, ahol újra indul tanfolyam kezdőknek és haladóknak. Amennyiben elegendő számú házaspár és 6-12 éves lány, valamint fiú jelentkezik, akkor ők külön csoportokban tanulhatnak táncolni. Az érdeklődők megismerhetik a standard (tangó, angol és bécsi keringő, slow-fox, quiek-step) és latin-amerikai (samba, cha-cha-cha, rumba, passodoble, jive) táncok alapjait, megtanulhatják a divattáncokat (mambót, rock and rollt, stb.). Akik tehetséget éreznek magukban, a továbbiakban a klub versenytáncosaiként folytathatják. Jelentkezni november 27-én (szombat) és 28-án (vasárnap) este 6 órakor lehet az újszegedi Sportcsarnok földszinti edzőtermében. Bővebb felvilágosítás a helyszínen. (x)